2013. június 17., hétfő

Case Histories - "megélni" - II.

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

(Ha a filmelemzések tananyagok lennének, a Case Histories című angol sorozat szövevényes történeteinek megfejtését feltétlenül a „haladó” kategóriához kellene sorolnunk.
A történetek olyan sok szálon futnak és annyira bonyolultak, hogy az alábbi elemzéseket csak közvetlenül (!) egy-egy epizód elolvasása után érdemes elolvasni.

Az első évad elemzése után most következzenek a második évad részei.)

Megszerezni a kislányt (II. 1. epizód)

Brodie kislánya és volt felesége Új-Zélandra (mondhatnánk: „a világ másik felére”, „a világ végére”) költöztek. Megtudjuk, hogy volt egy kis baleset, a kislány elesett a biciklijével, ami miatt Brodie egy hónapig Új-Zélandon volt. Hibáztatható-e a feleség mindezért? Nem kellene Brodie-nak valamit tenni, akár agresszívabb lépést, hogy így próbálja megakadályozni a további baleseteket?
Hogy mi is zajlik Brodie fejében, azt ismét az eseteiből tudhatjuk meg, melyek különös párhuzamosságukkal és álomszerű szimbolikájukkal jelennek meg.
A kislány elrablása
Az epizód elején Brodie és társa elrabolnak egy kislányt. Brodie azt hiszi, hogy a lányt az anyjához viszik, pedig valójában az anyjától rabolják el, hogy az apja eltűnhessen vele. A vélt családegyesítés helyett a kislányt elszakítja az anyjától. Ha tehát Brodie erőszakkal magával vinné, „elrabolná” a kislányukat, akkor az anyjától szakítaná el. Brodie ezzel a tettel (bár felmerülhetett benne) nem tud azonosulni. Érdekes a megbízójának a megjelenítése, egy arab (vagyis külföldi, "idegen") érzelemmentes gengszter személyében. Brodie a „lehasított”, megtagadott agresszív belső szándékát ilyen személyiségként jeleníti meg.
Az idegen

Bár független jelenetnek tűnik, de ezzel a gyermekrablással analóg rögtön a következő esemény, amikor egy férfi egy kiskutyát ütlegel. Brodie közbelép, leüti a férfit, majd ezután a kiskutya követi Brodie-t, egészen az epizód végéig. (Angolban a „pet” – „kisállat” kifejezést gyermekekre is szokták használni, ahogy később hallhatjuk is.) Brodie lánya egyszer meg is említi az apjának, hogy verik, de csak azért, hogy az apja elvigye őt onnan, illetve Brodie pontosan tudja, hogy ez nem igaz. A kiskutya hűségesen követi Brodie-t – bár Brodie többször is próbálja másnál elhelyezni –, körülbelül úgy, ahogy a korábbi epizódokban Brodie-t a lánya kísérte (van is ilyen mondás: „követi, mint egy kiskutya”).

Brodie gondolatai tehát akörül foroghatnak, hogy a lánya talán nem a megfelelő helyen van és neki, akár agresszívan is, de fel kellene lépni, magához kellene őt vennie. A lányának „nem megfelelő hely” így testi bántalmazásként jelenik meg, illetve a kiskutya esetén verésként. A következő „esetben” egy fiatal nő rángatja maga után a koloncnak tekintett kislányát. Ez a nő Brodie feleségének tudattalan megjelenése, aki „magával rángatta” Új-Zélandra a kislányukat, és aki itt prostituált szerepben jelenik meg (hiszen elhagyta Brodie-t, így Brodie tudattalanul gondolhatja ezt).
A fiatal prostituált nő és a maga után rángatott kislány esetén a színen megjelenik egy biztonsági őr, volt rendőr, aki hirtelen ötlettel „megveszi” a kislányt (pénz ajánl fel, hogy nála maradhasson a kislány). A biztonsági őr ugyan nő, de szintén Brodie megjelenése: volt rendőr, magányosan él, sőt, rövidre vágott a haja. A kislány először zárkózott, de később a nő szeretetére lassan feloldódik. Váratlanul a prostituáltat megöli egy sorozatgyilkos, így Brodie végül segíti a biztonsági őrt és a kislányt, hogy egy teljesen új életet kezdjenek.

Brodie másik esete közvetve, de ugyancsak egy gyermek megszerzéséhez kapcsolódik. Még a múltban egy rendőr (Brodie megjelenése) és egy prostituált (Brodie volt feleségének a megjelenése) kapcsolatából egy kislány született. A rendőr gyakran szerette volna látni a kislányt, a prostituált viszont ezzel zsarolta, több pénzt akart a rendőrből kicsikarni (ahogy ez egy válás esetén elő is fordulhatna). Egy vita során a rendőr elveszti az önuralmát és megfojtja a prostituáltat, a kislányt pedig nevelőszülőkhöz adja. A tett színhelyén a nyomokat eltüntető rendőr és az őt segítő kollégája nem is veszik észre, hogy a lakásban van a prostituált kisfia is, aki ezután hetekig a halott anyja mellett marad bezárva. A jelkép alapján: hasonló agresszió esetén tehát a gyermek a halott anyjának folyton jelen lévő képe mellett lenne kénytelen élni.
A "két" magánnyomozó
(Ennél az esetnél ugyancsak érdekes Brodie, és az „ikerpárja” – a hasonló nevű magánnyomozó, akivel össze is tévesztik – egyszerre nyomoznak. Ahogy Brodie és „ikerpárja” valójában egy, a (nevelőszülőknek adott) kislány és a (halott mellett maradt, majd nevelőintézetbe került) fiú is egy gyermeket jelenít meg. A lány és bátyja találkozása így az alap (a lány) és a lehasított rész-személyiség (a fiú) integrálódását jelenti. Ez a gyermekkor integrálódása is – a jelképek nyelvén láthatjuk: lány megtartja a kiskutyát, a testvére pedig lehajol, hogy megsimogassa.)
"Testvérek" találkozása
A lány „elrablásának” különböző fokozatú gondolatkísérleteit láthattuk tehát. A sors azonban egy meglepő fordulatot vesz. Brodie volt felesége és kislánya hazaköltöznek, a kislány pedig előre szeretne jönni, hogy pár napig az apjával lehessen. Az eddig csak elképzelt együttélésük most hirtelen realizálódni látszik, ami Brodie-t elsőre el is bizonytalanítja.

Mit tennél meg egy kapcsolatért? (II. 2. epizód)

A volt bébiszitter, volt szerető, menyasszony - leendő feleség?
Az epizód esetei ismét egyetlen fő téma köré szerveződnek. Ha valaki tart a magánytól, mi az, amit megtenne egy kapcsolatért, egy családért, hol van az a határ, ameddig elmenne, és ameddig elmehet?
Brodie-t egy fiatal nő keresi meg azzal, hogy a vőlegénye furcsán kezdett el viselkedni, pedig már a házasság időpontját is kitűzték. A nő korábban a családnál volt bébiszitterként. A feleség különös körülmények között halt meg, a lova levetette magáról, pedig kiváló lovas volt. Majd arra is fény derül, hogy a volt bébiszitter már korábban a férj szeretője volt.

A "kapcsolat"
Időközben Brodie megismerkedik egy attraktív nővel, akivel egyre szorosabbá válik a kapcsolata, bár nem sok közös pont látszik a nő és Brodie életében.
A főbb párhuzamokat így oldhatjuk fel: Brodie kapcsolatba kezd, csak azért, hogy legyen egy kapcsolata, vagyis, hogy ne legyen magányos. Később megtudjuk, a férj csak azért kezdett viszonyt a bébiszitterrel, hogy féltékennyé tegye a feleségét, így hátha jobban fog a feleség ragaszkodni hozzá. Vagyis: azért kezdett egy viszonyba, hogy szorosabb legyen a kapcsolata a feleségével. A volt bébiszitter még akkor is ragaszkodna a tervezett házassághoz, amikor megtudja, hogy a vőlegénye már nem szerelmes belé.

A végre nyugodtan, egyedül eltöltött percek
Brodie elkezdett tehát egy nővel együtt járni, bár nincs közöttük különösebb érzelmi szál. Hosszabb távon hova vezetne egy ilyen kapcsolat? Talán eljegyzéshez és a házasság közelébe: ennek megjelenését látjuk a volt bébiszitter és a vőlegénye esetén, hogy a férfi inkább magányosan üldögél egy padon, mint hogy hazamenjen. És ha a házasság megtörténne? Ilyen a férfinek a korábbi feleségével a kihűlt, érzelemmentes kapcsolata. És közvetlenül a házasság után? Ezt a nyomozónő esetén láthatjuk, aki – csak, hogy ne legyen magányos – hozzáment egy orvoshoz, azonban teljesen bizonytalan a kapcsolatukban, és abban is, hogy ő valójában mit is szeretne.
A nyomozónő és a - párja?
És mindez évek múlva hova vezetne? Ennek megjelenését pedig a bukméker házasságában látjuk, aki folyton részeg, és aki rejtélyes körülmények között hal meg – a feleség valószínűleg így akart megszabadulni a már nem csak, hogy feleslegessé váló, hanem őt (az eltűnt pénz nyomoztatása miatt) egyre inkább akadályozó férjtől. A mélyebb érzelmek nélküli kapcsolat teljes élettörténetét láthatjuk öt fázisban, amely végül erőszakos halállal végződik.
Az öt fázis tehát a következő: (1) Brodie mélyebb érzelmek nélkül kapcsolatba kezd (2) a nyomozónő bizonytalan a kapcsolatukban (3) a vőlegény inkább egyedül üldögél a padon, mint hogy hazamenne (4) kihűlt házasság, ahol a nő mindent hátra akar hagyni (5) az italba menekülő bukmékertől megszabadul a felesége.
A teljes történet összefoglalója a volt bébiszitter esete: annyira ragaszkodott egy elképzelt családhoz, hogy ez halálhoz vezetett: először a család összetartása miatt összeveszve öli meg véletlenül a feleséget, majd a saját családalapításának lehetőségét veszni látva öngyilkos lesz. Pedig a bébiszitter előtt egy teljes és értékes élet lehetősége is nyitva állt.

A párhuzamokat keresve észrevehetjük, hogy ebben a részben három, látszólag független szálon is megjelennek a lovak. A versenyző feleség leesik a lováról, egy hosszabb jelenet pedig a lóversenypályán zajlik. A harmadik pedig: Brodie kislányának póni-lovaglása. A lovak itt a másik fél kiszámíthatatlanságának a jelképei, a társas kapcsolat így a lóversenyhez hasonlítható. Ahogy el is hangzik: „Nők, ugye? Kiszámíthatatlanok, mint a lóverseny”. Ugyancsak érdekes a folytatás: „Emlékezz, barátom, féltett pénz nem nyer. És soha ne tegyél fel többet, mint amit megengedhetsz magadnak, hogy elveszíts. Jó lovat szeretnél, jó esélyekkel”. Brodie azonban – enyhén ittasan – a neve alapján választja ki a „Senki kedvese” lovat. Az esélytelen ló nyer, azonban a rendőrség azonnal lefoglalja a pénzt, mert csalást sejtenek a háttérben.

A kapcsolathoz való túlzott ragaszkodás tehát semmi jóra sem vezet. Ezt láthatjuk Brodie és az Új Zélandról hazatért kislánya esetén is. Brodie lelkesen veti bele magát az apaszerepbe, de a 11-12 éves kislány már nagynak tartja magát, önállóságra törekszik, és menekülne a fojtogatónak érzett apai szeretet elől.
A film végére Brodie és a kislánya megtalálják az összhangot.

Kivel osztod meg az életed?  (II. 3. epizód)

(1) A nyugalom hamis illúziója
Az epizód párhuzamos történetei alapvetően mind olyan párok kapcsolatáról szól, ahol az egyik fél valami teljesen váratlant tesz a másik fél számára, mégpedig olyat, ami a kapcsolatukat is szétrobbantja. Vagyis a kapcsolatban az egyik fél vágyott illúziókba ringatva magát hamis képet alkotott a másikról, ezért láthatja úgy, hogy a párja az ő számára teljesen váratlan lépést tett. Ennek rögtön a „bejelentkező” két képe (1) Brodie és barátnőjének jelenete – amikor Brodie a nyugalom hamis illúziójába ringatja magát, majd (2) a titkárnőjének – Brodie számára váratlan – felmondása. A titkárnő elégedetlensége addig fokozódott, hogy egy prosperálóbbnak tűnő – de csak tűnő – munkára váltott.
(2) A titkárnő "tovább" lépett ("I've moved on to somewhere with real prospects")
(3) Család vagy...
Látszatra nem ide tartozik, de (3. szál) az egyik fő eset is erről szól: évekig azt hitték, hogy egy fiatal anya haláláért egy sorozatgyilkos a felelős, most azonban kétségek merülnek fel. Brodie nyomozása során kiderül, hogy a fiatal anya elégedetlen volt az életével, a művészetben és partikban kereste a szórakozást – mindez viszont végül az értelmetlen halálához vezetett.
A másik eset (4. szál): a fiatal egyiptomi lány megszökik a korlátozó szülői háztól – itt ez jelenti a kapcsolatot. A lány egy durva férfival kerül össze, aki mellett kitart, de akiről később megtudja, hogy ő a férfi számára semmit sem jelentett.
Az egyiptomi lánynak mondja a "barátja": "Az hiszed, különleges vagy?"
Megtudjuk azt is, hogy (5. szál) a friss házas nyomozónő megszakította a férjével a kapcsolatát – itt is, a férj számára teljesen váratlan módon.
Megjelenik a színen (6. szál) Brodie volt barátnője, a színésznő is – éppen gyermeket várva, és nagy a gyanú, hogy az apa Brodie, bár a színésznő ezt tagadja és ennek a lehetőségéről hallani sem akar.
A váratlan események különös sorozatban kulminálódnak: (1.) Brodie új barátnője hirtelen eltűnik, magával viszi Brodie összes pénzét, beleértve a lóversenyen szerzett kisebb vagyonát is. (5.) Brodie vacsorára hívja a nyomozónőt, majd hirtelen azt mondja neki, hogy soha nem tudná szeretni. (6.) A színésznő Brodie segítségével megszüli a gyermeket, akit Brodie azonnal nagy szeretettel vesz körül, a színésznő azonban elküldi Brodie-t azzal, hogy ő csak barát és semmi köze, vagy legalábbis nem szeretné, hogy köze lenne a gyermekhez. A színésznő érthetetlen elutasító reakciója valójában pontosan a tükörképe Brodie oldaláról történő, a nyomozónő számára érthetetlen vacsorameghívásának, majd elutasító viselkedésének.
Nem fog menni...
Brodie tettének indokát Brodie kezdő szavaiban, illetve a korábbi jelenetben láthatjuk: (a 4. szálban) az egyiptomi fiatal nőre és Brodie-ra támad a volt agresszív barátja. A fiatal nő a megalázottsága miatti keserű dühében már-már megölné volt barátját, Brodie azonban, hogy ez ne történhessen meg, eltöri a férfi nyakát. Így megvédte a meggondolatlan tettétől a lányt, azonban ezután néhány pillanatig a holttest fölött elgondolkozik. Hogy mi is jár a fejében, azt a nyomozónőnek mondott, kissé érthetetlen szavaiból érthetjük meg. A munkái, illetve a felelőtlensége miatt olyan helyzetekbe sodródik, hogy a nyomozónővel soha nem lehetne őszinte a kapcsolata, sőt, őt is veszélybe sodorhatná.

Brodie mellett a két legfontosabb szereplő meg sem jelenik ebben az epizódban, mégpedig Brodie volt felesége és a kislánya. Brodie-t a volt felesége éppen olyan váratlan módon hagyta ott, mint a most látott történetek, vagyis ezek Brodie értelmezései az elhagyásáról. Ennek legenyhébb formája (2) a titkárnőjének kilépése, ezután következő: (5) a nyomozónő elhagyja a férjét. Ide sorolható, ahogy (6) a színésznő a – talán közös – gyermeküket megtagadja Brodie-tól. Ugyancsak ide tartozik a korábbi eset is (a 3-ik szál): évekkel korábban a fiatal anyának nem volt elég a kapcsolata, a családja, a nő izgalomra vágyik, átgondolatlan tetteivel a gyermeküket is veszélyezteti (Mindez annak a képe, ahogy Brodie lánya korábban biciklivel balesetet szenvedett – amiért Brodie tudattalanul a feleségét hibáztatja). Ugyancsak analóg, ahogy (4. szál) a fiatal egyiptomi lány a biztonságot nyújtó, de a tetteit korlátozó családot otthagyja. Hasonló (1. szál) a csaló nő tette is (ő egy elvált feleség jelképe, aki a férje számára úgy jelenik meg, mint aki anyagilag „lenullázta”).
Az epizódnak mind a hat, látszólag csak lazán kapcsolódó szála így a „váratlan” elhagyás témájához kapcsolódik.

Az egyiptomi lány Brodie volt felesége mellett a kislányuk megjelenítésére alkalmas – ez a szerep-többszörösség nem ritka álmokban sem (ahogy a valóság egy szereplője több különböző álombeli karakterként is megjelenhet). A lány, kiszakadva a családjából, a naivitása miatt veszélybe kerül. Brodie közbelép, mielőtt a lány egy visszavonhatatlan dolgot tenne. A gyilkosság áldozatának fia (aki ugyancsak a kislány megjelenítése) szintén át tudja értékelni, és pozitív irányba tudja fordítani az életét Brodie tetteinek következményeként, általában véve: Brodie létezésének és minőségének következményeként.
Apai támogatás a fiúnak, aki képessé vált a továbblépésre
 Összefoglalva: Brodie létezése, minősége és tettei segítő erőként jelennek meg a környezete számára.
Egy új nap, új lehetőségek kezdete

Az Angyal

Az igazi "őrangyal"
A filmsorozatban rendkívül érdekes Brodie személyisége, pontosabban: személyiségen túli volta. Brodie szinte örökmozgóként segít a bajba jutottakon és üldözi a bűnösöket. Elhivatottsága olyan mértéket ölt, hogy az szinte önálló minőségként kel életre. Brodie így magának a bűnüldözésnek és a titkolt rejtélyek megoldásának „szellemét” idézi meg. Általában „ösztönösen”, szinte „égi segítséggel” talál rá a megoldásra. Szinte szellemként jár ki-be a rendőrség épületében. Többet tud a dolgokról, jobban átlátja a helyzeteket, mint az érintettek, és különösen: mint a rendőrök, akiknek pedig ez lenne a dolga.
Önzetlen és elhivatott hozzáállásának eredményeképpen Brodie magává a Bűnüldözéssé, a medréből kizökkent világ helyrehozásának eszközévé válik. Brodie így lesz a harmónia helyreállítására törekvő erők manifesztációja, valóságos „angyal”.
A Fény képviseletében

Case Histories - "megélni" - I.

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

(Ha a filmelemzések tananyagok lennének, a Case Histories című angol sorozat szövevényes történeteinek megfejtését feltétlenül a „haladó” kategóriához kellene sorolnunk.
A történetek olyan sok szálon futnak és annyira bonyolultak, hogy az alábbi elemzéseket csak közvetlenül (!) egy-egy epizód elolvasása után érdemes elolvasni.)

A Case Histories című (Kate Atkinson regényei alapján készült) filmsorozatban a volt katona és rendőr, most magánnyomozóként tevékenykedő Jackson Brodie eseteit láthatjuk. Megragadhatja figyelmünket, hogy Brodie adott időszakban felmerülő ügyei nagyon is hasonlóak. A hasonlóság mint kulcs segítségével, valamint a történetek és Brodie élethelyzetének összevetésével rádöbbenhetünk, hogy az esetek pontosan a Brodie-t mélyen legbelül foglalkoztató gondolatok kivetülései, így az esetekkel történő azonosulással és azok megoldásaival a kezdetben előrobbanni kívánó ösztönenergiáit (amelyek „bűnös”, így üldözendő tettekben jelennének meg) – vagyis a pszichikai attitűdjét – finomhangolni tudja. Brodie esetei tehát gondolatkísérletek, és bonyolódásuk nagyon hasonló a tudattalannak az álmokban is megjelenő nyelvezetéhez. A tudattalan, ösztönös szándékok most másokban pusztító módon realizálódnak, melyek ellen Brodie-nak fel kell vennie a harcot.
A Case Histories különlegessége így az, hogy segítségével „beleláthatunk” a főhős lelkébe, és megsejthetjük, hogy benne milyen – tudatosan sokszor tagadott – gondolatok, ötletek jelennek meg. Mivel mindezt átfogalmazva, a tudattalan szimbolikus nyelvezetén látjuk, megismerhetjük és megérthetjük azt a különös kifejezésmódot, melyen álmainkat is álmodjuk, vagyis végső soron az álmok szimbolikájához, nyelvezetéhez kerülünk közelebb. Brodie minden „esete” külön és együtt is, mintha egy-egy álom lenne, melyben a tudattalanja a saját helyzetét és az őt foglalkoztató problémákat próbálja értelmezni, illetve a helyes viszonyulását kísérletezi ki szimbolikus, szinte mesebeli eszközökkel.
A Case Histories „eseteinek” értése így az önismeret, egyben mások ismeretének kulcsát adhatja meg.


Elveszteni egy kislányt (I. 1-2. epizód)

(1) A macskás hölgynél Brodie takarítani próbál
Brodie első eseteként (1) egy idős hölgy egyik macskájának – kezdetben sikertelen keresését láthatjuk. Látszatra ez egy mellékszál, ami azonban később nagyon is beilleszkedik a többi eset közé. Az elveszett macska „véletlenül” elvezeti Brodie-t két lánytestvérhez, akik apjuk halálát követően éppen a dolgait rendezgetik – harmadik testvérük kolostorban elzárva, apácaként él. Megkérik Brodie-t, hogy (2. eset) a még gyermekkorukban eltűnt, valószínűleg elrabolt negyedik kishúguk történetét próbálja meg felderíteni.
(2) A két nővér, akik régen elveszett kishúgukat keresik
(3) Az ügyvéd nem fogad el nemleges választ
Mindezekkel párhuzamosan megjelenik (3. eset) egy ügyvéd, aki ragaszkodik ahhoz, hogy Brodie tisztázza az érthetetlenül és értelmetlenül meggyilkolt tinédzser lánya halálának körülményeit.
Mindkét esetben tehát egy „kislány” (a kishúg, ill., a tinédzserlány) elvesztéséről van szó, ahogy a hamarosan következő negyedik esetben is. Egy ápolónő Brodie-ra „erőszakolja”, hogy (4. eset) nővérének a még évekkel korábban rábízott kislányát találja meg. Az ápolónő nővére a férje megöléséért került még 17 éves korában börtönbe. A kislányt először gyermekotthonba vitték. Az ápolónő megígérte, hogy majd magához veszi nővére kislányát, azonban ezt mégsem tette meg. A már tízen-huszonéves lány később megszökött és a rendőrség csak néhány drogproblémájáról és prostitúcióról tud.
(4) A nővér Brodie-ra "erőszakolja" magát
Már eddig is négy esetünk van, (1) az idős hölgy macskája, (2) a lánytestvérek eltűnt kishúga, (3) az ügyvéd meggyilkolt lánya, és (4) a megszökött nevelőintézeti kamasz. De, ugyancsak ide sorolható „esetként” Brodie visszaemlékezése is. Brodie még kisfiú korában elvesztette a kishúgát. A történtekről nem sokat tudunk meg, csak azt, hogy gyilkosság történt, illetve, hogy a bátyja önmagát hibáztatta, mert neki kellett volna a húgukért érte menni.
Mindegyik eset tehát egy-egy kislány elvesztéséről szól. Ez annyira nyilvánvaló, hogy a felügyelőnő fel is teszi Brodie-nak a kérdést: „Te gyűjtöd az eltűnt lányokat?”.
Csak később tudjuk meg, hogy Brodie-t nem régen elhagyta a felesége, aki természetesen a kislányukat is magával vitte. Brodie a kislányt így csak korlátozottan láthatja. Az összes eset így tehát annak a gondolatkísérlete, hogy Brodie el fogja-e veszteni a kislányát, ill. hogy mi lehet ennek majd a következménye? Sőt, a kislány elvesztésének lehetősége később még nagyobb léptékre vált: a felesége egy munka miatt egy egész évre Új-Zélandra, a világ végére magával akarja vinni.
Brodie és kislánya
Vajon el fogják „rabolni” Brodie-tól a kislányát, vajon el fogja véglegesen veszteni, ahogy még gyermekkorában a húgát is? Mit tehet ez ellen? Mi lenne a helyes viszonyulás? Helyzete megoldásainak álomszerűen megjelenő gondolatkísérleteit láthatjuk Brodie ügyeiben, „eseteiben”. Ilyen kivetülés rögtön a film felütése, (1) az idős asszony macskájának eltűnése. Ez pontosan olyan, mintha Brodie a kislánya elvesztésének lehetőségéről álmodna, ahol természetesen a „cica” a lánya. Az idős nő szinte agglegényi körülmények között, rendetlenségben és koszban él, amit Brodie időnként kampányszerűen próbál csökkenteni. A magányos, magát idősnek érző, rendetlenségben élő hölgy így Brodie-t jeleníti meg, mely személyiségen alkalmanként „felülkerekedik” régi énje, aki egy kis rendet próbál vinni a „hölgy” környezetébe.
Az ügyvéd (3. eset) szintén Brodie-t jeleníti meg. Az ő és korábban egyedül nevelt lányának viszonya rendkívül érdekes, ugyanis felmerül, hogy az ügyvéd munkája veszélyeztethette a lány életét (ahogy Brodie munkája is veszélyeztethetné a kislányát) – mindez nagyon hasonlít azokhoz a kifakadásokhoz, melyeket Brodie volt felesége folyton Brodie fejéhez vág.
Az ügyvéd lánya esetében további két fontos dolog is megjelenik. Egyrészt az ügyvéd a lányát még mindig kislányként tekintette, nem volt hajlandó figyelembe venni, hogy a lánya már felnőtt nő – vagyis a lányát még nem tekintette önálló személyiségnek. Az ügyvéd esetén mindez az igazság felderítését késleltette és, mivel a lánynak rejtőzködnie kellett az apja elől, az ügyvédben felmerül, hogy talán közvetve ez okozta a halálát: „Bolond voltam” … „Ha ő nem aggódott volna azért, hogy mit érzek, még mindig élne”.
Az ügyvéd esetén tehát a lányát nem önálló egyéniségként kezelő, vagyis „helytelen” apai szeretetről van szó, mely „helytelenség” a másik (a 2-ik) eset, a lánytestvérek esetén már a gyermekbántalmazás szélsőségeként jelenik meg. Ahogy Brodie kérdezi az apácától: „Ön szerint lehetséges, hogy valaki túlságosan szerette őt?” – vagyis az évekkel korábban eltűnt kishúgukat. A helytelen apai szeretet a kislány elvesztéséhez (halálához) vezet, de ugyancsak gondolatkísérletként jelenik meg a három felnőtt testvér is. Mindhárman képtelenek a férfiakkal való együttélésre, mégpedig hármas fokozatban. A színésznő alkalmi kapcsolatokat keres, hosszútávú elkötelezettséget képtelen vállalni. A nővére egy leszbikus párt talál magának – tehát képtelen társnak elfogadni egy férfit. A harmadik életben maradt nővér, az apáca pedig (valószínűleg egy enyhe elmezavart követően) egy életre zárdába zárja magát.
A negyedik eset, a gyilkosság után a testvérre (az ápolónőre) bízott, majd a gondatlanság miatt elveszett lány története Brodie és felesége helyzetéhez hasonlítható. Az ápolónő meglehetősen laza erkölcsű – így jelenhetett meg Brodie tudattalanjában a felesége, aki elhagyta őt. Bár a gyilkosságot valójában az ápolónő követte el, azt a testvére (a kislány anyja, aki Brodie kivetülése) vállalta magára (vagyis Brodie önmagát hibáztatja azért, hogy a felesége elhagyta), mégpedig azért, hogy a lányának jobb sorsa legyen (mivel az anyjánál élve valószínűleg jobb Brodie kislányának, ahogy az ápolónő nővére is azt feltételezte, hogy a kislányának jobb lesz a későbbi ápolónőnél).
Vajon meddig mehet el Brodie, hogy a sajátjának „tulajdonított”, de a törvény által másnak ítélt lányát megszerezze? Ennek a szinte az eszét vesztő, tettlegességig elfajuló változatát az idős macskás hölgy unokaöccsénél láthatjuk. A tettlegességre Brodie reflektál és csak a kislánya szavára hagyja abba az erőszakos unokaöcs ütlegelését.
Az elveszett otthont és családot újra megtalálva
Végül az esetek megoldódnak, (1) a macska előkerül (Brodie kislánya találja meg), (4) az elveszett lányról kiderül, hogy ott volt a közvetlen közelükben, (3) az ügyvéd pedig magához veszi az elveszett lányt, és a személyiségét teljesen elfogadó önzetlen szeretettel fogadja. A (2) lánytestvérek kishúgának eltűnésére is fény derül, majd a színésznő az együttlétük után nyugodtan elalhat Brodie mellett.
Hova vezetne, ha Brodie elvesztené a kislányát? Az utolsó képekben Brodie ismét visszaemlékezik a gyermekkorára és megölt húgára. A gyermek Brodie egy kispadon ül, miközben a többi fiú gondtalanul focizik. Húgával Brodie számára a gyermekkora is elveszett.



Kit engedsz be az életedbe? (I. 3-4. epizód)

Brodie és az előző epizódokban megismert színésznő most együtt járnak, azonban ez távolról sem felhőtlen kapcsolat. Brodie folyton elfoglalt, így a közös ebédet is lemondani kényszerül, a színésznő premierjére késve érkezik… A színésznő egyedül pedig nagyon unatkozik.
Brodie vajon mit gondol arról, hogy a színésznőt beengedte az életébe? Minderről nem sokat tudunk meg, ahogy arról sem, hogy pontosan milyen módon történik ez az együttélés. Brodie esetei azonban egyrészt pontosan az együttélés, az intimitás veszélyeit mutatják meg.
Brodie volt felesége a közös kislányukkal Új-Zélandra akar utazni. A távolba került, a családjától elszakított fiatal lányra leselkedő veszélyek köré csoportosul Brodie többi esete.
A két problémakör a bizalom alapján kapcsolódik. Az együttélés során meg kell bíznunk a másikban, valamint, a távolba kerülő tapasztalatlan lányoknak rá kell magukat bízni ottani környezetükre. Milyen veszélyekhez vezethet a túlzott bizalom?
Az író
Az otthonba beférkőzött ripacs káosza
Az epizódok egy különös szereplője a könnyed detektívregényeket író férfi, akinek a lakásába egy ripacs humorista férkőzik be. A humorista körül gyorsan szemétdomb és koszhalom gyűlik. Az ordenáré humorista ötletszerűen tulajdonítja el például az író karóráját, vagy épp a nadrágját. Az író könnyen azonosítható Brodie-val (akinek a személyiségét és történeteit a valóságban egy írónő alkotta meg), a ripacs humorista pedig a szintén sikertelen színésznő karikatúrája, aki valószínűleg egy szórtabb személyiség, és a környezetében is rendetlenséget hagy maga után. A humorista beerőszakolja magát az író életébe, káoszt teremtve maga köré (ahogy a színésznő is teret foglalt Brodie életében).
A titokzatos ismeretlen, volt katona
Másik esetben az író kénytelen belépni egy ismeretlen férfi életébe, akiről kiderül, hogy valójában bérgyilkos, korábban katona volt, illetve otthon fegyvert rejteget. Itt az a kérdés jelenik meg, hogy akinek az író segítségnyújtási szándékkal belépett az életébe, az akár az író életére is veszélyt jelenthetett volna. Itt tehát egy tükörképet kapunk. A bérgyilkos ábrázolja Brodie-t, mint potenciális veszélyforrást, míg a kissé feminin író jelenti a kapcsolatát. Az író és a humorista viszonyában pedig éppen fordítva van, az író jelent közvetve veszélyt a humoristára, ugyanis a humoristát az íróval összetévesztik, ezért gyilkolják meg. Összefoglalva a jelképes történeteket: Brodie-ban felmerülhetett, hogy munkája miatt a színésznő később esetleg veszélybe is kerülhet.
A domina
Az együttélés, egy „ismeretlen” befogadása az életünkbe tehát akár halálos veszélyként is megjelenhet. Az együttélés különös módját látjuk a házaspár esetén, ahol a férj szívinfarktussal kerül be a kórházba és ott kómában élőhalottként fekszik. A feleség csak emiatt tudja meg, hogy az a férfi, akivel évek hosszú sorát megosztotta, és akiről azt gondolta, hogy ismeri, egy dominához járt (a férj a szívinfarktust is a dominánál kapta). A feleség elkezdi újraszervezni az életét. Csak legvégül tudjuk meg, a feleség szerződtette a bérgyilkost, hogy a férjét eltüntesse boldogulása útjából. Itt is egy tükörképet kapunk: a férj és a feleség is titkos utakon járt.
Az együttélés az eluralkodó káosz, nagyobb léptékben pedig az életveszély lehetőségeként jelenik meg, ahogy a bűnügyi regényeket író szereplő korábbi történetében is, amikor Oroszországban egy fiatal lánnyal töltött egy éjszakát, és az ellenszolgáltatást követelő lány halálos balesetet szenvedett.
A távolba kerülő fiatal lányra leselkedő absztrakt veszély a történetben egyrészt egy őrült gyilkos képében jelenik meg. Őt majd az önmagán felülkerekedő, „hőssé” váló író (aki valójában Brodie megjelenése) fogja megölni.
A kettős epizód elején, a tengerben megtalált lánynak létezik egy ikertestvére, aki a távolba került lányra leselkedő veszély másik végletét jeleníti meg, „elkurvul”. Mindkét esetben ezt látjuk, „elkurvul vagy akár meg is ölhetik”, tehát a környezete nem fogadja be a lányt, vagyis a lány ott semmilyen értelemben nem talál otthonra. Brodie tudattalan elképzelései esetén a „távolba került lányt” passzív esetben a környezete vagy elpusztítja, vagy az fölött aktívan, „dominaként” kellene uralkodnia. „Együtt élés”, együttműködés nincs egyik itt megjelenő esetben sem.
Ugyancsak érdekes a filmben a két ikerlány összekeverése (valószínűleg először is a dominát akarták megölni), valamint az, ahogy az író helyett a humoristát ölik meg. Egyik esetben (a lánytestvéreknél) a passzív párt ölik meg, a másikban a domináló humoristát. Mindkét esetben közös, hogy az áldozat belesodródik a történésekbe.
Időközben az unatkozó színésznő egy éjszakát eltölt a humoristával, ami a Brodie-val való szakításhoz fog vezetni – vagyis az együttélés megszakad, így az összes lehetséges veszély is eltűnik. Brodie pedig végül elengedi a lányát Új-Zélandra.


Együtt tartani a családot (I. 5-6. epizód)

A gyilkos
Brodie tehát elengedte a lányát és volt feleségét Új-Zélandra. De nem sodorta-e ezzel őket halálos veszélybe? Ha valami bajuk történt volna, Brodie valószínűleg saját magát hibáztatná, extrém esetben a gyilkosuknak tekintené magát. Elsőre különösnek tűnik, de a filmbeli visszaemlékezésben ez jelenik meg. Anyuka sétál három gyermekével a parton, amikor hirtelen megjelenik egy férfi, megöli az anyukát és az egyik kislányt – ennyit látunk. Az anyuka másik kislánya viszont elmenekül. Meglepőnek tűnhet a gyilkos és Brodie azonosítása, azonban a gyilkos később pontosan Brodie iratait veszi el, illetve Brodie a gyilkos iratainak használatára kényszerül, ami miatt még bajba is kerül. Brodie, valamint az anyát és lányát megölő gyilkos tehát személyiséget cserél. Mi lenne tehát a „gyilkos” további sorsa – vagyis Brodie-ra milyen sors várna, ha lányának az Új-Zélandra történő elengedésével baja esne és Brodie ezért magát hibáztatná? A történetben a már megöregedett gyilkos a büntetése letöltése után kivonul a tett színhelyére, majd öngyilkos lesz. Mindezt talán a megmenekült lány szavainak hatására tette, de (az álomszerű jelképek nyelvén) ugyanígy a gyilkos által megölt anya és lány hangja is visszhangozhatna lelkében, nyugtalanítva a lelkiismeretét az elviselhetetlenségig.
A gyilkos története tehát Brodie azon belső gondolatainak a reflektálása, hogy lányát elengedve nem halálos veszélynek tette-e ki őt, s hogy ennek Brodie számára mi lenne a következménye.
Az esetek tanulsága szerint a Brodie-ban felvetődő másik nagy kérdés, hogy egyben tudta volna tartani a családot, illetve más szavakkal: megmenthette volna így a családot?
Ide sorolhatjuk az idegesítő férj és a tőle menekülő, félrelépő feleség esetét. A „családhoz” ragaszkodó férj egyre őrültebb lépéseket tesz, majd végül egy rendőrt is megöl.
Megmenthető a sínekre került?
Vajon lett volna esélye Brodie-nak együtt tartani a családot? A jelképek nyelvén megtudjuk, hogy ez egy értelmetlen próbálkozás. Brodie a sínekre került idős nőt próbálja megmenteni a közelgő vonat elől, és csak később tudja meg, hogy az idős nő már halott volt. Hatalmas tumor volt az agyában. Brodie tehát egy menthetetlen halálos beteget, sőt, halottat (a kapcsolatukat) próbálná menteni a vonat elől, mely utóbbi általában a könyörtelen sors jelképe. Brodie a próbálkozásában komolyan megsérül, majdnem meg is hal („majdnem belehaltam, amikor elhagyott” – mondhatná). Az idős nő és a vonat tehát Brodie kapcsolata és a sors pontos jelképe, ahogy azt Brodie akár meg is álmodhatná.
A megmentő, Reggie, a "kis királynő"
Az idős nő megmentési kísérletekor Brodie megsérül, majd őt egy lány, Reggie fogja megmenteni, aki időlegesen (és természetesen: részben) szinte az Új-Zélandra költözött kislányának helyére lép („majdnem belehaltam, de a lányom miatt csak tovább kell élnem” – mondhatná). A jelképek nyelvén tehát Brodie életét a lánya „mentette meg”, őmiatta fontos, hogy tovább éljen.
Ugyancsak egy „család” megmentését kísérli meg Reggie, a fiús (fiús becenevű) kislány, aki próbálja fenntartani az értelmetlenül meghalt anyja emlékét és a bátyját a rossz útról eltéríteni. Reggie tehát a csonka családjukat és a családias otthon emlékét próbálja meg mindenáron megtartani. A lánynak rá kell döbbennie, hogy segítő szándékával inkább kárt okozott, és hagynia kell, hogy a bátyja maga nézzen szembe tettei következményeivel.
Egy család megmentését látjuk egy másik esetben is, ahol Reggie bébiszitterként dolgozik. A feleség gyanús körülmények között eltűnik. Itt csak közvetve derül ki, de a család megmentéseként értelmezi a férj a helyzetét. „Jézus Krisztus! Meg tudom védeni a családomat!” A férjnek rá kell döbbennie, hogy egyedül képtelen a helyzet megoldására.


Gyilkos ragaszkodás
Az esetek a Brodie-t tudattalanul foglalkoztató két nagy kérdés köré csoportosulnak. Egyrészt, hogy lánya elengedésével, ha a lányának baja esne, akkor mi lenne a további sorsa. Másik kérdés pedig, hogy Brodie, akár erőszakkal is, egyben tarthatta volna a családját? A második kérdésre három szinten is nemleges választ kapunk: (1) a férj szembesül azzal, hogy családja megmentése meghaladja a lehetőségeit, (2) Reggie szembesül azzal, hogy ragaszkodásával csak ártott a testvérének, (3) a (képzeletbeli) „családhoz” ragaszkodó férj elborult tudattal lelő egy rendőrt.
Égető teher
Mi a válasz az első kérdésre? A régmúltban történt gyilkosság elkövetője öngyilkos lesz. Brodie-tól megtudjuk, hogy fiatal katonaként ő mentette meg az elmenekülő kislányt („gyilkosból” így „megmentő” lett). A gyilkosságból elmenekült kislányról pedig megtudjuk, hogy önmagát is képes megmenteni: „Megesküdtem, hogy soha többé nem fogok elfutni. Maradok és védelmezek.”

2013. január 1., kedd

Hobo: Merlin - "inkább vesszen minden"


Hobo (azaz Földes László) Circus Hungaricus c. 2009-es lemezén található ez a különös erejű dal, amely egy vándor­cirkusz varázslójáról, Merlinről szól.

Hobo Blues Band [Fuchs László]: Merlin

Rajtunk már csak a mágia segíthet,
bárhova megyünk, ugyanaz a díszlet.
Egyforma ízek, egyforma méret.
Mindegy, hogy Bécsben, vagy Pécsett élek.
Németül számol a cseh súlyemelő,
angolul sír a dán műlovarnő.

Táltos kellene vagy inkább sámán.
Csak csalók vannak, sok kicsi sátán.
Hívhatnánk Drakulát, hiába jönne
senki sincs már aki félne tőle.
Filmtrilógiát csináltak belőle.
Műanyag sárkány hódol előtte.

Merlin csak éjjel táncol
állatokkal, tűzzel, fákkal.
Fogy az ereje, nem bír a világgal.

Merlin csak éjjel táncol
állatokkal, tűzzel, fákkal.
Fogy az ereje, nem bír a világgal.

A hóhajú öreg idemenekült.
Nem haldokol, mégcsak sebesült,
üldözi a civilizáció.
A műsorban nem ő a szenzáció.
Hogy megélhessen, kutyákat gyógyít
medvéket mosdat, ketrecet tisztít.

A társulat járja Európát, Debrecent
Riminit, Prágát, Moszkvát.
Túltáplált városokat keres fel.
A varázsló csak a falvakban szerepel.
Itt él a hagyomány, parázslik a hit
a vének értik, a kicsik elhiszik.

Merlin csak éjjel táncol
állatokkal, tűzzel, fákkal.
Fogy az ereje, nem bír a világgal.

Merlin csak éjjel táncol
állatokkal, tűzzel, fákkal.
Fogy az ereje, nem bír a világgal.

Országról országra velük mentem.
Először csak lócitromot szedtem,
söprögettem, tevéket etettem,
tüzet okádtam, kardot nyeltem.
Végül mikor a trapézról leestem,
megsajnáltak és bohóc lehettem.

Nem bízik bennem, engem nem tanít,
pedig átvenném súlyos titkait.
Akárcsak ő, én is pogány vagyok.
Nem hordok keresztet, sem csillagot.
Ha meghal, a tudás vele hal.
Nem lesznek istenek, se mítosz, se dal

Merlin csak éjjel táncol
állatokkal, tűzzel, fákkal.
Fogy az ereje, nem bír a világgal.

Merlin csak éjjel táncol
állatokkal, tűzzel, fákkal.
Fogy az ereje, nem bír a világgal.



A dal első része a jelenlegi, kilátástalanul rossz helyzet okaként, ahol „rajtunk már csak a mágia segíthet”, az igazi minőségek elvesztését jelöli meg: „bárhova megyünk, ugyanaz a díszlet. Egyforma ízek, egyforma méret”.
A minőségek elvesztése pedig egyben az erő elvesztését is implikálja, ahol például a vámpírok könyvben vagy film­ben pozitív hősként is megjelenhetnek. Egyben a tudás elvesztését is – mert így már nem láthatunk túl a látszaton, nem vagyunk képesek meglátni a valódi értékeket. Elvesz­tettük a Jó és Rossz megkülönböztetésének tudását, így nem csoda, ha abban a helyzetben vagyunk, amiben (még­pedig nem a „jó”-ban). Így történhetett meg, hogy igazi minőségek helyett „csak csalók vannak, sok kicsi sátán”. Így lehet, hogy a csalók elképesztő mennyiségben áraszthat­ják el környezetünket, és az Igazság keresése és képviselete he­lyett saját képzeteikből épített, mesésnek tűnő légváraikat árulják valóságként. És mi történik, ha ezekre a légvárakra próbál építeni valaki? Csoda-e hát, ha abban a helyzetben vagyunk, amiben?
Pedig a minőséget képviselő és valódi erővel rendelkező Merlin ott van a cirkusz szereplői között – de elrejtezve. Pontosabban: a látszatokat kereső tekintetünk egyszerűen nem is képes felfedezni őt.
A dalt a refrének háromszor két-két versszakra bontják. Az első rész két versszaka így az általános helyzetet írja le. A második rész pedig Merlinről szól. Ha a világban már alap­vetően elvesztek a minőségek, akkor az azt képviselő sem tud hatni. Helyzetünkben a „mágiája” segíthetne, de ha nincs meg a befogadó táptalaj, akkor abban semmilyen mag nem tud növekedni. Merlin ezt legfeljebb tudomásul veszi, és teszi, amit tud, „csak éjjel táncol… állatokkal, tűzzel, fákkal”; az emberek már úgysem értenék, amit tesz, sőt valami csilivili varázslatot követelnének tőle… – ha nem tud tűz­gömböket dobálni, akkor mitől mágus? – hiszen ezt láttuk a tévében, hogy a mágusok ilyenek…
A „túltáplált” városokon túl már csak a falvakban műkö­dik valamennyire a hagyomány, már csak ott „parázs­lik” valamennyire „a hit”. (Valójában már ott se na­gyon…)
Műalkotások, például egy dal esetén a hallgató általában a főszereplővel azonosítja magát. (Ez a műalkotások alapsza­bálya, mivel saját életünk fősze­replője mi magunk va­gyunk…) Így ebben az esetben Merlinnel. Így a hallgató Merlinnel sóhajtozhat, hogy ó, mennyire „fogy az ereje”, mennyire „nem bír a világgal”… Pedig, hát mennyi, de men­nyi varázslat van a tarsolyában, mi mindent tudna tenni, ha a világ engedné neki… A dal harmadik, utolsó szakaszában azonban hirtelen változik a nézőpont (az éneklés módja is!) és meg­tudjuk, hogy mindezt a bohóc mondja, ő próbálja leírni a közvetlen környezetében élő Merlint! Merlintől hasonló nyavalygás teljesen idegen lenne; ha „fogy az ereje”, akkor fogy és nem az ő baja, hanem a világé, ha már „nem bír” azzal, ha már semmilyen mágia sem képes ellensúlyozni a burjánzó ostobaságot.
Nincs meg a megfelelő környezet, elvesztek már a gyöke­rek, nincs meg a táptalaj, így a varázslat hatni sem tud, és Merlin halálával elveszni is látszik. Pedig „átvenném súlyos titkait” – mondja a bohóc, de Merlin „nem bízik bennem, engem nem tanít”. Pedig ez a bohóc mi mindent megtett, a lócitromszedéstől a kardnyelésig…
Vajon Merlin miért nem adja át a titkait? Ha elolvassuk a versszakot, láthatjuk, hogy a bohócnak ez a „mennyi min­den megtevése” valójában kínszenvedés volt, amitől, „végül” az szabadította meg, hogy leesett a trapézról. Hibáztathat­juk-e Merlint, hogy a titkait nem adja át egy „szerencsétlen bohócnak”? Ráadásul a sámán-hagyomány­ban a sámán egyik beavatási próbája pontosan az, hogy fel kell másznia egy fára és le kell onnan ugrania – ha összetöri magát, akkor a szellemek nem tartották meg, akkor csak csaló. Ha tehát ez a bohóc leesett a trapézról, és úgy esett le (és ezt Merlin meg tudja állapítani, hogy úgy esett-e le), akkor olyan minő­séget képvisel, hogy már az őrszelleme is elhagyta.
Észrevehetjük, hogy a bohóc a korábbi kötelezettségeit (lócitromszedés, stb.) kényszerként élte meg, amitől örült, hogy végül megszabadult – akár a trapézról leesés árán is. Itt a bohóc tehát egy elitet képvisel, hiszen szerinte ő mást, egy egészen különleges bánásmódot érdemelne meg – ahogy korábban hallhattuk a hangsúlyait. A valódi mágia viszont éppen, hogy nem „elit”, hanem a teljességhez kap­csolódik. Mégis, manapság a mágiát, a sámánságot elitként képzelik el, bűvészmutatványokként, és így, a mágia lénye­gétől és egyben a világ teljességétől is eltávolodnak. A nép­meséinkben a táltoslovakat nem az elit kastélyok elit istál­lóiban, hanem a szemétdombon, esetleg a trágyahalom alatt találjuk, és csak az igaz mesehős képes felismerni annak a képességeit, hogy úgy tud szárnyalni, mint egyetlen más ló sem, gyorsabban, mint a szél, úgy, mint a gondolat.
A valódi mágia a teljességhez kapcsolódik, így a valódi mágus megteszi, megéli azt, bárhova is veti a sorsa, ahogy Merlin is „kutyákat gyógyít… medvéket mosdat, ketrecet tisztít” „hogy megélhessen” – és ezt minden nyavalygás nélkül teszi, minden helyzetből megpróbálja kihozni a legjobbat. Éjjel és egyedül táncol „tűzzel, fákkal”, azaz az elemi minőséget még képviselőkkel, de esetükben válogatás nélkül, mindenkivel.
A sors bonyolult útvesztőit mi nem láthatjuk át, és csak remélhetjük, hogy őrszellemeink oda vezetnek, olyan ta­pasztalásokon át, amelyek később életünk nagy kirakósának apró, de lényeges darabjai lesznek. És, ha az őrszellemeink jelenlétét nem is érezzük, minden helyzetből meg kell pró­bálnunk kihozni a legjobbat, hogy a Jót és Igazat képviselő őrszellemek visszatalálhassanak hozzánk, és megóvjanak a trapézról leeséstől, vagy, ha éppen leestünk, adhassanak erőt, hogy vissza tudjunk mászni, fel.
Igaz, hogy ő csak egy „szerencsétlen bohóc” – aki ön­magát a valóságnál kiválóbbnak tételezi fel –, de mégis, nem lenne jobb, ha Merlin átadná neki a titkait, hogy azok mégse vesszenek el? Azt, hogy a bohócruha alatt (ami egyébként szintén a látszatot képviseli) és a bohóc szerepe mögött valójában milyen erő akarja Merlin titkait megszerezni, azt az utolsó versszak rendkívül torz énekhangjából megért­hetjük, megérezhetjük. Ráadásul ez az ostoba bohóc még jogosnak is tartja magát a titkokra, sőt, Merlinhez hasonlítja magát, hogy ő is „pogány”, mint Merlin, mert ő sem hord „keresztet, sem csillagot”. A világ szerencséje, hogy Merlin ennek, a bohóc mögött álló erőnek (amely mindent felfalni, mindent megszerezni akaró éhségét érezhetjük is) nem adja át a titkait. Ez a bohóc pedig soha nem fogja megérteni, hogy a hitetlenség, vagy éppen a légvár-képze­tekből összepamacsolt látszat-hit nem azonos az őseredeti teljesség hitével.
Ha csak ilyennek lehet átadni a titkokat, akkor inkább vesszen minden. Még akkor is, ha Merlin halálával „a tudás vele hal… Nem lesznek istenek, se mítosz, se dal”.
Az őseredeti sámán-hit, a „mágia” szerint viszont sem Merlin, sem a tudása nem tűnik el. Merlin a halálával a tudásának őrszellemévé válhat – ha valóban tiszta, lényegi és Igaz az a tudás. Ha pedig egyszer újra meglesz a „tápta­laj”, ha lesz majd olyan képességű ember, aki még, ha nem is olyan minőségű, de szedi a lócitromot, és ha le is esik a trapézról, de visszamászik, aki nem légvárakat épít, és nem önnön „többet érdemlő” kiválóságát hangoztatja, hanem a valódi minőséget és Igazságot keresi, nos, az őseredeti hit úgy tudja, hogy azt a szellemvilág majd elhívja, a tudás és a titkok átadódnak, és újra megélődhetnek.

A vikingek felemelkedése - Valhalla Rising - "akik nem értették az Újvilágot"


A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A filmben váltakozva láthatunk gyönyörű tájképeket és erőszakos jeleneteket, koponya szétverést, belek kiontását, miközben a félszemű „néma harcos” történetét kísérjük végig. A fogságából kiszabadult Félszemű és korábbi gondozója, az árva fiú egy csapat keresztes „harcossal” találkozik, akik a Szentföldre igyekeznek, felszabadítani Je­ruzsálemet, és útközben, éppen hittérítés címén letámad­tak egy falut.
A film egy lényeges momentuma (amit nem is könnyű észrevenni), hogy a csapat a Szentföld helyett Amerikába keveredik. Időközben megtudjuk, hogy a Szentföldre vagy az elvakult hit miatt igyekeznek, ami valami pszichikai problémában gyökerezik, vagy éppen a bűntudatuk elől menekülnek. A Szentföldet a képzeletük így szinte Menny­országgá változtatja át: „Vagyon. Föld”, és „Apám sokat mesélt a Szentföldről. Én meg mindig élvezettel hallgattam őket. A szépsé­gé­ről. A jólétről”. Az elképzelt Mennyországból, az új hitnek a képzeletük által meséssé felduzzasztott újvilágából a sors a valóság Újvilágába sodorja őket, aminek persze „Isten harco­sai” sem a jelentőségét nem ismerik fel, sem a realitást nem látva itt is elkezdenék hittérítő „programjukat”. 



Ostoba vakságuk miatt valóban az óceánon túli világra, a Túlvilágra kerülnek, de nem a mennyországba, hanem a pokolba. Félszemű pedig innen, a vad realitásból származik. Amikor a vezető megkérdezi, hogy „Honnan jött a harcos?”, a fiú így válaszol: „Egyenesen a pokolból”. Majd az „És hol van az a pokol?” kérdésre: „Az óceán másik felén”.
A többiek sokat és értelmetlenül beszélnek, Félszemű viszont egy szót sem szól, mégis láthatjuk, hogy pontosan ismeri a helyzetét és a sorsát követi. Amikor fogolyként meg kellett küzdenie valakivel, utána egyből nyújtja a csuklóját, hogy megkötözzék, mert felmérte, hogy innen még nem menekülhet. Tűr és vár. A helyzetét nemcsak, hogy átlátja, de vörösben izzó látomásai a jövőjét is megmutatják, így a patakot, amelyben majd a szabadulását hozó nyílhegyet fogja találni, a hajót, amelyen majd a csapattal fog tartani. A jeleket is felismeri: az ide-oda guruló vízmerítő csebret megfogja – és kiderül, hogy őket már nem a tenger sós vize öleli körül, hanem iható édesvízben állnak. A látomásán keresztül pontosan tudja, hogy átkerültek a túlsó világba: az eddigi vörös profilja és a túloldali felhő most tükrözve jelenik meg.
Amíg mindenki a saját maga által kiagyalt mennyországot kergeti és próbálja azt a „szép új világot” oda is beerőszakolni, ahol végképp semmi helye (miközben a valódi Újvilágot meg sem értik), Félszemű a valódi világban követi a sorsát, még akkor is, ha tudja, hogy az a halálához vezet. Ezt a halált viszont ő választotta. A kikötözött férfi megátkozza: „Amikor meghalok… te visszakerülsz a pokolba”, de erre Félszemű kiontja a beleit. A haragja régi kínzóit is elpusztítaná, de valószínűleg ebben előzték meg a keresztesek (ugyanis a szökését így kom­mentálták: „A harag vezérli. Ez élteti. Ezért nem veszít soha. El fog jönni, mert el kell jönnie. Hogy befejezze”). (A faluból csak egy tucat nő marad életben. Félszemű valószínűleg azt mérte fel, hogy ezután a nők már nincsenek életveszélyben.)
Az út vége felé a fiú fokozatosan ráhangolódik Félsze­műre, már Félszemű gondolatait is ki tudja mondani, ahogy megérti ezeket a gondolatokat az indiánok által elrabolt, levetkőztetett és vörösre festett társuk is, aki így „ízelítőt kapott” a valóságból, „beavatódott” a valódi világba (egyben elszenvedte a korábbi hittérítéseik ellentétét). 
Egy korábbi látomás-sorozatban (amit lehet, hogy a korsóban adott víz okozott) meglátjuk, hogy kit mi vezérel. A vezetőt a tartalom nélküli üres vakhit. A fiú meglátja vörös látomásként a hazavezető óceánt. Félszemű pedig meglátja a halálát és kövekből saját síremlékét, magas tornyot kezd építeni, amit szinte csak a csoda tart.
Ahogy, már csak négyen felérnek a hegyre, a képzetek értelmetlen hajszolása véget ér. A vezető fia inkább vissza­tér apjához, még akkor is, ha már halott és akkor is, ha ez a halálához fog vezetni (amit ugyan még tagad). A másik ősz férfi szembesül azzal, hogy nem csak meghalt fiai bocsána­tá­ért indult el: „A fiaid halottak” – tolmácsolja neki a fiú – „és azért jöttél ide, hogy velük lehess”. A férfi még megkérdezi: „Az számít, nem igaz, hogy hogyan halok meg?” (Nem véletlen a vezető és az ősz férfi hasonlósága; az egyik elhagyni vélte fiait, a vezető viszont valóságban is elhagyta – hiába volt mindvégig mellette.) Félszemű az útját végigjárva a szellemiség, a fény közvetítőjévé válhatott – feje fölött megjelenik a vakító Nap. Az ősz férfi pedig a megértéssel kerülhetett ki önmaga sötét poklából és megnyugvásával emelkedhetett a fénybe. 
Félszeműnek a halál a megszabadulást hozza el. Áldozatával az indiánok életben hagyják a veszélyt nem jelentő fiút, aki így megépítheti az „új hajót”, amin majd haza mehet.
A többiekkel ellentétben Félszemű nem a képzeteit kergette, hanem a (külső és a belső) Valóságot figyelte; tűrt és várt, és nem önmagát próbálta a világra erőltetni, hanem (szinte őrszellemként) a fiúnak, azaz a Jövőnek akart segíteni, aki (hiszen már ráhangolódott, de nem önmagából kifordulva, hanem egyénisége fejlődésének eredményeként) az ő szellemi örökségét is tovább tudja vinni.
Áldozatával Félszemű szellemmé válhatott – ahogy ezt a legutolsó képben láthatjuk, már nem vörös látomásként, hanem kékes színekben, és nem egy komor felhővel szem­ben, hanem egy hegy mellett jelenik meg a profilja. Őrszel­lem­ként tovább segíthet az ő gondolatait már kimondás nélkül is megértő fiúnak. Miért pont a fiúra kellett vigyázni, miért neki kellett segítenie a hazatérésben, miért az ő élete a fontosabb? Ilyen kérdéseket csak az ego kérdezhet – mert a választ csak a sors tudhatja.
A vezető mindig Krisztusról beszélt: „Feláldozta az életét, hogy mi megszabadulhassunk a fájdalomtól és szenvedéstől”. Vajon értette az új hit „újvilágát”?
A hit és a képzetek fennhangon hirdetése helyett Félszemű a Valóságot élte, valós sorsát követte, valódi áldozatot hozva halt meg (mert „az számít, nem igaz, hogy hogyan távozok”) a Sors szolgálatában, így kerülhetett a Hősök mennyországi palotájába, a Valhallába. 

Halott ember - Dead Man - "a Vadnyugati Halottaskönyv"


A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

Bill Blake, a fiatal könyvelő a távoli Vadnyugatra érkezik egy állást ígérő papírfecni birtokában. Hamarosan rém­álommá változik a történet: golyót kap, közvetlenül a szíve mellé, többszörös gyilkossággal körözik, bérgyilkosokat küldenek a nyomában, egy indián William Blake-ként, a látomásos költőként azonosítja Billt, aki pedig semmit sem tud híres névrokonáról.
A történet valójában már az első pillanatától kezdve egy rémálom. A racionalitásunk mindent magyarázgat, értel­mezget, a belső világunk viszont mindent elemi minőségé­ben és erejében, azaz „színről színre” él át, annak a teljessé­get megragadó, archetipikus-transzcendentális látásmódjá­val. Ébrenlétben a mennyiségekre épülő racionális látásmód kerekedik felül, ami egyben elfedi, át is értelmezi az Igaz valóságot. Az Elemi minőségek Valódi világával így elsősorban csak álmainkban vagy – műalkotásokban találkozhatunk.



A Halott ember különlegességét az adja, hogy a történe­tén keresztül a minőségekre épülő látásmódba tekinthetünk be.
A minőségek a racionális külső nézőpont helyett a belső látáson, a szubjektumon keresztül érzékelhetők. Hogy erről van szó, erre rögtön figyelmeztetést is kapunk, amikor a fűtő arra kéri Billt, hogy nézzen ki a vonat ablakán: „Hogy lehet az, hogy a táj mozog, ám a csónak… egy helyben áll?” – azaz a nézőpont az objektivitást hajszoló, magyarázgató módról belülre, a teljes átélésre kerül át. A következő mondatokban megértjük Bill élethelyzetét: a szülei váratlanul meghaltak, a menyasszonya pedig otthagyta. Bill tehát a kiszámíthatóból és biztosból hirtelen a teljes bizonytalanságba került – a film valójában ennek az érzésnek a teljes, tiszta, álomszerű tör­ténetben való újrafogalmazása.
A vonat, azaz a gépies kérlelhetetlenség jelképe a civili­zált környezetből Billt vad, egyre halottabb és ellenségesebb világba viszi át, ahol a prémvadászok szórakozásból lövöl­döznek az ártatlan és békés bölényekre. A végállomás pedig – „Gépváros”, a kérlelhetetlenség szinte intézményesült for­májával, benne a gyár emberfölötti gépeivel és az ugyan­csak emberfölöttinek és mindenható­nak tűnő gyártulajdo­nossal, Dickinsonnal (a Dick az angol szlengben a férfi nemi szervet jelenti, ahogy erre később utalnak is a film­ben).
Hogy mi is ez a környék, aminek az ura a gyártulajdo­nos, azt többször meg is nevezik. Billnek ezt mondják: „Isten vesse a lelked a pokol tüzére!”, mire Bill így válaszol: „Már megtette”. Maga a fűtő is ezt kérdezi, hogy miért jön ide, erre az Isten háta mögötti helyre, a pokolba („all the way out here to hell”). Dickinson első szavai is ezek Billhez: „ki a pokol maga”, ill. „mi a poklot csinál az irodámban” – és még sorolhat­nánk… A Vadnyugat képei is a kegyetlen, „szívtelen” pusz­títást mutatják. Nem véletlen tehát, hogy a filmet fekete-fehérben forgatták. A fekete-fehér egyben az álmokhoz is kapcsolható, mivel úgy tartják, hogy nem álmodunk színe­ket.
Szülei halálát és menyasszonyának elhagyását Bill úgy élte meg, hogy a „kiszámíthatatlanság poklába” került, és, hogy valójában meghalt (a lelke) és „megsebezték” a szívét. A minőségek szimbolikus „nyelvén” ezt úgy éli meg, hogy újdonsült barátnőjével való együttlét után betoppan egy harmadik férfi, a lány egy korábbi szeretője, aki a lányt keresztüllőve Billen, közvetlenül a szíve mellett is halálos sebet ejt. Ez tehát a szimbolikus átfogalmazása a „valóság­ban” történteknek. Arra, hogy Bill és „valós” menyasszonya szakításában egy harmadik férfi is közrejátszhatott, arra a kormos képű, szinte (vagy nem is szinte) ördögi szerepű fűtő sugalmazása vezeti rá („– Csak nem másvalakit talált magának? – Nem. – Dehogynem.”) Mi is tehát valójában a helyzet? 1. megcsalás volt a dologban, 2. egy másik férfi okozta mindezt, 3. (Bill számára) meghalt a volt menyas­szonya, 4. (legszívesebben) megölné a férfit, 5. mindez megsebezte Bill szívét, 6. szinte halottnak érzi magát, 7. mintha az egész világ ellene fordult volna. Ezt a bonyolult érzelmi rendszert csak a pisztolypárbaj szimbolikus törté­netével lehetett ábrázolni, különösen úgy, hogy gondolatai­val régi kedvesét a lehető legkevésbé bántsa, hiszen még mindig ott él a szívében – vagyis, a szíve fölött hordott papír-rózsában, ami sem nem élő, nem is igazi, sem nem tökéletes (mert selyemből szebb lenne), színtelen és illata sincs – de mégis, szerette a lányt. A Bill (lelkének) halálát okozó harmadik felet, a „másik férfit” pedig érthető, hogy Bill ezen pokoli „terület” „nagyfőnöke” fiaként azonosítja.
Mindez túlságosan szószerintinek hangzik? Az álmok és a minőségekre épülő világ látásmódja pontosan ilyen. Így, ha valakit William Blake-nek neveznek, akkor ebben a látás­módban a költővel azonos. A sebesült Bill segítségére siető indián (aki itt Bill „lélekvezetője”) is pontosan így viselke­dik, illetve ezt mondja: „A természetben a hasonló dolgok hason­lókká válnak”. Majd a „kerek” „beszélő kövekről” mond el néhány különös mondatot: „Néhányan azt hiszik, hogy a kövek a villámlással érkeztek… ám szerintem a mennydörgéssel szálltak le a földre” – az Égi származás mindenesetre nem kérdéses. (Hosszú lenne most kifejteni, de a „kerek” a pozitív szelle­miséggel kapcsolatban lévő védőerőt jelent, míg a „beszélő kövek” a szellemiséghez kapcsolódó közvetítőt.) Az indián ezután halott embernek nevezi Billt: „Megölted azt a fehér embert, aki megölt téged?”, bár Bill még tiltakozik: „Én nem vagyok halott”. Az indián azonnal látja mi a helyzet, később azonban mindkét állításáról egy szertartás és a „gyógyító növény” „szent látomásán” keresztül is meggyőződik. Bill arca helyén koponyát lát (azaz Bill halott), majd, a villám jelét festi Bill arcára.
Az indián azt kéri, hogy Bill „Senki” néven nevezze; a törzse ugyanis „Aki Hangosan Beszél, De Semmit Sem Mond” nevet ragasztotta rá, de kiderül, hogy csak azért, mert a fehérek kegyetlen világáról szóló történeteit nem hitték el. A racionalitás számára pontosan ilyen semmitmondónak tűnik a teljesség minőségi képe, és pontosan így siklik el annak üzenetei fölött, melyek a világ igazi, Valós képét próbálják megmutatni. Azért is tökéletes megnevezés a „Senki”, mert a személyiségek alapvetően a racionalitáshoz kötődnek; a minőségek világa már egókon, személyiségeken túli.
Az indián „Senki” még Bill szemüvegét is elveszi (és őt a Nagy Szellem gondjaira bízza), hogy ezután ne a látszatra, hanem belső látására hagyatkozzon. Bill ezután a vidéket megszabadítja a vadnyugat poklának néhány képviselőjétől, akikbe részben ő ereszt vakon golyót, részben egymást lövik halomra (a két rendőrbírót jobban érdekli a körözvény pontos leírása, mint az igazság). Átlényegült természetével sértetlenül sétálhat be az indiánok szent területére, ahova az őt üldöző bérgyilkosba azonnal egy nyílvesszőt lőnek. Ami­kor pedig félvakon az indián „Senkire” akar lőni, a fegyver nem sül el.
Bill elér útja végére, a villám jele kopni kezd az arcán. A lány felé pedig már csak a puszta szeretet marad, ahogy azt „Senki” váratlanul a dalában megfogalmazza: „Nem érdekel, hogy már 16-szor voltál férjnél. Akkor is szeretlek. Yo-hoyo-ho-yo”. Bill újabb sebet kap, Senki pedig elindítja őt a „vizekből ácsolt hídhoz”, a „Tükörhöz”, ahol a „világ következő szintjére” léphet, „Oda, ahonnan William Blake származik. Ahová a szelleme tarto­zik”.
„Senki” ezt mondja Billnek: „Már nincs több dolgod ezzel a világgal” („This world will no longer concern you”). Nem tudja, hogy ezzel önmagáról is beszélt. A William Blake-et kísérő lélekvezetői feladatával a saját dolgai is véget értek. A Billt idáig hajszoló utolsó bérgyilkossal egyszerre lövik le egy­mást, így lépnek ki együtt Bill-lel az életből.
A történetnek van egy érdekes vonatkozása az asztroló­giai archetípusokkal kapcsolatban. A racionalitás szélső pontját a Szűz-jegy képviseli, az egyik leginkább Szűz fog­lalkozás pedig a mennyiségekkel, számokkal dolgozó köny­velő (ill. még pl. a könyvtáros). Bill különös kockás („bo­hóc”) zakója is a Szűzre utal. A minőségek, a tudattalan, a látomások világa, a transzcendens pedig pontosan az ellen­kező oldalon elhelyezkedő jegyhez, a Neptunusz által uralt Halakhoz tartoznak. De ide sorolt a tenger, a látomás, a dohányzás és a füst is, valamint az ital is. Amikor a kocsmá­ros „felméri” Billt (megszámolja a pénzét), csak kis adagot ad neki az italtból – ahogy mi sem bíznánk a könyvelésün­ket egy álmodozó költőre, a pultos a kábulatot is csak kis mértékben adhatja egy túlzottan racionális embernek. Ez valójában Bill kezdeti „megmérettetése”. A későbbiekben az „orvossággal” kapcsolatban Senki ezt Bill kérdésére: „Szerinted egy kicsit kaphatnék belőle?” („Do you think I could have a little bite of it?”) szóban, pontosabban is megfogalmazza: „Ez nem használható; még William Blake számára sem” („It's not for use; even for William Blake”).
Bill így az általa kezdetben képviselt minőségnek ponto­san az ellentétébe fordul át és végül elindul arrafelé, ahol a Neptunusz (Poszeidón) által uralt Tenger és az Ég összeér.
Bill útja tehát a (bal agyféltekés) okoskodó racionalitásból a (jobb agyfélteke által képviselt) transzcendens felé vezet. Vajon kapunk erre utalást? Bill Clevelandből érkezik, ami csak egyetlen betűre van „Clever-land”-től, az „okosok” – vagy talán „okoskodók” országától. A transzcendens teljes­ségéhez és elemi erejéhez képest ez az okoskodás azonban nevetséges, csak bohóckodás, ahogy a főnök is gúnyolja Bill öltözetét, az „okoskodók” Clevelandjét szinte Clown-landnek (bohócok országának) tartva. „És hol vetted azt az istenverte bohócruhát? Clevelandben?” („And where did you get that goddamn clown suit? Cleveland?”)

A film tehát egy valós történésről (a szülők halála és, hogy a menyasszonya elhagyta) a tudattalan által alkotott transzcendens képet mutatja meg. A „Halott ember” tehát azért is különleges film, mert így a racionalitáson, a „látható és megfogható” mennyiségi szemléleten túli transzcendens, a minőségeket elemi tisztaságukban megragadó látásmódba kapunk betekintést.
Vajon Bill tudja, hogy kicsoda is valójában William Blake, a költő? Nem. Azt is mondhatnánk: számára ez tu­dattalan. Bill eddigi világlátása elől el volt rejtve, hogy való­jában belül a látomások világa kavarog, és hogy ő (mivel a névazonosság itt teljes azonosságot jelent) egy költő – aki most fegyverrel írja a költeményeket. Bill tehát valójában átkerül a látomások világába, így rájön, hogy amit eddig önmagáról gondolt, az csak képzet. Ami eddig tudattalan volt a számára, de ami most látomásaiban megjelenik, az Valójában Önmaga. Az indián mondása, hogy „Te valójában William Blake vagy” azt jelenti, hogy Bill felfedezi az eddig elrejtett aspektusait, hogy valójában „költő és festő”. William Blake-et tartják az egyik leglátomásosabb költőnek, aki leírta a „kettős-”, „hármas-” és „négyes-látást”, ahol a kettős-látás esetén a „külső-szemmel” megfogható anyagi mellett a bel­ső szem által meglátható lelki/szellemi aspektusa is megjele­nik, a „hármas-látás” ezek összeszövésének költői világa, amely a „négyes-látás” felülemelkedettségéhez vezet („Now I fourfold vision see / And a fourfold vision is given to me /Tis fourfold in my supreme delight”). Nem lényegtelen, hogy William Blake a „pokol” „jó ismerője” is (pl. „Menny és Pokol házas­sá­ga”, „A Pokol közmondásai”, stb. című művei alapján), bár nála a „pokol” inkább az energia egy metafórája.

Az indián „Senki” rendkívül részletesen meséli el angliai útját, így sejthetjük, hogy ennek nagyon fontos szerepe van az egész történet szempontjából. Senki angliai „útja” valójá­ban Bill útjának a tükörképe.
Senki a „hagyományból” kerül át a „modernitásba”, ami itt értelmezhető úgy, hogy a „lelkiségből” kerül át a „racio­nalitásba”. Bill pedig a racionálisan kiszámíthatónak tartott életből kerül át a lelkiség dimenziójába. Ha Bill visszake­rülne (márpedig Clevelandbe) és elmesélné, mi történt vele, ugyanúgy nem hinnének neki. Fontos elem az is, hogy a költő William Blake számára korának Angliája, és különö­sen London – maga a Pokol. Senki tehát ugyanúgy elkerült a saját poklába.
De, vajon honnan tudjuk, hogy Senki él – és nem egy szellem?!
Valójában nagyon is lehetséges, hogy Senki csak egy szellem. Ha ő Angliában meghalt, akkor a nyughatatlan lelke pontosan ide, régi otthonába tér vissza, és a törzsétől távol, szinte számkivetve bolyong a tájon. Bill csak azután találkozik Senkivel, miután ő már megkapta a halálos sebét.
A hagyomány szerint a szellem már nagyrészt független a személyiségtől, már nem valaki, hanem inkább „Senki”. Így Hamlet apja sem azt mondja: „Apád vagyok”, hanem: „Apádnak szelleme vagyok”.
Senkinek nagyon kevés érintkezési pontja van a valóság­gal, különösen a fehérek világával. Pl.,   elveszi Bill szem­üvegét (biztos, hogy Bill nem csak elvesztette)?   a három fehér esetén a Senki kezében tartott puska mintha csak véletlenül sülne el   arra a homályos alakra Bill (nem csak szellemet látott?) nem tud rálőni; bár, biztos csak a fegyver mondott csütörtököt…   a telephelyen Senki jelenléte mint­ha csak azt mutatná meg, hogy bánnak az indiánokkal a fehérek.
Ha Senki valójában szellem, akkor a haldokló Bill őr­szellemeként csak egy dolgot akarhat: elkísérni Billt arra a helyre, ahol a saját világába visszatérhet. Mégpedig szellem­ként, ahogy talán Senki is tette: szellemként tért vissza oda, arra a területre, ahova Valójában tartozik.

De, vajon honnan tudjuk, hogy főszereplőnk, Bill Blake él – és nem egy szellem?!
A Halott ember látomásos története könnyen értelmez­hető egy haldokló szellemi útjának, valójában egy „Vadnyu­gati Halottaskönyvnek”. Bill egyszer csak a vonaton találja magát, ami a semmibe robog. Elvetődik az ottani min­den­ható úrhoz. Bill ugyan elfogadna itt egy állást (a sejtett má­sik férfi miatt talán van benne némi harag), de a „főnök” Dickinson kineveti (bohócruhája miatt is), kidobja, sőt, később üldöztetni kezdi. Bill „útjának” során többnyire egymást ölik az emberek, esetleg csak „véletlenül”, mintha Bill csak egy szellem lenne. Billt nem tudják megölni, a halálos golyók nem végeznek vele – mintha csak egy szel­lem lenne.
A beszámolók szerint a haldoklás során nagyságrendek­kel felerősödnek a lelki dimenziók (ezt dolgozza fel pl. a „Flatliners – Az egyenesen át” c. film is), és gyakorlatilag elsöprik a racionalitás magyarázkodásait. Ez egy purgató­rium, esetleg maga a pokol érzeteként jelenik meg, ahol a lelket szétégetik a megbánt tettek. A film képsorai így jól értelmezhetők egy haldokló látomásos útjának az Holtak országán (és erre utalva a pusztulás több képét is látjuk) keresztül.
A haldokló Bill esetén a közelgő (kezdetben talán „csak” lelki) halál érzetből megváltozhatatlanná a szívlövése for­dítja a történetet. Ez annak a képe lehet, hogy Bill a sze­relme nélkül valójában nem akar visszatérni az életbe – megadja magát a halálnak.
Bill „szellem-útját” alapvetően ketten kísérik, egy egyér­telműen démoninak leírt hallgatag bérgyilkos – akit az Al­sóvilág ura küld a nyomába. Vannak ugyan más gyengébb démonok is. Dickinson a bérgyilkosok megbízása során nem feléjük, hanem a kitömött medvéhez intézi a szavait. Minek is tekinti ezek szerint őket? Talán „halott állatok­nak”, akik már a trófeái közé tartoznak.
A másik fő kísérő a lélekvezető (értsük ezt szószerint!) Senki, akinek a célja így az, hogy Bill halott lelkét a pokolból átkísérje oda, ahova valójában tartozik. Ez a két szellemi entitás a lélekre leselkedő Jó és Rossz minőségei­nek a meg­személyesítései. Feladatuk végeztével mindkettő létezése is végetér – így kísérik Billt két oldalról az utolsó útján.
Vajon kapunk-e arra utalást, hogy a történet Bill halál utáni látomásos utazása a poklon keresztül? Már említettük Senki egyik első kérdését Billhez: „Megölted azt a fehér embert, aki megölt téged?”; Bill ekkor még tiltakozik: „Én nem vagyok halott”. Majd, miután Bill megmondja a nevét, Senki ezt mondja: „Akkor halott ember vagy”.
Kevésnek tűnik ennyi utalás? Nos, hogy kétségünk se legyen, a film címe: „Halott ember”.

Az egész út célja tehát, hogy Bill a fájdalmából a lelki megsza­badulásba elérhessen. A megértésbe, ahol talán az a kis dohánycsomag még jól jöhet… Ezen a szép napon, ami „gyönyörű nap a kenuzásra”, így juthat el céljához, „vissza oda, ahonnan minden lélek származik és ahová minden lélek visszatér”. A „Tükrön” túlra, (Lewis Carroll Alice-története alapján) az igazi Csodaországba.

What to others a trifle appears
Fills me full of smiles or tears
For double the vision my Eyes do see
And a double vision is always with me
With my inward Eye 'tis an old Man grey
With my outward a Thistle across my way
Now I fourfold vision see
And a fourfold vision is given to me
Tis fourfold in my supreme delight
And three fold in soft Beulahs night
And twofold Always. May God us keep
From Single vision & Newtons sleep

William Blake – Levél Thomas Buttshoz, 1802. Nov. 22., részletek