2015. február 9., hétfő

A holnap határa - Edge of Tomorrow

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A holnap határa című film egy időhurok ("time loop") motívuma köré épül. A főszereplő Cage meghal a csatatéren, majd az előző nap reggelén ébred fel, újra és újra, egymás után.
Az emberi psziché szempontjából az elsődleges szempont, hogy adott jellegű élmény-élmények milyen mintázatként csapódnak le a lélekben, amelyek "mintha" szimbólumokként jelenhetnek meg, álmokban, elképzelésekben vagy műalkotásokban. Az idő-hurok egyik "klasszikusa" az Idétlen időkig ("Groundhog Day"), amelyben a főszereplő újra ugyanazon a napnak a reggelén ébred, és így újra próbálhatja csinos kolléganőjével a kapcsolatteremtési kísérleteit. Ez tehát lehet annak az élménynek az átfogalmazása, mint amikor egy aszociális "mormota" minden nap találkozik egy olyan hölggyel, akinek a közelébe szeretne kerülni és ez lassan szocializálja. Az ismétlődő kísérletei miatt úgy érezheti, mintha újra és újra ugyanazt a kudarcos napot élné át és ez az élmény a lélek számára sokkal valóságosabb, mint bármely tényleges időutazás.
Az idő-hurok, mint szimbólum, általában véve alkalmas arra, hogy egy karakter kettő vagy több érettségi fokozatát összehasonlítsa, amely a legjobban úgy mérhető, hogy adott helyzetben mennyire jól, adekvátan, a helyzetnek mennyire megfelelően tud reagálni.


Ha tehát egy katona folytonos halálfélelemben él, akkor valójában - lélekben - minden nap, újra és újra meghal, különösen, ha a szeme előtt halnak meg, értelmetlenül és véletlenszerűnek tűnő módon a társai, akiknek a halálát is újra és újra átéli. A folytonos életveszély miatt kérdés, hogy egyáltalán megérik-e a holnapot? Ez a "holnap határa".
Úgy tűnik, hogy a túlélés vagy a halál kimenetele csak a véletlenen múlik, így, mintha egy szerencsejáték résztvevői lennének - ez jelenik meg a kártyajátékban is, amit nem szeret a főtörzs, mivel "azt sugallják, hogy a sorsunk nem a saját kezünkben van". A történet így annak az elvnek a tesztelése, hogy a "Felkészültség és fegyelem a sorsunk urává tesz!"
A film tehát egy fejlődéstörténet megélésének lelki átfogalmazása (is) lehet.

A főszereplő folyamatos halálfélelemben él, mintha minden nap, újra és újra megölnék, különösen, ahogy látja néhány társát értelmetlenül és véletlenszerűen meghalni - és mindez gyávává teszi, és még a dezertálás gondolatkísérlete is felmerülhet benne. Magasabb rangja ellenére ténylegesen még a közlegényeknél is kevésbé katona, alacsonyabb rangú.
Találkozik egy női katonával, aki követendő példaképként, ideálként jelenik meg a számára. A "Van valami az arcomon, katona?" hangsúlyozása az író konkrét élményére utalhat. Ugyancsak, hogy jógapózban látjuk meg a nőt először. A jóga "Majurászana" (pávatartás) a (fizikai, de lelki szellemi is) egyensúly biztos birtoklására utal, majd ezt a "Bhudzsangászana" (kobratartás) követi, ami az "alert", a támadásra is kész összeszedettség, figyelem és fegyelem jelképe.
A főszereplő által ideálnak tekintett nő, Rita azonban ugyancsak értelmetlennek és véletlenszerűnek tűnő módon meghal (a valóságban, vagy akár csak képzeletben) és már az ő halálát is újra és újra, nap mint nap átéli. (Ritát Verdun angyalának nevezik, s így valóban "angyallá", segítő szellemi minőséggé válhatott.)
Rita, mint ideál, segít a főszereplő "kiképzésében". A felkészültsége növelése mellett - ami önmagában is fontos mérföldkő - azonban sokkal nagyobb hatású Rita lelki példamutatása, aki akkor sem habozik, amikor a biztos halálba indul, mert neki ez a dolga és amit tenni készül annyival magasabban áll felette.

Az ellenség, mint sok amerikai filmben, itt is egy embertelenként ábrázolt, mitizált gonosz, így a katonákban fel sem ébredhet a harc jogosságának a kérdése (londoni jelenet). A képekben láthatjuk, hogy az ellenség "mintha" pontosan ki tudná számítani a hadmozdulataikat és így meg tudja tenni az ellenlépéseket, "mintha" a jövőbe látna. (A tudattalan számára minden "mintha" ténylegességként jelenik meg.) Az ellenség előrehaladásának filmbeli megoldása a náci birodalom hódítását, illetve a partraszállás szituációját követi, így pontosan meg is lehet nevezni, hogy kit is jelenít meg az "Omega", aki az egész pusztítás szellemi Vezetője, vele, a - szó szerint - megtestesült Gonosszal kell szembenézni. A történet így közvetve arra a sztereotípiára is épít, hogy "mi lett volna, ha már a II. Világháború kezdetén"... Átvitt értelemben azonban azt is sugallja, hogy a Szövetségesek győzelmét az tette lehetővé, hogy szellemi értelemben is fel tudtak nőni a személytelen gyilkos hadiGÉPezet megállításához.

Érdekes gondolatkísérlet újra és újra visszajátszani a történéseket, hogy mit és hogyan kellett volna inkább tenni, az eseményekre vonatkozó nagyobb tudásunkra és főleg, a lelki nagyobb érettségünkre támaszkodva. Ha ez valóban lehetséges lenne, az legyőzhetetlenné tehetné az embert és nincs olyan szerencsejáték, akár halálos kimenetelű, amelyen veszthetnénk. Épp ezért jelentőségteljes, hogy a végén Cage elveszti ezt a képességét, mégis belevág a kockázatos játszmába, és sikerrel, mert a "Felkészültség és fegyelem a sorsunk urává tesz!". Oldalán Ritával; ha ő a valóságban korábban már meg is halt, akkor is az "angyal" szelleme kísérni és segíteni fogja főhősünket.

A főhős már képes lesz az önfeláldozásra, és így meg tudja semmisíteni az emberiség elpusztítására törő gonoszt. Az utolsó képek leginkább úgy értelmezhetők, hogy "küldetése teljesítése közben" meghal Cage, és ekkor a "mennyországába" kerül. Visszajut arra az időpontra, amikor még semmit sem rontott el, újra őrnagy (angol "major", vagyis "nagy") lesz, most már megérdemelten. (Mert korábban hallhatjuk: "Az ütközet a nagy megváltó... a tüzes kemence, ahol az igazi hősök kovácsolódnak.") És megéli, hogy ha már a mostani összeszedettségének állapotában találkozott volna példaképével, angyalával, talán szövődhetett volna kapcsolat közöttük, hiszen már fel tudott nőni a szintjéhez. Ezért is halljuk a befejező képsorok közben John Newman: Love Me Again c számából, hogy "I need to know now, know now / Can you love me again?", mert "Now I’m rising from the ground / Rising up to you / Filled with all the strength I found".

A halállal való szembenézés Alfájától az önfeláldozási képesség (a feladatot önmagunkon túli fontosságúnak tekintő) Omegájáig vezet az út, amely győzelemre vihet. Mit kell ehhez tenni? Mindennap (gondolatban) meg kell halni, az életenergiánkat adni egy fölöttünk álló minőség győzelméért.
És ez a mai, kiismerhetetlen érdekeket szolgáló összecsapásoknál jóval inkább igaz (!) hétköznapi életünk harcaira.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése