Elveszett - Ki...

mr2-t hallgatva, a szokott széttört ritmusa "belement" a fejembe

amíg a villamoson zötykölődtem, beírtam ezt a parafrázis-félét

(vigyázat: napnyugta után napnyugtalanságot okozhat)

na, akkor, R&B:

-----

Elveszett - Ki...

Elveszett réten, messzire -
ködlő messzeségben,
ő az, ő, Ki ül ott abban a nagy
magányos szépségben,

szemében mind, mind, mind
csupa nagy kérdő - jelek,
a tekintete mégis egy nagy fel-
kiáltásban megmered

és csak néz, néz, fel, az égre
hogy mázzá áztató esők után
fellegekkel, jön-e a vihar,
mi a magányt elfújja újra

-

Az éji felhő örvénylő mélyét
faló rettenet - a földre omlik,
és minden - élő, pislákló
fényét - sötétjébe eltemet

-

Le, a föld alá - és a fények,
és a sötét metrón maguk elé
meredő szenvtelen emberek
tekintete most megremeg

érkezés és indulás, és az
ablakok gyorsuló sora - sorra,
arcok-karok, ruhaköltemények,
ahogy mind viszi az idő nagy sodra

-

Van-e út, felfelé, a napra,
el innen a mesterkélt fényből,
vajon a Világnak - mikor lesz elege
ebből a furcsán-különös lényből

van-e út, ami felvisz, fel a
vihar utáni fellegízű levegőre,
amibe nem szakad bele
- többé soha-soha az ember lelke


(Na, itt kellett leszállnom a villamosról...
OK, közben volt ügyintézés és metrózás is - de, ez utóbbi, gondolom, látszik...
A középső sötét kép pedig a Macbeth-nek köszönhető; a vetítésére menve, este az égen, a mozi fölött -legalábbis úgy tűnt- sötétségbe kezdett csomósodni egy felhő. Mintha a három sorsszövő párka véres munkáját írta volna fel ómenként az égre ;) Mintha.)