Demjén: Kell még egy szó

Demjén: Kell még egy szó

Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj reám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.

Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz,
Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.

Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, ott várok rád,
Ahol véget ér az út!

Úgy kell, hogy te is értsd, nem éltél hiába,
Az a hely, ahol élsz, világnak világa,
Az égigérő fának, ha nem nő újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.

Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, én várok rád,
Ahol véget ér az út!

Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé!

§

A dalok, illetve versek esetén felvehetnénk egy képzeletbeli skálát, hogy a szavak, illetve hangzók közvetlen jelentésük miatt fontosak, vagy pedig egy hangulat megteremtésének az eszközei. Természetesen a tökéletesség az, ha a kettő egységesen erős. Azonban egyes műveknél eltolódhat az arány a skála egyik felére. Ilyen "eltolódások", a hangulat-minimum és szó-jelentés maximum felé pl. a haikuk, ez esetben pont a jelentés széttöredezés eszközeként. Másik irányban pedig a szavak inkább sajátos "hangszerként" használatosak. Ilyen klasszikus az "Ősz húrja zsong, jajong, búsong"...
Dalok, versek esetén ezt, vagyis a szavaknak inkább hangszerként való használatát úgy lehet megfigyelni, hogy a magánhangzók rövidsége-hosszúsága (versütemek) mellett a magasságai is adott rajzolatot adnak meg. (Nem csak magas-mély, hanem pl. az 'i' -mármint a magas 'i', mert van mély is- magasabb mint az 'e', stb.) Dalokban a hangzás-hangsúlyozás bizonyos szótagok kinyújtásával vagy rövidítésével fedezhető fel. (Régebben a Napoleon Boulevard-nak volt több ilyen száma, ha valakit érdekel, keresek ilyet.)
Ha kimondod, hogy "nézz", ahhoz képest a dal végén lévő "nézz" kb. 2-3x hosszabb. Az "ígérj" helyett a dalban rövid "i" hangzik. A "Ha" ritmuson kívül van, ezért előzetes prefix-jellegűen hangzik

Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé!

- - / .. -
- - / .. -
(.) - - / .. -
- - ... -

Kire is nézzünk? Ilyenkor az egyik ötlet a többi szó alapján természetesen Isten lehetne. Azonban a "Nézz rám" hangzásilag a középtől kicsit felfelétől (é) lefelé mutat (á), majd -"s ne ígérj"- visszaemeli a "tekintetet" középre.
A ritmussal együtt véve olyan, mintha lehajolnál összeszednél valamit, magadhoz, a "ha" törésénél látszik, hogy ez akadozik, majd az utolsó "Indulj hazafelé!" elindít egy sok-sok lépéses ("hazafe-") sokáig tartó útra ("-lé"), ahol először le az útra nézel "haza", majd egyre inkább fentebb, az érkezési célod felé ("-felé").

§

A szöveg elsőre kicsit zavaros a Honfoglalás koncepciójára alkalmazva (bár, maga a film még zavarosabb volt). A Honfoglalás logikailag egy A pontból B pontba való végleges (!) átmenet/tranzíció. Itt azonban mit olvashatunk? Mintha a kiindulási pont "beszélne", hogy 'persze, menj csak, de ez nem lesz végleges': "Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár".
Ha a dalban a szavaknak a hangulatteremtése nagyobb hangsúlyt kap, akkor nem is kell feltétlenül a szavak értelmét keresni. (Érdemes az egészet a ritmusok és magasság változások alapján is végighallgatni.)
A repülés élményének megidézése miatt így lesz pl. "sóóólyóm", stb.
A "túl" és az "út" csak kicsit, de még a "hibahatáron" belül rímel, a "túl" nyújtása viszont a távolságra, az "út" lezárása viszont nem az útra, mint hosszra, hanem annak éppen a végére tud utalni.
Érdemes tehát az egészet úgy IS végighallgatni, hogy a ritmusokból (nyújtások-rövidítések) és a hangmagasság-változásokból milyen absztrakt kép rajzolódik ki, a szavak értelmétől is függetlenül.
Például, a "három hegyen túl", így valójában "hetedhét országon túl" jelentésű, azonban a szavak szerepeltetése megidézi az út végét, a Hármashegy országát a Háromhalom országát.
A szavak alapján mégis kideríthető, hogy "Ki" az, aki énekli a dalt?

§

A szöveg alapján tehát valaki elindul az útra, mégpedig az otthonából. De miért? Az utalásokból azt látjuk, hogy azért, mert az eredeti helyen nincs meg a teljesség életlehetősége. Erre utal a "régi szenvedés", illetve ott nem nőtt-nőhetett az Égigérő fának "újra ága".
Viszont, az a hely is - otthon volt.
A dal tehát szerintem a régi, elhagyandó otthonból az új otthonba való átmenetet idézi meg.
Amit, az otthon-teremtés szelleme énekel meg, egyes szám első személyben. Vagyis, az az otthon, amiben éltél, az mindig benned-veled marad, de az új helyen is - ha azért teszel is - meg tudsz teremteni egy új otthont, ami a régivel szellemi-lelki rokonságban marad, örökre össze lesz kötve.
Mindez azért is lényeges, mert ballagásokon, de, temetéseken is el szokták énekelni ezt a dalt.

Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj reám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.
- ne csak hátat fordíts, és magad mögött hagyd a régit, hanem maradj vele egy ("ölelés"), s akkor az veled lesz és elkísér

Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz,
Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.
- az igazi út, "csillag-út", ami az Égben is vezet
- "a fák az égig érnek" - azon a helyen, ahol az élet az Éghez is kapcsolódik...
- "ott megérint a fény" - ... ott a szellemi világoságra is nagyobb lehetőség van
- "végül hazatérsz" - ahova megérkezel, az is az otthonod lesz

Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, ott várok rád,
Ahol véget ér az út!
- az utazás transzcendens nézete egy szálló repülés, nem véletlen, hogy filmekben is néha ez megjelenik
- sólyom - az utazót az égi lelke fentről kíséri, az igazi utazás során azzal eggyé válik
- az otthon szelleme az út végén is várni fog

Úgy kell, hogy te is értsd, nem éltél hiába,
Az a hely, ahol élsz, világnak világa,
Az égigérő fának, ha nem nő újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.
- "nem éltél hiába" - ez a tevékeny életre helyezi a hangsúlyt, a későbbi "te legyél"-lel
- "világnak világa" - ez egyrészt egy régi felsőfok, 'a legvilágabb világ', másrészt a világossággal is kapcsolatban van, tehát: ahol élsz, ott a Világ világosságát kellene megteremtened
- "az égigérő fának, ha nem nő újra ága" - ha tehát úgy érzed, tapasztalod, hogy az Éggel, a Világ Világosságával való szellemi kapcsolat nem működik...
- "te legyél virágnak virága" - ... te magad teremtsd meg azt

A kettős az Ómagyar Mária-siralomra utal: "Világ világȧ, virágnȧk virágȧ, keserűen kínzatul, vos szëgekkel veretül!"
A Világnak Világossága, a Virágok Virága - a teremtett minőségek maximuma -, ez maga Jézus.
A sorok tehát arra utalnak, hogy a környezetednek, akár észrevétlen megváltójának kell lenned, hogy azt valódi otthonná teremtsd, az Ég magas minőségeit megpróbáld megteremteni a földön, azaz a tetteiddel a Megváltó minőségét kell próbálnod megidézni és, ha tiszta a szándékod, Ő is ott lesz veled.

Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, én várok rád,
Ahol véget ér az út!
- Indulj tehát az Élet, a Világosság, az Otthon megteremtésének az Útjára. (Via, Veritas et Vita)

Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé!
- "Nézz rám" - az Otthon teremtés szelleme, Jézus minősége
- "s ne ígérj" - sokszor azért ígérünk meg valamit, mert kevés bennünk a tetterő; nem ígérgetni kell, hanem cselekedni, és akkor...
- "Nézz rám, sose félj" - ...az Otthon teremtés szelleme ott lesz velünk
- "Ha nincs hely, ahol élj"
- "Indulj hazafelé!" - hát teremtsd meg.

A dal tehát az otthon szellemének a magunkkal való átvitelének a "vénye".

"Minél inkább..."

Red

Jodorowsky's Dune

Megnéztem Jodorovsky el nem készült Dűnéjéről a dokumentumfilmet. Nagyon érdekes. 

Jodorovsky: 

"What is the goal of the life?
It's to create yourself a soul
For me, movies are an art...
more than an industry.
And it's the search of the human soul...
as painting, as literature, as poetry."

Óra a tengerparton

Jodorovsky Dalit akarta megtenni gonosz császárnak.
Jodorovsky ezt meséli:

Dali told me, "We are going to see each other in Paris.
I am going to think about it."
In Paris, on the Champs Elysées, there was a very fancy restaurant...
and he was there with his court.
He had 12... Twelve persons at the table and him. 

"Sit down. I want to ask something to you."

"What, Mr. Dali?" 

"When we was young, myself and Picasso, we went to the beach."
And we open the door of the car...
"...always in the sand, we find a clock." 

Clock, no? 

"Do you find, in your life, a clock in the sand?" 

And I say, "What I can answer?"
It was very quick, like this, because...
all the 12 person are awaiting my question.
Because if I say I find, all the time, clocks...
I will be a vanity person. Ridiculous.
If I say I never find a clock,
I will be a poor guy. 

And suddenly came to me, I say:
"I never find a clock. But I lost a lot."

-----

Nos,

A tengerpart homokjában én mindig találok órát.
Ez a Föld legnagyobb homokórája,
ahol a hullámverés a tiktakkolás
és viharok ütik el az órákat...


Kérjük a 2 peso-s rejtvényt, señor Dalí ;)    

(Dalí rejtvénye alapján lehet egy ötletünk, hogy mire is gondolhatott Az emlék állandósága c. képe esetén. Talán: a tengerpart szétfolyó homokját, mint a történések emlékeiben állandósuló, adott órákra (spanyol: hora) emlékező óraszerkezetekként (spanyol: reloj) látta. Persze, a pontos választ csak ő tudja...)

"Have ambition"

Jodorovsky:

"This system make of us slaves. 
Without dignity. Without depth.

With a devil in our pocket.

This incredible money are in the pocket.

This money. This shit.This nothing.

This paper who have nothing inside.

Movies have heart.

Have mind.Have power.

Have ambition."

?

A végét én kb. úgy értettem, hogy Jodorovsky úgy változtatta meg a film végét, hogy Paul meghal, de mindenkiben megjelenik.
Ezzel analóg módon a filmterve meghalt, de, mintha sok-sok sci-fiben mégis élne.

Jodorovsky a végsőkig kitartott az álma mellett.
Csak olyan filmet akart készíteni, amit ő megálmodott, még ha az 5 vagy 8 órás mozi is lett volna.
Maga a tervezett film a realitás határát súrolta, kérdés, hogy valóban reális lett volna?
Semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó.

Szerintem azonban, ha hajlandó lett volna valamilyen ésszerű kompromisszumra, azzal adhatott volna a világnak egy élményt, ami még töredékében is - fantasztikus lelki utazásra vihette volna el a nézőket...

De, mindenki nézze meg, és alkossa meg a saját véleményét ;)

The Equalizer

Talán a tanulság: sose húzz ujjat egy barkácsboltossal ;)

A folyton fojtott hangulata nagyon érdekes...
Még úgyis, hogy a főbb csattanókat ki lehet találni.

Spoiler: Néhány jelenet kifejezetten mókás a magyar nyelv kifejezései fényében.

Így, megtudjuk, milyen agyafúrtnak lenni,
ha valakit jól elkalapálnak,
és milyen lehet az, ha valakinek valami szöget üt a fejébe... :)

Szíriusz a Vár fölött / Hjem til jul - Home for Christmas

Innen és éppen most a Vár fölött a Szírius - épen az égen - vár.

(α Canis Maioris, az a fénypontocska fent)

Szíriusz a wikin: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADriusz

Hjem til jul (2010)

A Hjem til jul (Home for Christmas, Északi Karácsony) c. norvég filmben vegyes, szinte teljes spektrumot körbejáró tablót láthatunk karácsonyi életképekből.

A filmben a Szíriuszt figyeli egy fiú és egy lány.

És egy groteszk karácsonyi életkép ;) (A képen a télapó ruhába öltözött férfi egy lapáttal vágja fejbe a másikat.)

(Hiszen Karácsonykor az otthon szelleme a legerősebb.)

Elveszett - Ki...

mr2-t hallgatva, a szokott széttört ritmusa "belement" a fejembe

amíg a villamoson zötykölődtem, beírtam ezt a parafrázis-félét

(vigyázat: napnyugta után napnyugtalanságot okozhat)

na, akkor, R&B:

-----

Elveszett - Ki...

Elveszett réten, messzire -
ködlő messzeségben,
ő az, ő, Ki ül ott abban a nagy
magányos szépségben,

szemében mind, mind, mind
csupa nagy kérdő - jelek,
a tekintete mégis egy nagy fel-
kiáltásban megmered

és csak néz, néz, fel, az égre
hogy mázzá áztató esők után
fellegekkel, jön-e a vihar,
mi a magányt elfújja újra

-

Az éji felhő örvénylő mélyét
faló rettenet - a földre omlik,
és minden - élő, pislákló
fényét - sötétjébe eltemet

-

Le, a föld alá - és a fények,
és a sötét metrón maguk elé
meredő szenvtelen emberek
tekintete most megremeg

érkezés és indulás, és az
ablakok gyorsuló sora - sorra,
arcok-karok, ruhaköltemények,
ahogy mind viszi az idő nagy sodra

-

Van-e út, felfelé, a napra,
el innen a mesterkélt fényből,
vajon a Világnak - mikor lesz elege
ebből a furcsán-különös lényből

van-e út, ami felvisz, fel a
vihar utáni fellegízű levegőre,
amibe nem szakad bele
- többé soha-soha az ember lelke


(Na, itt kellett leszállnom a villamosról...
OK, közben volt ügyintézés és metrózás is - de, ez utóbbi, gondolom, látszik...
A középső sötét kép pedig a Macbeth-nek köszönhető; a vetítésére menve, este az égen, a mozi fölött -legalábbis úgy tűnt- sötétségbe kezdett csomósodni egy felhő. Mintha a három sorsszövő párka véres munkáját írta volna fel ómenként az égre ;) Mintha.)    

Nemes Nagy Ágnes: Lélegzet

Nemes Nagy Ágnes: Lélegzet

Ne hagyj el engem, levegő, 
engedj nagyot lélegzenem, 
angyalruhák lobogjanak 
mellkasomban ezüstösen, 
akár a röntgenképeken. 

Egy ezüstnyárfát adj nekem, 
arcom a rezgő lombba nyújtva 
hadd fújjam rá lélegzetem, 
s ő fújja vissza szüntelen 
új, szennyezetlen életem, 
mig kettőnk arca közt lebeg 
a lélegzetnyi végtelen.

Számomra a vers különlegessége, hogy a Levegő mint őselemnek-szimbólumnak az Élettel való kapcsolatát mutatja meg.
Az első versszak a belégzés, amelyre élettel telik meg a mellkas és az egész test. A jobb és bal tüdőfél, mint angyalszárnyak pezsdülnek fel.
A második versszak a kilégzés az "ezüstnyárfa" "rezgő lombjába, s így a lélegzetvétel ki-be áramlása, és maga a Levegő a végtelenhez kapcsol - s a végtelenhez kapcsolódás megtisztít.

Shelley: Óda a Nyugati Szélhez

A vers:
http://www.babelmatrix.org/works/en/Shelley,_Percy_Bysshe/Ode_to_the_West_Wind/hu/3653-%C3%93da_a_Nyugati_Sz%C3%A9lhez

A vers az őszi, telet hozó Nyugati szelet szólítja meg, amely a régi természet, a régi világ lebontásának hírnöke, de egyben a telet követő tavasz ígérete is.

Az első rész az elsárgult, így "a sárga s éjszín s lázpiros" lombokról szól. A szél nem csak "ront", de óv is, mivel a "téli sutba hord / sok szárnyas magvat", hogy a Tavaszt ott várja.
A második rész szereplői a felhők, az "andalgó" esőfelhők és a "vihar sörényei" is.
A harmadik rész szereplői a felcsapó hullámok.

Az első három részben a néven nevezéssel sorban a lent, a fent és a távol jelenik meg - a lomb, a felhő, a hullám -, és most, a negyedik rész első három sora ugyanőket sorolja fel. Az áramló szél a lélek szabadságaként jelenik meg, szemben azzal, mikor "zord órák súlya húz s lánccal fon át". Mivel a lelke a szél szabadságával rokon, s mivel a három megnevezettel rá tud hangolódni, így kéri a szelet, hogy vigye magával, "ragadj el hab, felhő, vagy lomb gyanánt".

Az utolsó versszakban a költő a Nyugati szél dalává válik, s így azzal eggyé válva viszi a szél magával, s ez a szél, bár telet hoz, ugyanakkor a Tavasznak is a hírnöke.

Nemes Nagy Ágnes: Flotta

Nemes Nagy Ágnes: Flotta 

A szél, a szél.
A ház, mint egy hajó-orr
az éjszakában jobbra-balra bókol,
zörög, remeg
papír, keret,
és lent fekete torlaszokban
csörömpölő aszfalt-mederben
páncélosok robaja robban,
hullám hullámra vág a háznak,
a fulladókon át-meg átcsap,
s a házak mind, a roncs hajók
csak imbolyognak és zihálnak
sovány antenna árbócokkal
még himbálóznak körbe-körbe,
s rezeg az éji zátonyon
a város-flotta, összetörve.

Az égen néma tűzjelek.
S az ormokon az éj felett
a kint felejtett, tönkre-ázott
széjjelmosódott-színű zászlók.

(Az '56-os forradalom leverésének emlékét megörökítő vers.)

Az antenna-árbocú házak flottájára lecsap az orosz páncélosok seregének vihara.

"s rezeg az éji zátonyon
a város-flotta, összetörve."

Nemes Nagy Ágnes: Szél

Nemes Nagy Ágnes: Szél

Szélesedő oszlopközök.
Szél fúj be a szavak között.

Itt már kupola-fellegek.
Éggel tapasztott épület.

S a Semmi itt már annyit ér,
Amennyit házak közt a tér.


Miről szólnak ezek a különös sorok?
A történet szerint ez a vers a 60-as években készülhetett, de nem került kötetbe, a költőnő halála után a hagyatékban találták meg.

A vers szerintem a híguló tartalomról beszél (első két sor), a valótlan és tetejetlen üres képzelgésekről (második két sor), amelyek a semmiről sem szólnak (5-ik sor), és amelyek az embernek valódi (érzelmi) otthont sem tudnak adni (utolsó sor).
Vagyis a költő a "bolond lyukból bolond szél fúj" és a "széllel bélelt" kifejezéseket fogalmazta itt át. És mindez jól beleillik a szomorú 60-as évek T-T-T ("Tiltott, Tűrt, Támogatott") világába...

Beney Zsuzsa: Búcsú

Beney Zsuzsa: Búcsú

A szavaknak hittem. Vagy a szavakban. 
Abban, mi örökre kimondhatatlan, 
de álcája, kitinváza a nyelv. 
Forgószélben, mely tölcsér-üregében

teremti meg a formák ősvilágát.
A megtapinthatót. Az ujjbegyek
érzetének sűrű rengetegét, a
lombok résein és a levelek

selymén átszűrődő zöld színű napfényt.
A szín anyagát, a nem foghatót. 
Az elviselhetetlenül kettős világot
fáj itthagynom. Nem a létet – a semmit. 


Beney Zsuzsa a halála közeledtével írta Búcsú című versét.
Elsőre igen meglepőnek tűnnek az utolsó sorai, hogy "Nem a létet" fáj "itthagynia", hanem "a semmit". Mi is ez a semmi?

Az első sorokban ezt olvashatjuk:
"A szavaknak hittem. Vagy a szavakban.
Abban, mi örökre kimondhatatlan,
de álcája, kitinváza a nyelv."

Először, mintha a szavak erejére célozna, mely egyrészt a hangzásukból, csengésükből fakad, de, a "szavakban" belül ott van a még nagyobb erő, a kimondhatatlan megközelítésére; a nyelv - mint kitinváz - így erős szerkezetek létrehozására képes, amelyek a még magasabb, önmagukon túli léptékű tartalmat hordozni képesek.
A következő sorban olvasható forgószél örvénye az, amely a megfelelő, illő helyükre képes rendezni a szavakat, hogy azok megidézzék a "formák ősvilágát". A formába rendezés során válik a megfoghatatlan megtapinthatóvá. Így lehet meglátni a konkrét létezőkben megtestesülő teremtő őslényeget.
A versben a megfogható konkrétumok és az azon túli megfoghatatlan kettőssége jelenik meg, a jelenségek, mint "inkarnációk" így olyan kapuk, melyeken át a "formák" esszenciális "ősvilágára" tekinthetünk.

Mivel mindez - maga a létezés teljességének megtapasztalása - valójában kapu, így "Nem a létet" fáj itthagynia ebből a "kettős világból", hanem az azon túli "semmit", ami "érzet", de megfoghatatlan, a "lombok résein és a levelek / selymén átszűrődő zöld színű napfényt".

Égi nyíló mezőn

Szent vigyázó lélek-virágok, a Teremtő Világa és a Mennyei szellemek

(Egy ágy feje feletti dekoráció.)

La Sagrada Família,The Alan Parsons Project, Too Late

Virtuális túra a Sagrada Familiáról, amin bentről meg lehet nézni:

 ...

( Véletlenül voltam -több éve- a Sagradánál ('családlátogatáson').
Ha jól emlékszem: A templom körül alapvetően nincs túl nagy tér, így nagyon magasra kell nézned. Akkoriban még építették, hatalmas daruk álltak az egyik felállványozott oldalánál - úgy tűnt, mintha az egész soha nem készülne el, örökké csak rakosgatnák hozzá az újabb és újabb cseppeket, mintha egy cseppkőbarlang díszülne rétegekkel, az idő folyásának tanújaként Egyik oldalt park van, azt gondolnád, innen kicsit messzebbről látsz a tornyokra, itt azonban többnyire a fák ágai kerülnek eléd - nincs menekvés, vissza kell menned a templom felé és a tornyokat csak az éggel együtt nézheted
Érdemes a Güell parkkal együtt megnézni, mert a Sagrada, a Szent Család égi cseppvilága itt földközeli, megtapogatható mesevilágként jelenik meg... )

Két Google utcakép:

The Alan Parsons Project: La Sagrada Família

The Alan Parsons Project"-nek van egy teljes albuma Gaudiról. A bevezető utáni első szám a Sagradáról szól, szerintem nagyon jól sikerült, érdekes szöveggel.
Az album végén -Paseo de Gracia - szó szerint a "kegyelem útja", de Barcelona egyik főútja is- a motívum visszatér, spanyol gitárral, motívumokkal, talán itt a castagnetta is hangsúlyosabb - lehet, így akarták ábrázolni, hogy Gaudi lelke hova tért meg, hol lebeg - "until next time")

The Alan Parsons Project: La Sagrada Familia

Who knows where the read may lead us, only a fool would say
Who knows if we'll meet along the way
Follow the brightest star as far as the brave may dare
What will we find when we get there

La Sagrada Familia we pray the storm will soon be over
La Sagrada Familia for the lion and the lamb

Who knows where the winds will blow us, only a fool would say
Who knows if we'll ever reach the shore
Follow a rising sun with eyes that may only stare
What kind of fire will burn us there? What kind of fire?
Only a fool would say

La Sagrada Falilia the wind has changed the storm is over
La Sagrada Familia for the lion and the lamb
La Sagrada Familia we thank the lord the danger's over
La Sagrada Familia there's peace throughout the land

Under clear blue skies our voices rise in songs of glory
And for all those years our eyes and ears were filled with tears

Who knows where the world may turn us, only a fool would say
Who knows what the fates may have in store
Follow the light of truth as far as our eyes can see
How should we know where that may be? How should we know?

Then the angry skies, the battle cries, the sounds of glory
And for all those years our eyes and ears were filled with tears

Who knows where the road may lead us, only a fool would say
Who knows wha's been lost along the way
Look for the promised land in all of the dreams we share
How will we know when we are there? How will we know?
Only a fool would say

La Sagrada Falilia the war is won the battle's over
La Sagrada Familia for the lion and the lamb
La Sagrada Familia we thank the lord the danger's over
La Sagrada Familia behold the mighty hand
La Sagrada Familia the night is gone the waiting's over
La Sagrada Familia there's peace throughout the land

Until the next time
Until the next time

Alan Parsons Project -- Too Late

Alan Parsons Project – Too Late

When you were standing in the rain I gave you shelter
When I was knocking on your door you gave me none
Well I don't make that kind of deal with anybody
And I won't be that kind of fool for anyone

How do you feel when the tables have been turned?
What will you do now the bridges have been burned?

Cause it's
Too late now the magic's lost
Too late now the spell is broken
Too late now to count the cost
Of words that should remain unspoken

When I need you by my side you stand above me
And when I look into your eyes you turn away
Well if that's the best there is then I won't buy it
Well if that's the only game then I won't play

How many danger signs did you ignore?
How many times have you heard it all before?

Cause it's
Too late now the magic's lost
Too late now the spell is broken
Too late now to count the cost
Of words that should remain unspoken

Érdekes értelmezést kapunk, ha a 'beszélő' helyére olyant helyettesítünk, aki egyébként menedéket adna.

When I need you by my side you stand above me
And when I look into your eyes you turn away
...
How many danger signs did you ignore? (?!??!!)

Az egész egészen hátborzongató.

Így nem csoda, hogy:
"Cause it's
Too late now the magic's lost
Too late now the spell is broken
Too late now to count the cost
Of words that should remain unspoken"

Persze, lehet, hogy ez "csak" egy erős, "mágikus"kapcsolatról szól...

Petrarca: Pó, földi kérgem...

Petrarca: Pó, földi kérgem... (f.: Szedő Dénes)

Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad
vized hatalmas, száguldó folyásán:
a szellemem mélyen belül tanyázván,
erőd nem féli s másétól se borzad;

vitorlát jobb vagy bal felé se forgat,
mégis jó széllel, nyílként, vágya szárnyán
az arany Lomb felé lebegve száll már,
s erősebb, mint hab, szél, lapát s vitorla.

Egyéb folyók közt te királyi, büszke,
ki ott éred a napot, merre támad,
nyugaton százszor szebb Fényt hagyva messze:

csak földi részem hordja szarvad-ágad;
a másik, vágya szárnyával fedezve,
repül révébe édes Otthonának.



Eredeti:
http://it.wikisource.org/wiki/Canzoniere_%28Rerum_vulgarium_fragmenta%29/Po,_ben_puo%27_tu_portartene_la_scorza

A költő hajón utazik lefelé a Pó folyón, de csak a teste ("földi kérge") halad Keletnek. (Ahol a Pó a tengerbe ömlik, ott "támad" a Nap, a Pó a tengerből Keleten felkelő napot éri.)
A "szarvad-ágad" (eredetiben csak "szarv") a szétágazó folyóágakra utalhat.

A költő szelleme viszont pont ellentétes irányba, nyugatra, a "százszor szebb Fény" felé nyílegyenesen repül "vágya szárnyával fedezve", kedvese, az "arany Lomb", "édes Otthonának" "révébe".

József Attila: A Dunánál

(fb: Mátrai István képe)

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/adunanal.htm

A verset már sokan és nagyon alaposan elemezték; csak néhány gondolat...

A Duna itt az "idő árja"-ként jelenik meg, "mely mult, jelen s jövendő". A verset talán egy konkrét élmény szülte, ahogy valóban a "rakodópart alsó kövén" ülve egy "dinnyehéj" elúszott lassan előtte, s azzal, annak lassú ringatózásával azonosult volna, majd az időnek a rajtunk át-folyó, átáramló, édesünket kifalt csupasz héjt ringatva sodró hömpölygésével. A dinnyehéj, s a Duna, a lelkét magával vitte - "sorsomba merülten".

A következő versszakban az áramlatban megjelenik a férfi, az "ember", majd a feszülésből, pattanásból elernyedés és hullámzás, ringatás lesz, és áthullámzik női minőségbe, a mosónő édesanya emlékébe, aki "mesélt / s mosta a város minden szennyesét".
Majd "elkezdett az eső cseperészni", de "el is állt". Ahogy a cseppek az égből, minden hull lefelé, és "mult" tarkasága színtelenségbe olvad. A mederben folyó folyam esőként a teljes világba beszövődik, totális hulló áramlatként.

A folyó, az idő árama egyrészt az ellentétekkel kiszélesedik: "zavaros" - "bölcs", "felszin" - "mély", az említett férfi és női minőség, a tarkaság és színtelenség, "öröm és bánat", hogy csak néhányat említsek. Másrészt pedig a költő hozzáköti magát az ellentétpontokhoz, így válik eggyé az idő folyamával.

A legnagyobb ellentét a születés és halál. A "termékeny, / másra" (gyermekükre) "gondoló" anyák mellett így jelennek meg a "sírköves, dülöngő temetők". És "öltek, öleltek" - mert az ölés halált hoz, de az ölelés életet ad (élettel telít, de új életet is szül). Harc és Béke.

Mit kell tennünk az idő folyamában? A költő a "rakodópart alsó kövén" ült. Ez a legközvetlenebb kapcsolat a szárazföld és a Folyó között, az a pont, ahol az "anyagba leszállt" élet és lélek átrakodhat, átléphet, az idő áramába, azzal eggyé válhat.
A "rakodópart" ugyanakkor a rakodásra, a kemény munkára is rezonál, így nem véletlen, hogy a második versszakban is a munka képeit látjuk és az utolsó is ezzel kezdődik: "Én dolgozni akarok".

A munka az, amely a harcot ("amelyet őseink vivtak") "békévé oldja". Munkával lehet rendezni környezetünket, ott harmóniát teremteni, úgy, hogy rendezzük "végre közös dolgainkat".
Ehhez pedig minden ősünk (3. szakasz, első és második versszak), és minden hősünk (harmadik versszak), az idő teljes árama, (negyedik versszakban) "mult, jelen s jövendő" támot ad, támogat. Így, ha velük vagyunk, "gyenge létemre így vagyok erős" és "több vagyok a soknál", mert "A világ vagyok - minden, ami volt, van".
Mert "ez a mi munkánk; és nem is kevés".

(saját kép)

Guillaume Apollinaire: A Mirabeau-híd

Guillaume Apollinaire: A Mirabeau-híd (f.: Eörsi István)

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
   S szerelmeink
   Mért kell gondolnom arra
Hogy az öröm nem jöhet csak a jajra

   Óra verj az éjszakában
   Megy az idő én megálltam

Maradjunk szemközt kéz a kézbe zárva
   Míg fut örök
   Szemektől elcsigázva
Karunk hídja alatt a Szajna árja

   Óra verj az éjszakában
   Megy az idő én megálltam

Fut a szerelem akár ez a gyors hab
   A szerelem
   Az élet vánszorog csak
És a Reményben mily sok az erőszak

   Óra verj az éjszakában
   Megy az idő én megálltam

Tűnnek a napok a hetek suhanva
   Vissza se tér
   Múlt és szerelem habja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

   Óra verj az éjszakában
   Megy az idő én megálltam



Eredeti nyelven:
http://www.toutelapoesie.com/poemes/apollinaire/le_pont_mirabeau.htm


A költő szavalásából hallhatjuk, hogy ezt dalként képzelte el:
https://www.youtube.com/watch?v=v3UF_1LM-Tc

Egy francia feldolgozás:
https://www.youtube.com/watch?v=DvOeX9b4Tp4

Egy magyar feldolgozás:
https://www.youtube.com/watch?v=VTW0OHN-h84

És egy másik ;) (Sokkal több kísérletező fiatal kellene!)
https://www.youtube.com/watch?v=ywvWd9-aztM

§ 

A Mirabeau híd a Mirabeau utcáról kapta a nevét, a neve "csodálatos szép" jelentésű. A híd pedig két partot köt össze, tehát egy kapcsolat. Nem véletlen, hogy a két különbözőséget, két embert összekötő "csodálatos szép" kapcsolat, vagyis a szerelem jelképe.

Az egyik utolsó híd, a város széle, mégpedig épp Nyugat felé, ahol a Szajna elhagyja Párizst, és ahol a Nap lebukik a horizont alá, így a messzeség, de az elmúlás is hozzá kapcsolódhat.

A híd szerkezete maga is, kicsit oldalra felemelt karokra hasonlít, amelyek a szobroknál fonódnak össze, az egyik szobor maga a "Bőség". A szobrok fölött pedig Párizs címere ("armoiries..." vagy "armes ville de Paris") található. (Érdekesség, hogy az angol arms kar jelentésű.)

..."Karunk hídja alatt a Szajna árja"...

Coleridge: Kubla kán

Coleridge: Kubla kán (f.: Szabó Lőrinc)

Kubla kán tündérpalotát
építtetett Xanaduban,
hol roppant barlangokon át
örök éjbe veti magát
az Alph, a szent folyam.
Mérföldnyi jó földet tizet
gyorsan torony s fal övezett:
s itt tömjénfa nyilt, illat volt a lomb
tündöklő kertek és kanyar patak;
ott sötét erdők, vének, mint a domb,
öleltek napos pázsitfoltokat.

De óh, amott a cédrusfödte bércen
a mélybe milyen hasadék szakadt!
Micsoda vad hely! démon-kedvesét sem
siratja szentebb, iszonyúbb vidéken
elhagyott nő a sápadt hold alatt!
S e szakadékból, forrva, zakatolva,
mintha a föld gyors lélegzete volna,
hatalmas forrás lüktetett elő:
torkából, mint felugró jégeső
vagy mint a pelyvás mag a csép alatt,
ívben repült a sok nagy szirtdarab:
s táncos sziklákkal együtt így okádta
a folyót a kút örök robbanása.
Öt mérföldet átkanyarodva szállt a
szent Alph a völgybe, nagy erdők alatt,
aztán elérte a barlangokat
s leviharzott a halott óceánba:
s e messzi zajból Kubla ősatyák
szavát hallotta, hadak jóslatát!

A kéjpalota nézte sok száz
lenge tornyát a vizen
és egy zene volt a forrás
és a barlang, egy ütem.
Ritka müvészet, ihlet és csoda:
jégbarlangok és napfénypalota!

Ismertem egy lányt valaha,
látomás lehetett:
Abesszinia lánya volt,
Abora hegyéről dalolt
s cimbalmot pengetett.
Zendülne csak szivemben
még egyszer a dala,
oly vad gyönyör gyúlna ki bennem,
hogy felépítném csupa
muzsikából azt a szép
fénydómot! a jégtermeket!
S mind látná, aki hallana,
s „Vigyázzatok!” kiáltana,
„Szeme villám! haja libeg!
Hármas kört reá elébb,
s csukja szemünk szent borzalom,
mert mézen élt, mézharmaton,
s itta a Menyország tejét.”

http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Coleridge,_Samuel_Taylor-1772/Kubla_Khan/hu/3655-Kubla_k%C3%A1n


A versben "Kubla kán" "tündérpalotája" jelenik meg Xanaduban. ("Kubla" kánt mi "Kubiláj"-ként ismerjük, a modern Peking helyén található várost pedig "Kambaluk" néven.)
Ezt a tündérpalotát, ahol Marco Poló járt és írt le Európának, ezt a "kéjlakot" most mesebeli színekkel festve, szinte felülről látjuk, mely képek összekapcsolódnak a zubogó "Alph" robajával és a vad vidékkel. A repülés és zubogás érzése, "színes, szélesvásznú", sőt, 3D-s képek, surround hangzással, amelyeken egymás mellé kerülnek a nagy ellentétek, s így "egy zene volt a forrás / és a barlang, egy ütem", "jégbarlangok és napfénypalota".

A varázslatos, mesés Kelet mámorító ereje, és ugyanez zendül meg az etióp (abesszíniai) lány dalára és cimbalom-zenéjére.

Valamiért, nekem a harmadik versszak kezdetén jött az a gondolatom, hogy ez egy drogos látomás. A kezdő repülő és zubogó, érzékeket széttépve túlfeszítő képek-hangok-képzetek is ezt támasztották alá.
A harmadik versszak így kezdődik: "A kéjpalota nézte sok száz / lenge tornyát a vizen" - erre nekem a saját testtől való elidegenedés, az azon kívül kerülés, kívülről, idegennek látás érzete jelent meg. Az eredeti még árulkodóbb: "The shadow of the dome of pleasure / Floated midway on the waves" (kb.: a gyönyörök kupolás palotájának árnyéka a félúton a hullámokon lebegett), ami talán a gyönyörbe kábult, elidegenedettnek érzett testre utal, az élet és halál érzetére, a lét és a semmi között félúton egy hullámzó lebegésre.
Később: "It was a miracle of rare device, / A sunny pleasure-dome with caves of ice!", vagyis a ritka szerkezet (a test) csodája volt ez a totális szélsőségek megélése; jégbarlangok, együtt a napos gyönyör-kupolákkal.

A folytatásban azt olvashatjuk, hogy ugyanez a "vad gyönyör gyúlna ki" benne, ha újra megzendülne szívében az etióp lány dala, muzsikája, és ekkor nem csak belsőleg teremtené meg ezeket a képeket, hanem azokat mindenki más is látná.

S mind látná, aki hallana,
s „Vigyázzatok!” kiáltana,
„Szeme villám! haja libeg!
Hármas kört reá elébb,
s csukja szemünk szent borzalom,
mert mézen élt, mézharmaton,
s itta a Menyország tejét.”

Vajon mindenki látná? Ezt kiáltanák a gyönyörkábulatba zuhanó költőről: "Szeme villám! haja libeg!..." Vagyis, a valóságból mindez csak őrület, amit a hármas kör mágikus védelemébe be kell zárni.
A "Menyország tejének" említésére már kétségem sem volt, hogy ópiumról van szó. Kicsit böngészve meg is találtam, hogy maga Coleridge állítása szerint, a vershez az ötletet egy ópiumos álom adta, s a vers alcíme is: "Látomás egy álomban" ("A Vision in a Dream").

A vers a Kelet mámorító erejét festi fel, amely az ópiummal, de az etióp lány dalával is megidézhető, de ez csak boszorkányos varázslat.
Mert ez csak boszorkányos varázslat.
Mit olvashatunk a valóságban? "A város klímája meglehetősen zord. A nyár a kelet-ázsiai monszun hatására forró és párás, míg a tél hideg, száraz és szeles a Szibériából érkező légtömegek miatt."[wiki: http://hu.wikipedia.org/wiki/Peking]

Viszont, ha valaki ráfordít néhány évet, és vissza tud emlékezni az álmaira, különb képeket is láthat - és nem csak "Xanaduról" ;)
Ha pedig valaki a képzeletét be tudja indítani - elég lehunynunk a szemünk és hagyni (!), hogy kialakuljanak a képek - ott nincs határ :)

Babits Mihály: Naiv ballada

Babits Mihály: Naiv ballada

melyben a költő elbeszéli, 
hogy egykor nagy sereg lányokat látott, 
akik liliommal lelket ölni tudnak 
és hogy félt tőlük és hogy kérte őket, 
hogy ne bántsák a lelkét, 
mert a költők lelke e világnak kincse.

Láttam nagy sereg lányokat
sereg lányokat líliommal. -
Akkor a lelkem fájdalommal
kűzködött sok nehéz orommal
és láttam mérgezett szirommal
gyilkoló kába liliommal
jönni nagy sereg lányokat
és mondtam nékik: "Lányok,
koldus vagyok én:
de ha meghalok, mégis
e világ lesz szegény".

Nevettek s mondtam akkor én:
"Király voltam, vittem gályát,
térdeltem a tenger dagályát,
valamint Mithras ős bikáját
reávetvén hajóm igáját.
Király voltam, vittem a gályát."
Nevettek s mondtam akkor én:
"Talán király se voltam,
csak matróz siheder:
de ha meghalok, mégis
tenger sűlyed el",

"Szerettem mindent, ami új,
szerettem mindent, ami ódon:
úsztam kanyar, gonosz folyókon,
táncoltam a részeg hajókon,
némán poshadtam lusta tókon,
szerettem mindent, ami ódon
szerettem mindent, ami új:
bús zene volt a lelkem,
éltem ütemét:
ha meghalok, az Isten
behunyja egy szemét".


A vers első pillantásra több, igen meglepő képet, kijelentést tartalmaz. A bevezetőben liliommal ölni tudó lányokat láthatunk, bár hangsúlyozva, hogy "csak" a lelket ölik. Ennek ellensúlyozására pedig a költő a saját kiválóságát próbálja hirdetni, egyre elképesztőbb léptékben, "mert a költők lelke e világnak kincse", amire rezonál a "ha meghalok, mégis / e világ lesz szegény", majd a gigantikussá váló "ha meghalok, mégis / tenger sűlyed el" hangzik el, amit az elképesztő és majdnem felülmúlhatatlan léptékű "ha meghalok, az Isten / behunyja egy szemét" zárja.

A liliom illatához, így a virághoz is a kábulat és a halál képe kapcsolódik. Az első versszakban a liliommal érkező "nagy sereg" lányokat látjuk, ahol a liliom az élet és halál feletti olyan léptékű rendelkező erőt jelenti, amely akár egyetlen, közönyösnek tűnő legyintésével elsöpörheti a hangya életű embert. A demoklészi "hajszálon" függő élet-, vagyis inkább: halálveszély ellen a költő azt próbálja bizonygatni, hogy ő értéket jelent a világnak.


Kik is ezek a "lányok" liliommal? Talán a párkák, görög moirák, az emberi sorsot szövő, fonó, végül elvágó primordiális, még az isteneken is túli minőségek, akiket, mivel az ősidőtlenségből erednek, így öregasszonyokként szoktak ábrázolni. Itt mégis, lányokkal találkozunk, így a halál feletti hatalmuk még felkavaróbb, döbbenetesebb - ők a halál angyalai, a legyőzhetetlen "sereg".

Munkácsy Mihály utolsó festménye, a "Virágok áldozata"

Mintha "csak" a lélek haláláról lenne szó, és a szöveg a depresszió áradására utalna. A komorságba zuhant lét viszont már nem élet, és az így eltöltött idő véglegesen elveszik a percnyi életidejű embertől, egyben a Mindenségtől. Tehát ez tetszhalál, ami azon órák-napok-hetek... végleges halála, mivel az élet és az Élet lehetőségéből örökre elvesztek.

A második versszakban a költő önértékének hangsúlyozására a sorsszabó "lányok" csak nevetnek, így a költő a gigászi hőstetteit említi fel, s hogy mekkora "király" volt, akinek mindezért csak jár a kegyelem, nem? Ezek a tettek azonban jelentéktelenek a "lányok" időtlen és mindenségbíró léptékéhez képest, amit a költő is felismer és már a legkisebbek (a matróz) legkisebbjének (siheder) látja magát, akiben mégis - bár nem ő kormányozta a hajót és nem is ő szabta meg az utat - a tenger (vagyis az élet és az Élet) megjelent.

Az utolsó versszakban ez, a mindenséggel való azonosulás teljesedik ki, amelynek kulcsa a "mindenség szerelme" - "Szerettem mindent". Amíg a második versszak hőstettei és a király mivolt az egyén akaratának, karakterének a világra való rányomata, addig most az ellentétes irányt, a szeretet által megnyitott lelket látjuk, amelyben megjelenhet a Mindenség, így kiterjedhet és azzal eggyé válhat.
Minden, "ami új" és minden, "ami ódon" szeretetével ez - előre és hátra - az idő végtelenjébe terjed ki, mindenre, ami már megvolt és arra is, bármi is legyen az, ami még meglehet. Kiterjed az Élet teljes tartományára, ha a sors "gonosz folyóként" árad, akkor úszni az árral, ha a Sors követhetetlenül, részegen táncol, követni a táncot, és lelassulni, ha az éppen tóvá lustul. A hangsúly itt is az áramlat követésén, így az áramlattal való eggyé váláson van.
A minden ódonságban ilyen "új" maga a költő élte üteme, lelke zenéje is.

A ballada címben szereplő "naivsága" így a mesterkéletlenséget, kendőzetlenséget, a halál jelenlétének elsöprő, elemi ereje előtt a lélek csupasz "mez"-telenségét, eredendő igaz mivoltának megjelenését jelentheti, a minden menekülő kimagyarázáson átlátó Szemek előtt.

A Mindenséget az Egyetlen Isten szeretetének kiáradása fogja össze "Világszövetként", s ha az, az Isteni szeretet és azon keresztül a Mindenség meg tud bennünk jelenni, a lelkünk kiterjedhet, így azzal Eggyé tudunk válni. Ez az Egyetlen érték, ami talán (talán!) még a halál angyalai, a sorsszabó moirák időtlen mindentbírása számára is jelenthet valamit - a vers sorai szerint.

Rubens: Az Igazság győzelme, avagy, A három Párka Marie de' Medici sorsát szövi