Source Code / Quantum Leap

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A Chicago felé tartó vonaton bomba robban, sok-sok áldozattal, és feltételezik, hogy hamarosan újabb, sokkal nagyobb léptékű terrorcselekmény fog következni. A főhős egy korábbi akció közben majdnem meghalt, torzóként életben tartott katonai helikopterpilóta, akit valamely szupermasinával vissza tudnak vinni a robbanás előtti 8 percbe, hogy kiderítse, ki lehetett az elkövető.
A történet az időhurok témaköréhez sorolható, mivel a többször "visszajuttatott" főhős itt is ismételten próbálkozik, amíg rátalál, hogy hogyan kellene viselkednie, hogyan tud a helyzethez a legjobban illeszkedni, s azt a legpozitívabb irányba fordítani.

• Schmidt Éva: Jelentések Szibériából (Schmidt Éva Könyvtár - I.)
• Somfai Kara Dávid, H. Kollmann András: Eleven szellem (2000) 
• Erdélyi Péter: Élő rokonaink Szibériában (Schmidt Éva riport) 
• Halmy György: Ősök ösvényén (1992)
• Munkácsi Bernát (1860-1937): Vogul népköltési gyűjtemény (I-IV)
• Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága (1978)
• Kerezsi Ágnes: Sámánok, varázslók, látók – különleges képességű emberek az obiugoroknál
  (in. Studia Caroliensia, 2006.3-4)
• C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába 
• Petőfi Sándor: János Vitéz
• Székely Orsolya és t.: Lélek, el ne hibázd – Szibériai sámánizmus – osztjákok
  – Schmidt Éva gondolatai

A filmben négy-öt olyan nagyobb jelenség (fenomén) átfogalmazását láthatjuk, amelyek közismertek egy (Schmidt Éva kifejezése alapján) "túlvilági know-how-val" rendelkező hagyományos társadalomban, a modernitás szemlélete számára viszont csak bizonyos (ál)technikai hókuszpókuszok segítségével lehet elfogadhatóvá tenni. A modernitás alapvetően technicista szemléletű (groteszk módon, még a hiedelmeiben, például ezotériában is), így az - elvileg - bárki (különösen a "véleményalkotó") által megismételhető tapasztalatokban hisz. Ennek szélső helyzetei a csupán pénzért megvásárolható élmények, például hétvégi mágusképzők, akár pszichodrogok. A modernitás így egy különös "legnagyobb közös osztóra" szűkítette le a világlátást, a Gauss-görbe középen dagadó nagy átlagára, ami egyre inkább idegenkedve és elutasítva tekint minden eredetiséget. A nyitottságot egyre inkább a saját eszmék, hiedelmek rendíthetetlen börtönfalai váltják fel. Érdekes indikátor a nyelvhasználat egyszerűsödése, amely biztosítja a megfogalmazottak közérthető egyértelműségét, valamint a helyesírás és a nyelvtani szabályok mitizálása. Ez, nem meglepő módon oda vezetett, hogy a bonyolultabb, képesebb szövegek szinte mindenki számára egyszerűen érthetetlenek. Olvassunk el egy, akár csak száz évvel korábbi verset, vagy szöveget! És, ha a nyelvhasználat kihat a gondolkodásra, mit prognosztizálnánk?
A valóság megismerhetősége, illetve, az episztemológia egyik alapvető, "adekvációs"-problémájaként fogalmazható meg az, hogy a megismerő ember csak olyan jelenséget képes elfogadni, ami beleesik a közvetlen (átélt) vagy közvetett (számára hitelesnek tartott forrás által közvetített) tapasztalati tartományába (ez a Tizenkét majom egyik fő kérdése is). Az, ami ezen túl van, az már a nyíltság kérdése, a nyíltság próbája. Az adekváció másik oldala pedig az, hogy MIÉRT szeretnénk hinni valamiben, például a modernitás-technicizmus kizárólagosságában, egy csinos összeesküvés-elméletben, mitizált történetben vagy ezoterikus tanban?    
A legnagyobb kérdés pedig talán az, hogy ha bármilyen módon leszűkítjük a valóság megismerésének a tartományát, nem vesztünk-e el olyan ismereteket, módszereket, amelyek adott esetben létfontosságúak lehetnek? A "Source Code" válasza - bár a tudományos-fantasztikum szimbólum-rendszerébe van átfogalmazva - erre egyértelmű.

Az első kérdés az, hogy a főszereplő pilóta élőnek vagy halottnak tekinthető-e? Mindenki halottnak tudja, lényegében csak a tudata-szelleme él. A hagyományos kultúrákban pontosan ismert, hogy a hirtelen, felkészületlenül meghalt lelke "itt ragad" a föld közelében, legalább addig, amíg az eredetileg tervezett életideje le nem jár. A hantik, manysik azt mondanák, hogy minden embernek a születésekor az Élet istenasszonya - Káltes-asszony - meghatározza, hogy meddig élhet. (Annak leteltével az ember egyik lelke kiszáll a testből, a másik még pár napig életben tarthatja - ekkor a lélek sorrajárja azokat, akik az életében fontosak voltak számára és elbúcsúzik, például álomban; ezt a vándorlást egyes érzékenyebbek észlelik is.) Az előre megszabottnál hamarabb félbeszakadhat az élet, de addig nem várják a "túloldalon". 
A helikopterpilótánál pontosan ez a helyzet. Egy katonai akció közben, felkészületlenül kapta a halálos sebet. (Történetünkben az időelőttiséget csak fokozza, hogy a főszereplőnek az apjával való viszonya rendezetlenül maradt.) Kezdetben nem is tudatosul benne a halála; egy "kapszulába" képzeli el magát. "Látom, hogy a kezeim és lábaim mozognak" - mondja, de ezt csak a képzelete teremti meg: "Azt képzelem, hogy életben vagyok? Azt, hogy ebben a kapszulában vagyok?" Érdemes mindezt annak a fényében tekinteni, hogy a "Forráskód" laboratóriuma, amely a torzóvá csonkolódott pilótát életben tartja, hasonló "kivetülés", egy adott helyzet magyarázataként összeállt képzeleti modell.
Amikor a pilóta meghallja halálhírét, a kötődése kezdi felmondani a szolgálatot, de, valami mégis itt tartja.

A főszereplő másik jellemzője, amit a történet során fokozatosan ismerünk meg, hogy mindig közösségben gondolkodott. "Arra születtél, hogy hős legyél" - mondja neki a kísérlet kegyetlen vezetője - "Még az apád is ezt hiszi. Amit jobban csinálsz másnál, az az emberek megmentése". A pilóta kapitány (vagyis: százados) a halálakor a tűzharcban is egy őrmestert ment meg. Segítőkészségéhez kiváló megfigyelőképesség és tettrekészség párosul. A hagyományos kultúrák az ilyen embereket "erős lelkek"-ként ismerik, akik önmaguk keretein túllépve képesek önzetlenségben gondolkodni, és ekkor haláluk után megmarad a szellemük bizonyos része, mely az egón és karakteren túli, és adott feladathoz kapcsolódik - ami itt az embereknek egy agresszív tettől való megmentése. A kirgizek az ilyet "eleven szellemnek" nevezik. A hantik-manysik elmondása szerint pedig esetenként, nagyon ritkán észrevehető, hogy bizonyos események különös fordulatot vesznek, mintha egy nem régen elhunyt akarata teljesülne. Ha az elhunyt szellemének segítő szándékú aktivitásáról többször is meggyőződnek, akkor védőszellemnek tekintik, és megteremtik vele a kommunikáció lehetőségét, hogy a nagyobb (bár másabb) áttekintőképességével segíthessen.
Úgy tűnik tehát, hogy idő-előtti halála miatt a pilóta a föld közelében ragadt, a segítő személyiség-szerkezete miatt pedig ideiglenesen őrszellemé válhatott.

Idő előtt, fájdalomban

Milyen módon segíthet egy "eleven szellem"? A hagyományos kultúrákban erre többféle módszer is volt. A modernitás szemlélete esetén ironikus, hogy napjainkban szinte csak a negatív minőségekhez való kapcsolódást hagyja nyitva. A pozitívum minőségei így alapvetően az észlelési határ alatti sugalmazás útján tudnának segíteni a mai modern szemléletű, önérvényesítést hajszoló, mindent szétracionalizáló, így redukált lelkivilágú káosz-pszichéknek. A halállal darabjaira hullik a lélek, a szellem; ekkor az ego, a személyiség karaktere szétfoszlik. Ha azonban valaki az életében önzetlenül és kitartóan tett valami értékeset (és itt nem vélekedések vannak, hanem az Igazság, megmérettetés), akkor a szelleme aktív maradhat és becsatlakozhat a minőséghez tartozó szellemekhez - a hagyományos kultúrák szerint.
Abban az esetben, ha az életében valaki valódi tiszta önzetlenséggel próbál valamilyen helyzetet vagy más problémát megoldani, akkor a tudatállapota megváltozhat olyan módon, hogy egyfajta rezonanciával, ráhangolódással a helyzethez-"témához" tartozó minőség, minőségek hozzá tudnak kapcsolódni, amit például megnövekedett intuícióval vehet észre. Ilyenkor akár teljesen megváltozik az ember, mintha egészen más személyiség lépne a helyére. C. G. Jung ezt úgy írta le, hogy ekkor egy archetipikus-ősminta veszi át a psziché fölött az uralmat. "Már sokszor megkérdeztek, hogy honnan is származnak az archetípusok vagy ősképek? Azt hiszem, eredetüket nem lehet másképpen megmagyarázni, csak ha föltételezzük, hogy ezek az emberiség állandóan megismétlődő tapasztalatainak a lecsapódásai." Illetve: "Az archetípusok, úgy látszik, nemcsak állandóan megismétlődő tipikus tapasztalatok bevésődései, hanem a tapasztalat szerint olyan erők vagy tendenciák is, amelyek ugyanilyen tapasztalatok megismétlésére irányulnak. Ha ugyanis egy archetípus az álomban, a fantáziában vagy az életben feltűnik, sajátos "befolyást" vagy olyan erőt hoz magával, amely numinózusan, azaz megbűvölően vagy cselekvésre ingerlően hat." [C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába (ford.: Nagy Péter)]
"Quantum Leap" címmel egy egész sorozatot láthatunk arról, ahogy epizódról epizódra valaki nehéz helyzetbe keveredik, és a köztes térben ragadt főhős ekkor, szinte archetipikus-ősmintaként megszállja őt és így megoldódik a helyzet; arra az időre egy egészen más személyiség jelenik meg. Érdemes megfigyelni a - csak a főszereplő által látható, őt kísérő - hologramot is, aki őrangyalként vigyáz rá.

Kompatibilis

A Forráskód történetében a pilóta szelleme a végzete felé tartó vonaton egy másik férfi testében próbálja megakadályozni a katasztrófát. Hallhatjuk a magyarázatot: "Az összes utas közül ő volt a legjobb kapcsolat. Ti ketten kompatibilisek voltatok a test szerkezetében és idegrendszerben". Kicsit furcsa, hogy ez pont egy történész-professzor, mivel inkább olyanok az alkalmasak, akik nem a saját nevük építése köré szervezik az életüket, illetve, nem a saját, erőteljesen védett koncepcióik szögesdrótjai mögé zárják a gondolkodásukat, de a többi utast elnézve, lehet, hogy mégis, ő volt a legnyitottabb és legérzékenyebb, a szükséges határozottsággal.

Időzítés - a kapun át

A főszereplő az egyik jelenetben a bezáródó vonatajtón próbál átjutni, kiugrani a robogó vonatból. Láthatjuk, hogy jó időzítés szükséges, elkapni a megfelelő pillanatot az inkább záródó lehetőségek közül. Majd ott, a fenti száguldás után a más sebességre, dimenzióra való átállás, forgás, pörgés - nem minden sérülés nélkül. Hiszen itt minden beton-szilárdságú (angol "concrete" jelentései: "beton", "konkrét", "kézzelfogható", "szilárd", "valós"). Ha ez annak a képe, ahogy egy "eleven szellem" megpróbál egy, a mi valóságunkban élő tudatához kapcsolódni, hát, akkor az sem lehet egy egyszerű dolog.

Szilárd talajra

A negyedik, a hagyományos kultúrákban jól ismert jelenség, amely itt a filmben a tudományos-fantasztikum szupermasinájává van átfogalmazva az, hogy a világunk minden történése "beíródik", feljegyződik egy különös helyre, ahonnan azokat "le lehet olvasni". Egy viszonylag közismert a Szellemi-tár, amit Akashának is neveznek. (A szó valójában "szellem" jelentésű, egyben a középen lévő ötödik elemet jelöli.) Az, aki rá tud hangolódni adott információtárra és azon belül adott helyzetre, az a képességeinek megfelelően több vagy kevesebb és pontosabb vagy torzítottabb ismeretet tud onnan "lehívni". A főszereplő pontosan ezt teszi, végig-"szkenneli" a robbanáshoz vezető helyzetet, és ezt mintha szellemként tenné, hiszen a tetteit akár gondolatkísérletek manifesztációinak is tekinthetjük, mivel azoknak semmi következményük nem lesz a következő "konfigurálásra".
Ez a feljegyzett információ lesz az ismeret "Forrása", amit pedig a filmen átfogalmazva látunk, az pedig egy módja annak működtetésére - Forráskód, "Source Code".

A hagyományos kultúrák tanúsága szerint a halál ideje körül megnyílik az "ég", az élők és a szellemvilág közötti kapu, amit az érzékenyebbek többé vagy kevésbé éreztek - ez a szertartások egyik lényege is. (És ezt hiába magyaráznák egy tudósnak, mert ő, ha nem érez semmit, mindezt a hiedelmek körébe tolja.)
A közelmúltban és idő előtt meghalt főszereplő, aki egyben "erős lélek", kapcsolódni tud a történés "feljegyzéseihez", végig tudja elemezi azt. Kapcsolódni tud a robbantásban meghaltak lelkéhez, emléknyomához. Ezt sci-fi képekké átfogalmazva halljuk: "Az agy egy elektromágneses tér, amely feltöltve marad egy rövid ideig a halál után is. Az áramkörök nyitva maradnak. Ami érdekes az agynál, hogy tartalmaz egy rövid memória nyomot, amely maximum 8 perc." Az elhunytak megnyitották a szellemvilágot, így a pilóta nagyobb környezetet is képes áttekinteni.
Itt, a "Forráskódban" a főszereplőnek lehetősége nyílik arra is, hogy az apjától elbúcsúzzon. Hogy ez milyen módon történt meg, az valójában mindegy; lehet, hogy az apja már meghalt, vagy lehet, hogy a "felettes énjével" tudott beszélni - ekkor ezt az apa akár álmodhatná is. A fontos, hogy megtörténhetett.

Hol is van ez a labor? Alapvetően két főbb szereplőt látunk itt. "Goodwin"-t, aki szinte őrangyalként vigyáz a főhősre, segíteni és irányítani próbálja. A kísérlet vezetője pedig az ördöginek bemutatott Rutledge, aki sánta és akinek a neve is a vörösre utal - "vörös szirt", ami hajthatatlan és kemény. De vajon nem csak a főhős érzi ambivalensnek a helyzetét? Az örök nyugalom helyett itt tartja a segítőkészsége, és ezt a helyzetet egyszerre lehetőségként, de kényszerként is érezheti, amit két szereplővé vetíthet ki.

A főhős "szkennelése", elemzése megtalálja a robbantót. A segítő szándék késztetése azonban annyira erős, hogy újra visszatérne és lejátszaná azt a változatot, amelyben meg tud menteni mindenkit. Valójában azonban már mindenki halott. Mi történik akkor? Valóban egy másik, párhuzamos világ teremtődik?
A főhős a történet során érzelmileg egyre közelebb kerül a vele szemben ülő fiatal nőhöz. Meg tudja menteni a nőt? Meg tudja menteni az utasokat?
A történet pontosan elárulja, hogy valójában már mindenki meghalt, többé-kevésbé beleértve a főhőst is. A módszer tapasztalata azért szükséges, hogy jövőbeni (!) terrorcselekményt tudjanak megelőzni. Mert, ha a fenti technikák akár csak részben elérhetők lennének, akkor a lehetőség-kényszer kettősnek valóban mondhatnánk, hogy "Egy új világot hoztatok létre", ahol egyetlen (!!!) elfedni vágyott szándék sem maradhatna rejtve. Mert mindezt az az erő irányítja, ami arra törekszik, hogy "Minden rendben lesz" ("minden", vagyis nem csak "én", vagy a mi "hősies" országunk a többiek rovására). "Goodwin" - vagyis végül a jó nyer.

A megválthatóság látomása

És megfagy az idő...

Főszereplőnk az egyik utolsó cselekedetével visszamegy az utasok közé és a vidámság néhány felhőtlen pillanatát hozza el számukra pontban akkor, amikor megfagy (számukra) az idő. Minden kimerevedik, megáll, majd mégis, a vonat továbbhalad a paradicsomként mutatott Város felhőkarcolói felé. Az agresszív rosszakarattól az ártatlanokat megvédő "eleven szellem" megmentette a lelkeket - ahogy a korábbi látomásában meglátta ennek a lehetőségét. A robbantás miatt fájdalomban és zavarodottságban meghalt fiatal nőt el tudta kísérni, egészen a Felhőkapuig. (Ez a neve a film végén látható szobornak.)

...still...

A "Paradicsom" felé

"Ott örökös tavasz pompájában élnek"

A főhős szelleme újra széthasad, egyrészt megérkezett a "Felhőkapuhoz" az örök nyugalomba a "lélektársával", másrészt pedig az "eleven szelleme" tettre kész, hogy segítsen újabb és újabb kilátástalan helyzetekben és kapcsolódhasson - ha talál olyat, aki "kompatibilis"(...)"a test szerkezetében és idegrendszerben", aki megértheti és rá tud hangolódni a "Forráskódra".

A Felhőkapunál