"hiába már" (?)

Hajnalban álmomban egy ifjú dadaista költő nagy pátosszal a következőt irományát szavalta:

hiába már a hiába-már,
ha hiába már a hiába-már,

mert hiába már a hiába-már,
ha minden-minden hiába már.

mert hiába már a hiába-már.
hiába már; a hiába-már...

Arra gondoltam (álmomban): talán a szavak túlértékeltek. Vagy az ifjú dadaista költők.
A költői est házhoz, álomhoz jött...

A szakmainak tűnő közönségből valaki azt kezdte sejteni, hogy a költő némi, ma nagyon divatos hallucinogén főzetet is használt.
Mire felállva, mintegy vers-versenybe öltöztetett riposztként ő is megszólalt:

ha valaki túl' szereti a lét,
ami elhozza neki Léthét,
hogyan szerethetné létét...

(Álmomban a "túl" egyszerre két, igekötői jelentésében is megjelent.)

Végül egy film hangulata jelent meg...
Mes nuits sont plus belles que vos jours (1989)
(Nem szabadna örökös napfogyatkozásban élni)