Nemes Nagy Ágnes: Szél
Szélesedő oszlopközök.
Szél fúj be a szavak között.
Itt már kupola-fellegek.
Éggel tapasztott épület.
S a Semmi itt már annyit ér,
Amennyit házak közt a tér.
Miről szólnak ezek a különös sorok?
A történet szerint ez a vers a 60-as években készülhetett, de nem került kötetbe, a költőnő halála után a hagyatékban találták meg.
A vers szerintem a híguló tartalomról beszél (első két sor), a valótlan és tetejetlen üres képzelgésekről (második két sor), amelyek a semmiről sem szólnak (5-ik sor), és amelyek az embernek valódi (érzelmi) otthont sem tudnak adni (utolsó sor).
Vagyis a költő a "bolond lyukból bolond szél fúj" és a "széllel bélelt" kifejezéseket fogalmazta itt át. És mindez jól beleillik a szomorú 60-as évek T-T-T ("Tiltott, Tűrt, Támogatott") világába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése