Trisztán és Izolda - "földöntúli minőség - a földön"

Draper (1901)

(Izolda napjára.)

(Tamás Ferenc "Irodalmi alkotások párbeszéde" márciusi előadása során a Trisztán és Izolda változatokat ismertette; részletek mellett elhangzott Balla Zsófia és Nemes Nagy Ágnes verse is.
A legendának van egy olasz-francia (Il cuore e la spada) harmatgyenge filmfeldolgozása és egy nézhetetlen, erősen torzított történetű amerikai is. A gyenge feldolgozást legalább körüllengi az amatőrség bája, és néhány érdekes megoldást is láthatunk.)

Il cuore e la spada

A hármas

Trisztán és Izolda legendája egy középkori tragédia, a "végzetes szerelem" motívumának egyik első megjelenése, mely több változatban is ismert.
A szerelmi háromszög főbb szereplői Mark (vagy Marke) király, az unokaöccse: Trisztán lovag és Marke király felesége: a fiatal Izolda.
A háromszög érdekessége, hogy mindenki számára fontos a másik: a király a fiaként szereti Trisztánt, s egy időben az örökösévé is szerette volna tenni. Trisztán hűséggel tartozik Mark király felé, akit tisztel és nagyra tart. Trisztán és Izolda - egyszerűen mondva - őrülten szerelmesek egymásba. Mark király szerelmes a fiatal és gyönyörű Izoldába, a feleségébe. Bizonyos változatokban Izolda pedig tiszteli a férjét, Mark királyt, akiben valóban ott a jóság. Bármely két szereplőnk lehetséges kapcsolata között ott áll akadályozóként a harmadik fél.
A történet alaptémája, ami a gyors népszerűségét is eredményezhette, a kötelességek és a vágyak konfliktusa. Trisztánnak kötelessége királyát szolgálnia, így a házasságát is meg kellene védeni, nem pedig aláásnia. Izoldának pedig kötelessége, hogy hűséges legyen a férjéhez. A két fiatal viszont a legképtelenebb tettekre is képes, hogy közös vágyuk által sarkalva egymáséi lehessenek.
Vajon megoldható-e ez a helyzet, egyáltalán megérthető-e ilyen léptékű szenvedély?

Módosult tudatállapotban

Normál, hétköznapi tudatállapotban a felszínen a racionalitás uralkodik az emberen (csak a felszínen), így alapvetően beszámítható, lehet vele beszélni, és nem tesz (látványosan) az érdekei ellenében. Trisztán és Izolda története nem érthető meg a racionalitás kategóriái alapján. Olyan, mintha a pár pszichedelikus szert fogyasztott volna, pontosabban, az együttlétük jelenti egymás számára a tudatmódosítás szerét. A két szerelmes motivációi így csak a narkózisszerű bódulat és függőség szempontjából tárgyalhatók.
A szenvedély bódulatának egyik jellemzője a rendkívül magasra csapó érzelmek, melyek a valóság színeit egyszerre elhomályosítják, de egyben torzítva fel is fokozzák. Az ezt megélő számára a halál határvonala is elvékonyodik; normál látásmódban a halál közelségéhez érzelem-maximum kapcsolódik, itt azonban ez a felfokozott érzelmeknek csak az egyike. Az együttlétükkel kiszínesedő világ összehasonlíthatatlan a hétköznapiság szürkeségével, így a halálnál is sokkal nagyobb félelemként jelenik meg a "megvonás", a szenvedély megélésének akadályozódása.
A valóságtorzulások miatt olyan, mintha köd ereszkedne a szerelmesek látására. Ez egyrészt a legképtelenebb ötleteket és tetteket hozza elő, másrészt lehetetlenné teszi, hogy bármilyen tervet fixáljanak a jövőjükkel kapcsolatban. Egy hiteles tanácsadóra mindenképpen szükségük lenne, ha egyáltalán meg tudnák ítélni, hogy kire hallgathatnak, és, hogy a tanácsot tényleg érdemes-e megfontolniuk.
Trisztán és Izolda között a legnagyobb érzelmek hullámzanak. Kezdve azzal, hogy Trisztán lovag Izolda bátyját (más változatban: jegyesét vagy nagybátyját) öli meg, és ezért Izolda is először bosszút akar állni, de az ébredő szerelem hullámtornya elnyomja ezt a bagatellé váló érzést. Az ilyen mértékű, emberen túli léptékű szenvedélyt a történet azzal próbálja érthetővé tenni, hogy Trisztán és Izolda szerelmi bájitalt fogyasztott - véletlenül. Fontos, hogy az egyik változatban Izolda mindkettőjüknek mérget akar adni (amit hűséges szobalánya cserél át a másik, lassúbb, de pusztítóbb hatású szerelmi bájital üvegcséjére); így a szer hatása részben a testen kívüliség és az érzelmi roham érzete is lehetett - mintha meghaltak volna. Ma már túlságosan is jól ismertek olyan szerek ("köszönhetően" például bizonyos költőknek), amelyek eufóriává szét tudják robbantani a valóság kereteit. Ekkor azonban a bevésődés függősége a szerre irányulna és nem a másik személyre, így itt mégis másról lehet szó.
Úgy tűnik, hogy "egyszerűen" a Trisztán és Izolda közötti "kémia" - vagyis mindössze az, hogy egymás közelébe kerülnek - eredményezi számukra a tudatállapotuk olyan léptékű módosulását, amit a történet kénytelen varázsszerrel magyarázni. Ilyen jelenség pedig valóban létezik, amit számtalan történet és tapasztalat is tanúsít.

Végzetes szerelem

Trisztán és Aranyhajú Izolda egyszerűen nem tekinthetők beszámíthatóknak, ahogy az egyik változat próbálja is őket felmenteni. Együttlétükkor olyannyira más lesz, színekkel telítetté válik a világ, hogy anélkül a szürke valóságban eltöltött percek tökéletesen értelmetlenek. Minden grandiózus és drámai.
Trisztán az otthoni, bretagnei világában megpróbálja az együttélést egy másik nővel, akit ráadásul szintén Izoldának hívnak, összeházasodnak, de mindez csak sápad árnyéka a korábbi szenvedélynek. A távoli ideálnak - Aranyhajú Izoldának - ellentéteként a bretagnei feleség neve Alabástromkezű (vagy Fehérkezű) Izolda, akiből minden szín, minden mély érzelem hiányzik. A mellőzöttség és a féltékenység viszont megvan, így ő lesz Trisztán halálának oka (az egyik változatban a felajánlkozását követő visszautasítás hozza elő a magát halálosan megsértettnek érzett nőből a pokoli démont).
A felfokozottságban torzul a szerelmesek valóságérzékelése. A hagyomány azonban azt mutatja, hogy nem csak a valóság érzékelése, de, szinte mágikus módon, maga a valóság is torzul. (Nagyon fontos, hogy Trisztán nem lovagnak képzeli vagy hirdeti magát, hanem "egyszerűen" lovagként cselekszik!) Ha Trisztán és Izolda lélekben együtt vannak, és egyikük egy határozott irány felé tud mutatni, akkor, akár a legképtelenebb módon, de arra ösvény nyílik - s így legyőzhet Trisztán sárkányt, óriást. Csak éppen az ilyen szenvedély "köde" gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy jó irányt határozzanak meg.
Egyetlen dolgot viszont semmiképp sem tehetnek meg: nem szabad, hogy egymásban megrendüljön a bizalmuk (mindazon érzelemhullámzás közepette, hogy jó-e, ha egyáltalán a másikban megbíznak), mert ekkor széthullik a mágia, s a világ ellenük fordul - s így lesznek csillagűzött szeretők (star-cross'd lovers - a Rómeó és Júlia alapján). Trisztán halálát pontosan ez okozta, hogy nem bízott abban, hogy Izolda eljön hozzá, Izolda pedig képtelen volt Trisztánja, az Élete nélkül tovább élni.

Megoldás?

Vajon feloldható lett volna ez a helyzet?
Nemes Nagy Ágnes "Trisztán és Izolda" c. verse három részében három főbb szereplőnk gondolatait olvashatjuk, melyeknek első látásra nincs is köze a legenda történetéhez.
http://www.szozat.org/index.php/lira/tartalom/732-nemes-nagy-agnes-trisztan-es-izolda
Mégis, észrevehetjük, hogy Mark király gondolatai alapvetően lefelé, a föld felé irányulnak. Izolda gondolataiban az ég, a felfelé képviselői jelennek meg, de sikertelen megvalósulatlanságukban, kiteljesedés nélkül. Trisztán pedig, mintha vízszintesen nézne körbe és mozogna, az őt üldöző sors hajszoltjaként.
Ha a képeket a legendára kiterjesztjük, észrevehetjük, hogy Mark király alapvetően az általa birtokolt dolgokkal definiálja magát, így Izolda is az ő felesége, az ő tulajdona, bármennyire is a lányt a totális szenvedély Trisztánhoz köti. Trisztán Mark lovagja, így Mark a hűséget követeli meg tőle. Mark tehát alapvetően csak önmagára gondol.
Trisztán és Izolda egyszerűen beszámíthatatlanok, együtt és külön-külön is. Mark az egyetlen, akiben a racionalitás és tervezés képessége felmerülhet (bár az egyik változatban ő itta meg a bájital csöppnyi maradékát, s ezért szerelmes Izoldába). Ha a ragaszkodásán túl tudott volna lépni, és lemond Izoldáról a fiaként szeretett Trisztánja miatt, a szeretők mágikus ereje, a sárkányölő, óriásölő vitézség az ő birodalmát védte és gazdagította volna. De ehhez igazán, és nem birtokolni vágyó módon, azaz önzetlenül kellett volna szeretnie Izoldát.

Varázslat a földön

Balla Zsófia "Tristan" című verse, ugyancsak, mintha nem kapcsolódna a legenda történetéhez, valójában éppen a lényegéből árul el valamit.

Balla Zsófia: Tristan

Harcolok érted. Az édes hús alatt
csonthéjba zárva, sötétbe, a mag,
a mandulatömör. A kéz, a száj
azt bontogatja, ami nem anyag.
Titkod kibökni nem muszáj.

Épp úgy, ahogy a teraszon hagyott
könyv kinyílik – a szél lapozgat ott –
súgva borzong, lobog papírhaja,
mint kukorica szőke bajusza.
Idegennek csattognak a lapok.

Sorsunk kuszán, születetlen vetődik.
Az ég sem érti, bár a könyv nyitott.
S mit nem találtam, mert vakon kerestem:
titkod falán, benned az égi testben
lélektelen láva,
láthatatlan idő világított.

Trisztán legbelső gondolatainak az áramlását olvashatjuk. Az első versszak felvillantja, hogy a szeretett nő testébe zárt lélek legbelsőbb magja Trisztán számára az anyagon túli titok kapuja. A második versszak szerint ez épp olyan, mint ahogy a szél lapozgatta (a ki tudja, ki által - bárki által) "olvasgatott" könyv felett lebeg annak szelleme, ahogy az Élettel végiglapozott Sors könyvének rejtett törvényű minősége lebeg az élők felett. (A törvényeket az Ég érti, de azt nem, hogy az ember miért nem látja és miért nem teszi meg, amit kellene.) És ez a titok olyan időn túli ősanyag, mint a Föld magjának lávája, amely idők feletti minőségű, az Örökkévalósághoz kapcsolódik.
Trisztán számára a szerelme az anyagon és időn túli minőség, a földöntúli, a transzcendens kapuja. Út a mindenek fölött álló, legvégső ideál felé. Erről való lemondás a lélek öröklétének halála lenne, így nem tehet mást, "Harcolok érted".

Kit szolgálsz?

Mark király minden földi hatalom birtokosa királyságában, de a hatalom gyakorlásán kívül mást nem is igazán tesz, alapvetően passzív. Trisztán, a lovag az, aki tevékeny, harcol a királyságra törő külső (óriások és más írek) és belső ellenségek (bárók, törpék) ellen. Izolda a jóra törekvés, a mennyország élő ideálja. Kit szolgáljon tetteivel Trisztán, a hatalom birtokosát vagy a földöntúli ideált? A szerelmesek tragédiája, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül.
Izolda ki mellé álljon, az elvi lehetőségekkel rendelkező passzív potentát mellé, mintegy díszként, vagy a cselekvési képessége miatt tényleges lehetőségekkel rendelkező lovagját támogassa? A szerelmesek tragédiája, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül.
Rendkívül érdekes ez a képlet, ha a három főszereplőt egyetlen emberben megjelenő három törekvés minőségeiként tekintjük. Kis szójátékkal a belső hármas (angol: Threesome) itt Izolálva jelenik meg. Melyik szövetkezzen a másikkal? Cselekvőképességünkkel törekedhetünk a mások által elfogadott, elismert ("jegyzett" - "Mark") javakra és hatalomra, megpróbálva felfelé kapaszkodni a struktúrában királyi pozíció felé, de ekkor egyre halványabbá válhat életünkben az ideál fénye. (De zátonyra futni sem szabad. A folyón a biztonságos hajózást jelentő második vonás szintje a "mark two", mississippi kiejtésben: "mark twain".) Vagy a tevékenységeink keressék az ideált, de akkor lehet, hogy az emberi "civilizációs" struktúráktól messzebb, szinte a vadon kivetettségébe kerülünk? És az ideál szerencsecsillaga inkább ki mellé álljon, a földi javakat és jogokat segítsen halmozni, ami egyre nagyobb passzivitásba visz, vagy segítse, de kényszerítse is ki az aktivitást, ami az élet harcaiban egyre nagyobb lehetőségeket, veszélyes helyzetek megoldásának kulcsait jelenti? Életünk minőségeinek összekavarodott voltát jelzi, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül.

Három világ

A történet rendkívüli érdekessége, hogy a három főszereplő három különböző országból, három világból származik, melyeket tenger választ el, egyben köt össze. Cornwall (a mostani Anglia délnyugati csücske), a Világtengerbe kitüremkedő félsziget a földi hatalmi viszonyokat és harcokat jeleníti meg. A legenda Írországa egyértelműen a démoni szörnyszülöttek (mint óriások és sárkányok), egyben a mennyei szépségek Túlvilága. Az árva Trisztán szülőhelye Bretagne (a mostani francia északnyugati csücsök), egyben az a hely is, ahol Mark hatalmi struktúráitól, de az ideáljától is távol, száműzve, más lovagok és hasonló hétköznapibb emberek között Trisztán normális életet próbál megélni, a földöntúli Aranyhajú Izolda helyett Fehérkezű Izoldával. Bretagne így egyrészt a Lélektó, a születendő (majd az életüket leélt) lelkek helye, ahonnan Trisztán a Világokat összekötő tengeren érkezik Cornwall királyságába. Érdemes Gorvenalt, Trisztán hűséges "őrangyalát" is megemlíteni.
Trisztán kiáll egy fontos próbát (amely elsősorban nem a harckészségét, hanem az önfeláldozását és bátorságát teszi mérlegre), legyőzi a szörnyűséges adót behajtani kívánó túlvilági (ír) óriás démont. Trisztán ekkor egy halálközeli élményt él át, átkerül (csónakon) a túlvilágra (Írországba), a varázslatok otthonába, ahol Trisztán meglátja Izoldát, aki meggyógyítja őt, így visszakerülhet Cornwall királyságába. (Érdemes ezt a jelenetsort a sámánelhívással, a sámán-betegséggel összevetni.) A földöntúli szépség elhozható-e a mi világunkba? Trisztán ehhez újabb túlvilági útra indul és ott legyőz egy sárkányt; az óriás démoni lény még csak a cornwalli földiek életenergiáját szívta el, a sárkány viszont már a földöntúli lények világát pusztítja.
A száműzött Trisztán Bretagne-ban talál menedéket, a "lélektársai", a hozzá hasonló lovagok között. Vajon itt meg tud teremteni egy normális, szürke "hétköznapi" lovagi életet? Bretagne ekkor a normalitás tartományának világát jeleníti meg. Meg tudja itt Trisztán élni Fehérkezű Izoldával a házasság, a párkapcsolat boldog perceit? Mindez csak fakó mása a korábban megtapasztalt Igazi Életnek - jellegtelen és lényegtelen, amihez ragaszkodni sem érdemes. Lélekhasadásos állapot. Érdekes motívum, hogy Fehérkezű Izolda Mark királyhoz hasonlóan kisajátítani akarja a (birtokló módon szeretett) "szerelmét", így valójában (ahogy Mark király is a tetteivel) kipusztítja a szerelmespárt erről a világról. A Bretagne-ba érkező Izolda egyetlen percet sem tölthet a párjával. Izolda azonnal a szerelmese után hal, így még elérhette annak az égbe távozó lelkét és együtt emelkedhettek a földöntúli világba. Ha csak Trisztán szemszögéből nézzük az eseményeket, egy ősibb folyamatot láthatunk. A haldokló Trisztán lelke a jegyesség gyűrűjét küldi el gondolatban lélektársának, majd, a halálával, ahogy a lelke emelkedik az égbe, párjaként megjelenik a mennyei lény, Izolda lelke, hogy elkísérje és vele egyesüljön az öröklétben.
A Világokat összekötő tengerek Víz-alapján Cornwall marsi harctere (Mark, vagyis Marcus jelentése: Marsnak szentelt) a statikus Föld-elemet képviseli, Bretagne a könnyedebb, mozgó Levegőt (így itt teremhetnek harcosok, költők, trubadúrok), míg a legenda Írországa az Ég varázslatokban izzó elemét.

Földöntúli minőségek gondozása

Trisztán és Izolda beszámíthatatlanok, képtelenek az életüket, együttélésüket megszervezni. Ugyanakkor egy varázskaput jelentenek, melyen keresztül mágikus minőség, varázslat kerülhetne be a világunkba. Egyszer csak jobban mennek a dolgok, lehetetlen helyzetek is megoldódnak, kilátástalan harcok győzelembe fordulnak. Képtelenségnek tűnik? A hagyomány nagyon is ismeri ezt a jelenséget. Platónnál ezt olvashatjuk: "az emberi nemek száma három volt, nem kettő, mint most, férfi és nő, hanem volt még egy harmadik is, amely egyesítette magában a kettőt". Ez pedig: az "androgün". "Erejük és bátorságuk szörnyű volt, s gondolkozásuk nagyratörő". S mert "az égbe próbáltak fölmenni s ott rátámadni az istenekre", Zeusz kettévágta őket (ford. Telegdi Zsigmond).
Mit kellett volna tenni? Mark király a hűséget követelte volna meg, hogy ne gyengüljön a királysága, valójában az önzésével elpusztította a szerelmespárt. Így lovagot és ideált vesztve védtelenné tette a birodalmát; ha újabb, a szegények vérére szomjas démoni lény tör az országra, már nincs ellenfele. Egyetlen megoldás az "együttben" gondolkodás lett volna, ami a király kötelessége lett volna. Ehhez viszont nem önmagára, hanem az egész birodalomra kellett volna gondolnia.
A látást elhomályosító varázslat miatt viszont az "együtt"-ben gondolkodás nagyon nehéz. Én nyertem a harcot, bárki lenne mellettem, bárki drukkolt volna, akkor is nyertem volna, nem? Én álltam mellette, s ha másnak drukkoltam volna, akkor ő nyert volna, nem? Az én lovagom nyert, s ha királyként mást küldök, akkor ő nyer nekem, nem? Bár nem engem szeret, de jogom van hozzá, nem? Nem, nem, nem és Nem! A varászszerhez minden komponensből a megfelelő adag és keverési mód kell. És ezt a királynak kellett volna felügyelnie, különben ő csak Mark és nem Cornwall.

Földöntúliság - a földön

Trisztán és Izolda történetében így talán az égi minőségnek a világunkba, a földre elhozásának varázslatos lehetőségét láthatjuk, és az önzések miatti tragédiát. A hatalmasságok (Mark) és a hétköznapi emberek (Fehérkezű Izolda) felelőssége, hogy a valóban (!) ilyen képességű lelkeket felismerje, nekik lehetőséget és segítséget adjon, hogy az "együtt" ne legyen pusztító démonoknak kiszolgáltatva, hogy az "együtt" gazdagodjon.
A megnyíló égi kapu a szerelmesek halálával bezárult, de a legenda őrzi emléküket, és szerelmük pillanatait. Ahogy Platón folytatja: "Mikor pedig rátalál valaki a maga másik felére (...), csodálatos mámorba ragadja őket a barátság, az összetartozás érzése és a szerelem, s nem akarnak elválni egymástól úgyszólván egy pillanatra sem."