Source Code / Quantum Leap

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A Chicago felé tartó vonaton bomba robban, sok-sok áldozattal, és feltételezik, hogy hamarosan újabb, sokkal nagyobb léptékű terrorcselekmény fog következni. A főhős egy korábbi akció közben majdnem meghalt, torzóként életben tartott katonai helikopterpilóta, akit valamely szupermasinával vissza tudnak vinni a robbanás előtti 8 percbe, hogy kiderítse, ki lehetett az elkövető.
A történet az időhurok témaköréhez sorolható, mivel a többször "visszajuttatott" főhős itt is ismételten próbálkozik, amíg rátalál, hogy hogyan kellene viselkednie, hogyan tud a helyzethez a legjobban illeszkedni, s azt a legpozitívabb irányba fordítani.

• Schmidt Éva: Jelentések Szibériából (Schmidt Éva Könyvtár - I.)
• Somfai Kara Dávid, H. Kollmann András: Eleven szellem (2000) 
• Erdélyi Péter: Élő rokonaink Szibériában (Schmidt Éva riport) 
• Halmy György: Ősök ösvényén (1992)
• Munkácsi Bernát (1860-1937): Vogul népköltési gyűjtemény (I-IV)
• Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága (1978)
• Kerezsi Ágnes: Sámánok, varázslók, látók – különleges képességű emberek az obiugoroknál
  (in. Studia Caroliensia, 2006.3-4)
• C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába 
• Petőfi Sándor: János Vitéz
• Székely Orsolya és t.: Lélek, el ne hibázd – Szibériai sámánizmus – osztjákok
  – Schmidt Éva gondolatai

A filmben négy-öt olyan nagyobb jelenség (fenomén) átfogalmazását láthatjuk, amelyek közismertek egy (Schmidt Éva kifejezése alapján) "túlvilági know-how-val" rendelkező hagyományos társadalomban, a modernitás szemlélete számára viszont csak bizonyos (ál)technikai hókuszpókuszok segítségével lehet elfogadhatóvá tenni. A modernitás alapvetően technicista szemléletű (groteszk módon, még a hiedelmeiben, például ezotériában is), így az - elvileg - bárki (különösen a "véleményalkotó") által megismételhető tapasztalatokban hisz. Ennek szélső helyzetei a csupán pénzért megvásárolható élmények, például hétvégi mágusképzők, akár pszichodrogok. A modernitás így egy különös "legnagyobb közös osztóra" szűkítette le a világlátást, a Gauss-görbe középen dagadó nagy átlagára, ami egyre inkább idegenkedve és elutasítva tekint minden eredetiséget. A nyitottságot egyre inkább a saját eszmék, hiedelmek rendíthetetlen börtönfalai váltják fel. Érdekes indikátor a nyelvhasználat egyszerűsödése, amely biztosítja a megfogalmazottak közérthető egyértelműségét, valamint a helyesírás és a nyelvtani szabályok mitizálása. Ez, nem meglepő módon oda vezetett, hogy a bonyolultabb, képesebb szövegek szinte mindenki számára egyszerűen érthetetlenek. Olvassunk el egy, akár csak száz évvel korábbi verset, vagy szöveget! És, ha a nyelvhasználat kihat a gondolkodásra, mit prognosztizálnánk?
A valóság megismerhetősége, illetve, az episztemológia egyik alapvető, "adekvációs"-problémájaként fogalmazható meg az, hogy a megismerő ember csak olyan jelenséget képes elfogadni, ami beleesik a közvetlen (átélt) vagy közvetett (számára hitelesnek tartott forrás által közvetített) tapasztalati tartományába (ez a Tizenkét majom egyik fő kérdése is). Az, ami ezen túl van, az már a nyíltság kérdése, a nyíltság próbája. Az adekváció másik oldala pedig az, hogy MIÉRT szeretnénk hinni valamiben, például a modernitás-technicizmus kizárólagosságában, egy csinos összeesküvés-elméletben, mitizált történetben vagy ezoterikus tanban?    
A legnagyobb kérdés pedig talán az, hogy ha bármilyen módon leszűkítjük a valóság megismerésének a tartományát, nem vesztünk-e el olyan ismereteket, módszereket, amelyek adott esetben létfontosságúak lehetnek? A "Source Code" válasza - bár a tudományos-fantasztikum szimbólum-rendszerébe van átfogalmazva - erre egyértelmű.

Az első kérdés az, hogy a főszereplő pilóta élőnek vagy halottnak tekinthető-e? Mindenki halottnak tudja, lényegében csak a tudata-szelleme él. A hagyományos kultúrákban pontosan ismert, hogy a hirtelen, felkészületlenül meghalt lelke "itt ragad" a föld közelében, legalább addig, amíg az eredetileg tervezett életideje le nem jár. A hantik, manysik azt mondanák, hogy minden embernek a születésekor az Élet istenasszonya - Káltes-asszony - meghatározza, hogy meddig élhet. (Annak leteltével az ember egyik lelke kiszáll a testből, a másik még pár napig életben tarthatja - ekkor a lélek sorrajárja azokat, akik az életében fontosak voltak számára és elbúcsúzik, például álomban; ezt a vándorlást egyes érzékenyebbek észlelik is.) Az előre megszabottnál hamarabb félbeszakadhat az élet, de addig nem várják a "túloldalon". 
A helikopterpilótánál pontosan ez a helyzet. Egy katonai akció közben, felkészületlenül kapta a halálos sebet. (Történetünkben az időelőttiséget csak fokozza, hogy a főszereplőnek az apjával való viszonya rendezetlenül maradt.) Kezdetben nem is tudatosul benne a halála; egy "kapszulába" képzeli el magát. "Látom, hogy a kezeim és lábaim mozognak" - mondja, de ezt csak a képzelete teremti meg: "Azt képzelem, hogy életben vagyok? Azt, hogy ebben a kapszulában vagyok?" Érdemes mindezt annak a fényében tekinteni, hogy a "Forráskód" laboratóriuma, amely a torzóvá csonkolódott pilótát életben tartja, hasonló "kivetülés", egy adott helyzet magyarázataként összeállt képzeleti modell.
Amikor a pilóta meghallja halálhírét, a kötődése kezdi felmondani a szolgálatot, de, valami mégis itt tartja.

A főszereplő másik jellemzője, amit a történet során fokozatosan ismerünk meg, hogy mindig közösségben gondolkodott. "Arra születtél, hogy hős legyél" - mondja neki a kísérlet kegyetlen vezetője - "Még az apád is ezt hiszi. Amit jobban csinálsz másnál, az az emberek megmentése". A pilóta kapitány (vagyis: százados) a halálakor a tűzharcban is egy őrmestert ment meg. Segítőkészségéhez kiváló megfigyelőképesség és tettrekészség párosul. A hagyományos kultúrák az ilyen embereket "erős lelkek"-ként ismerik, akik önmaguk keretein túllépve képesek önzetlenségben gondolkodni, és ekkor haláluk után megmarad a szellemük bizonyos része, mely az egón és karakteren túli, és adott feladathoz kapcsolódik - ami itt az embereknek egy agresszív tettől való megmentése. A kirgizek az ilyet "eleven szellemnek" nevezik. A hantik-manysik elmondása szerint pedig esetenként, nagyon ritkán észrevehető, hogy bizonyos események különös fordulatot vesznek, mintha egy nem régen elhunyt akarata teljesülne. Ha az elhunyt szellemének segítő szándékú aktivitásáról többször is meggyőződnek, akkor védőszellemnek tekintik, és megteremtik vele a kommunikáció lehetőségét, hogy a nagyobb (bár másabb) áttekintőképességével segíthessen.
Úgy tűnik tehát, hogy idő-előtti halála miatt a pilóta a föld közelében ragadt, a segítő személyiség-szerkezete miatt pedig ideiglenesen őrszellemé válhatott.

Idő előtt, fájdalomban

Milyen módon segíthet egy "eleven szellem"? A hagyományos kultúrákban erre többféle módszer is volt. A modernitás szemlélete esetén ironikus, hogy napjainkban szinte csak a negatív minőségekhez való kapcsolódást hagyja nyitva. A pozitívum minőségei így alapvetően az észlelési határ alatti sugalmazás útján tudnának segíteni a mai modern szemléletű, önérvényesítést hajszoló, mindent szétracionalizáló, így redukált lelkivilágú káosz-pszichéknek. A halállal darabjaira hullik a lélek, a szellem; ekkor az ego, a személyiség karaktere szétfoszlik. Ha azonban valaki az életében önzetlenül és kitartóan tett valami értékeset (és itt nem vélekedések vannak, hanem az Igazság, megmérettetés), akkor a szelleme aktív maradhat és becsatlakozhat a minőséghez tartozó szellemekhez - a hagyományos kultúrák szerint.
Abban az esetben, ha az életében valaki valódi tiszta önzetlenséggel próbál valamilyen helyzetet vagy más problémát megoldani, akkor a tudatállapota megváltozhat olyan módon, hogy egyfajta rezonanciával, ráhangolódással a helyzethez-"témához" tartozó minőség, minőségek hozzá tudnak kapcsolódni, amit például megnövekedett intuícióval vehet észre. Ilyenkor akár teljesen megváltozik az ember, mintha egészen más személyiség lépne a helyére. C. G. Jung ezt úgy írta le, hogy ekkor egy archetipikus-ősminta veszi át a psziché fölött az uralmat. "Már sokszor megkérdeztek, hogy honnan is származnak az archetípusok vagy ősképek? Azt hiszem, eredetüket nem lehet másképpen megmagyarázni, csak ha föltételezzük, hogy ezek az emberiség állandóan megismétlődő tapasztalatainak a lecsapódásai." Illetve: "Az archetípusok, úgy látszik, nemcsak állandóan megismétlődő tipikus tapasztalatok bevésődései, hanem a tapasztalat szerint olyan erők vagy tendenciák is, amelyek ugyanilyen tapasztalatok megismétlésére irányulnak. Ha ugyanis egy archetípus az álomban, a fantáziában vagy az életben feltűnik, sajátos "befolyást" vagy olyan erőt hoz magával, amely numinózusan, azaz megbűvölően vagy cselekvésre ingerlően hat." [C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába (ford.: Nagy Péter)]
"Quantum Leap" címmel egy egész sorozatot láthatunk arról, ahogy epizódról epizódra valaki nehéz helyzetbe keveredik, és a köztes térben ragadt főhős ekkor, szinte archetipikus-ősmintaként megszállja őt és így megoldódik a helyzet; arra az időre egy egészen más személyiség jelenik meg. Érdemes megfigyelni a - csak a főszereplő által látható, őt kísérő - hologramot is, aki őrangyalként vigyáz rá.

Kompatibilis

A Forráskód történetében a pilóta szelleme a végzete felé tartó vonaton egy másik férfi testében próbálja megakadályozni a katasztrófát. Hallhatjuk a magyarázatot: "Az összes utas közül ő volt a legjobb kapcsolat. Ti ketten kompatibilisek voltatok a test szerkezetében és idegrendszerben". Kicsit furcsa, hogy ez pont egy történész-professzor, mivel inkább olyanok az alkalmasak, akik nem a saját nevük építése köré szervezik az életüket, illetve, nem a saját, erőteljesen védett koncepcióik szögesdrótjai mögé zárják a gondolkodásukat, de a többi utast elnézve, lehet, hogy mégis, ő volt a legnyitottabb és legérzékenyebb, a szükséges határozottsággal.

Időzítés - a kapun át

A főszereplő az egyik jelenetben a bezáródó vonatajtón próbál átjutni, kiugrani a robogó vonatból. Láthatjuk, hogy jó időzítés szükséges, elkapni a megfelelő pillanatot az inkább záródó lehetőségek közül. Majd ott, a fenti száguldás után a más sebességre, dimenzióra való átállás, forgás, pörgés - nem minden sérülés nélkül. Hiszen itt minden beton-szilárdságú (angol "concrete" jelentései: "beton", "konkrét", "kézzelfogható", "szilárd", "valós"). Ha ez annak a képe, ahogy egy "eleven szellem" megpróbál egy, a mi valóságunkban élő tudatához kapcsolódni, hát, akkor az sem lehet egy egyszerű dolog.

Szilárd talajra

A negyedik, a hagyományos kultúrákban jól ismert jelenség, amely itt a filmben a tudományos-fantasztikum szupermasinájává van átfogalmazva az, hogy a világunk minden történése "beíródik", feljegyződik egy különös helyre, ahonnan azokat "le lehet olvasni". Egy viszonylag közismert a Szellemi-tár, amit Akashának is neveznek. (A szó valójában "szellem" jelentésű, egyben a középen lévő ötödik elemet jelöli.) Az, aki rá tud hangolódni adott információtárra és azon belül adott helyzetre, az a képességeinek megfelelően több vagy kevesebb és pontosabb vagy torzítottabb ismeretet tud onnan "lehívni". A főszereplő pontosan ezt teszi, végig-"szkenneli" a robbanáshoz vezető helyzetet, és ezt mintha szellemként tenné, hiszen a tetteit akár gondolatkísérletek manifesztációinak is tekinthetjük, mivel azoknak semmi következményük nem lesz a következő "konfigurálásra".
Ez a feljegyzett információ lesz az ismeret "Forrása", amit pedig a filmen átfogalmazva látunk, az pedig egy módja annak működtetésére - Forráskód, "Source Code".

A hagyományos kultúrák tanúsága szerint a halál ideje körül megnyílik az "ég", az élők és a szellemvilág közötti kapu, amit az érzékenyebbek többé vagy kevésbé éreztek - ez a szertartások egyik lényege is. (És ezt hiába magyaráznák egy tudósnak, mert ő, ha nem érez semmit, mindezt a hiedelmek körébe tolja.)
A közelmúltban és idő előtt meghalt főszereplő, aki egyben "erős lélek", kapcsolódni tud a történés "feljegyzéseihez", végig tudja elemezi azt. Kapcsolódni tud a robbantásban meghaltak lelkéhez, emléknyomához. Ezt sci-fi képekké átfogalmazva halljuk: "Az agy egy elektromágneses tér, amely feltöltve marad egy rövid ideig a halál után is. Az áramkörök nyitva maradnak. Ami érdekes az agynál, hogy tartalmaz egy rövid memória nyomot, amely maximum 8 perc." Az elhunytak megnyitották a szellemvilágot, így a pilóta nagyobb környezetet is képes áttekinteni.
Itt, a "Forráskódban" a főszereplőnek lehetősége nyílik arra is, hogy az apjától elbúcsúzzon. Hogy ez milyen módon történt meg, az valójában mindegy; lehet, hogy az apja már meghalt, vagy lehet, hogy a "felettes énjével" tudott beszélni - ekkor ezt az apa akár álmodhatná is. A fontos, hogy megtörténhetett.

Hol is van ez a labor? Alapvetően két főbb szereplőt látunk itt. "Goodwin"-t, aki szinte őrangyalként vigyáz a főhősre, segíteni és irányítani próbálja. A kísérlet vezetője pedig az ördöginek bemutatott Rutledge, aki sánta és akinek a neve is a vörösre utal - "vörös szirt", ami hajthatatlan és kemény. De vajon nem csak a főhős érzi ambivalensnek a helyzetét? Az örök nyugalom helyett itt tartja a segítőkészsége, és ezt a helyzetet egyszerre lehetőségként, de kényszerként is érezheti, amit két szereplővé vetíthet ki.

A főhős "szkennelése", elemzése megtalálja a robbantót. A segítő szándék késztetése azonban annyira erős, hogy újra visszatérne és lejátszaná azt a változatot, amelyben meg tud menteni mindenkit. Valójában azonban már mindenki halott. Mi történik akkor? Valóban egy másik, párhuzamos világ teremtődik?
A főhős a történet során érzelmileg egyre közelebb kerül a vele szemben ülő fiatal nőhöz. Meg tudja menteni a nőt? Meg tudja menteni az utasokat?
A történet pontosan elárulja, hogy valójában már mindenki meghalt, többé-kevésbé beleértve a főhőst is. A módszer tapasztalata azért szükséges, hogy jövőbeni (!) terrorcselekményt tudjanak megelőzni. Mert, ha a fenti technikák akár csak részben elérhetők lennének, akkor a lehetőség-kényszer kettősnek valóban mondhatnánk, hogy "Egy új világot hoztatok létre", ahol egyetlen (!!!) elfedni vágyott szándék sem maradhatna rejtve. Mert mindezt az az erő irányítja, ami arra törekszik, hogy "Minden rendben lesz" ("minden", vagyis nem csak "én", vagy a mi "hősies" országunk a többiek rovására). "Goodwin" - vagyis végül a jó nyer.

A megválthatóság látomása

És megfagy az idő...

Főszereplőnk az egyik utolsó cselekedetével visszamegy az utasok közé és a vidámság néhány felhőtlen pillanatát hozza el számukra pontban akkor, amikor megfagy (számukra) az idő. Minden kimerevedik, megáll, majd mégis, a vonat továbbhalad a paradicsomként mutatott Város felhőkarcolói felé. Az agresszív rosszakarattól az ártatlanokat megvédő "eleven szellem" megmentette a lelkeket - ahogy a korábbi látomásában meglátta ennek a lehetőségét. A robbantás miatt fájdalomban és zavarodottságban meghalt fiatal nőt el tudta kísérni, egészen a Felhőkapuig. (Ez a neve a film végén látható szobornak.)

...still...

A "Paradicsom" felé

"Ott örökös tavasz pompájában élnek"

A főhős szelleme újra széthasad, egyrészt megérkezett a "Felhőkapuhoz" az örök nyugalomba a "lélektársával", másrészt pedig az "eleven szelleme" tettre kész, hogy segítsen újabb és újabb kilátástalan helyzetekben és kapcsolódhasson - ha talál olyat, aki "kompatibilis"(...)"a test szerkezetében és idegrendszerben", aki megértheti és rá tud hangolódni a "Forráskódra".

A Felhőkapunál

Mr. Nobody - "a Mars és Föld közötti távolság"

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A Mr. Nobody több szempontból is különleges film.
Vannak olyan, "koncepcionális"-nak nevezhető filmek, amelyeknél túlságosan erős előre megszerkesztettség ismerhető fel. Az ilyen filmek általában az alkotók bizonyos racionális valóságértelmezéseinek a megjelenítései. Az erős szándékoltság, erőltetettség viszont meg is akadályozza, hogy az alkotási folyamat "feljebb", magasabb valóságérzékelés felé kapcsolódjon, így valódi tartalom is megjelenhessen a műben. Én alapvetően ilyen filmnek tartom például a "Cloud Atlas", "Inception", "Eat Pray Love", a "Matrix" (részben az első és nagyon a többi részét) filmeket. Az én megítélésem lényegtelen, az igazi indikátor, hogy a hasonló filmek egy idő után eltűnnek a felejtés süllyesztőjében, mivel egyéni képzetekhez és nem az univerzalitáshoz kötődnek.
A Mr. Nobody-ban is érezhető egy erős koncepcionalitás, azonban a történet valódi és nagyon lényeges tartalommá forrja ki magát.

Ugyancsak a filmek egy csoportja, amikor pontosan kimondják a filmben azt a kulcsot, amellyel maga a történés bizonyos, valóságban megtörtént helyzetek, cselekmények szimbolikus átfogalmazásaiként értelmezhető. Ilyen például a "Life of Pi", "Bibliothèque Pascal", "Mulholland Drive" (bizonyos szintig). A történet a szimbolikus megfogalmazási módok ismeretében a kulcs kimondása nélkül is értelmezhető (például, Pi esetén a csónak alatt elúszó bálna már nagyon hangsúlyos jelzés), azonban így kétség sem férhet ahhoz, hogy mi a "valódi történet" a háttérben.
A Mr. Nobody esetén látványos, hogy különböző gondolatkísérletekről van szó, azonban a vége felé pontosan el is hangzik, hogy minden, de minden csak egy kilencéves kisfiú képzeletében játszódik le.

Ha én lettem volna ott?

A képzelet működését többször is tetten érhetjük, nem csak a Mars-utazás történetében, hanem, néha látjuk, ahogy a "színfalak mögött" felépül vagy éppen lebontódik a valóság, vagy visszatekerődik a történés az időben. A hírekben látott robbantásos balesetbe egyszer csak beleképzeli magát Nemo, hogy "mi lett volna ha"...

Díszletépítés a színfalak mögött

(A filmet én az "időhurok" kategóriába sorolom, mivel az alternatív elágazások lényegében ugyanazt a megközelítést fejezik ki.)

Elágazó (élet)utak

A film kulcsmomentuma az a pillanat, amikor a kisfiúnak dönteni kell, hogy az apjával vagy az elköltöző anyjával éljen tovább. Ezen a ponton a jövendő életútját ábrázoló vágányok elágaznak. Mi a helyes döntés? Maradjon az elhagyott apjával, akinek szüksége lenne rá, vagy szálljon fel anyjával az ismeretlenbe vivő vonatra? A korábbi történések csak az "anamnesis", a vizsgálat és diagnózis megfelelő kiindulópontjának felállítása miatt fontosak. Látszatra később megjelenik egy másik döntés is, hogy a három kislány közül melyiket válassza majd társául, az esküvővel melyik kapun fog majd a felnőtt életbe lépni? Azonban a párválasztást, a "jövendőbelit" gyakorlatilag determinálja az, hogy az anyja vagy az apja mellett fog maradni.

Fel kellene szállnia a piros vonatra?

A menni vagy maradni döntését élet-halál kérdésnek látja; a film is szinte azonnal három lehetséges halál-változattal kezdődik, és a későbbiekben továbbiakat is láthatunk. Ha rosszul dönt, az akár a halálához is vezethet, vagy a tetszhalott nem-élethez, vagy, hogy Senkise lesz belőle, Mr. Nemo Nobody. (Aki Jules Verne-t olvasott, különösen pedig minden mindentudó tudja, hogy a "nemo" latinul "senki" jelentésű.) Tucatember lesz, akinek az élete semmilyen jelentőséggel nem bír, a rácshoz igazodó kockaemberek egyik, jelentéktelen kis kockája.

Bekockulás veszélye

Korai téves valóságértelmezés eredménye

Ki is ez a kisfiú? Ha közelebbről megnézzük, egy rendkívül idegesítő, akaratos, mindent tudni vélő és kimagyarázó gyerekről van szó. Azt állítja, hogy néha látja a jövőt (naná, mert a Felejtés angyala, stb., stb.), viszont a film ennek pontosan az ellentétét mutatja. Anyja új barátjának mondott balesete nem történik meg; Nemo célja csak az, hogy elijessze a férfit. Az, hogy Nemo a "jövőlátásaikor" összepisili magát, éppen arra utal, hogy totális rejtély számára a jövő, ami valójában halálra rémiszti a rendkívül erős képzelete miatt, ami szörnyűbb és szörnyűbb kimenetelek lehetőségeit vetíti a valóságba. Folyamatosan képzi a negatív kimenetelek jövőképeit, azt pedig, ami véletlenül teljesül, pozitívan erősíti meg magában, hogy mindazt előre "látta". Nem véletlen, hogy gyermekkorának egyik alapélménye éppen az a téves valóságértelmezése, amikor a lépcsőn leeső anyját kineveti.

Igazán milyen volt? Á, csak viccelek...

Az életbizonytalansága miatti kényszeres értelmezés az egyik jövőkép-életben is megjelenik, amikor Nemo egy ismeretterjesztő show előadója. Az, amit elmond, annyira hangsúlytalan és felszínes, hogy még nagy vonalakban visszaidézni is nehéz. Ezt ő maga is érzi, rá is kérdez a producere véleményére, aki először valóban negatív megnyilatkozást sejtet, de azután inkább tréfával enyhíti a helyzetet.

Menni vagy maradni? Első pillantásra a helyzetet úgy látnánk, hogy az apa okozott egy balesetet, ami mély depresszióba sodorta; az anya viszont hamarosan egy új kapcsolatba kezdett. Csak utalásokból látjuk ("Én vagyok a hibás?"), hogy az okoskodó Nemo árulta el az anyát, az apja felelősségre vonta feleségét és ebből pattant ki a válás. Tehát, mintha az anya hagyta volna cserben az apát és a családot.
Ha alaposabban megnézzük ezt a részletet, akkor viszont azt látjuk, hogy a baleset után az apa az önsajnálatába merült el, tehát éppen, hogy ő az, aki cserben hagyta a feleségét és a családot. Az anya viszont nem egy áldozat-típus, így inkább előbb, mint utóbb felmerült benne a továbblépés.

A pszichiáter, a rejtély és a Rorschach-teszt képe összeolvad

Az "anamnesis", az előtörténet még további részleteket is elárul. Az apa alapvetően a képzeletvilágában él, ami veszélyes figyelmetlenséggel társul: egyetlen falevél is balesetet okozhat a számára, bár a történet elején ez pozitív kimenetelű - a feleségét így ismeri meg. Később azonban egy tojáshéjon akad fel, és ez eredményezi a döntő balesetet. Az, hogy mennyire téves a valóságértelmezése, mennyire irreális világban él, azt jól látjuk abban a jelenetben, amikor a hétvégére napfényes időt jósol.
(Érdekes részlet, hogy a fiú az anyja illata alapján választja leendő szüleit. Ez egy irracionális döntésnek tűnik, azonban a szaglás pontosan a genetikai, közvetve pedig az énszerkezeti kompatibilitást képes ellenőrizni.)

Maradjon-e a fiú a biztosban, az apjánál, akinek nyilvánvalóan szüksége lenne rá, vagy kövesse - az apját a bajban cserbenhagyó - anyját a kockázatos ismeretlenbe, és ő, Nemo is hagyja sorsára az apját? Rendkívül nehéz kérdés. A tökéletes megválaszolásához egy teljes élet tapasztalata, és az összes életpálya végigkövetése lenne szükséges. Ezt láthatjuk a "jövőben". A férfi így egy Senki a halál közelében, aki körül pereg az idő, ahogy a halál felé közelít, miközben mindenki élettel telinek és örökéletűnek látszik (ahogy az őssejtes-disznós szimbólum mutatja).

Haldoklok, miközben mindenki kicsattanóan élettel teli, mint egy malac

A kapcsolat lehetősége a stég végénél

Az apa az irrealitást, képzelgést, az áldozat szerepét képviseli, az anya viszont az aktivitást és az életet. A döntés lehetséges kimeneteleinek első megvilágítója a kislány Anna megjelenése, aki egyben az élhető párkapcsolatot is jelképezi, így látjuk először a kisfiú csodáltjaként, majd az újabb kapcsolatot kereső anya barátjának lányaként.

Egyben tartás képtelensége

(Az apával maradás érdekesen kapcsolódik a cipőfűző elszakadásához; vagyis, itt is valami figyelmetlenség és felelőtlenség okozza a "balesetet", illetve ehhez az életúthoz az egyben tartani képtelen, gyenge minőség választásának képe is társul, tehát, mintha a cipőfűző is az apa szimbóluma lenne.)
Először az anyát követő fiú jövőjéből látunk részleteket, akinek a kiállhatatlan természete miatt gyakori összetűzése van az áldozatszerepre immúnis anyjával. Azonban, ha Nemo ezt a sértődött vaddisznó-szerepet követi, akkor nem csak anyja mellől irtja ki a lehetséges jelölteket, hanem önmaga is később egyedül marad (Annával való találkozásának két változata a tengerparton).

Három JÖVENDŐbeli

A három lehetséges "jövendőbeli" három fő életutat jelenít meg. Az Interneten több helyen láthatjuk annak elemzését, hogy a filmben mindháromhoz "színkód" tartozik. Anna az élettel teli piros. Elise, aki inkább önmaga árnyékaként a túlvilági, elíziumi mezőkön van, mint az életben, a kék színt kapta, vélhetően, mert a blue az angolban a szomorúságot is jelöli. Jean-é pedig a sárga.
Ha Nemo az apjával marad, akkor az áldozatszerepre "áll rá", kiszolgálja az őt lassan fel sem ismerő apját, majd a másba irreálisan szerelmes Elise kínlódásához fog asszisztálni. Nem csak, hogy nem tud segíteni rajta, de a helyzetbe való leragadásával, továbblépésre való képtelenségével a saját életét, a körülötte lévő tárgyakat és a gyerekek lelkét is pusztítja.

Az élet (piros) páholyából nézve

Felmerülhet benne, hogy nem lett volna jobb, ha már akár rögtön az esküvő után elveszti a feleségét? (baleset a hídon) - ekkor viszont a meg nem történt szép élet képzetében, valamint a halál és a visszafordíthatóság igézetében vesztegeti el az életét. Elise irrealitását mutatja az a kis jelenet, amikor régi szerelmének képét nézegeti a fodrászatban, aki meg is jelenik a szalonjában, de Elise észre sem veszi, annyira elmerül a képzelt szerelme utáni álmodozásban - mindezt az Élet (piros székű) páholyából nézi a kis Nemo. Az igazi párja beült Elise székébe, ott volt a kezei között, de nem ismerte fel; s ez a székében megforduló igazi párja - Nemo volt.

Az Annával alakuló jövője tehát ahhoz kapcsolódik, ha az anyjával, Elise története pedig, ha az apjával marad. És ki a sárga színekben megjelenő Jean? Ő egyrészt a "más"; Nemo őt a mellőzöttsége miatt veszi el, így ez nem Jean-ről szól; meg is kérdezi, hogy "Tudod hány cukorral iszom a kávét?" A sárga irigység, a bosszú ereje Nemót egy sikeres életbe hajszolja, de mindez csak külsőség, tartalom nélkül, ami nem róla szól, hanem "másról", arról, hogy mások mit tartanak sikernek.
Amikor megteremti a (vélt) létbiztonságát, és amikor úgy érzi, már semmi váratlan nem történhet, akkor rátör a fásultság és az unalom. Ugyancsak rendkívül érdekes, ami ezután történik: egy pénzdarab feldobásait kezdi el követni. Ha csak véletlenszerűen, ad-hoc módon döntünk, az nagyon gyorsan akár az életünkbe is kerülhet - mivel ez sem a saját életünk.

Az apja és Elise világa jelenti a valóságtól elszakadt képzeteket, így nem véletlen, hogy a passzivitásra, tétlenségre kárhoztatás itt erősíti be a képzeletét annyira, hogy a saját élete helyett a fantasztikumban írja meg a történetét. Az űrhajó egy szép nagy homály, a Rák-köd (a család, a kapcsolat ígérete) felé indul el, megkerüli az Uránuszt és úgy közelít a Marshoz. Ez meglehetős képtelenség, ha szó szerint értelmezzük, de a hagyományból ismerjük, hogy az Uránusz a váratlanság jelképe. A fiú számára a Mars pedig a kiszámíthatóság maximuma, hiszen "Apa azt állítja, pontosan meg tudja mondani, hol lesz a Mars az égen 100 év múlva" (de: "Az a vicces, hogy azt viszont nem tudja, mi történik vele két perc múlva".) Vagyis az űrhajó a váratlanságot messze elkerülve indul a biztos felé, ami itt is unalomként jelenik meg.
A kiszámíthatóság azonban csak látszat, amit itt a meteorzápor jelképez. Másrészt, a száraz racionalitást követő döntés valójában irreális, amit a brazil munkás esetén is láthattunk, illetve a "Marson", az űrben szétszóródó olcsó biciklik képében.

A túlzott számítás irrealitásba fullad

Az anyját követő életútján a kamasz Annával való kapcsolata szocializálja Nemót, azonban a felelőtlenségük miatt az anya szakít a barátjával és újra tovább indul. Nemo most kénytelen követni, így a lánnyal való viszonya is megszakad.

A szentély

Nemo ekkor viszont fixálódik erre a pontra. Anyja szemébe mondja, hogy "Nem akarok olyan lenni, mint te". Bár majdnem vízbe fulladt, mégis, most medencéket kezd el tisztítani, mert az is Annára emlékezteti. Alapvetően csupasz lakását a fényképekkel Anna és a vele eltöltött idő szentélyévé teszi.

A film többször is utal arra, hogy a figyelem, az empátia, egyben önmagunk kevésbé előre tolása az, amivel jobban beilleszkedhetünk a világ menetébe. (A biciklis elengedése, figyelem a hajléktalan lány irányában, stb.) Ez a "részvétel" az, ami szinkronizálni tud minket az Élet áramlatával. A kilengések stabilizálódhatnak, a cselekmények a szórásaik ellenére ugyanabba az irányba konvergálhatnak. Az apró, véletlenszerű események már nem katasztrófaként szakadnak a nyakunkba, hanem, éppen hogy a valószínűtlen, de kívánatos eredményt hozhatják.
Mi járatban is van Anna a Marson? "Lemérem a Mars és Föld közötti legnagyobb távolságot. Tanulmányi gyakorlat. Tudja, vannak dolgok, amikre várni kell. Nem kapunk meg mindent azonnal." A Mars és Föld közötti legnagyobb távolság a kiszámíthatóság ellentéte, az Élet változatosságának maximuma, és az Élet az a tanulmányi gyakorlat, ahol ezt próbáljuk méregetni. Nemo egy fordított varázskörrel állítja meg az időt, és hívja be Annát az életébe.

Idéző-igéző varázskör

Nemo a film végére meg tudja határozni, hogy Annát kell választania. Nem szabad leragadni az áldozatszerepben, hanem fel kell szállni a változás vonatára, bármilyen ismeretlen kockázatok irányába is induljon. Ha viszont értéket talál, ott le kell ragadnia (amíg az célszerű, reális). És így jó az Élet, mert a túl nagy kiszámíthatóság (amikor nem kell dönteni) fásult unalmat eredményezne, a döntések ignorálása (amikor gyakorlatilag mindegy, hogy hogy döntenél) viszont életveszélybe sodorna. Időben kell lépni, mert bizonyos lehetőségek egy idő után végleg (!) kiíródhatnak a lehetőségek tárházából. És a legfontosabb a világba való "behelyezkedés" érzéke, az élet áramában való részvét, ami a realitáshoz közelít, egyben stabilizálja a kilengéseket.
A film így egy teljes élet tapasztalatának tanulságát tudja bemutatni.

Mit kellene tennem, hogy...

A film legelején a bevezető második kisfilm Skinner galambkísérletét mutatja, és az itt feltett kérdés az, hogy hogyan kell viselkednünk, hogy a kívánt eredményt elérjük. A legelső kisfilm pedig azt mutatja, hogy bármilyen kis butának és esetlennek gondolnánk a galambot, az végül megoldja a számára lehetetlennek látszó fejtörőt és meg tudja szerezni a pálmát.

Lehetetlennek látszott, de végül mégis

A filmben ez az élettapasztalat jóval nagyobb értékként van bemutatva, mint bármely konkrét életút. Hallhatjuk: "Minden egyes élet, a „HELYES”". A megértésnek, a világ látásának más minőségű fokozata összehasonlíthatatlanul nagyobb kincs bármely többé vagy kevésbé boldogságban vagy szenvedésben eltöltött életnél. Az elhangzó Tennessee Williams idézet szerint: "Minden lehetett volna bármi más, és az is csak annyit érne".

És (a halállal) kezd széthullani a valóság

A film arra utal, hogy a végül Nemo, Senkiként valóban meghal, az égitestek megállnak, és visszazuhan most újraélt múltjába.

És megáll az Idő

A tudás a legnagyobb érték, még ha közvetlenül a halál előtt, a valóság széthullásakor is kap formát, így ez a nap lesz... - "Ez az életem legboldogabb napja". Talán csak a túlvilágon, de visszaforog az idő és találkozhat Annájával - megélheti a "a Mars és Föld közötti legnagyobb távolság"-ot.

Válaszd az Életet

Deja Vu - "visszahozható az életbe?"

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A különös hangulatú "Deja Vu" című film New Orleans-ban játszódik. A történet elején egy szélsőséges terrorista komprobbantása 543 halálos áldozatot okoz. A főszereplő, Doug a meglátásai miatt főszerepet kap a nyomozásban, mégis, alapvetően nem a terrorista után kezd el nyomozni, hanem egy fiatal nő, Claire halálát kezdi el kutatni. A nyomozást segíti egy új eszköz, aminek a segítségével adott sugarú körben pontosan 4 nap és 6 órával korábbi eseményeket bármely helyszínen meg tudnak nézni. Doug rájön, hogy az eszközzel vissza tud menni az időben, meg tudja akadályozni a terrortámadást és a nőt is meg tudja menteni.

Tehát itt is az időhurok (time loop) motívuma jelent meg, azonban más történetekből látható, hogy ez, mint művészi eszköz általában valamely pszichikai élmény átfogalmazása, így az "időutazást" csak nagyon átvitt értelemben kell érteni. Mit ábrázolhat ez a motívum a Deja Vu esetében?

A filmben Doug két kulcsélményét láthatjuk, egyrészt a halott nő megpillantását, másrészt, halott kollégájának-barátjának elvesztését - Doug rajtuk keresztül éli meg a katasztrófa pusztítását. Érdemes megfigyelni, hogy az "időutazás" a (bruttó) kétórás filmben csak kb. másfél óránál, tehát később, mint a történet háromnegyedénél történik meg.

Miről is szól az egész film? Doug meglátja a halott nőt (0:17), akit nagyon szépnek tart - "Gyönyörű volt" - a felvételek szerint szinte él (a szeme sincs fennakadva). Majd (0:19) a nő apjával találkozik, aki fotókat ad neki, azzal a kifejezett szándékkal, hogy Dougnak érzelmi kötődése legyen. Ezután (0:22) a nő házát kutatja át - tárgyak, ruhák, a macska, mint a szeretetének tárgya, a naplóban a gondolatai, a hangja - ezek mind továbbépítik az érzelmi kötést. Itt már teljesen úgy érzi, hogy nekik találkozniuk kellett volna (a telefonüzenet). Itt látjuk a "U can save her" - "meg tudod őt menteni" feliratot, ami valójában egy kutya mellett van, így arra is vonatkozhat - Doug-ban viszont felvetheti a gondolatot, hogy lett-e volna valami esély. Érdemes még megfigyelni a táblán a "though" "possible" "warm" "breath" szavakat (ja, és "naked", fentebb pedig "crush"), amelyek mintha a magányos főszereplő gondolatának a kivetülései lennének; a magány is hangsúlyozottan jelenik meg a filmben (a technikus bámulása is mintha a kontrollált Doug szándékának a kivetülése volna).
A nő külseje, személyisége, otthona mind rendkívül ismerős Doug számára - "Deja Vu" -, mintha lelki kapcsolat lenne közöttük.
A nőnek a nyomozásban betöltött fontossága hangsúlyozása után (0:30) kerül Doug az "eszköz" közelébe, ahol szinte azonnal (0:34) a nőre áll rá. Az "eszköz" segítségével megelevenedik a nő élete, pillanatai - a Doug-ban kiépülő érzelmi híd itt (0:40) úgy ábrázolódik, mintha a nő érezné azt, hogy valaki figyeli. Ezután megoszlik az idő a nő gyilkosának, a kollégájának halála körülményeinek és nő mindennapjainak a megfigyelésével, egészen az "időutazásig".

Itt tehát azt láthatjuk, hogy Doug egy egyre erősebb érzelmi hidat épített a halott nő felé. Az a hipertudományos "eszköz", amivel ezt meg lehet tenni, valójában az empátia, a ráhangolódás pszichés állapota, mely olyan információkat is megnyithat, ami más számára láthatatlan. Ezzel az eszközzel "bele tudott lépni" a nő idővonalába, azzal eggyé tudott válni, így a bűncselekményekről is releváns, és ellenőrizhető (!) információkat tudott szerezni. (Hasonló módszert használ Doug a kihallgatás során is.)

A nő idővonalába való belépés "időutazását" tehát inkább lelki értelemben kell érteni, ahogy a nő megmentését is. Doug visszamegy a nő lakásába és közvetlenül ezután történik a rejtélyes "szerkezettel" az "időutazás". Doug "visszajut" pontosan arra a pillanatra, amikor a nő még maradandó károsodások nélkül megmenthető, és még ekkor is Doug először halottnak hiszi a nőt, aki ezután "támad fel" - így valószínűsíthetően csak Doug képzeletében. Gondolatban végigjátssza, hogy milyen módon menthette volna meg a nőt, illetve akadályozhatta volna meg a robbantást. A "u can save her" feliratot "mintha" Doug rendezte volna így. Ez valójában az időbe való "belepiszkálás", és ezt a Mátrix c. filmben a "deja vu" jelenség jelezte - talán innen a film címe.
Mivel adott események megtörténte tagadhatatlan, így adott pillanat helyzetei Doug (képzeletbeli) "beavatkozásainak" eredményeként történő kis kitérések ellenére is konvergálnak az eredetihez. A "módosult idővonalon" tovább erősödik a nővel való érzelmi kapcsolata, a "biztos jók lettünk volna együtt" elképzelése.
A nőt, illetve a komp utasait Doug végül az önfeláldozásával menti meg. Mivel a teljes történet csak képzeletben történik meg, így természetesen, senki sem fog erről tudni.

Ha csak ennyiről lenne szó, egy magányos férfi képzeletbeli mentőakciójáról, aminek végén lesz egy képzeletbeli kapcsolata egy göndörhajú (a Kuchever név kb. erre utal) nővel, akkor az egész történet egy szót sem érdemelne. A történet egy értéke, hogy itt korábban láthattuk a ráhangolódás "receptjét" is, ami a valóságelemzés "eszközeként" működhet, bár egy komolyabb "ugrás" kivághat néhány biztosítékot.

§

A filmben végigvonul egy különös, telített hangulat, ami arról árulkodik, hogy valami más is van a háttérben.
A film 2006-ban készült el, mindössze egyetlen évvel a Katrina hurikán pusztítása után. A filmben több utalás is történik a hurrikánra, így egy feliraton olvashatjuk, hogy "Katrina csak erősebbé tett minket", utalva arra a mondásra, hogy "ami nem öl meg, az megerősít".
A robbantást okozó terroristának (amely arc egyébként néhány év múlva egyébként a Person of Interest sorozat hőseként jelenik meg) teljesen irracionálisak az indokai, valamely személyes sértettsége (a pszichéje nem illett a hadseregbe) mellett az örök időket és az isteni tervet emlegeti. A katasztrófát tehát irracionális (vagyis: annak tűnő) okok eredményezték, amelynek még az interpretációját sem igazán sikerült a forgatókönyvírónak megragadni, sőt, azt az amerikai nagyképű lenézésből közelíti.

Egy nyomozó megpillant egy, a katasztrófában meghalt fiatal halott nőt (felmerülhet a gyanú, hogy gyilkosság áldozata lett) és benne meglátja a várost, New Orleans-t ért csapást. (Mintha a nőben a város lelkülete testesült volna meg, ahogy a jazz-szeretetéből is látjuk.)
A teljes film története benne van abban a képben, ahogy a tengerész apuka (USA) melletti kislány (New Orleans) kezéből a baba (a nő, Claire) kiesik és a tengerbe hullik.

Ő csak belekeveredett egy emberi ésszel megérthetetlen okozatú katasztrófába? Vajon Ő megmenthető, újraéleszthető? A táblán, a nyomozó gondolatainak kivetülésén olvashatjuk, hogy "New Orleans is coming back!" és Revival ("újjászületés" - a templomé, vagyis - a Hité). És oldalt: "some is in to light".

Ha a lehetséges kimeneteleket már a múltban ismeretük volna, az mennyi életet menthetett volna meg; a mostani ismereteinket fel tudjuk-e használni úgy, hogy újabb katasztrófák ne érjenek készületlenül?
Lehetséges-e a város lelkének újjáélesztése, a szeretet, empátia, önfeláldozás csodálatos "szerkezetével"?
Van, aki szeretetből ezért mindent megtesz, szóval: "Don't worry baby" - halljuk a Beach Boys számát:
...She told me "Baby, when you race today
Just take along my love with you
And if you knew how much I loved you
Baby nothing could go wrong with you"...

A film végén Macy Gray: Coming Back To You c. számát halljuk, melyben mintha New Orleans lelke szólalna meg:

I've been here before
I'll be back for more
Maybe this time I can stay
Forever more, forever more

Wonder what the future brings
Fortune tellers and time machines
I predict what they'll predict for me
That I keep coming back to you

(Coming back to you)
I keep
(Coming back to you)
...

Időbűnök - Timecrimes - "Los cronocrímenes"

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

Egy kaotikusnak tűnő történet is hirtelen értelmet kaphat, ha megtaláljuk a kulcsát, amellyel a történéseket valamely valós történés álomszerű szimbólumaiként értelmezzük. Valójában pontosan a kaotikusság vagy irracionalitás látszata (!) az egyik jelző, ami arról árulkodik, hogy itt valami más van a történet mögött. A megfejtés egyik lehetséges eszköze, ha hátrálunk néhány lépést, és egy bizonyos távolságból, összességében szemléljük a jelenségeket, illetve, ha kimondunk bizonyos dolgokat, ugyanis a kifejezések a valóshoz hasonló szituációkra rezonálhatnak.

Az Időbűnök olyan film, amely megosztja a közönséget: van, aki értelmetlen erőlködésnek találja és van, akit még napokig izgat. A hasonló reakciók érzékeny indikátorai annak, amikor egy film komolyabb művészi megfogalmazásokat alkalmaz, és összességében valami másról, valami önmagán túli dologról szól.

Mik is pontosan a főszereplő által elkövetett Időbűnök?

A kezdő képsorokban látjuk, ahogy Hector és felesége arra készülnek, hogy vidéki házukban töltsenek el egy kis időt. Hector elindul az erdőbe, majd "véletlenül" időutazás részese lesz, kétszer is, és egyre nagyobb erőfeszítéssel próbálja meg visszarendezni a dolgokat az eredetihez közeli mederbe, amely során még egy baleset miatti gyilkosságot is megpróbál elsimítani.

Ha alaposabban megnézzük (és kimondjuk) a történéseket, Hectort valójában egy fiatal meztelen női test indította el a "kalandtúráján" és vitte be az erdőbe. Hector első "időutazása" az, amikor egy fiatal nőt kezdett el keresni (és így - érzetileg - mintha visszakerült volna korábbra az időben, mintha megfiatalodott volna, bár csak minimális mértékben). Nyakig elmerül egy tejfehér folyadékban. A film arról is árul el részleteket, hogy a nővel való találkozásuk a valóságban egy baleset során történhetett, illetve a nő segítőkészsége hozhatta őket egymáshoz közelebb.

Miért történhetett meg mindez Hector szerint? Láthatjuk, a feleséggel közös házuk felújításra szorul, nem is kicsit, mert külső segítséget (munkásokat) is igénybe kell venniük. Másrészt, a felesége annyira el van varázsolva a "közös" háztól, hogy valójában nem figyel Hectorra, többnyire nem is hallja, amikor szól neki, mintha a férje is egy háztartásbeli kellék lenne. Hector viszont egy kis pihenőre vágyna.

A fiatal nővel való kapcsolat megtörtént, mindez azonban Hector jelenlegi életét veszélyezteti, annak mostani folyását (a hangsúlyozottan bemutatott ollóval) "kettévágná", amit Hector úgy is megélhet, hogy önmaga a saját életére tör. A szemét kiborul az útra, a kocsi leszalad az útról, a kisbusz fejre áll. Hector első "időutazásának" bűnelkövetése után így egyrészt az a célja, hogy rejtőzzön, másrészt, hogy a tettei miatt visszasimítsa a dolgokat eredeti idővonalába, amihez önmagát és a fiatal nőt ide-oda kell öltöztetnie, adott pozíciókba mozgatnia, elrejtenie - egy szeretői kapcsolat átfogalmazása. Az idősödő Hector kicsit nehezen is bírja az időutazás fizikai igénybevételét és szokatlan eseménysűrűségét.

Az első "időutazás" végén úgy tűnik, mintha a feleség a szerencsétlen esemény során meghalna, vagyis, "mintha" Hector elvesztené a feleségét. Ekkor döbben rá arra, hogy mit veszthet és kezd készülni a következő időutazásra.

Hector második "időutazásának" a célja, hogy megpróbáljon visszarendezni mindent úgy, mintha semmi sem történt volna. A háttérben lévő nagy machinátor, valójában ügyetlen bűvészinas ki is mondja, amikor Hector első időutazásáról beszél a későbbi Hectornak: "Mindent elmondott ami történni fog. Hogy maga majd megjelenik, és megpróbál visszamenni a múltba... Nem mondta miért, de azt mondta, hogy meg kell állítanom magát. Maga lesz Hector 3, ha most visszamegy a géppel. Én nem fogom megállítani. Most boldog?"
Az újabb "kalandtúra" végén Hector így a barátnőjét veszti el (számára: mintha meghalna), és a feleségét "ráveszi", "manipulálja" (szó szerint: mano = kéz, és a kezénél fogva szorítja), hogy a "view"-t nézzék. Az ollót, amellyel szétvághatta volna a felesége tervei által szövött időszalagot, de ami a saját életét is veszélyeztethetné, messzire eldobja.


A felhangzó zenei részletek kiemelik a groteszk hangulatot. Kezdetben Blondie "Picture this" számát halljuk, benne a "All I want is a room with a view", és "A sight worth seeing, a vision of you". A szavak kezdetben mintha a feleség gondolatait ábrázolnák, majd újra és újra visszhangzik a motívum (a férj fejében, váltakozva, hogy kit is szeretne kilátásként "odavizionálni"), ami kezdetben a fiatal nőre is vonatkozhat, később viszont inkább a feleségre és a vidéki házra. A film végén pedig ez a zárás zenéje is, jelezve, hogy a férj teljesen azonosulni próbál a feleség elképzelésével. Egyszer (talán fent, a "kísérleti telepen") Santiago Ibarretxe "Dark country" c. számából hallunk részletet. Később az Ultraplayback: I need to be back home (Vissza kell jutnom haza) c. számát halljuk. Sőt, a felsorolás szerint Aránzazu Calleja "The Ballad of Coconut Wine and Hidden Dragon" (A kókuszos bor és a rejtett sárkány balladája) című száma is megjelenik.

A holnap határa - Edge of Tomorrow

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A holnap határa című film egy időhurok ("time loop") motívuma köré épül. A főszereplő Cage meghal a csatatéren, majd az előző nap reggelén ébred fel, újra és újra, egymás után.
Az emberi psziché szempontjából az elsődleges szempont, hogy adott jellegű élmény-élmények milyen mintázatként csapódnak le a lélekben, amelyek "mintha" szimbólumokként jelenhetnek meg, álmokban, elképzelésekben vagy műalkotásokban. Az idő-hurok egyik "klasszikusa" az Idétlen időkig ("Groundhog Day"), amelyben a főszereplő újra ugyanazon a napnak a reggelén ébred, és így újra próbálhatja csinos kolléganőjével a kapcsolatteremtési kísérleteit. Ez tehát lehet annak az élménynek az átfogalmazása, mint amikor egy aszociális "mormota" minden nap találkozik egy olyan hölggyel, akinek a közelébe szeretne kerülni és ez lassan szocializálja. Az ismétlődő kísérletei miatt úgy érezheti, mintha újra és újra ugyanazt a kudarcos napot élné át és ez az élmény a lélek számára sokkal valóságosabb, mint bármely tényleges időutazás.
Az idő-hurok, mint szimbólum, általában véve alkalmas arra, hogy egy karakter kettő vagy több érettségi fokozatát összehasonlítsa, amely a legjobban úgy mérhető, hogy adott helyzetben mennyire jól, adekvátan, a helyzetnek mennyire megfelelően tud reagálni.

Ha tehát egy katona folytonos halálfélelemben él, akkor valójában - lélekben - minden nap, újra és újra meghal, különösen, ha a szeme előtt halnak meg, értelmetlenül és véletlenszerűnek tűnő módon a társai, akiknek a halálát is újra és újra átéli. A folytonos életveszély miatt kérdés, hogy egyáltalán megérik-e a holnapot? Ez a "holnap határa".
Úgy tűnik, hogy a túlélés vagy a halál kimenetele csak a véletlenen múlik, így, mintha egy szerencsejáték résztvevői lennének - ez jelenik meg a kártyajátékban is, amit nem szeret a főtörzs, mivel "azt sugallják, hogy a sorsunk nem a saját kezünkben van". A történet így annak az elvnek a tesztelése, hogy a "Felkészültség és fegyelem a sorsunk urává tesz!"
A film tehát egy fejlődéstörténet megélésének lelki átfogalmazása (is) lehet.

A főszereplő folyamatos halálfélelemben él, mintha minden nap, újra és újra megölnék, különösen, ahogy látja néhány társát értelmetlenül és véletlenszerűen meghalni - és mindez gyávává teszi, és még a dezertálás gondolatkísérlete is felmerülhet benne. Magasabb rangja ellenére ténylegesen még a közlegényeknél is kevésbé katona, alacsonyabb rangú.
Találkozik egy női katonával, aki követendő példaképként, ideálként jelenik meg a számára. A "Van valami az arcomon, katona?" hangsúlyozása az író konkrét élményére utalhat. Ugyancsak, hogy jógapózban látjuk meg a nőt először. A jóga "Majurászana" (pávatartás) a (fizikai, de lelki szellemi is) egyensúly biztos birtoklására utal, majd ezt a "Bhudzsangászana" (kobratartás) követi, ami az "alert", a támadásra is kész összeszedettség, figyelem és fegyelem jelképe.
A főszereplő által ideálnak tekintett nő, Rita azonban ugyancsak értelmetlennek és véletlenszerűnek tűnő módon meghal (a valóságban, vagy akár csak képzeletben) és már az ő halálát is újra és újra, nap mint nap átéli. (Ritát Verdun angyalának nevezik, s így valóban "angyallá", segítő szellemi minőséggé válhatott.)
Rita, mint ideál, segít a főszereplő "kiképzésében". A felkészültsége növelése mellett - ami önmagában is fontos mérföldkő - azonban sokkal nagyobb hatású Rita lelki példamutatása, aki akkor sem habozik, amikor a biztos halálba indul, mert neki ez a dolga és amit tenni készül annyival magasabban áll felette.

Az ellenség, mint sok amerikai filmben, itt is egy embertelenként ábrázolt, mitizált gonosz, így a katonákban fel sem ébredhet a harc jogosságának a kérdése (londoni jelenet). A képekben láthatjuk, hogy az ellenség "mintha" pontosan ki tudná számítani a hadmozdulataikat és így meg tudja tenni az ellenlépéseket, "mintha" a jövőbe látna. (A tudattalan számára minden "mintha" ténylegességként jelenik meg.) Az ellenség előrehaladásának filmbeli megoldása a náci birodalom hódítását, illetve a partraszállás szituációját követi, így pontosan meg is lehet nevezni, hogy kit is jelenít meg az "Omega", aki az egész pusztítás szellemi Vezetője, vele, a - szó szerint - megtestesült Gonosszal kell szembenézni. A történet így közvetve arra a sztereotípiára is épít, hogy "mi lett volna, ha már a II. Világháború kezdetén"... Átvitt értelemben azonban azt is sugallja, hogy a Szövetségesek győzelmét az tette lehetővé, hogy szellemi értelemben is fel tudtak nőni a személytelen gyilkos hadiGÉPezet megállításához.

Érdekes gondolatkísérlet újra és újra visszajátszani a történéseket, hogy mit és hogyan kellett volna inkább tenni, az eseményekre vonatkozó nagyobb tudásunkra és főleg, a lelki nagyobb érettségünkre támaszkodva. Ha ez valóban lehetséges lenne, az legyőzhetetlenné tehetné az embert és nincs olyan szerencsejáték, akár halálos kimenetelű, amelyen veszthetnénk. Épp ezért jelentőségteljes, hogy a végén Cage elveszti ezt a képességét, mégis belevág a kockázatos játszmába, és sikerrel, mert a "Felkészültség és fegyelem a sorsunk urává tesz!". Oldalán Ritával; ha ő a valóságban korábban már meg is halt, akkor is az "angyal" szelleme kísérni és segíteni fogja főhősünket.

A főhős már képes lesz az önfeláldozásra, és így meg tudja semmisíteni az emberiség elpusztítására törő gonoszt. Az utolsó képek leginkább úgy értelmezhetők, hogy "küldetése teljesítése közben" meghal Cage, és ekkor a "mennyországába" kerül. Visszajut arra az időpontra, amikor még semmit sem rontott el, újra őrnagy (angol "major", vagyis "nagy") lesz, most már megérdemelten. (Mert korábban hallhatjuk: "Az ütközet a nagy megváltó... a tüzes kemence, ahol az igazi hősök kovácsolódnak.") És megéli, hogy ha már a mostani összeszedettségének állapotában találkozott volna példaképével, angyalával, talán szövődhetett volna kapcsolat közöttük, hiszen már fel tudott nőni a szintjéhez. Ezért is halljuk a befejező képsorok közben John Newman: Love Me Again c számából, hogy "I need to know now, know now / Can you love me again?", mert "Now I’m rising from the ground / Rising up to you / Filled with all the strength I found".

A halállal való szembenézés Alfájától az önfeláldozási képesség (a feladatot önmagunkon túli fontosságúnak tekintő) Omegájáig vezet az út, amely győzelemre vihet. Mit kell ehhez tenni? Mindennap (gondolatban) meg kell halni, az életenergiánkat adni egy fölöttünk álló minőség győzelméért.
És ez a mai, kiismerhetetlen érdekeket szolgáló összecsapásoknál jóval inkább igaz (!) hétköznapi életünk harcaira.

Interstellar

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A film sci-fi, ami ugyanakkor telítve van realitást közelíteni próbáló érzelmekkel és romantikával, amire széles fogyasztóközönség rezonálhat. A film különlegessége a hullámzó-áramló, magával ragadó érzelmes hangulata, amely a szokottnál lassabban, de nagyobb telítettséggel mozog, olyan ritmusban, hogy a majdnem három óra az átlagnézőnek sem tűnhet hosszúnak. A történet folyamán a család-otthon-létfenntartás-feladat-jövő függőleges koordináta-tengely érzelmeinek mintázat-hullámzása nagyon magával ragadó és még napokig is a néző gondolataiban rezeghet. A zene is jól aládolgozik a "Csillagok között"-létérzésnek.

Hol is van a "Csillagok között" tere?

(Az érzékenyebbek ugorjanak át a következő blokkra, nagyon érzékenyek pedig a "De" kezdetűre ;) )
A történet egy amerikai klisével kezdődik: a főszereplő földművesként kénytelen dolgozni, pedig ő valójában nagy űrhajós pilóta - legalábbis így gondolja. Ezt nevezhetjük "Superman-képzet"-nek: van egy átlagos, vagy az alatti munkát végző szürke (de nagyon cuki módon ábrázolt) figura, akin mindenki átnéz, pedig ő titokban hihetetlen hőstetteket hajt végre - a képzeletében. A hasonló felütésű történeteket egy pont után általában úgy célszerű értelmezni, mint ami csak a képzelet(é)ben játszódik. A filmben most kicsit más a helyzet.
Megtudjuk, hogy egy baleset miatt nem végezheti a munkáját, ami nem az ő hibájából történt (a történet az ő szempontját ábrázolja, vagyis: ő hibáztat más okot), valamint, hogy az űrpilóta-képességeinek a képzetét egy repülőmodell irányításával táplálja, ez a Napból/napokból táplálkozva örökké fent lebegne, de ezt megpróbálja a föld közelébe hozni, realizálni. Egy aranyos adalék, hogy főszereplő karaktere hisz az összeesküvés-elméletekben, természetesen ez is az ő meggyőződésének a szempontjából van ábrázolva úgy, hogy a környezete nem hisz egy, a nézők által evidenciának ismert tényben.
A kezdő kliséhalmot a főszereplő karakterének stabilitása, a jövőkeresés és a családot összetartó érzelmi munka hangulata szerencsére ellensúlyozza.

Hosszú előkészítés után érkezünk a film által tárgyalt fő problémához: hogyan ossza fel az ember az idejét a hivatása és a családja között - mindez itt a sci-fi eszközkészletével van megfogalmazva. A család számára az apa gyakorlatilag eltűnik a föld (és a Föld) színéről, átkerül egy elérhetetlen más Galaxisba (hétköznapi nevén munkahelynek hívják), ami szinte fekete lyukként szippantja magába - majdnem. Majdnem? Mert ott áll a fekete lyuk határán, ami, ha beszippantja, ha túllép az "esemény-horizonton", onnan többé már nem kerül elő. Addig is, kiesik a család idejéből és az évek során csak rövid felvételeken láthatja az ugrásszerűen növekvő gyermekek, majd unokák történetét, miközben önmagán szinte semmi változást nem lát (az embernek önmagáról többnyire ugyanaz a belső képe, ezért úgy látja, hogy csak a környezete öregszik).
Ebbe a "Galaxisba" a Mars (az Akarat) mellett elhaladva a Szaturnusznál (a Sors) lehet belépni. A sorsszerűen lehetőségeket kínáló hivatás egy olyan féreglyuk, amivel az otthoni környezettől teljesen eltérő fizikai-lelki-szellemi világba lehet átlépni.
A hivatás tétje a Jövő, a széthullás ellensúlyozása, a túlélés és a minőségi élet megteremtése. Ez családi szinten pontosan így van: a munka jövedelme biztosítja a család túlélését (a filmben is csak a két család van hangsúlyozva); az már kérdés, hogy a lehetséges munkák közül melyiket választjuk a lehetőségek "karrier - családdal eltöltött idő" tengelyén. A szükségességet hangsúlyozva itt a környezet egy szélsőséges anti-utópia, amely rohamos ütemben lehetetlenné teszi, megfojtja az életet. Persze, ez a főszereplő szempontjának szimbolikus ábrázolása, így nem véletlen, hogy a többség nem ezt látja. A por mindent ellep, lassan már egy mély, éltető, pezsgő lélegzetvétel sem lehetséges. A dusty - "poros" az angolban "elavult, érdektelen, unalmas, száraz, rossz" jelentésű, illetve láthatjuk, hogy a karakter erősen technicista: egy vidéki házban a holdkomp-modellt látjuk egyetlen játékként. Sajnos ezek a képek rendkívül stilizáltak a filmben, így meglehetősen ködös, hogy az elhivatott munkának végül is milyen elkeserítő helyzetből kellene kivezetnie.

A következő blokk azt járja körül, hogy mi is történik hivatásának teljesítése közben. A cél elérésének először egy objektív akadályába ütközünk (első bolygó), de már ennek a zsákutcának a felderítése is évekbe telik - a család szempontjából elveszett, és teljesen eredmény nélküli évekbe. A következő a szubjektív akadály (a második bolygón) az elképesztő mértékű, sőt, gyilkos önzés, a jobb jövőnek az egyéni túlélés/életminőség szempontjából való totális félreértése. Az objektív akadályon csak a figyelemmel és széles látókörrel lehet túllépni, a szubjektív akadályon pedig ennek további léptéke mellett szükség van az emberi lehetséges motivációk tartományának ismeretére.
Következik a szervezeti-strukturális akadály, amely már legyőzhetetlen. Kiderül, hogy a célt és munkakereteket meghatározóknak olyan mögöttes célja vannak, amelyek nem esnek egybe a főszereplő motivációival (lehet, hogy hazudtak neki, de lehet, hogy csak ő akarta másnak látni a dolgokat, s hogy idővel nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzelte, így mindazt hazugságként élte meg).

Érdemes a "családra" is vetni egy pillantást, amiben alapvetően a nagyapa-apa-fiú férfiága jelenik meg, amelyhez képest "divergens" a lány. A fiú mintha az a jövőkép lenne, aki leragad a helyzetében, így olyan módon fojtódik meg, haldoklik, hogy szinte észre sem veszi, mert észre sem akarja venni. Bár a családja mellett van, a negatívan bemutatott döntéseivel valójában a családját is veszélyezteti. A nagyapa az életét végigdolgozott, nyugdíjas férfi, aki látszólag karakterizálatlan. Valójában olyan, mintha a teljes történet az ő álma, képzete lenne, amiben főszereplőként a fiatalosabb énjével (aki így a fiaként jelenik meg) jelenne meg. (Érdemes végignézni a filmet úgy, hogy mindez a nagyapa álma.)
A lány a lázadás szelleme, az apa karaktere ezért marad látszólag hűvös, mivel a forrongása a lány karakterében externalizálódik. A "család" tehát egyetlen személyiség "ágaiként" is értelmezhető, amiből csak a lány válik a későbbiekben le önálló személyiségként. Az apa-lány kapcsolatnak hangsúlyt ad, hogy gyakorlatilag ezzel párhuzamos viszonyok jelennek meg a professzor és a lánya esetén.

De.
A kezdő klisés és sematizált szimbólumok minősége - így telítettsége és ereje is - a történet feltartózhatatlanul hömpölygő áramlásával egyre emelkedik, és az utolsó blokkra valóban átütővé válik. Megtudjuk, hogy a további haladás, sőt az egész emberiség túlélése csak úgy lehetséges, ha belépünk egy "fekete lyukba" és onnan információt szerzünk. Mi is ez a hely? A mi "dimenzióink" felett álló kiismerhetetlen "lények" otthona; és a megoldások kulcsai csak tőlük kaphatók meg.
Egy technicista szemléletű ember oda csak a halállal juthat (mert a kapcsolatra van más mód is), de csak, ha adott lelki minőségű - erre utal az önfeláldozás képessége. A fekete lyuk a sumer "kur-nu-gi", a "vissza nem térés világa", a túlvilág. Az "esemény" a halál, és ha az "esemény-horizonton" túllépünk, eltűnünk a semmibe az ittmaradtak számára. Eltűnünk a semmibe?
Szükséges, életmentő lenne tehát a kapcsolat a magasabb "dimenziók" tartományok felé, amire a film ad is egy receptet. A vissza nem térés határán, az "esemény" horizontján túllépett férfi kommunikálni próbál a lányával, így az ottaniak számára érthetetlen "szellemként" jelenik meg. Az első próbálkozások a kapcsolatfelvétel kísérletei, majd elkeseredésének érzelmi hullámában, hogy mennyire kimaradt lánya életéből, a "maradj" üzenetet próbálja elküldeni és csak később történhet az igazi mentő tudás közlése.
Miért a lány? Benne testesül meg a saját forrongó, kreatív, világjobbító szelleme, így a leginkább rá van hangolódva, vele a legerősebb a lelki rezonanciája. Az érzelmeken, életsegítésen túli szellemi kommunikációhoz viszont szükséges, hogy szinkronba álljon az idejük, amit a két óra jelképez, s ez akkor következhet, robbanhat be, ha azonos "korúak", vagyis azonos érettségi szintre kerülnek és a világlátásuk is harmonizálódik (igen, a férfié is, a lelkibb dimenzió felé, amit ott, a labirintusában láthatunk).
Ezek a jelenetek tehát az elzárt és ismeretlen Szellemiség világában játszódnak, s a férfi megérti, hogy ő csak mediátor a felsőbb hatalmak és célok eszközeként és az igazi kiválasztott a lánya, aki a földön, az otthonunkban cselekedhet.
Mi a kommunikáció eszköze? Itt gravitációs hullámokként vannak megnevezve. Az biztos, hogy ezek még a teret is meggörbítik és az időnkívüliségben, az időnk felett léteznek. A gravitáció - a vonzás, a hasonló a hasonlóra hangolódik és közöttük kialakul egy, a dimenzióink feletti kapcsolat, Vonzás, empátia, közeledés, közelség, amely a tér két pontját összegörbíteni képes, s ahol az egyik van, ott van a másik is, mert a kettő egy.
A tiszta szeretet az, ami lyukat is képes ütni a valóság eseményeinek a terén.

A főhős meghal, túllépi az eseményhorizontot, de egész életében tevékeny és önzetlen szelleme tovább él. A záró képekben a saját Paradicsomát láthatjuk: kedvenc világűrjében a zöldellő környezetben megjelenő otthonát. Majd (szellemként) megjelenik lánya halálos ágyánál, mert megígérte, hogy visszatér. De még ekkor sem nyugodhat, Eleven szellemként útra kel, hogy a Jövő önzetlen építésének Őreként minden tapasztalatával, tudásával, ismeretével, a felsőbb minőségekhez való kapcsolódásának képességével a hasonlóan tevékeny "rokon léleknek" segítsen.

(Részletesebb elemzésre csak egy DVD és egy szövegkönyv birtokában merészkednék. De az alapvetés remélem ennyiből is érthető. Pl. érdemes lenne elemezni a párhuzamos történéseket, vagy a "fekete lyukba" lépést, hallhatjuk: "Interferencia", "Villanások", "A számítógép" - vagyis az ego/ racionalitás - "leáll", "A gravitációs" - vagyis érzelmi - "turbulencia", ami a kapcsolat felé viszi. Vagy, a  mai divatos "reinkarnációs" képzettekkel szemben mennyire döbbenetes igazsága van Newton III-nak: "ahhoz hogy neki induljunk, valamit magunk mögött kell hagyni". És a többi érdekes részlet...)

A történet szerint a további haladás, sőt az egész emberiség túlélése csak úgy lehetséges, ha megértjük a mostanában elzárt, ismeretlen "fekete lyukat". Az összeomlástól csak egy szingularitás menthet meg bennünket, ami most még ismeretlen, de számunkra egyszerre Kapcsolat, Vonzás-Vonzódás, Tudás, amibe belépve - bár ugyanott maradva - egy teljesen más Világban találhatjuk magunkat. "Gravitáció... üzenetküldésre...", s az "áthatol a dimenziókon, beleértve az időt is". Nehéz rátalálni, ráhangolódni erre a szingularitására, de az (érett!) forradalmi jövőkeresés (Morph) ígérete szerint: ha valaminek csak kis esélye is van "az meg is történhet". És mindez, az "új napunk", "új otthonunk" lehetősége ott van, "felettünk", a Csillagok között.