József Attila: Gyöngy

József Attila: Gyöngy

Gyöngy a csillag, úgy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szőllő, fürtösen,
s mint a vízcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik
a bús földet díszitik.

Kezed csillag énnekem
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
összefogva sziveink.

Az első versszak egy csillagot mutat gyöngyként, légies, éteri módon.
A második versszak egy barázdás göröngyöt mutat gyöngyként, "csámpás", földies módon.
A harmadik versszakban megtudjuk, hogy itt a nő keze a "csillag", és, talán az ujjak mint sugarakról jelent meg ez a kép, a (költő) férfi durvább, nehézkesebb keze pedig a másik gyöngy. A nő keze fent, könnyedségével és hűsségével, "sugaraival" a költő hajába simíthat. A férfi talán a nő melléhez hajtja a fejét, a keze pedig a nő szívén.

A gyöngy így az egyesítő minőség, ami mind a nő légies, mind a férfi földies minőségében jelen van, így őket egyesíteni képes. A férfi "göröngy" keze "elporlik", azaz kinyílik, a lehulló "csillaggal" pedig a két kéz egyesülve, együtt gyöngy alakot formáz.

A gyöngy a két - égies-légies és földies - ellentétes minőségben megjelenő azonosságnak és egymás felé történő vonzásnak a képe.
Az összefonódásuk, a két "fél" kerek egésszé összeolvadásának a képe.