Napoleon Boulevard -- Kérlek, ne félj!

"Napoleon Boulevard -- Kérlek, ne félj!

Az asztal körül csendben ülünk, behunyt szemeinkkel fent repülünk.
Irányra tartunk, keressük a célt, magunkra célzunk, de nem látjuk a vért.
Az asztalon áll egy gyertya; ha ég, ez a kis pici láng célpontnak elég.
Az utca sötét, egy lámpa se ég. Lehúzott redőny mögül nem látszik az ég.

Refr.:
Ugye eljönnek ma a repülők? Ugye szépek lesznek, mint azelőtt?
Ugye lesz majd füst, ami betakar? Ugye nem játszik, aki nem akar?

Mondd ugye szép, az utca, ha ég! Hát nem gyönyörű, ahogy izzik az ég?
 
Refr. 2X 

Mondd ugye szép, az utca, ha ég! Hát nem gyönyörű, ahogy izzik az ég?
Az asztalon áll egy gyertya; ha ég, ez a kis pici láng célpontnak elég..."

A dal egyik youtube slideshowjának szerzője a szöveget groteszknek mondja, ugyanakkor megemlíti, hogy ez a kedvenc száma. (Ez a kettősség általában a hallgató lelki érzékenységére, rezonanciára való képességére utal, másrészt pedig arra, hogy a szöveg valami egészen másról, sokkal többről szól, mint amit elsőre gondolnánk.)

A szövegben szerintem nincs semmi groteszk.
Szerintem, ez egy csoportos meditációt-kontemplációt ír le.

Éjjel besötétítenek ("Lehúzott redőny" - de ez a becsukott szem szempilláira is utalhat), asztal köré ülnek, elcsendesednek, gyertyát gyújtanak, lehunyt szemmel befelé figyelnek ("magunkra célzunk"), a gyertyát (idézésként) tartva fókuszul.

- "fent repülünk": a meditáció-kontempláció egyik fokozatához kapcsolható testi érzés.
- "De nem látjuk a vért": Még nem érezhető eredmény. A vér ilyen szerepéről külön történetet lehetne írni.

Az említett "repülők" így valójában magas szintű szellemlények. Mondhatnám, hogy angyalok és ez egy angyalmeditáció, de manapság az így megnevezettek inkább bohózat szinten működnek.
(A szám '86-ban jelent meg lemezen! - már akkor is csodálkoztam, hogy az akkori időkben honnan tudhatott a szerzője ennyi mindent.)

- "Ugye eljönnek ma a repülők?" - tehát ezeket próbálják hívni
- "Ugye szépek lesznek, mint azelőtt?"
- "Ugye lesz majd füst, ami betakar?" - meditáció-kontempláció egyik fokozatához kapcsolódó testi érzés, ezt nevezték a magyarok régebben vélhetően rejtezésnek-révülésnek. Lelki "varázslepel" borult rá. (Arvisura: "Enlitt leple borult rá" / "ráborult a látóemberek ezüstköde")
- "Ugye nem játszik, aki nem akar?" - a koncentráció tökéletes fokának a leírása.
Egy példa szerint, ha egy pallót leraknunk a földre, könnyen végig tudunk rajta sétálni. Ha öt emelet magasan van a palló, a túlzott figyelem, túlzott ingerület miatt nem csak a szükséges izmok, hanem azok mellettiek is kapnak ingerlést, amely általában az ellentétes mozgásért felelős, így, leesünk. A tökéletes koncentráció a pontos helyre és pontosan a szükséges mértékben való hatás kifejtéseként jelenik meg.

"Mondd ugye szép, az utca, ha ég! Hát nem gyönyörű, ahogy izzik az ég?" - szintén a meditáció-kontempláció adott fokához kapcsolható, amelynél a körülvevő világ átszíneződik egy égi, fénylő (itt: "égő"), izzáshoz hasonló minőséggel. Hogy ne legyen kétségünk, az itt említett égés az Éghez van kapcsolva, "Hát nem gyönyörű, ahogy izzik az ég?", vagyis az Ég fenti minőségét sikerült lehozni ide a földre.
Mivel ez -általában véve- lehetséges, ezért mondja a cím, hogy "Kérlek, ne félj". Különösen, hogy a félelem, azaz a hit, a bizonyosság elvesztése az, ami megakadályozhatja az Égi fény lehozását.

(Ha a füst helyére árnyékot helyettesítünk, annak az égéssel, sőt, izzással és a szállás-repüléssel való kapcsolata egészen megdöbbentő. A köznapi lélek mellett a hagyomány tud egy árnyéklélekről, amit a magyarok "íz"-nek neveztek, pl. ízzé-porrá törlek. Ez a lélek van kapcsolatban az Éggel. Az északi-manysi „is” (kiejtve: „isz”) jelentései: „árnyék”, „árnyékszellem”, „kísértet”, „kor”, „régi/ősi/öreg”, ill. „is-­χor” „árnyék, árnyéklélek”. De ugyanott: „iseltaχ­tili” – „felmelegszik”, „iselti naηχ-” – „felme­le­gít”, „iselti” – „melegít, forral”, „isem” – „forró, izzó”, „iserti” – „gyöngyöz, bugyborékol”, „isili” – „forr, melegszik”, „isselti” – „melegít, forral”, „istaχ­ti” – „melegszik”, „isti” –„melegít, éget”, stb. (Az átírások nem teljesen pontosak, egyes kiegészítő hangjele­ket nem sikerült megjelenítenem.) Ugyanebben a környezetben még ezeket találjuk: „isapi” – „leszáll”, „isi” – „leszáll (madár, szár­nyas rovar), madárleszállóhely”, „isih, isilali, issili” – „többször le­száll”. Az „isz” tehát a manysiban az árnyékkal, (árnyék)lélekkel, hő­vel, ill. leszállással kapcsolatos. A beszámolók pontosan így írják le az egyik fajta „réülést”, egy fentről leereszkedő, „rászálló” hő­érzet­ként. „A manysik ezért a révülés tényét így írják körül: „isten heve, bálvány heve szállja meg”, „a bálványnak nagy heve, istennek nagy heve jött reája”, „a bálvány vagy isten hőt bocsátott (helyezett) reá”” – válogat Diószegi Vilmos Munkácsi Bernát gyűjtéséből.
A füst/árnyék, az izzás-égés és a repülés együttes megemlítése így nagyon régi hagyományra rezonál rá.)

Az elmondott történés éji sötétet említ, ami így a történés jelentőségének külön hangsúlyt is ad: "Az utca sötét, egy lámpa se ég", vagyis a környezetünkben teljes sötétség van, nem ad semmi égi-égő fényt, míg a meditáció-kontempláció eredményeként "izzani" fog a környezet, az égi minőség izzó fénye megjelenik: "Mondd ugye szép, az utca, ha ég!".


Az utolsó refrén pedig elmondja, hogy mindehhez az anyagi világból mindössze mi kell:

"Az asztalon áll egy gyertya; ha ég, ez a kis pici láng célpontnak elég..."
Az égő gyertya "kis pici" lángja megidézheti az Ég minőségét.

Nos, "Hát nem gyönyörű, ahogy izzik az Ég?"
;)