The Love and Life of Shakespeare, vol.1.

https://www.amazon.co.uk/dp/B01H5XQXDC

"The secret surrounding Shakespeare's life and works is among the greatest mysteries of cultural history. Delving a little deeper into this world, we will find love that scorches the soul, secret societies, plots and mysticism. It brings to mind the "great mysteries" so popular today, in which events relating to some historical figures are sketchily connected and the unknown gaps are creatively filled. Scratching the surface of such "discoveries" will soon reveal however that all these are mere conjecture lacking a solid foundation, fairy-tales born of the authors' imagination, and in fact little to do with the actual characters and events they feature. The exact opposite is true for secrets connected to Shakespeare: a critical investigation of the truth and a thorough exploration of the events of his time will yield an ever more intricate picture interwoven with mystery."

https://www.facebook.com/The.Love.and.Life.of.Shakespeare

Táncos a sötétben (Dancer in the Dark) - angyalok szemével látva

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.


Az éppen 2000-ben született film második, kb. az 55-ik percnél kezdődő dalában kétszer is van olyan rész, amikor Björk énekét a feliratban nem látjuk, és a dalszövegben sem szerepel. Ha értjük, hogy mit énekel itt, akkor értjük az egész filmet.
A történet rövid ismertetője miatt a filmet sokáig kerültem, nemrég azonban elém került. Ahogy néztem a kézikamerás, színezetlen felvételeket, majd ahogy elindult a zene, egyre fokozódott döbbenetem. A film olyan dolgokat "fecseg" ki, amelyeknek hétpecsétes szellemi titkoknak kellene lennie. Csak bizonyos  szellemi és néphagyományok tanulmányozása és adott jelenségek tapasztalása során lehetne eljutni ilyen összefüggések ismeretéhez. Vagy az ihletettség különösen magas foka esetén.
Azt is észre kellett azonban vennem, hogy a legtöbb néző egészen más szinten látja a történetet. Így a film, mintha egy sajátos indikátorként működne: a reagálások megmutatják, hogy mennyire tudunk túlépni a jelenségeken, elveszünk-e a részletekben vagy tudjuk LÁTNI az egész varázsát. A film pontosan megmutatja, hogy egy történés esetén adott részletek öncélú kiválogatása valójában a másokon átgázoló önérvényesítés eszköze, vagyis pszichés problémák megjelenése. A film pedig nagyon is érzékeny pszichés pontokat nyom meg, így a nézőket lelkileg is feltérképezi - már emiatt is valami "veszélyes anyag" figyelmeztetéssel kellene ellátni.

Bizonyos szellemi törvények működései, összefüggései a filmben rendkívül mély szinten vannak ábrázolva. Ezeket azonban a többség észre sem veszi, annyira elveszik a saját problémáiban, sőt, alapvetően nem is érdekli. A film súlyos üzenete viszont pontosan az, hogy amilyennek látjuk, olyanná tesszük a világunkat, és ha nem tudunk nyitni, akkor a színekkel telítettség helyett mind fakóbbá válik és mind nagyobb lesz ez a rengeteg - sőt, eget rengető - SÖTÉTSÉG.

Rövid ismertető

Miről is szól a film?
Van egy nő, Selma, aki a kisfiával Csehszlovákiából az USÁ-ba emigrál. Azt hiszi, hogy ott minden a musical álomvilága szerint történik és képtelen beilleszkedni a mindennapi élet realitásába. Az USA befogadta, munkát adott neki, még úgy is, hogy talán több kárt csinált a figyelmetlenségével, mint hasznot. Selmát a környezete barátként és nagy szeretettel veszi körbe, szinte családtagnak tekinti: a fiát rendszeresen iskolába hordják, vigyáznak rá, sőt, még biciklit is vesznek neki a születésnapjára. És hogyan hálálja meg? Amikor a barát, Bill, megszorul, Selma nem ad neki kölcsön a megtakarított pénzéből. Sőt, később, amikor Bill mégis elveszi a pénzt, de csak kölcsön, akkor Selma brutális kegyetlenséggel megöli. Jeff szinte szolgaként követi Selmát, a nő azonban szinte átnéz rajta, csak kihasználja.
Selma "bizalomra, barátokra lelt, amikor menedéket keresett hazánkban, majd árulással, rablással, gyilkossággal fizetett éppen azoknak, akik otthonukat, és szívüket tárták ki előtte". Sőt, "azt mondta, a kommunizmus jobb az embereknek". Pedig éppen az USA fejlettsége az, ami megmentheti a fiát a közelgő megvakulástól.
Selma önzése minden határon túli, mert tudta, hogy az örökletes betegség miatt a fia is meg fog vakulni, mégis megszülte, csak ezért mert ő annyira szeretett volna egy kisbabát a karjában tartani.

Amerika és Álom

Selma persze sosem hitte, hogy az USÁ-ban minden a musicalek szerint történik, csak annyit mondott, hogy imádja a musicaleket. Bill egyszerűen ellopta a pénzt. Ugyan mondja, hogy csak egy hónapra kell, de látszik, hogy csak önmagát hitegeti. Meg akarja ölni magát, de erre képtelen. Végül könyörög Selmának, hogy irgalomból ölje meg, sőt, a pénzt szinte túszként használja erre: "Ha a pénzt akarod, akkor meg kell ölnöd".

Érdemes végig figyelni a filmben, amikor valaki töredékes információt mond vagy kap fel, mert az az ő célját szolgálja, így nem is akar többet mondani, többről hallani. És érdemes végig figyelni, hogy mindez hova vezet.

Például a tárgyaláson a szemorvos nem vallhatja be, hogy hagyta magát átverni, mert Selma megtanulta a táblát. A munkavezetőben Selmának a kommunizmus említése ragadt meg, amit az ügyész azonnal lelki fegyverként tud felhasználni az országukra oly büszke esküdtek felé. Bill feleségének, Lindának az agya állandóan a pénz körül forgott és forog. Selma csak azért kérdezgetett a sok pénzről, mert Linda ezt szerette, de Linda ezt irigységnek akarja látni és láttatni. Linda szinte üvölti, hogy "Nem voltál irgalmas hozzá", mármint Billhez; a nagy érzelmi feszültség viszont azt mutatja, hogy legbelül pontosan tudja, hogy ő nem volt irgalmas Billhez, akire szinte vámpírként akaszkodott és kivéreztetett.

A történet során az, ami lehetne, az ideák világa, amit itt a musicalek képviselnek, másrészt pedig a realitás világa, mint egy hatalmas olló nyitódik szét. A film így egy rendkívül különös tételt mutat be: olyan, hogy "Amerikai álom", olyan nincs, az irrealitás, sőt, a két fogalmat egymás mellett mutatni ellentmondás, mivel azok két antagonisztikus világot jelentenek. A film szerint Amerika nem az álmodat valósítja meg, hanem kiirt a világából, ha azzal nem vagy konform.

Milyen álma volt Selmának?  Szerette volna, ha a musicalek éltethetők, megélhetők valamilyen módon. Szeretett volna ugyan egy kis amatőr musicalben szerepelni, de amikor látta, hogy erre már képtelen lesz, erről hamar lemondott. Ugyanis elég volt néhány zörej, hogy abba már egy musical zenéjét hallja és képzelje. Az egyetlen dolog, amit Selma valóban szeretett volna, hogy a kisfia látását meggyógyítsa. Emiatt még a magánéletéről is teljesen lemondott.

Kábulatban

Az emberi tudatnak van egy olyan működési módja, ami nagyon eltér a hétköznapi racionalitástól. Ez a mód leginkább a teljességbe való kiterjedésként fogható meg, amihez egy másik testérzés is kapcsolódik. A test határai elmosódnak és leginkább egy, a környezetébe szétterjedő rezgésként érezhető. Minden telítettebb, színesebb, mélyebb. A racionalitás számára töredékes részletek itt egységükben és összefüggéseikben jelennek meg. A különálló zörejek például harmóniává egyesülnek.
A csecsemők valószínűsíthetően még képesek ebben a tudatállapotban lenni. A napi tevékenységekhez, így a túléléshez is azonban egy fókuszált figyelem szükséges, ami viszont alapvetően egy rendkívül szűk fókuszt jelent, így a látott részletek talán sosem állnak össze egésszé.
Aki nem tapasztalta a nyitásnak ezt a tudatállapotát, annak a számára ez hihetetlen, nem létező.

Vannak olyan emberek, akik kisebb vagy nagyobb szinten be tudják kapcsolni a teljesség tudatállapotát. Például a művészek, különösen a zenészek. Az ilyen át tud lépni ebbe a világba, ami a többiek számára elábrándozásként jelenik meg - "én elábrándozom, és egyszer csak minden zenélni kezd".
Sőt, az asztrológiai hagyomány is elég jól ismeri ezt a jelenséget, mégpedig a Halak jeggyel, illetve a Neptunusszal kapcsolatosan. Az ilyen "ábrándozó" ember folyamatos életveszélyben van, ahogy ezt Selmánál láthatjuk is: néha talán csak a szerencséjének köszönhető, hogy nem vágta le a kezét. Az ilyen ember inkább az ideák világában él, mint a valóságban.
A film így egyrészt egy rendkívül komoly lecke arról, hogy az ábrándozást korlátozni kell.

Az átkapcsolódó tudatállapot, az "ábrándozás" két, teljesen különböző irányban történhet. A racionális látásmód számára ezek nehezen megkülönböztethetők, mert mindkettő elszakadás a pillanattól, a konkrétumoktól és a részletekben való látástól. Az irracionalitás az egyik irányban egy felsőbb realitás csatornájaként működik. Viszont ugyancsak ábrándozásnak látszik az, amikor valaki egy irreális álomvilágba menekül, például azért, mert menekül a valóság elől, mert menekül önmaga elől. A filmben ezt pontosan láthatjuk, főleg Bill és a felesége esetében. A felsőbb realitás az énen túli minőségével azonosítható. Az irrealitás az önzőséggel, ami folyamatosan menekül önmaga elől. Megmagyarázással, racionalizálással. Bill nem találta önmagát elég értékesnek, akire büszke lehet a felesége, így azt az örökségével - nem is a saját maga által szerzett pénzzel - próbálta meg pótolni. A felesége, Linda, értéktelennek találta az életét, így önmagát (pedig olyan, mint egy filmsztár), és azt vásárolgatással próbálja kompenzálni.
A felsőbb realitás önmagán túli értéket teremt. A dolgok nehezebb végét fogja meg. Soha nem vár el semmit. Az irreális ábrándok embere viszont nem ad, hanem elvesz, felemészti a környezetet, az "örökséget". Úgy véli, hogy neki több járna, egy kényelmesebb élet, és mindenképpen: kevesebbet kellene tennie. A film szerint "Amerika" melyik viszonyulást támogatja?
A film egy rendkívül komoly lecke arról, hogy az ábrándozást korlátozni kell.

Az álmodozás elold a köznapi valóságtól, vagy egy teremtő, vagy egy romboló irányba. A teljességbe átlépni képes tudatban egy másik értékrend jelenik meg, vagyis irracionálisak (de nem irreálisak) lesznek bizonyos tettei.
Amikor Linda megvádolja Selmát, hogy a férjével kikezdett, akkor Selma ezt Billel akarja megbeszélni, mivel ez Billre tartozik, a fogadalma is köti, másrészt pedig másodlagos a szemműtét mellett. Selma megígérte Billnek, hogy a titkát nem fogja elmondani és ezt még az élete árán is megtartja. Itt ugyanis az örökkévaló lelke forog kockán, az, hogy amikor zuhan, ott lesz-e valaki, aki el fogja kapni?

Vajon túlzás az ábrándozó Selmát egy felsőbb realitás képviselőjének tartani? Ki képviseli a helyest, a rendet, Selma vagy a rendőr? Ki képviseli az igazságot, Selma vagy a bíróság? Ki él ideák között, Selma, vagy Bill, a felesége, az ügyész, Amerika? Ki a vak? Nem inkább az, aki nem képes, mert nem akarja meglátni a valóságot? Ki az, aki valójában SÖTÉTSÉGBEN van? És ki az, aki valóban LÁT?

Angyalok nyelvén

Selma rendíthetetlenül kitart az elkötelezettsége mellett, még akkor is, amikor ez olyan erővé válik, ami elveszi az életét.

Angyal a Symbolon kártyán

A hétköznapi látásmód számára sokkal könnyebben érthetők Selma tettei, ha olyan lénynek tekintjük, akiben földöntúli, transzcendens-mennyei, angyali minőség jelent meg. Az "angyal" szó szerint "hírvivő" jelentésű, és itt a filmben az evangélium, a "jó hír" az, hogy létezik ilyen minőség, egy felsőbb realitás, ami megjelenhet a földön is - amíg ostobaságukból fakadóan az emberek ki nem irtják. Az "angyal" a Halak/Neptunusz egyik képi megjelenítése is.

Az ilyen angyali, földöntúli minőség egy "migráns" az önző számítás és önérvényesítés világában. A filmbeli "Amerika" tehát az emberek világát jelenti, az ígéret földjét (nem "promised land", hanem "land of promises"). Viszont az ígéretek csak megvalósulatlan lehetőség maradnak, mert ezt a világot az emberek pokollá teszik.

Az angyali minőség szerint az életünket mélységében, harmóniában, zeneiségében is meg lehetne élni, és ő ezt meg is tudná mutatni. Ha bárkit is érdekelne. A méricskélő "profi" szerint ugyanis "murisan énekel" és "nem táncol olyan fergetegesen".

Az ilyen angyali minőség közelében érezhető a "szentség illata". Mivel a teljességben él, ezért ez a "rezgés", a régi, paradicsomi látásmód hangulata a környezetére is kisugárzik. A környezetét már a puszta jelenlétével harmonizálja. A környezete ezért barátságos, családias vele, mert ez a rezgés jóval többet ad nekik. (Ez nem azonos az "elbájolás" rezgésével - ez utóbbi egy másik von Trier filmben látható.) Ezt a rezgést úgy írják le, hogy inkább csak az érzi, akiben kisebb az önérvényesítés, az egó. Olyan, mintha szerelmes lenne az ember. Az aktuális pillanatban ez alig érezhető; inkább csak akkor, amikor elveszik. Egy "angyalra" precizitást igénylő munkát nem szabad lett volna ráosztani, inkább csak leültetni egy sarokba, mert már csak ennyi esetén másképp mentek volna a dolgok. A művezető ezt érzi is, így amikor Selmát el kell bocsátania, rögtön ezt mondja: "Talán találunk neked más munkát, ahol nem géppel dolgozol, ahol nem olyan fontos, hogy jól láss. Nem most rögtön..." Egy angyal azonban sosem érezné úgy, hogy neki jár valami.

Selma szemén át láthatjuk, hogy a mindennapi munkát robot helyett a teljesség harmóniájára illeszkedő táncként is meg lehetne élni.
(A filmbeli zenék csak akkor "működnek", ha surranddal és ipari méretű hangszórókkal tudjuk hallgatni. Magyarul: leginkább moziban. Ekkor a teljességbe kapcsolódás érzetét is meg tudja idézni, például a hangtartományok kiszélesítésével-beszűkítésével, a hangszerek térben való áthelyezésével.)

Selma a második dala során éppen a látását veszti el. (A vonat általában a megállíthatatlan sors jelképe.) A dalban azt mondja, már látott minden lényeges dolgot. Elsőre ez racionalizálásnak, a valóság elöli menekülésnek tűnik. A szöveg viszont éppen azt mutatja, hogy egy magasabb szintű realitásra helyezi át a hangsúlyt. A szinte szolgaként a nyomában járó barát, Jeff, elmondja, hogy szerinte mennyi mindent nem látott még, és a családi élet megélhető örömeit is felsorolja. Selma azt mondja: "Őszintén szólva: valóban nem érdekel". Ezeket a szavakat azonban jelekkel is kíséri. Ezek nem pontosan jelnyelvi jelek (nem ASL, amennyire meg tudtam állapítani), viszont úgy tűnik, hogy pontosan az ellentéte a kimondott szavaknak. Itt is az jelenik meg, hogy a részletek csak együtt értelmezhetők, a teljességükben. Vagyis: azt kell mondania, hogy "nem érdekli", de a valóságban a szíve szakad meg. És ezt megérti az, aki nem csak hall, de LÁT is.
Ekkor hangzik el a lefordítatlan, mert lefordíthatatlan ének. Ez glosszolália, "nyelveken beszélés", a hagyomány szerint közvetlen, természetfölötti kommunikációs csatorna Istennel. Az angyalok nyelvén szólás.

A Föld angyala

Selma a dalban arról énekel, hogy a létezés teljes tartományát látta: a magukat marha komolyan vevő, rendületlenül álló fákat és a szellőben táncoló fűzfaleveleket is. Az életet viszont a szükségtelenül hamar befejeződésében mutatja. Jeff olyan dolgokat kezd el sorolni, melyeket szerinte itt a földön még meg kellene Selmának tapasztalnia. Mindenféle nagy és egy "amerikai" számára végletes dolgot mond (a király a demokrácia ellentéte, Peru pedig földrajzi ellenpólus: a világ vége). Selma a mérhetőségben megjelenő dolgokra mindig egy-egy lelki dimenzióval válaszol.
Jeff a filmben egy enyhe értelmi fogyatékosként van bemutatva. Viszont, aki a köznapitól eltérően más hit és értékrendszerben él, az a többiek számára értelmi fogyatékosnak tűnik. Különösen egy von Trier filmben.

Jeff és az öreg kisteherautója

Jeff valójában a Föld angyala (szinte csoda, hogy a vén kisteherautója még mindig működőképes), így megérthetjük, hogy miért követi kiskutya módjára Selmát, miért vágyik mindennél jobban rá (a valóság célja a mennyei minőség tapasztalatként való realizálása) és miért ő látja a legjobban, a legtisztábban Selma hihetetlen értékét.

Jeff virágokkal várta Selmát

 (A Föld szelleme több régi hagyományban, illetve hasonló szimbolikus módon több filmben is megjelenik.)

Angyali érintés

A vállalása túlnőtt Selmán, így kénytelen lelőni az ezért könyörgő Billt, hogy a fiát mégis megmenthesse.
(A pénzkazettát érdemes szimbolikusan tekinteni: csak ez van a fejedben, ez szétverte a fejed, ez okozza a halálodat).

Bill lemeze lejárt

Bill lemeze lejárt és a halála után újabb dal következik. Selma egy altatódalt kezd el énekelni: "Leszáll a fekete éj / Aludni megy a Nap". Majd hirtelen kétértelművé válnak a szavak: "Az ártatlan álmodik / Ahogy neked is kellene, Szendergő, Szendergő". Hiszen éppen Bill az, aki nem nevezhető ártatlannak, és ő az, aki nem tudta elég éberen nézni a helyzetét. Vagyis, ha ártatlan lenne, akkor a halálával békében nyugodhatna. Így viszont egyáltalán nem. Ekkor Selma, az "angyal" megérinti Bill homlokát, ezzel feléleszti Bill egyik lélekrészét (mondjuk: a lelkiismeretét) és a bocsánatát kéri. Bill szelleme felkel (hátrafelé lépnek pár lépést). Különleges, ahogy Bill a befejezetlen festésnél pár ecsetvonást tesz - ahogy a régi hagyományok szerint egy szellem is tenné.

Selma szerint a butasága miatt ő az oka a dolgok rosszra fordulásának. Az álomszerű képben megjelenő fia mondja, hogy "csak azt tetted, amit meg kellett tenned". Mert Selma mindezt csak a fia miatt tette, azért hogy Gene az életet teljességében megtapasztalhassa. Bill megbocsájtásához az kell, hogy a kígyó (az egó) levesse bőrét (ami a tiszta énjét rejti), egy könnycsepp lehulljon (őszintén megbánja, amit tett).

A zászló, mint a realitásra ébresztő fenyegetés (csillagok, mi?)

Bill szellemének megbocsájtása után Selma kilép a házból. Az ellene induló gépezetre az amerikai zászló figyelmezteti. Ekkor a feleség, Linda egyik lélekrészével (mondjuk: lelkiismeretével) beszél, aki felrázza. A kihagyott szívdobbanás után a rózsának tövist kell növesztenie, hogy a szándékát megvalósítsa.

Nagyon érdekes kép, ahogy Bill fentről, az ablakból figyeli, hogy Selma (vagyis az őt játszó Björk) nyír hasábfákra fekszik. A Björk szó jelentése ugyanis 'nyír'. Ez pedig pontosan az a mód, ahogy álmainkban látjuk a valóságot. Az élő szent Nyírfát Bill önző tette a további életre képtelenné széthasogatta.
A dal végén Selma (őszintén) bocsánatot kér a mindenségtől. Mert csak azt tette, amit tennie kellett.

A Megváltó

Vajon Jézust el tudjuk-e képzelni olyannak, akiben mennyei, angyali minőség jelent meg?
Vajon Selmát el tudjuk-e képzelni Megváltóként?
Selma az élete árán is meg akarja menteni a fiát. Ha benne angyali minőség öltött testet, akkor egészen másképp hangzanak azok a szavak, amelyek korábban önzőnek tűnhettek. "Annyira szerettem volna egy kisbabát a karomban tartani." Vagyis a mindenekfölötti szeretetet szerette volna működtetni. Esélyt adni a kis szellemnek (Gene, mint 'genius' - szellem), hogy megtapasztalhassa a világot, biciklizhessen, akkora örömmel, amekkorára csak egy őszinte gyermek képes, csomagolja majd be a kenyeret, hogy az ne száradjon meg és vesse be az ágyát - mert ezek megidézhetik az angyalokat. Tanuljon, és az autótolvaj bandákat kerülje el messzire.

Selma Megváltó, mert a teljes saját sorsa elé helyezi a fia sorsát. És egészen másképp fog hangzani az, hogy "Selma / You're the one to blame".

(A szemorvos viselkedését, nevezetesen, hogy az előtte megjelenő angyal minden kérésébe azonnal beleegyezik, azt a színész Breaking the Waves karakterével magyarázhatjuk, aki ott egészen másképpen reagált egy angyal megjelenésére.)

A Júdás-csók

Selma még elmegy egy utolsó musical próbára. Ott azonban elárulják és kihívják a rendőröket. Még egy Júdás-csókot is láthatunk. Az amerikai álom megvalósulása helyett az amerikai gépezet indul be és emészti el Selmát.

A gyermekkor után bekövetkező vakság az emberiség eredendő bűnének látszik. És Selma feláldozza magát, hogy ezek az emberi lények végre LÁSSANAK.

Oldrich Novy

Ha Selma egy angyal, akkor ki az apja?
Az utolsó vacsorán - vagyis bocsánat: próbán -, majd kicsit később, Oldrich Novy megjelenésekor a bírósági tárgyaláson is hasonló dal hangzik el. A fő téma, hogy "elkaptok, ha zuhanok". Az első esetben ez úgy hangzik, hogy ha megbotlok, azonnal rám vetitek magatokat, hogy elkapjatok és végezzetek velem.
Oldrich Novy egy cseh színész volt. Maga a név azonban lenyűgöző angol-nyelvű asszociációkat indíthat be valaki olyasmiről, ami ősi (old), régen még gazdag (rich) volt, és esetleg új (novy) is lehetne. Az Oldrich az Ulrich cseh változata, ami pontosan az örökség/hagyományozódás és a (ric) hatalom szavak összefűzése (vagyis: hagyományozódott gazdagság/hatalom).

Felszínes megtekintésre azt láthatjuk, hogy Selmát a musicalek iránti vágya vonzotta Amerikába. A musicali szépség iránti vágya pedig főleg Oldrich alakjában jelenik meg. Mindez pedig egy hatalmas önbecsapás, hiszen az amerikai realitás egészen más.

Egészen elképesztő viszont a jelenet, ha a szimbólumokat behelyettesítjük. Itt Oldrich az Atya(isten). Selma Amerikába, vagyis az ígéret földjére, vagyis az anyagi világba az Atya ígérete miatt jött, hogy itt földöntúli szépségű dolgokat élhessen meg. Még Oldrichtól egy isteni sztepptáncot is láthatunk a képesség kinyilatkoztatásaként, amit mindenki csak csettintéssel és helyeslő tapssal tud kísérni. Selma pedig megmutatja, hogy ő is a "családhoz" tartozik.

Selma itt az önfeláldozásra készül, hogy a LÁTÁS adományát megadja - a fiának, de példamutatásával az összes emberi lénynek. Két dolgot mondat ki kétszer is Oldrich-csel: ha Selma ezt az áldozatot meghozza, az nem lesz Oldrich ellenére ("I didn't mind it at all / That you were having a ball / At my musical" majd "I don't mind it at all / If you're having a ball / This is your musical"), másrészt pedig az egész végén Ő, "Oldrich" fogja várni ("I'll always be there to catch you").

Ugyancsak hátborzongató, hogy ugyanez a színész volt a Cabaret nevű musicalben a konferanszié, angol kifejezéssel: a Ceremóniamester ("Master of Ceremonies").

A film kérdése tehát, hogy meg tudjuk-e szerezni a LÁTÁST, amit a Megváltó áldozata hozott el, ami egy Új (csehül: Novy) világot teremthetne meg. Mert a fiúnak, Gene-nek a szemorvosnál magát Novynak, vagyis a Novy családhoz tartozónak kell vallania.

Az Új világ

Selmát elítéli a bíróság. Még egy Luke nevű nevetséges ügyvéd is megjelenik (szerintem egy hatalmas fricskaként). Selmát a halálsorra készülnek átvinni és az imádsága: egy musical.

A halálsorról a kivégzésére vezető úton ismét megjelenik az "angyal", aki sorra látogatja a végzetükre váró férfiakat, köztük a Bibliát olvasó fegyencet.

Idegtépő percek után a kivégzés lezajlik, behúzzák az előadás függönyeit. A fegyőrnő döbbenten nézi a kivégzés helyszínét. A kamera tovább emelkedik, és itt hagy bennünket a vak SÖTÉTSÉGBEN.

A szereplők felsorolásakor elhangzó dal már az "Új Világ" (Új, mint Novy). Ebben megtudjuk, hogy Selma hova is került: "I'm softly walking on air / Halfway to heaven from here / Sunlight unfolds in my hair".

A film kérdése tehát, hogy az Amerika, az "Új világ" - vagyis az anyagi világ - lehet-e Új (mint Novy) világ? Mert az Áldozat megtörtént.

Az angyal (angel), vagyis a táncos (dancer) eljött ide, az emberi világ totális SÖTÉTSÉGébe, hogy a LÁTÁS adományát megadja.
A film kérdése tehát, hogy a földöntúli minőséget ajándékként tekintjük-e, vagy kiirtjuk a világunkból.
Az, ami ősi (Old) és régen annyira gazdag (Rich) volt, az lehet-e Új, az új évezredben?
A film szerint a tét "mindössze" annyi, hogy elkövetkezik-e az "Utolsó dal". Aki lát, az olvashatja: "They say it's the last song. They don't know us, you see. It's only the last song if we let it be."

A nagy kérdés tehát, hogy a filmet nézve megpróbálkozunk-e LÁTNI?

Radnóti Miklós: Nem tudhatom... (elemzés)

Radnóti Miklós: Nem tudhatom…
 

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

A vers eleje így kezdődik: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent". Azonban mindjárt két szempontot is olvasunk, először "nekem szülőhazám", "messzeringó gyerekkorom világa", majd pedig: "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj". Elsősorban ez a két szempont váltakozik: a "lentről", pontosabban: belülről, azaz résztvevőként való látásmód, és annak ellentéte, a fentről való dehumanizált látásmód, mely pusztítandó célpontokat lát.
Az (ember-)idegen felső, gépies látásmódra váltás előtt a "nyári alkonyon / a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom" keserű képe jelenik, annak az előérzete, ahogy az éppen még "lángoktól ölelt kis ország" földjét - ahogy azt a házfalat is - elöntik, felperzselik a lángok, és vér fogja áztatni, megfesteni: maga a "csorgó, vöröslő fájdalom".
A vers annak az előérzete, hogy ez a föld, a szülőhazánk, az élet mélységében való megélésének, a lelki kiteljesedésének nekünk rendelt helyszíne - ahogy ezt a "részt-vevő" képek is mutatják - hamarosan a pusztítás célpontjává válik. A "sírok" közti "anyóka" halk sírogatása az elkerülhetetlen baljóslatú végzet ómene. Vörösmarty említése az "Itt élned", és most: "halnod kell" közeledése.
Egy üres sor után hirtelen vált a hangnem: "Hisz bűnösök vagyunk mi", sőt, a "dolgozók", "bűntelen költők", és "csecsszopók" zavarba ejtő felsorolásával találkozunk. Ez a váltás a földközeli realitás képeivel az égen túl az Égi dimenziót nyitja meg.
Az ország, a szülőhaza célponttá vált. A gépen fölébe szálló Fölött ott van az egyetlen lényeges "szempont", Isten. A kiszolgáltatott Haza vajon Isten haragvó Ítéletének célpontjává vált? "Hisz bűnösök vagyunk mi", de az a többi nép is. Majd a költő értékeket próbál felsorolni. A "dolgozók" teremtenek és nem csak henyélnek. Talán vannak "bűntelen" "költők" is, akik a szépség, a lélekkel telítettség isteni tartományainak szolgálói. És ott vannak a "csecsszopók", akik még semmilyen bűnt nem követhettek el, és úgy csüggnek kiszolgáltatottságukban anyjukon, mint az emberi sors a kifürkészhetetlen Isteni terven. Hiszen ez a szülőhazájuk, ahogy nekünk is, tehát ide rendeltettek, rendeltettünk élni.

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent" - kezdi a költő. Valójában egyetlen kínzó kérdést tesz fel: Nem tudhatjuk, de: Mit jelenthet Istennek ez a tájék, az életterünk? Érdemes vajon arra, hogy ne emésztődjön fel? Isten a sajátjának tekinti-e annyira a lábához térdeplő embereket, amennyire a költő ismeri "ha néha lábamhoz térdepel / egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom", és Ő tudja-e "hogy merre mennek, kik mennek az uton"?
A gépen fölébe szálló számára célpont az ország. Vajon az az Feletti, Isteni megítélés célpontjává váltunk? Elkerülhetjük, hogy feleljünk bűneinkért, még ha ez gyermeki vágynak is látszik, "az iskolába menvén, a járda peremén, / hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én". Mivel kerülhető el az Ítélet? Mert "ím itt e kő, de föntről e kő se látható".

A vers egy ívet mutat. Ez a haza a "messzeringó gyerekkorom világa", ahol felnevelődtünk; és, talán "bűnösök vagyunk mi", megértünk a pusztulásra, de legalább írmagunk megmaradhasson, a még ártatlan "csecsszopók" kapjanak lehetőséget az Élet megélésére. Hogy bennük megnőhessen "az értelem, / világít bennük" - őértük talán az őrangyalok virrasztanának.

A haza, az életterünk, az Életünk célponttá vált. Hogy a Jövő fonala ne szakadjon meg, talán csak az segíthet, ami elrejthet a gépies fenti célzó szemek, de még inkább a haragvó Fenti látó Szemek elől.
"Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg."

Mr. Nobody - "a Mars és Föld közötti távolság"

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A Mr. Nobody több szempontból is különleges film.
Vannak olyan, "koncepcionális"-nak nevezhető filmek, amelyeknél túlságosan erős előre megszerkesztettség ismerhető fel. Az ilyen filmek általában az alkotók bizonyos racionális valóságértelmezéseinek a megjelenítései. Az erős szándékoltság, erőltetettség viszont meg is akadályozza, hogy az alkotási folyamat "feljebb", magasabb valóságérzékelés felé kapcsolódjon, így valódi tartalom is megjelenhessen a műben. Én alapvetően ilyen filmnek tartom például a "Cloud Atlas", "Inception", "Eat Pray Love", a "Matrix" (részben az első és nagyon a többi részét) filmeket. Az én megítélésem lényegtelen, az igazi indikátor, hogy a hasonló filmek egy idő után eltűnnek a felejtés süllyesztőjében, mivel egyéni képzetekhez és nem az univerzalitáshoz kötődnek.
A Mr. Nobody-ban is érezhető egy erős koncepcionalitás, azonban a történet valódi és nagyon lényeges tartalommá forrja ki magát.

Ugyancsak a filmek egy csoportja, amikor pontosan kimondják a filmben azt a kulcsot, amellyel maga a történés bizonyos, valóságban megtörtént helyzetek, cselekmények szimbolikus átfogalmazásaiként értelmezhető. Ilyen például a "Life of Pi", "Bibliothèque Pascal", "Mulholland Drive" (bizonyos szintig). A történet a szimbolikus megfogalmazási módok ismeretében a kulcs kimondása nélkül is értelmezhető (például, Pi esetén a csónak alatt elúszó bálna már nagyon hangsúlyos jelzés), azonban így kétség sem férhet ahhoz, hogy mi a "valódi történet" a háttérben.
A Mr. Nobody esetén látványos, hogy különböző gondolatkísérletekről van szó, azonban a vége felé pontosan el is hangzik, hogy minden, de minden csak egy kilencéves kisfiú képzeletében játszódik le.

Ha én lettem volna ott?

A képzelet működését többször is tetten érhetjük, nem csak a Mars-utazás történetében, hanem, néha látjuk, ahogy a "színfalak mögött" felépül vagy éppen lebontódik a valóság, vagy visszatekerődik a történés az időben. A hírekben látott robbantásos balesetbe egyszer csak beleképzeli magát Nemo, hogy "mi lett volna ha"...

Díszletépítés a színfalak mögött

(A filmet én az "időhurok" kategóriába sorolom, mivel az alternatív elágazások lényegében ugyanazt a megközelítést fejezik ki.)

Elágazó (élet)utak

A film kulcsmomentuma az a pillanat, amikor a kisfiúnak dönteni kell, hogy az apjával vagy az elköltöző anyjával éljen tovább. Ezen a ponton a jövendő életútját ábrázoló vágányok elágaznak. Mi a helyes döntés? Maradjon az elhagyott apjával, akinek szüksége lenne rá, vagy szálljon fel anyjával az ismeretlenbe vivő vonatra? A korábbi történések csak az "anamnesis", a vizsgálat és diagnózis megfelelő kiindulópontjának felállítása miatt fontosak. Látszatra később megjelenik egy másik döntés is, hogy a három kislány közül melyiket válassza majd társául, az esküvővel melyik kapun fog majd a felnőtt életbe lépni? Azonban a párválasztást, a "jövendőbelit" gyakorlatilag determinálja az, hogy az anyja vagy az apja mellett fog maradni.

Fel kellene szállnia a piros vonatra?

A menni vagy maradni döntését élet-halál kérdésnek látja; a film is szinte azonnal három lehetséges halál-változattal kezdődik, és a későbbiekben továbbiakat is láthatunk. Ha rosszul dönt, az akár a halálához is vezethet, vagy a tetszhalott nem-élethez, vagy, hogy Senkise lesz belőle, Mr. Nemo Nobody. (Aki Jules Verne-t olvasott, különösen pedig minden mindentudó tudja, hogy a "nemo" latinul "senki" jelentésű.) Tucatember lesz, akinek az élete semmilyen jelentőséggel nem bír, a rácshoz igazodó kockaemberek egyik, jelentéktelen kis kockája.

Bekockulás veszélye

Korai téves valóságértelmezés eredménye

Ki is ez a kisfiú? Ha közelebbről megnézzük, egy rendkívül idegesítő, akaratos, mindent tudni vélő és kimagyarázó gyerekről van szó. Azt állítja, hogy néha látja a jövőt (naná, mert a Felejtés angyala, stb., stb.), viszont a film ennek pontosan az ellentétét mutatja. Anyja új barátjának mondott balesete nem történik meg; Nemo célja csak az, hogy elijessze a férfit. Az, hogy Nemo a "jövőlátásaikor" összepisili magát, éppen arra utal, hogy totális rejtély számára a jövő, ami valójában halálra rémiszti a rendkívül erős képzelete miatt, ami szörnyűbb és szörnyűbb kimenetelek lehetőségeit vetíti a valóságba. Folyamatosan képzi a negatív kimenetelek jövőképeit, azt pedig, ami véletlenül teljesül, pozitívan erősíti meg magában, hogy mindazt előre "látta". Nem véletlen, hogy gyermekkorának egyik alapélménye éppen az a téves valóságértelmezése, amikor a lépcsőn leeső anyját kineveti.

Igazán milyen volt? Á, csak viccelek...

Az életbizonytalansága miatti kényszeres értelmezés az egyik jövőkép-életben is megjelenik, amikor Nemo egy ismeretterjesztő show előadója. Az, amit elmond, annyira hangsúlytalan és felszínes, hogy még nagy vonalakban visszaidézni is nehéz. Ezt ő maga is érzi, rá is kérdez a producere véleményére, aki először valóban negatív megnyilatkozást sejtet, de azután inkább tréfával enyhíti a helyzetet.

Menni vagy maradni? Első pillantásra a helyzetet úgy látnánk, hogy az apa okozott egy balesetet, ami mély depresszióba sodorta; az anya viszont hamarosan egy új kapcsolatba kezdett. Csak utalásokból látjuk ("Én vagyok a hibás?"), hogy az okoskodó Nemo árulta el az anyát, az apja felelősségre vonta feleségét és ebből pattant ki a válás. Tehát, mintha az anya hagyta volna cserben az apát és a családot.
Ha alaposabban megnézzük ezt a részletet, akkor viszont azt látjuk, hogy a baleset után az apa az önsajnálatába merült el, tehát éppen, hogy ő az, aki cserben hagyta a feleségét és a családot. Az anya viszont nem egy áldozat-típus, így inkább előbb, mint utóbb felmerült benne a továbblépés.

A pszichiáter, a rejtély és a Rorschach-teszt képe összeolvad

Az "anamnesis", az előtörténet még további részleteket is elárul. Az apa alapvetően a képzeletvilágában él, ami veszélyes figyelmetlenséggel társul: egyetlen falevél is balesetet okozhat a számára, bár a történet elején ez pozitív kimenetelű - a feleségét így ismeri meg. Később azonban egy tojáshéjon akad fel, és ez eredményezi a döntő balesetet. Az, hogy mennyire téves a valóságértelmezése, mennyire irreális világban él, azt jól látjuk abban a jelenetben, amikor a hétvégére napfényes időt jósol.
(Érdekes részlet, hogy a fiú az anyja illata alapján választja leendő szüleit. Ez egy irracionális döntésnek tűnik, azonban a szaglás pontosan a genetikai, közvetve pedig az énszerkezeti kompatibilitást képes ellenőrizni.)

Maradjon-e a fiú a biztosban, az apjánál, akinek nyilvánvalóan szüksége lenne rá, vagy kövesse - az apját a bajban cserbenhagyó - anyját a kockázatos ismeretlenbe, és ő, Nemo is hagyja sorsára az apját? Rendkívül nehéz kérdés. A tökéletes megválaszolásához egy teljes élet tapasztalata, és az összes életpálya végigkövetése lenne szükséges. Ezt láthatjuk a "jövőben". A férfi így egy Senki a halál közelében, aki körül pereg az idő, ahogy a halál felé közelít, miközben mindenki élettel telinek és örökéletűnek látszik (ahogy az őssejtes-disznós szimbólum mutatja).

Haldoklok, miközben mindenki kicsattanóan élettel teli, mint egy malac

A kapcsolat lehetősége a stég végénél

Az apa az irrealitást, képzelgést, az áldozat szerepét képviseli, az anya viszont az aktivitást és az életet. A döntés lehetséges kimeneteleinek első megvilágítója a kislány Anna megjelenése, aki egyben az élhető párkapcsolatot is jelképezi, így látjuk először a kisfiú csodáltjaként, majd az újabb kapcsolatot kereső anya barátjának lányaként.

Egyben tartás képtelensége

(Az apával maradás érdekesen kapcsolódik a cipőfűző elszakadásához; vagyis, itt is valami figyelmetlenség és felelőtlenség okozza a "balesetet", illetve ehhez az életúthoz az egyben tartani képtelen, gyenge minőség választásának képe is társul, tehát, mintha a cipőfűző is az apa szimbóluma lenne.)
Először az anyát követő fiú jövőjéből látunk részleteket, akinek a kiállhatatlan természete miatt gyakori összetűzése van az áldozatszerepre immúnis anyjával. Azonban, ha Nemo ezt a sértődött vaddisznó-szerepet követi, akkor nem csak anyja mellől irtja ki a lehetséges jelölteket, hanem önmaga is később egyedül marad (Annával való találkozásának két változata a tengerparton).

Három JÖVENDŐbeli

A három lehetséges "jövendőbeli" három fő életutat jelenít meg. Az Interneten több helyen láthatjuk annak elemzését, hogy a filmben mindháromhoz "színkód" tartozik. Anna az élettel teli piros. Elise, aki inkább önmaga árnyékaként a túlvilági, elíziumi mezőkön van, mint az életben, a kék színt kapta, vélhetően, mert a blue az angolban a szomorúságot is jelöli. Jean-é pedig a sárga.
Ha Nemo az apjával marad, akkor az áldozatszerepre "áll rá", kiszolgálja az őt lassan fel sem ismerő apját, majd a másba irreálisan szerelmes Elise kínlódásához fog asszisztálni. Nem csak, hogy nem tud segíteni rajta, de a helyzetbe való leragadásával, továbblépésre való képtelenségével a saját életét, a körülötte lévő tárgyakat és a gyerekek lelkét is pusztítja.

Az élet (piros) páholyából nézve

Felmerülhet benne, hogy nem lett volna jobb, ha már akár rögtön az esküvő után elveszti a feleségét? (baleset a hídon) - ekkor viszont a meg nem történt szép élet képzetében, valamint a halál és a visszafordíthatóság igézetében vesztegeti el az életét. Elise irrealitását mutatja az a kis jelenet, amikor régi szerelmének képét nézegeti a fodrászatban, aki meg is jelenik a szalonjában, de Elise észre sem veszi, annyira elmerül a képzelt szerelme utáni álmodozásban - mindezt az Élet (piros székű) páholyából nézi a kis Nemo. Az igazi párja beült Elise székébe, ott volt a kezei között, de nem ismerte fel; s ez a székében megforduló igazi párja - Nemo volt.

Az Annával alakuló jövője tehát ahhoz kapcsolódik, ha az anyjával, Elise története pedig, ha az apjával marad. És ki a sárga színekben megjelenő Jean? Ő egyrészt a "más"; Nemo őt a mellőzöttsége miatt veszi el, így ez nem Jean-ről szól; meg is kérdezi, hogy "Tudod hány cukorral iszom a kávét?" A sárga irigység, a bosszú ereje Nemót egy sikeres életbe hajszolja, de mindez csak külsőség, tartalom nélkül, ami nem róla szól, hanem "másról", arról, hogy mások mit tartanak sikernek.
Amikor megteremti a (vélt) létbiztonságát, és amikor úgy érzi, már semmi váratlan nem történhet, akkor rátör a fásultság és az unalom. Ugyancsak rendkívül érdekes, ami ezután történik: egy pénzdarab feldobásait kezdi el követni. Ha csak véletlenszerűen, ad-hoc módon döntünk, az nagyon gyorsan akár az életünkbe is kerülhet - mivel ez sem a saját életünk.

Az apja és Elise világa jelenti a valóságtól elszakadt képzeteket, így nem véletlen, hogy a passzivitásra, tétlenségre kárhoztatás itt erősíti be a képzeletét annyira, hogy a saját élete helyett a fantasztikumban írja meg a történetét. Az űrhajó egy szép nagy homály, a Rák-köd (a család, a kapcsolat ígérete) felé indul el, megkerüli az Uránuszt és úgy közelít a Marshoz. Ez meglehetős képtelenség, ha szó szerint értelmezzük, de a hagyományból ismerjük, hogy az Uránusz a váratlanság jelképe. A fiú számára a Mars pedig a kiszámíthatóság maximuma, hiszen "Apa azt állítja, pontosan meg tudja mondani, hol lesz a Mars az égen 100 év múlva" (de: "Az a vicces, hogy azt viszont nem tudja, mi történik vele két perc múlva".) Vagyis az űrhajó a váratlanságot messze elkerülve indul a biztos felé, ami itt is unalomként jelenik meg.
A kiszámíthatóság azonban csak látszat, amit itt a meteorzápor jelképez. Másrészt, a száraz racionalitást követő döntés valójában irreális, amit a brazil munkás esetén is láthattunk, illetve a "Marson", az űrben szétszóródó olcsó biciklik képében.

A túlzott számítás irrealitásba fullad

Az anyját követő életútján a kamasz Annával való kapcsolata szocializálja Nemót, azonban a felelőtlenségük miatt az anya szakít a barátjával és újra tovább indul. Nemo most kénytelen követni, így a lánnyal való viszonya is megszakad.

A szentély

Nemo ekkor viszont fixálódik erre a pontra. Anyja szemébe mondja, hogy "Nem akarok olyan lenni, mint te". Bár majdnem vízbe fulladt, mégis, most medencéket kezd el tisztítani, mert az is Annára emlékezteti. Alapvetően csupasz lakását a fényképekkel Anna és a vele eltöltött idő szentélyévé teszi.

A film többször is utal arra, hogy a figyelem, az empátia, egyben önmagunk kevésbé előre tolása az, amivel jobban beilleszkedhetünk a világ menetébe. (A biciklis elengedése, figyelem a hajléktalan lány irányában, stb.) Ez a "részvétel" az, ami szinkronizálni tud minket az Élet áramlatával. A kilengések stabilizálódhatnak, a cselekmények a szórásaik ellenére ugyanabba az irányba konvergálhatnak. Az apró, véletlenszerű események már nem katasztrófaként szakadnak a nyakunkba, hanem, éppen hogy a valószínűtlen, de kívánatos eredményt hozhatják.
Mi járatban is van Anna a Marson? "Lemérem a Mars és Föld közötti legnagyobb távolságot. Tanulmányi gyakorlat. Tudja, vannak dolgok, amikre várni kell. Nem kapunk meg mindent azonnal." A Mars és Föld közötti legnagyobb távolság a kiszámíthatóság ellentéte, az Élet változatosságának maximuma, és az Élet az a tanulmányi gyakorlat, ahol ezt próbáljuk méregetni. Nemo egy fordított varázskörrel állítja meg az időt, és hívja be Annát az életébe.

Idéző-igéző varázskör

Nemo a film végére meg tudja határozni, hogy Annát kell választania. Nem szabad leragadni az áldozatszerepben, hanem fel kell szállni a változás vonatára, bármilyen ismeretlen kockázatok irányába is induljon. Ha viszont értéket talál, ott le kell ragadnia (amíg az célszerű, reális). És így jó az Élet, mert a túl nagy kiszámíthatóság (amikor nem kell dönteni) fásult unalmat eredményezne, a döntések ignorálása (amikor gyakorlatilag mindegy, hogy hogy döntenél) viszont életveszélybe sodorna. Időben kell lépni, mert bizonyos lehetőségek egy idő után végleg (!) kiíródhatnak a lehetőségek tárházából. És a legfontosabb a világba való "behelyezkedés" érzéke, az élet áramában való részvét, ami a realitáshoz közelít, egyben stabilizálja a kilengéseket.
A film így egy teljes élet tapasztalatának tanulságát tudja bemutatni.

Mit kellene tennem, hogy...

A film legelején a bevezető második kisfilm Skinner galambkísérletét mutatja, és az itt feltett kérdés az, hogy hogyan kell viselkednünk, hogy a kívánt eredményt elérjük. A legelső kisfilm pedig azt mutatja, hogy bármilyen kis butának és esetlennek gondolnánk a galambot, az végül megoldja a számára lehetetlennek látszó fejtörőt és meg tudja szerezni a pálmát.

Lehetetlennek látszott, de végül mégis

A filmben ez az élettapasztalat jóval nagyobb értékként van bemutatva, mint bármely konkrét életút. Hallhatjuk: "Minden egyes élet, a „HELYES”". A megértésnek, a világ látásának más minőségű fokozata összehasonlíthatatlanul nagyobb kincs bármely többé vagy kevésbé boldogságban vagy szenvedésben eltöltött életnél. Az elhangzó Tennessee Williams idézet szerint: "Minden lehetett volna bármi más, és az is csak annyit érne".

És (a halállal) kezd széthullani a valóság

A film arra utal, hogy a végül Nemo, Senkiként valóban meghal, az égitestek megállnak, és visszazuhan most újraélt múltjába.

És megáll az Idő

A tudás a legnagyobb érték, még ha közvetlenül a halál előtt, a valóság széthullásakor is kap formát, így ez a nap lesz... - "Ez az életem legboldogabb napja". Talán csak a túlvilágon, de visszaforog az idő és találkozhat Annájával - megélheti a "a Mars és Föld közötti legnagyobb távolság"-ot.

Válaszd az Életet

Interstellar

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A film sci-fi, ami ugyanakkor telítve van realitást közelíteni próbáló érzelmekkel és romantikával, amire széles fogyasztóközönség rezonálhat. A film különlegessége a hullámzó-áramló, magával ragadó érzelmes hangulata, amely a szokottnál lassabban, de nagyobb telítettséggel mozog, olyan ritmusban, hogy a majdnem három óra az átlagnézőnek sem tűnhet hosszúnak. A történet folyamán a család-otthon-létfenntartás-feladat-jövő függőleges koordináta-tengely érzelmeinek mintázat-hullámzása nagyon magával ragadó és még napokig is a néző gondolataiban rezeghet. A zene is jól aládolgozik a "Csillagok között"-létérzésnek.

Hol is van a "Csillagok között" tere?

(Az érzékenyebbek ugorjanak át a következő blokkra, nagyon érzékenyek pedig a "De" kezdetűre ;) )
A történet egy amerikai klisével kezdődik: a főszereplő földművesként kénytelen dolgozni, pedig ő valójában nagy űrhajós pilóta - legalábbis így gondolja. Ezt nevezhetjük "Superman-képzet"-nek: van egy átlagos, vagy az alatti munkát végző szürke (de nagyon cuki módon ábrázolt) figura, akin mindenki átnéz, pedig ő titokban hihetetlen hőstetteket hajt végre - a képzeletében. A hasonló felütésű történeteket egy pont után általában úgy célszerű értelmezni, mint ami csak a képzelet(é)ben játszódik. A filmben most kicsit más a helyzet.
Megtudjuk, hogy egy baleset miatt nem végezheti a munkáját, ami nem az ő hibájából történt (a történet az ő szempontját ábrázolja, vagyis: ő hibáztat más okot), valamint, hogy az űrpilóta-képességeinek a képzetét egy repülőmodell irányításával táplálja, ez a Napból/napokból táplálkozva örökké fent lebegne, de ezt megpróbálja a föld közelébe hozni, realizálni. Egy aranyos adalék, hogy főszereplő karaktere hisz az összeesküvés-elméletekben, természetesen ez is az ő meggyőződésének a szempontjából van ábrázolva úgy, hogy a környezete nem hisz egy, a nézők által evidenciának ismert tényben.
A kezdő kliséhalmot a főszereplő karakterének stabilitása, a jövőkeresés és a családot összetartó érzelmi munka hangulata szerencsére ellensúlyozza.

Hosszú előkészítés után érkezünk a film által tárgyalt fő problémához: hogyan ossza fel az ember az idejét a hivatása és a családja között - mindez itt a sci-fi eszközkészletével van megfogalmazva. A család számára az apa gyakorlatilag eltűnik a föld (és a Föld) színéről, átkerül egy elérhetetlen más Galaxisba (hétköznapi nevén munkahelynek hívják), ami szinte fekete lyukként szippantja magába - majdnem. Majdnem? Mert ott áll a fekete lyuk határán, ami, ha beszippantja, ha túllép az "esemény-horizonton", onnan többé már nem kerül elő. Addig is, kiesik a család idejéből és az évek során csak rövid felvételeken láthatja az ugrásszerűen növekvő gyermekek, majd unokák történetét, miközben önmagán szinte semmi változást nem lát (az embernek önmagáról többnyire ugyanaz a belső képe, ezért úgy látja, hogy csak a környezete öregszik).
Ebbe a "Galaxisba" a Mars (az Akarat) mellett elhaladva a Szaturnusznál (a Sors) lehet belépni. A sorsszerűen lehetőségeket kínáló hivatás egy olyan féreglyuk, amivel az otthoni környezettől teljesen eltérő fizikai-lelki-szellemi világba lehet átlépni.
A hivatás tétje a Jövő, a széthullás ellensúlyozása, a túlélés és a minőségi élet megteremtése. Ez családi szinten pontosan így van: a munka jövedelme biztosítja a család túlélését (a filmben is csak a két család van hangsúlyozva); az már kérdés, hogy a lehetséges munkák közül melyiket választjuk a lehetőségek "karrier - családdal eltöltött idő" tengelyén. A szükségességet hangsúlyozva itt a környezet egy szélsőséges anti-utópia, amely rohamos ütemben lehetetlenné teszi, megfojtja az életet. Persze, ez a főszereplő szempontjának szimbolikus ábrázolása, így nem véletlen, hogy a többség nem ezt látja. A por mindent ellep, lassan már egy mély, éltető, pezsgő lélegzetvétel sem lehetséges. A dusty - "poros" az angolban "elavult, érdektelen, unalmas, száraz, rossz" jelentésű, illetve láthatjuk, hogy a karakter erősen technicista: egy vidéki házban a holdkomp-modellt látjuk egyetlen játékként. Sajnos ezek a képek rendkívül stilizáltak a filmben, így meglehetősen ködös, hogy az elhivatott munkának végül is milyen elkeserítő helyzetből kellene kivezetnie.

A következő blokk azt járja körül, hogy mi is történik hivatásának teljesítése közben. A cél elérésének először egy objektív akadályába ütközünk (első bolygó), de már ennek a zsákutcának a felderítése is évekbe telik - a család szempontjából elveszett, és teljesen eredmény nélküli évekbe. A következő a szubjektív akadály (a második bolygón) az elképesztő mértékű, sőt, gyilkos önzés, a jobb jövőnek az egyéni túlélés/életminőség szempontjából való totális félreértése. Az objektív akadályon csak a figyelemmel és széles látókörrel lehet túllépni, a szubjektív akadályon pedig ennek további léptéke mellett szükség van az emberi lehetséges motivációk tartományának ismeretére.
Következik a szervezeti-strukturális akadály, amely már legyőzhetetlen. Kiderül, hogy a célt és munkakereteket meghatározóknak olyan mögöttes célja vannak, amelyek nem esnek egybe a főszereplő motivációival (lehet, hogy hazudtak neki, de lehet, hogy csak ő akarta másnak látni a dolgokat, s hogy idővel nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzelte, így mindazt hazugságként élte meg).

Érdemes a "családra" is vetni egy pillantást, amiben alapvetően a nagyapa-apa-fiú férfiága jelenik meg, amelyhez képest "divergens" a lány. A fiú mintha az a jövőkép lenne, aki leragad a helyzetében, így olyan módon fojtódik meg, haldoklik, hogy szinte észre sem veszi, mert észre sem akarja venni. Bár a családja mellett van, a negatívan bemutatott döntéseivel valójában a családját is veszélyezteti. A nagyapa az életét végigdolgozott, nyugdíjas férfi, aki látszólag karakterizálatlan. Valójában olyan, mintha a teljes történet az ő álma, képzete lenne, amiben főszereplőként a fiatalosabb énjével (aki így a fiaként jelenik meg) jelenne meg. (Érdemes végignézni a filmet úgy, hogy mindez a nagyapa álma.)
A lány a lázadás szelleme, az apa karaktere ezért marad látszólag hűvös, mivel a forrongása a lány karakterében externalizálódik. A "család" tehát egyetlen személyiség "ágaiként" is értelmezhető, amiből csak a lány válik a későbbiekben le önálló személyiségként. Az apa-lány kapcsolatnak hangsúlyt ad, hogy gyakorlatilag ezzel párhuzamos viszonyok jelennek meg a professzor és a lánya esetén.

De.
A kezdő klisés és sematizált szimbólumok minősége - így telítettsége és ereje is - a történet feltartózhatatlanul hömpölygő áramlásával egyre emelkedik, és az utolsó blokkra valóban átütővé válik. Megtudjuk, hogy a további haladás, sőt az egész emberiség túlélése csak úgy lehetséges, ha belépünk egy "fekete lyukba" és onnan információt szerzünk. Mi is ez a hely? A mi "dimenzióink" felett álló kiismerhetetlen "lények" otthona; és a megoldások kulcsai csak tőlük kaphatók meg.
Egy technicista szemléletű ember oda csak a halállal juthat (mert a kapcsolatra van más mód is), de csak, ha adott lelki minőségű - erre utal az önfeláldozás képessége. A fekete lyuk a sumer "kur-nu-gi", a "vissza nem térés világa", a túlvilág. Az "esemény" a halál, és ha az "esemény-horizonton" túllépünk, eltűnünk a semmibe az ittmaradtak számára. Eltűnünk a semmibe?
Szükséges, életmentő lenne tehát a kapcsolat a magasabb "dimenziók" tartományok felé, amire a film ad is egy receptet. A vissza nem térés határán, az "esemény" horizontján túllépett férfi kommunikálni próbál a lányával, így az ottaniak számára érthetetlen "szellemként" jelenik meg. Az első próbálkozások a kapcsolatfelvétel kísérletei, majd elkeseredésének érzelmi hullámában, hogy mennyire kimaradt lánya életéből, a "maradj" üzenetet próbálja elküldeni és csak később történhet az igazi mentő tudás közlése.
Miért a lány? Benne testesül meg a saját forrongó, kreatív, világjobbító szelleme, így a leginkább rá van hangolódva, vele a legerősebb a lelki rezonanciája. Az érzelmeken, életsegítésen túli szellemi kommunikációhoz viszont szükséges, hogy szinkronba álljon az idejük, amit a két óra jelképez, s ez akkor következhet, robbanhat be, ha azonos "korúak", vagyis azonos érettségi szintre kerülnek és a világlátásuk is harmonizálódik (igen, a férfié is, a lelkibb dimenzió felé, amit ott, a labirintusában láthatunk).
Ezek a jelenetek tehát az elzárt és ismeretlen Szellemiség világában játszódnak, s a férfi megérti, hogy ő csak mediátor a felsőbb hatalmak és célok eszközeként és az igazi kiválasztott a lánya, aki a földön, az otthonunkban cselekedhet.
Mi a kommunikáció eszköze? Itt gravitációs hullámokként vannak megnevezve. Az biztos, hogy ezek még a teret is meggörbítik és az időnkívüliségben, az időnk felett léteznek. A gravitáció - a vonzás, a hasonló a hasonlóra hangolódik és közöttük kialakul egy, a dimenzióink feletti kapcsolat, Vonzás, empátia, közeledés, közelség, amely a tér két pontját összegörbíteni képes, s ahol az egyik van, ott van a másik is, mert a kettő egy.
A tiszta szeretet az, ami lyukat is képes ütni a valóság eseményeinek a terén.

A főhős meghal, túllépi az eseményhorizontot, de egész életében tevékeny és önzetlen szelleme tovább él. A záró képekben a saját Paradicsomát láthatjuk: kedvenc világűrjében a zöldellő környezetben megjelenő otthonát. Majd (szellemként) megjelenik lánya halálos ágyánál, mert megígérte, hogy visszatér. De még ekkor sem nyugodhat, Eleven szellemként útra kel, hogy a Jövő önzetlen építésének Őreként minden tapasztalatával, tudásával, ismeretével, a felsőbb minőségekhez való kapcsolódásának képességével a hasonlóan tevékeny "rokon léleknek" segítsen.

(Részletesebb elemzésre csak egy DVD és egy szövegkönyv birtokában merészkednék. De az alapvetés remélem ennyiből is érthető. Pl. érdemes lenne elemezni a párhuzamos történéseket, vagy a "fekete lyukba" lépést, hallhatjuk: "Interferencia", "Villanások", "A számítógép" - vagyis az ego/ racionalitás - "leáll", "A gravitációs" - vagyis érzelmi - "turbulencia", ami a kapcsolat felé viszi. Vagy, a  mai divatos "reinkarnációs" képzettekkel szemben mennyire döbbenetes igazsága van Newton III-nak: "ahhoz hogy neki induljunk, valamit magunk mögött kell hagyni". És a többi érdekes részlet...)

A történet szerint a további haladás, sőt az egész emberiség túlélése csak úgy lehetséges, ha megértjük a mostanában elzárt, ismeretlen "fekete lyukat". Az összeomlástól csak egy szingularitás menthet meg bennünket, ami most még ismeretlen, de számunkra egyszerre Kapcsolat, Vonzás-Vonzódás, Tudás, amibe belépve - bár ugyanott maradva - egy teljesen más Világban találhatjuk magunkat. "Gravitáció... üzenetküldésre...", s az "áthatol a dimenziókon, beleértve az időt is". Nehéz rátalálni, ráhangolódni erre a szingularitására, de az (érett!) forradalmi jövőkeresés (Morph) ígérete szerint: ha valaminek csak kis esélye is van "az meg is történhet". És mindez, az "új napunk", "új otthonunk" lehetősége ott van, "felettünk", a Csillagok között.

"Hegy kereke", "báttya" és a "farkas"

"Ghymes -- Ne nézz hátra!

Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!

Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?
Hosszú-e még az az út hegy kerekére?
Szívem hűl az asztalon, hegy kerekére,
Udvaromban ordasom, hegy kerekére.

Milyen szelíd a pulya, hegy kerekére,
Mint az alvó katona, hegy kerekére,
De szép minden hajnalom, hegy kerekére,
Istentelen utamon, hegy kerekére.

Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!

Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?
Hosszú-e még az az út hegy kerekére?
Igen hosszú, nem látom, hegy kerekére,
Hová rohan, nem bánom, hegy kerekére.

Kicsi lennék, szép lennék, hegy kerekére,
Az anyámnak jó lennék, hegy kerekére,
Édes lennék, só lennék, hegy kerekére,
Az apámnak jó lennék, hegy kerekére.

Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!

Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?
Kitart-e még az az út hegy kerekére?
Combod szaga hajamon, hegy kerekére,
Kitart még hét tavaszon, hegy kerekére.

Öreg leszek, csúnya is, hegy kerekére, (Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!)
Vízbe csapok magam is, hegy kerekére, (Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!)
Rapancos lesz tenyerem, hegy kerekére, (Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!)
Azzal törlöm a szemem, hegy kerekére. (Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!)

Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!

Na-na-na-na...

Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?
Rövid-e már az az út hegy kerekére?
Rövid is és szakad is, hegy kerekére,
Kihűlt már a szívem is, hegy kerekére.

Ordasom már nem eszik, hegy kerekére, (Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!)
Az ölembe lefekszik, hegy kerekére, (Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!)
Deres már a pofája, hegy kerekére, (Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!)
Együtt vagyunk hiába, hegy kerekére. (Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!)

Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!

Na-na-na-na..."

A Ghymes 1998-as Rege c. lemezén hallhatjuk a "Ne nézz hátra!" c. számot. A refrén szerint: "Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!" Mi ez a farkas és mit jelent, hogy a hátunkra üt? A dalban ezt halljuk: "Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?" Mi ez a "hegy kereke"?

A versszakok a szövegük szerint nagyjából az életút gyermek, érett és öregkorának képeit idézik fel. A "hegy kereke" így maga az élet, annak felfelé, majd lefelé ívelő szakaszával. A farkas az életet veszélyeztető dolog, vagyis a halál. A gyermekkorban "Milyen szelíd a pulya" ... "Mint az alvó katona" - és ezt érthetjük mind a farkasra, mind a gyermekre is. Ha az előtte lévő "Udvaromban ordasom" sorral olvassuk össze, akkor ez egy folyton ott lévő fenyegetettségre utal.
Hogy hogyan is fog zajlani ez az út, és hogy milyen hosszú - nos, aki erre a leginkább választ tudni adni, a "báttya" - az pedig valójában Isten.

Az idős korban, amikor már rövid lesz az út, akkor már megbarátkozik az ölébe is fekvő farkassal. Hol van már az amikor még ezt énekelte: "De szép minden hajnalom"...

(Érdekesség, hogy a "Ne nézz hátra" egy régi cserkész játék:
"NE NÉZZ HÁTRA, JÖN A FARKAS
A fiúk körben állnak és kezüket hátra teszik. Egyikük cserkész nyakkendőből rögtönzött korbácsfélével körbejár, miközben senkinek sem szabad hátranézni, hanem mondogatni: ”Ne nézz hátra, jön a farkas.” Azután a kendőt valamelyiknek a markába nyomja, aki azzal kezdi püfölni jobboldali szomszédját, akinek futnia kell előle mindaddig, míg a kört megkerülve eredeti helyére vissza nem ér. Most az előbbi kergető járja körül a kört, s adja a kendőt valamelyik kezébe.")

Tehát, mi az, amit hallunk?

- "Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!" - mögötted, a nyomodban ott a halál

Az első rész az időnkívüliség felső szempontjából nézi az életet, mint egy hegy "kerekére" való felfelé, majd lefelé vezető utat (ez az időtlenség, mintha a születés előtti és nem sokkal utáni ideje is lenne):

- "Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?" - milyen utat, életet kellene követnünk, és milyen utat fogunk követni, kérdezzük a "báttyát", Istent, mert ezeket csak - az Isten tudja
- "Hosszú-e még az az út hegy kerekére?" - és meddig tart az az út?
- "Szívem hűl az asztalon, hegy kerekére" - a valóságnak kitett szívünk-lelkünk ereje és heve egyre fogy...
- "Udvaromban ordasom, hegy kerekére" - ...miközben a közelünkben ott vár az "ordas"

- "Milyen szelíd a pulya, hegy kerekére" - az "ordas" látszólag ártalmatlan...
- "Mint az alvó katona, hegy kerekére" - ...de, ha felébred, gyilkos
- "De szép minden hajnalom, hegy kerekére," - az élet szépsége, a kezdés szépsége
- "Istentelen utamon, hegy kerekére." - az élet, amit nagyon nehéz a helyes mederben tartani az utunkon

A következő rész a gyerekkor:

- "Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?" - itt még a gyerek kérdez, hogy hogyan is fog az élet zajlani
- "Hosszú-e még az az út hegy kerekére?"
- "Igen hosszú, nem látom, hegy kerekére" - itt még az életidő végtelennek tűnik
- "Hová rohan, nem bánom, hegy kerekére"

- "Kicsi lennék, szép lennék"..."Az anyámnak jó lennék" - az anya számára mindig gyerek marad; az anya érzelmi oldalról közelít
- "Édes lennék, só lennék"... "Az apámnak jó lennék" - az apa pedig minősít, legyen "sava-borsa"

A következő rész a felnőttkor:

- "Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?"
- "Kitart-e még az az út hegy kerekére?" - itt már felmerül a kérdés, hogy meddig is fog tartani ez az (élet-)út
- "Combod szaga hajamon, hegy kerekére" - az egyik fő foglalatosság ;)
- "Kitart még hét tavaszon, hegy kerekére." - a tavasz a fiatal tetterőt és az új élet születését is jelöli, a hét pedig általában egy teljesség jelölője; így a hét tavasz, mintha a gyerekekkel kerek családra is utalna

A következő rész az időskor, amikor már a háttérben folyamatosan halljuk a kórus figyelmeztetését: "Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!":

- "Öreg leszek, csúnya is, hegy kerekére," - múlik az élet
- "Vízbe csapok magam is, hegy kerekére," - talán az egyre nagyobb tehetetlenségre utal
- "Rapancos lesz tenyerem, hegy kerekére" - vagyis a bőr töredezett lesz;
- "Azzal törlöm a szemem, hegy kerekére" - a vizes szem a könnyekre is utalhat

Az első rész a beköszönés szavai voltak, az utolsó rész pedig a búcsúzásé:

- "Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?" - hova vezet még mindez?
- "Rövid-e már az az út hegy kerekére?" - az élet egyre rövidebbnek látszik...
- "Rövid is és szakad is, hegy kerekére," - ...a szál egyre szakadósabbnak...
- "Kihűlt már a szívem is, hegy kerekére." - ...és csak fogy az életerő

- "Ordasom már nem eszik, hegy kerekére," - mert már megette élete kenyerét
- "Az ölembe lefekszik, hegy kerekére," - lassan megbarátkozik elválaszthatatlan társával
- "Deres már a pofája, hegy kerekére," - miközben az "ordas" is vele együtt megöregedett
- "Együtt vagyunk hiába, hegy kerekére." - míg végül eggyé válnak...

***

Alapvetően az időt a magára hagyott ( = energiaközlés nélküli) rendszer összességében vett entrópiájának növekedésével írják le.
(Tehát, amikor otthon elkezd a rendetlenség nőni, azt nem mi csináljuk, hanem az idő.)

A fizikai valóság a lassú, de biztos széthullás felé tart.

Szerintem azonban létezik egy másik idő-dimenzió is (mivel idő-szerepűként használható bármely szigorúan monoton módon növekvő vagy csökkenő mennyiség), mégpedig egy összszerveződés, például egy gyűjtött és desztillált össztapasztalat növekedése. Ehhez azonban energiakifejtés kell, ami az - alapvetően a rendezetlenségébe hulló - fizikai valóságot az alkotás, a teremtés (erő)forrásaként használja fel.
(Tehát, amikor otthon elkezd a rendetlenség nőni, azt ugyan az idő csinálja, csak, mi hagyjuk, hogy megtörténjen - energiakifejtéssel lehet az otthont megteremteni.)

A dal a fizikai dimenziót mutatja meg, szellemi feltöltöttség nélkül, ahogy ez hangsúlyozva is van: "Istentelen utamon".
Azonban, ennek a fizikai iránynak számomra egy átfogó érzelmi lényegmintázatát, egy felülről nézett összképét tudja megadni.

***

A dalt esetenként a szex szempontjából is próbálják értelmezni.
A szex és az életút analógiája sok helyen megjelenik.
Közismert, hogy a franciák "kis halálnak", "La petite mort"-nak hívják az orgazmust.
http://en.wikipedia.org/wiki/La_petite_mort
Maga a halál, a halállal való egyesülés, mint részben az ego-elvesztés, önfeladás egy nálunk nagyobb erőnek, pedig szintén megjelenik szimbolikusan aktusként, pl. az Amatőr c. filmben.