A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.
"A szépség és a szörnyeteg" egy európai mese, mely legismertebb változata Jeanne-Marie Le Prince de Beaumont tollából 1756-ban jelent meg, azóta pedig többször is feldolgozták. Az egyik utolsó a 2014-es francia film, mely némileg "stilizált" eszközöket használ - így könnyen elemezhetővé válnak bizonyos fordulatok -, illetve, többször ki is bővíti a történetet.
A mese általában a nővé, sőt, asszonnyá válás problémáival foglalkozik, hasonlóan például a Hamupipőke, Hófehérke, Csipkerózsika történetéhez. Az otthonát elhagyni kénytelen fiatal lány egy idegen szörny, a férj, azaz egy rémisztő szőrös vadállat "kastélyába" kerül. Vajon sikerül-e a Szépségnek, Belle-nek túllépni a megütközésén, fel tudja-e fedezni a riasztó külsőségek mögött a mélyben rejtőző herceget?
Kezdetben Belle a szép elképzeléseinek gyermekien ideális világában él, mely egyrészt apja gazdagságából táplálkozik. Apja egyedül neveli a gyerekeket, így a korán meghalt anya is ideállá formálódhatott: a lány nem láthatta az együttélés súrlódásait, a veszekedéseket, de a valódi érzelmeket sem. A mese eredeti változatában csak három lánytestvérről van szó, így ott a fiúk mindennapi társaságát sem ismerhette meg. A filmben ugyan látunk három fiútestvért, de ők fajsúlytalanok, és a nagy házban az útjaik akár el is kerülhették egymást. A történet kérdése tehát, hogy Belle a testetlen ideák világában fog elveszni, vagy képes az ideálokat a valóságban megteremteni? Két lánytestvére a felszínességével mintha a sikertelen cselekvés alternatív valóságát mutatná meg. Amíg a két lány ékszereket kér az apjától, addig Belle egy olyan "rózsát" (a férfi jelképe) szeretne, amely sehol másutt nem terem, amely egyedi, különleges.
'Csak én akarom tisztázni a helyzetet?'
A mese megmutatja a jövőteremtéshez feltétlenül szükséges lelki beállítottságot: amikor az apa elveszti a vagyonát, és vidékre költöznek, Belle ott is meg szeretné teremteni maguk körül a - gazdagságtól független - igazi Szépséget, sőt, hiányozna is neki a tevékeny élet.
Tökfejek gondozása - 'Csak engem érdekel a jövő, a (sütnivaló) tök?'
Az akkori időkben egy fiatal lány számára az asszonnyá válás fordulata elkerülhetetlen volt. (Ma "csak" félben marad az élete.) A történetben ez a "kötelezőség" úgy jelenik meg, hogy a korábbi, kiapadhatatlannak látszó apai erőforrások elvesznek (ez megtörténhetne az apa halálával is). A film érdekessége, hogy itt a vagyon végleges eltűnésével egyben az apa is elveszti a lányát: a Triton és a Leviatán mellett a Szirén nevű hajó (Belle jelképe) az, amelyet "elvesznek" az apától. Mivel az apa egyedül neveli gyerekeit, így az apa "elvesztése" (a filmben: az apai erőforrások elvesztése) végérvényesen kötelezővé teszi Belle számára a fordulatot. (Ha az anya még élne, az ő újraházasodása konzerválhatná a lány helyzetét.)
A mesét réges-régen megszülő valódi történetben valószínűleg az anyagi problémákba került apának, illetve az egész családnak a helyzetét megoldotta volna egy házasság, ahogy a Szörnyeteg a bajba került apának ételt és szállást is ad. Az apa elviszi a házasság lehetőségét, mint rózsát Belle-nek. Ha ez megoldja a helyzetüket, a lány belemegy az alkuba, de kérdés, hogy leendő férje tette mögött "hercegi" jószívűség vagy csak egy "szörnyeteg" üzleti tranzakciója van?
A kastélyban az álmokat valósító Élet vize
Belle megérkezik az elhanyagolt kastélyba az elhanyagolt vadállathoz. Egy, az irrealitás ideái között élő lány azonnal elmenekülne erről a helyről. Belle maga is iszonyodik mindentől, azonban lelke igazi, hamisíthatatlan minősége álmaiban meglátja a felszín mögötti lehetőséget arra, hogy még itt is megteremthető a Szépség.
A házasélet eseményeit, illetve gondolatkísérleteit szimbólumokként látjuk, amelyek néha egészen elképesztően direktek. Rögtön ilyen az első álom, ahogy Belle a legsérülékenyebbnek érzett "pontján" át látja a férfiakat.
A "tükör" mögött először két nő véleményét halljuk a férfiakról: "Ordítanak, mocskosak és féktelenek. Olyan idegesítőek". A hercegnő megjegyzi: "Ám egyikük el fogja nyerni a szíved". És a gondolatkísérlet: "Nos, akkor pokollá teszem az életét". A barátnő mintha a hercegnő gondolatait fogalmazná meg, ahogy később a férjének mondja is: "A szagod, mint egy vadállaté". Majd megjelenik a herceg, a vadász, akinek a képe így a vadállatisággal is összefonódik. Majd azonnal a hűtlenség kerül szóba, később pedig az aranyos őz, akit a herceg már régóta próbál levadászni.
A lány "szempontja", a "tükör", mely a férfi "kendőzetlen mivoltát" megmutatja
A képeket így fordíthatjuk le: ha a lány végérvényesen a férjének adja magát, akkor ne vadásszon már más szőke "őzikékre" ("Nem akarom, hogy napokra eltűnj, míg próbálod elkapni. Szörnyen magányosnak érzem magam itt, nélküled.") A férfi erre azt mondja, hogy számára az utód (mégpedig fiú, aki így a nevét is továbbviszi) a legfontosabb.
A hercegnő: "Szeretném, ha nem vadásznál tovább arra az őzre."
Belle kezdetben gyerekesen viselkedik: "Szeretem, mikor az emberek azt hiszik, gyerekes és haszontalan vagyok". A szörnyeteggel nem tud megbarátkozni: "Úgy beszél, mint bármely más férfi" - mondja neki, "Éjt nappallá téve várom, hogy eldöntse a sorsom". Pedig a férfi ezt mondja: "Ha beletörődnél a sorsodba, kielégíthetném minden vágyad". De Belle: "Azt hiszi, egy olyan szörnyeteg, mint ön, boldoggá tehet egy ilyen nőt, mint én?" Majd később egyedül így kiált fel: "Majd én megmutatom ennek az állatnak".
A kastélyban lévő fura lények a vadász kutyáinak és a férfit hűséges kutyaként szolgáló háznépnek a megjelenítései, akik suta rokonszenvvel veszik körbe a lányt.
A következő álomban láthatjuk, ahogy a herceg bejelenti felesége terhességét: "A birodalmunknak végre van egy örököse", majd a hercegnő számon kéri az ígéretet az arany őz üldözésének felhagyásával.
Vékony jégen
A fiúörökösként megjelenő közös jövő építése, az "egy család" eszménye úgy tűnik a lányt is foglalkoztatni kezdi. Az álom után ugyanis azt látjuk, hogy Belle nagyon meg szeretné látogatni a családját, és ezért felajánlja, hogy a Szörnyeteggel táncol egyet. A táncban néhány pillanatra megjelenik Belle számára az "együtt" és "szép", közönség által is megtapsolt álma, de újra az idegenkedése lesz az erősebb: "Hercegi ruhába bújik, azt gondolja, hogy ember, pedig ön nem más, mint egy kegyetlen és magányos szörnyeteg. Próbálkozhat amivel csak akar, de mindig is undorodni fogok öntől".
Hogy az örökössel kapcsolatos milyen "táncot" ajánlott fel Belle, azt a következő képsorok pontosítják. Belle úgy látja ("kilesi"), hogy a szörnyeteg ráveti magát egy kismalacra és felfalja (vagyis őt). Majd a következő képek megint döbbenetesen direktek (18+), a befagyott tavon a menekülő Belle-t leteperi a szörnyeteg, fölé hajol és Belle ekkor megdöbbenve érzi, hogy beszakad a jég(hártya). Belle ekkor elmerülne, azonban a "szörnyeteg" kihúzza a vízből. Akárhogy is, Belle a következő reggel vörös rózsával a kezében és kavargó érzelmekkel a lelkében ébred fel.
A "táncot" követő reggelen
Az újabb álom
A felajzott íj és az aranynyílvessző
Belle engedélyt kap arra, hogy látogatást tegyen a családjánál; talán felmerült benne a vágy, hogy az otthon melegét a "szörnyeteggel" is próbálja megteremteni. A következő álomban a "tükrön" át azonban azt látja, hogy a "vadász" nem áll le az "arany őz" becserkészésével. A férfiak beszéde is meglehetősen direkt: "Nézd a remegő lágyékát, a fényes szőrét. Szinte érzem az illatát". A herceg felajzott állapotban és íjjal, (arany)nyílvesszőjét előre szegezve levadássza az őzet. A meglőtt őz a haldokló hercegnővé válik, vagyis: ha a herceg továbbra is mindenféle aranyos őzekre vadászik, azzal a "mez"-telen - védtelen hercegnője lelkét öli meg (pedig a nő azt mondja: "Meg akartam ismerni az érzést, amit az emberek szerelemnek hívnak"). A herceg ekkor elveszti a jövő (a trónörökös) ígéretét is, sőt, mert a nő az "erdő nimfája", egyben a Természet világához való kapcsolódást - ekkor a férfit az "egész világ" elátkozza, szörnyeteg lesz.
A film annak a két lehetséges kimenetelét is megmutatja, ha a férfi nem tud leállni a "vadászattal", "szerencselovag" marad. Több, mint valószínű, hogy nem lesz szerencséje, adósságokba vagy egyéb sötét ügyekbe keveredik, amin egy idő után rajtaveszt (ő a lány egyik bátyja). Valószínűtlen, mégis lehetséges, hogy egy szerencsecsillag (Astrid - "astra" = "csillag" -, az érzékeny igazlátó jósnő) melléje szegődik, aki biztos kézzel vezeti a jövő útvesztőjében. Ennek a valószínűtlen esetnek a megjelenítése "Perducas", aki folyamatosan pattanásig "feszíti" a lehetőségek húrját (a neve "vezető", "húzó", "nyújtó", "nyerő", "tartó", "hosszabbító", "kitartó", "rávivő", de "ivó" = (torkán) "lehúzó" jelentésű is). Ez azonban egyrészt elbizakodottá teszi, akit már nem tud követni a szerencse csillaga, másrészt pedig az ilyen ember egyre inkább az "én"-ben és nem az "együtt"-ben gondolkodik (Astrid figyelmeztetését figyelmen kívül hagyja: "A kártyáid többé már nem döntenek semmiről. Én döntök", majd Perducas az életét félve Astridot, szerencsecsillagát hátrahagyja).
(A film utal arra is, hogy a kalmár apa szintén szerencsevadász volt: finom érzékenységű vezérlő csillaga nélkül elbizakodottságában túl nagyot kockáztatott, s ezen az egész családja vesztett; sőt, ez az akaratos elbizakodott szerencsejátékos féloldaliság a film szerint öröklődik is!)
A csapásra a szerencsevadászok elveszítik a lábuk alól a talajt
A szinte biztosan vesztő vagy rendkívül kétségesen nyerő szerencsevadász mindkét esete egy jellemzőben közös: a rendelkezésre álló erőforrásokat elherdálja, azokkal nem gazdálkodik, nem az igazi életet gazdagítja - ezt látjuk, amikor a rablók a kastélyba és a nagyterembe érnek. A kép érdekes módon vegyül össze egy olyan érzettel, mintha Belle régi családja "látogatást" tenne a lány új otthonában: a hívatlan "vendégek" szinte pazarló fosztogatókként a magukénak tekintenek mindent - pedig ahhoz csak Belle-nek van joga. A hűséges háznép, a segítők és szolgák a mesében most "óriásokként" jelennek meg és próbálják megvédeni az otthon szentségét.
A "vadászat", a szerencselovagság betör az otthon szentségébe és elpusztításával veszélyezteti. Képileg ez úgy jelenik meg, hogy Perducas az arany nyilat a szörnyetegbe döfi - azaz a szerencselovagként elkövetett tettei miatt a saját "vadászszerszáma" fogja a "szörnyeteg" férfi vesztét okozni.
A pusztulás betör az otthonba
Igazi tükröt láthatunk abban a jelenetben, amikor Perducas és a szörnyeteg egymással szemben állnak. Perducas kérdezi: "Mi vagy te? Egy oroszlán? Egy nagy macska?" Majd: "ha nem akarod, hogy bántsam a kis játékszered, akkor elengedsz"; vagyis: a férfinak el kell engednie szerencselovag-természetét, ha meg akarja tartani Szépséget, a jövőt. Egyébként, ha mégis a szerencsevadász attitűd győz, minden széthullik és a pusztulás veszi át a palota felett a hatalmat - ahogy ezt képileg is látjuk. Az összefogás (Belle testvérei) próbálják a rombolást visszatartani, míg időközben Perducast, a mindent a végletekig túlfeszítő szerencselovagot befonja az enyészet.
A "Szörnyeteget" csak az otthon melege és Belle szeretete - az "Élet vize" tudja megmenteni, az, ha a lány már nem vadállatnak tekinti őt, hanem meg tudja látni benne a herceget. Ha már Belle nem gondolja azt, hogy, ha együtt kell vele élnie, "Nos, akkor pokollá teszem az életét". Meg tudta nyitni a szívét, és az álmait, a Szépség megteremtését próbálja követni. Így találhatja meg a rózsát, ami "nem akárhol terem", míg felszínes nővérei "hozzámentek egy ikerpárhoz, és még csak megkülönböztetni se tudták őket", azaz olyan férjet választottak, akiből tizenkettő egy tucat.
A film bájos érdekessége, hogy a történetet egy anyuka meséli a kisfiának és kislányának, és végül látjuk, hogy az anyuka maga Belle, a vidéki házban, amely palotává válhatott, hiszen megteremtődött benne az igazi Szépség. A Szépség finom megérzésének szerencsecsillaga és a harcos "szörnyű" tetterő csodát teremthet, ha a "jövő" és az "együtt" nevében lépnek szövetségre. "Szép álmokat"... "aludjatok, drágáim" - köszön el a film végén Belle.
A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.
David Lynch Mulholland Dr. című filmjén rendkívül erős tervezettség érezhető. Az ilyen történetek mindig egy határvonalon billegnek, hogy be tudnak-e vonzani valamely mélyebb tartalmat, vagy csak a készítők koncepcióinak erőszakolt magyarázkodásai maradnak - ez leginkább csak a film későbbi történetén keresztül ellenőrizhető, hogy hagy-e mélyebb nyomot a nézőkben. A tervezettség egyszerre meg is könnyíti a történet értelmezését, mivel linearizálja azt, másrészt viszont nehezíti, mert a szimbólum-fordítások kevésbé az univerzalitást, a közös tudattalan eszköztárát használják, hanem a készítők esetlegesen irreális, így irreleváns képzeteit követik.
Mennyire megtervezett a film? Az író-rendező Lynch maga 10 ötletet ad a történet megfejtéséhez (?!).
A történet fő árama egy fekete hajú nő (Rita) és egy szőke (Betty) körül zajlik. A limuzinban utazó fekete hajú nőt a Mulholland Drive-on meg akarják ölni, ezt azonban egy baleset megakadályozza. Amnéziás lesz, a saját nevére sem emlékszik, majd egy lakásban talál menedéket, itt talál majd rá Betty. A fekete hajú nő egy plakátról választja magának a Rita nevet. Közben a szőke Betty megérkezik Los Angeles-be, hogy filmszínész legyen (vagy színész, de a legjobb, ha mindkettő).
A kameramozgás suhanást, lassú körbenézést utánoz, ami álomszerűvé, vízióhoz hasonlóvá teszi a történetet, így viszonylag hamar azonosítható, hogy itt szellemről van szó. Rita talán elkerülte a gyilkosságot, talán nem (mert mindenképpen túl nagy party-ba keveredett bele, így a "baleset" a halála körülményeinek az átfogalmazása is lehet), de valójában meghalt, de ezt nem tudatosította. A szelleme elindult a város fényei felé (ahogy egy szellem tenné, nyílegyenesen lefelé a lejtőn, árkon-bokron át), majd beköltözik egy elhagyottnak tűnő lakásba. Ezután megpróbálja azonosítani önmagát.
Rendkívül stilizált a balesetet kommentáló két "nyomozó" (ők is, és mások is - ez az előre tervezettség egyik átka). Amit biztosan tudunk, hogy egy elveszett lélekről van szó, aki nem ért célba. A nyomozók így valaminek az őrei lehetnek, például, akik valamely kapun átjutást felügyelik.
Az ördögi mindent (el)igazgató
Közben Betty megérkezik Los Angeles-be a nagy terveivel. Végig idilli felfűtöttséggel tesz és mond mindent, ami arra utal, hogy egy vágyálom beteljesedését álmodja meg éppen. (A házfelügyelő egyértelműen ördögiként van ábrázolva.) Érdemes ezt az irreális, felszínes lelkesültséget összehasonlítani azzal komorabb, de sokkal mélyebb lelkiállapottal, amikor később a valóságban reggel kávét főz (pontosabban: arra visszaemlékezik). A film elején ennek az átfogalmazását látjuk, ahogy az élet haláltáncából a csillogásba emelkedik, "csillag" lesz, sztár - de ebbe a helyzetbe valójában csak a démoni idős férfi és nő hozta.
Ebben az "álomban" egy csodás lakásban lakhat, eljut egy meghallgatásra, a főszereplőt is lejátssza a színről, mindennek ott "véletlenül" egy nagy casting-név is a tanúja lesz, aki azonnal elviszi egy "igazi" nagyágyú film válogatására. Amerikai álom egyetlen délután néhány órájában teljesülve. Ekkor azonban megtörik az ív és elrohan, hogy segítsen barátnőjén.
A valódi Diane/Betty
A test meghal, de a dal még folytatódik, amíg...
A "Silencio" klub egyértelművé teszi, hogy itt szellemekről van szó. (A klubba már a fejbe lőtt nő megpillantása után jutnak el. A lakásban is két szellem látogatását láthatjuk.) "No hay banda! No hay orquesta!" - "Nincs együttes, nincs zenekar", mégis halljuk a zenét. Az énekesnő meghal, de az éneke még ugyanúgy folytatódik. A halott lelke folytatni próbálja élete énekét. A testből kiszálláshoz esetenként a rázkódás érzetét kapcsolják és ezt látjuk Betty esetében, akit a ragaszkodása miatt még nem sikerült kiemelni a képzeteiből - ottmarad barátnője mellett, hogy hazakísérje. Itt találják meg a rejtélyeknek azt a dobozát, amely felnyithatja Rita szomorú ("blue" - a doboz kék) titkait. Úgy tűnik, hogy Betty (az idős férfi és nő két démonja általi) ideküldésének a célja valójában az volt, hogy Ritára rátaláljon és emlékeztesse a történtekre. A szomorú titkok dobozának felnyitása előtt (mely kulcsa végig Ritánál volt) Betty már eltűnik, majd az elveszett kóbor lélek, Rita belenéz a dobozba, és belezuhan az emlékekbe, belezuhan a semmibe. Az ugyancsak a lakásban időző, már halott nagynéni szelleme hall ugyan valami zajt, de senkit se lát (úgy látszik, nem volt közte és unokahúga között mélyebb érzelmi kapcsolat, ezért sem találkozhattak korábban).
Tétova visszatérés próbálkozása a "Napnyugta" felé
Az újraélt emlékek pontosítják számunkra is, hogy mi történt a valóságban, mi vezetett el a Sunset Bl (Napnyugta sugárút) utáni Mulholland Drive felé: a város fölötti dombon, de még mindig földközelben ragadva."Betty" neve valójában Diane; a pincérnő névcímkéjéről éghetett az emlékeibe a Betty név (inkább bármilyen siker helyett gondtalan pincérnő lehetne, aki semmit nem követett el), így később "Rita" a pincérnő nevét Diane-ként látja. A szőke Diane valóban Kanadából érkezett, hogy színésznő legyen, azonban a (vélhetően) tehetségesebb Camilla kapta a jobb szerepeket. Diane asszisztens maradt, Camilla hozzásegítette kisebb szerepekhez. Diane és Camilla között szerelem szövődik, amit Diane megszállott-posszesszív módon, Camilla viszont felszínesen-könnyedén él meg. Camilla és a rendező flörtölni kezd.
Az ajtó alatt
Diane számára az összeomlás a vacsoránál következik be, amikor Camilla és a rendező bejelentik, hogy össze fognak házasodni. Diane színészi álmai a semmibe tűntek, élete teljességének mentsvára, a szerelme elhagyta, sőt, mintha Camilla tervszerű és kegyetlen kínzásába kezdene. Arra is van utalás, hogy Diane úgy érezte, a rendezőnek vele kellett volna kapcsolatba kerülnie. Diane bérgyilkost fogad fel, hogy ugyanúgy limuzinnal vigyék el Camillát ahhoz a titkos úthoz és öljék meg ott, ahol a Diane érzelmi (vélt) pokoljárása elkezdődött. Szerelme halála után azonban lelkileg összeomlik (a két démon bekúszik az ajtó alatt - nem véletlenül találták ki a küszöböt), és az öngyilkosság (szintén vélt) nyugalmába próbál menekülni.
Diane a bérgyilkossal való megegyezésekor lát a pénztárnál a férfit és talán felRÉMlik benne, hogy: "ezért meg fogunk fizetni". Később a bérgyilkos szellemét a (meg)fizető képében látjuk; álmok kísértik (az ételéhez nem nyúl, ahogy egy szellemtől el is várható), a szintén erősen stilizált beszélgetőpartnerének pedig mindössze az a szerepe, hogy a fizetésre emlékeztesse, majd hátrakísérje a pokol kapuját őrző démonhoz.
A helyzet megvilágítása következik
Részben külön szál a rendező története, aki a főszereplő kiválasztása miatt konfliktusba keveredik a szálakat valójában mozgató pénzemberekkel (akik pedig valójában magának a törpeként megjelenített ördögnek az ügynökei). A rendezőnek a hatalom valódi birtokosaival kompatibilis attitűdjének a beállítása, a (szó szerint is) "felvilágosítása" a Cowboy által történik, akit a rendező először komikus figuraként tekint, akit kijátszhat, majd rá kell döbbennie, hogy a cowboy-"tehenészlegény" esetén éppen ő maga az az elkóborolt tehén, akit akár kisebb, akár nagyobb erőszakkal vissza fognak terelni. A kis jelenet a kávéval mutatja, hogy a pénzembereket semmilyen más - akár szakmai - vélemény nem érdekli, csak akkor mondja, hogy "kiváló választás", amikor a rendező beadja a derekát.
Az Igazi elvesztése
A rendező lepaktál a háttérben álló tényleges hatalommal, ezzel viszont elveszti a készülő filmje igazi szereplőjét, egyben - az utalások szerint - élete főszereplőnőjét is. A nevek alapján Diane úgy érzi, hogy az őt megillető helyre Camilla (Rhodes) furakodott be, és nem tehetsége miatt, hanem őt a háttérből ördögi hatalmak segítették.
Ez a jelenetsor azért is nagyon érdekes, mert a Diane-t játszó főszereplőnőt, David Lynch a számára ismeretlen Naomi Watts-ot egy rövid interjú után azonnal a főszerepre választotta, és ez (megérdemelt) áttörést jelentett a színésznő karrierjében. (wiki: Lynch later said about his selection of Watts, "I saw someone that I felt had a tremendous talent, and I saw someone who had a beautiful soul, an intelligence—possibilities for a lot of different roles, so it was a beautiful full package.")
A siker, a csillogás, de a szerelem vágyott álomképe is a semmibe foszlik. Arra már könnyen választ adhatunk, hogy Diane számára minek a kapuját nyitja ki a gyilkosság megtörténtét jelző kék kulcs.
Mégis, volt egy szerelem. Los Angeles kétes csillogású fényei előtt a két nő arcát látjuk - mintha egyformák lennének. Diane-nek az elkeseredettségénél jóval mélyebben érzett szerelme talán segítette a túl korán, túl értelmetlenül, "ok"talanul az életből kiszakított barátnőjének kóbor lelkét abban, hogy megtalálja az útját.
A film végén a "Silencio" - "Hallgatás" klubban a nézők szintje fölötti páholyban ülő, Hallgatás kékhajú (blue) Istennője a kiüresedett színteret nézi is kimondja az örökre vonatkozó végszót: "Silencio".
A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.
A Mr. Nobody több szempontból is különleges film.
Vannak olyan, "koncepcionális"-nak nevezhető filmek, amelyeknél túlságosan erős előre megszerkesztettség ismerhető fel. Az ilyen filmek általában az alkotók bizonyos racionális valóságértelmezéseinek a megjelenítései. Az erős szándékoltság, erőltetettség viszont meg is akadályozza, hogy az alkotási folyamat "feljebb", magasabb valóságérzékelés felé kapcsolódjon, így valódi tartalom is megjelenhessen a műben. Én alapvetően ilyen filmnek tartom például a "Cloud Atlas", "Inception", "Eat Pray Love", a "Matrix" (részben az első és nagyon a többi részét) filmeket. Az én megítélésem lényegtelen, az igazi indikátor, hogy a hasonló filmek egy idő után eltűnnek a felejtés süllyesztőjében, mivel egyéni képzetekhez és nem az univerzalitáshoz kötődnek.
A Mr. Nobody-ban is érezhető egy erős koncepcionalitás, azonban a történet valódi és nagyon lényeges tartalommá forrja ki magát.
Ugyancsak a filmek egy csoportja, amikor pontosan kimondják a filmben azt a kulcsot, amellyel maga a történés bizonyos, valóságban megtörtént helyzetek, cselekmények szimbolikus átfogalmazásaiként értelmezhető. Ilyen például a "Life of Pi", "Bibliothèque Pascal", "Mulholland Drive" (bizonyos szintig). A történet a szimbolikus megfogalmazási módok ismeretében a kulcs kimondása nélkül is értelmezhető (például, Pi esetén a csónak alatt elúszó bálna már nagyon hangsúlyos jelzés), azonban így kétség sem férhet ahhoz, hogy mi a "valódi történet" a háttérben.
A Mr. Nobody esetén látványos, hogy különböző gondolatkísérletekről van szó, azonban a vége felé pontosan el is hangzik, hogy minden, de minden csak egy kilencéves kisfiú képzeletében játszódik le.
Ha én lettem volna ott?
A képzelet működését többször is tetten érhetjük, nem csak a Mars-utazás történetében, hanem, néha látjuk, ahogy a "színfalak mögött" felépül vagy éppen lebontódik a valóság, vagy visszatekerődik a történés az időben. A hírekben látott robbantásos balesetbe egyszer csak beleképzeli magát Nemo, hogy "mi lett volna ha"...
Díszletépítés a színfalak mögött
(A filmet én az "időhurok" kategóriába sorolom, mivel az alternatív elágazások lényegében ugyanazt a megközelítést fejezik ki.)
Elágazó (élet)utak
A film kulcsmomentuma az a pillanat, amikor a kisfiúnak dönteni kell, hogy az apjával vagy az elköltöző anyjával éljen tovább. Ezen a ponton a jövendő életútját ábrázoló vágányok elágaznak. Mi a helyes döntés? Maradjon az elhagyott apjával, akinek szüksége lenne rá, vagy szálljon fel anyjával az ismeretlenbe vivő vonatra? A korábbi történések csak az "anamnesis", a vizsgálat és diagnózis megfelelő kiindulópontjának felállítása miatt fontosak. Látszatra később megjelenik egy másik döntés is, hogy a három kislány közül melyiket válassza majd társául, az esküvővel melyik kapun fog majd a felnőtt életbe lépni? Azonban a párválasztást, a "jövendőbelit" gyakorlatilag determinálja az, hogy az anyja vagy az apja mellett fog maradni.
Fel kellene szállnia a piros vonatra?
A menni vagy maradni döntését élet-halál kérdésnek látja; a film is szinte azonnal három lehetséges halál-változattal kezdődik, és a későbbiekben továbbiakat is láthatunk. Ha rosszul dönt, az akár a halálához is vezethet, vagy a tetszhalott nem-élethez, vagy, hogy Senkise lesz belőle, Mr. Nemo Nobody. (Aki Jules Verne-t olvasott, különösen pedig minden mindentudó tudja, hogy a "nemo" latinul "senki" jelentésű.) Tucatember lesz, akinek az élete semmilyen jelentőséggel nem bír, a rácshoz igazodó kockaemberek egyik, jelentéktelen kis kockája.
Bekockulás veszélye
Korai téves valóságértelmezés eredménye
Ki is ez a kisfiú? Ha közelebbről megnézzük, egy rendkívül idegesítő, akaratos, mindent tudni vélő és kimagyarázó gyerekről van szó. Azt állítja, hogy néha látja a jövőt (naná, mert a Felejtés angyala, stb., stb.), viszont a film ennek pontosan az ellentétét mutatja. Anyja új barátjának mondott balesete nem történik meg; Nemo célja csak az, hogy elijessze a férfit. Az, hogy Nemo a "jövőlátásaikor" összepisili magát, éppen arra utal, hogy totális rejtély számára a jövő, ami valójában halálra rémiszti a rendkívül erős képzelete miatt, ami szörnyűbb és szörnyűbb kimenetelek lehetőségeit vetíti a valóságba. Folyamatosan képzi a negatív kimenetelek jövőképeit, azt pedig, ami véletlenül teljesül, pozitívan erősíti meg magában, hogy mindazt előre "látta". Nem véletlen, hogy gyermekkorának egyik alapélménye éppen az a téves valóságértelmezése, amikor a lépcsőn leeső anyját kineveti.
Igazán milyen volt? Á, csak viccelek...
Az életbizonytalansága miatti kényszeres értelmezés az egyik jövőkép-életben is megjelenik, amikor Nemo egy ismeretterjesztő show előadója. Az, amit elmond, annyira hangsúlytalan és felszínes, hogy még nagy vonalakban visszaidézni is nehéz. Ezt ő maga is érzi, rá is kérdez a producere véleményére, aki először valóban negatív megnyilatkozást sejtet, de azután inkább tréfával enyhíti a helyzetet.
Menni vagy maradni? Első pillantásra a helyzetet úgy látnánk, hogy az apa okozott egy balesetet, ami mély depresszióba sodorta; az anya viszont hamarosan egy új kapcsolatba kezdett. Csak utalásokból látjuk ("Én vagyok a hibás?"), hogy az okoskodó Nemo árulta el az anyát, az apja felelősségre vonta feleségét és ebből pattant ki a válás. Tehát, mintha az anya hagyta volna cserben az apát és a családot.
Ha alaposabban megnézzük ezt a részletet, akkor viszont azt látjuk, hogy a baleset után az apa az önsajnálatába merült el, tehát éppen, hogy ő az, aki cserben hagyta a feleségét és a családot. Az anya viszont nem egy áldozat-típus, így inkább előbb, mint utóbb felmerült benne a továbblépés.
A pszichiáter, a rejtély és a Rorschach-teszt képe összeolvad
Az "anamnesis", az előtörténet még további részleteket is elárul. Az apa alapvetően a képzeletvilágában él, ami veszélyes figyelmetlenséggel társul: egyetlen falevél is balesetet okozhat a számára, bár a történet elején ez pozitív kimenetelű - a feleségét így ismeri meg. Később azonban egy tojáshéjon akad fel, és ez eredményezi a döntő balesetet. Az, hogy mennyire téves a valóságértelmezése, mennyire irreális világban él, azt jól látjuk abban a jelenetben, amikor a hétvégére napfényes időt jósol.
(Érdekes részlet, hogy a fiú az anyja illata alapján választja leendő szüleit. Ez egy irracionális döntésnek tűnik, azonban a szaglás pontosan a genetikai, közvetve pedig az énszerkezeti kompatibilitást képes ellenőrizni.)
Maradjon-e a fiú a biztosban, az apjánál, akinek nyilvánvalóan szüksége lenne rá, vagy kövesse - az apját a bajban cserbenhagyó - anyját a kockázatos ismeretlenbe, és ő, Nemo is hagyja sorsára az apját? Rendkívül nehéz kérdés. A tökéletes megválaszolásához egy teljes élet tapasztalata, és az összes életpálya végigkövetése lenne szükséges. Ezt láthatjuk a "jövőben". A férfi így egy Senki a halál közelében, aki körül pereg az idő, ahogy a halál felé közelít, miközben mindenki élettel telinek és örökéletűnek látszik (ahogy az őssejtes-disznós szimbólum mutatja).
Haldoklok, miközben mindenki kicsattanóan élettel teli, mint egy malac
A kapcsolat lehetősége a stég végénél
Az apa az irrealitást, képzelgést, az áldozat szerepét képviseli, az anya viszont az aktivitást és az életet. A döntés lehetséges kimeneteleinek első megvilágítója a kislány Anna megjelenése, aki egyben az élhető párkapcsolatot is jelképezi, így látjuk először a kisfiú csodáltjaként, majd az újabb kapcsolatot kereső anya barátjának lányaként.
Egyben tartás képtelensége
(Az apával maradás érdekesen kapcsolódik a cipőfűző elszakadásához; vagyis, itt is valami figyelmetlenség és felelőtlenség okozza a "balesetet", illetve ehhez az életúthoz az egyben tartani képtelen, gyenge minőség választásának képe is társul, tehát, mintha a cipőfűző is az apa szimbóluma lenne.)
Először az anyát követő fiú jövőjéből látunk részleteket, akinek a kiállhatatlan természete miatt gyakori összetűzése van az áldozatszerepre immúnis anyjával. Azonban, ha Nemo ezt a sértődött vaddisznó-szerepet követi, akkor nem csak anyja mellől irtja ki a lehetséges jelölteket, hanem önmaga is később egyedül marad (Annával való találkozásának két változata a tengerparton).
Három JÖVENDŐbeli
A három lehetséges "jövendőbeli" három fő életutat jelenít meg. Az Interneten több helyen láthatjuk annak elemzését, hogy a filmben mindháromhoz "színkód" tartozik. Anna az élettel teli piros. Elise, aki inkább önmaga árnyékaként a túlvilági, elíziumi mezőkön van, mint az életben, a kék színt kapta, vélhetően, mert a blue az angolban a szomorúságot is jelöli. Jean-é pedig a sárga.
Ha Nemo az apjával marad, akkor az áldozatszerepre "áll rá", kiszolgálja az őt lassan fel sem ismerő apját, majd a másba irreálisan szerelmes Elise kínlódásához fog asszisztálni. Nem csak, hogy nem tud segíteni rajta, de a helyzetbe való leragadásával, továbblépésre való képtelenségével a saját életét, a körülötte lévő tárgyakat és a gyerekek lelkét is pusztítja.
Az élet (piros) páholyából nézve
Felmerülhet benne, hogy nem lett volna jobb, ha már akár rögtön az esküvő után elveszti a feleségét? (baleset a hídon) - ekkor viszont a meg nem történt szép élet képzetében, valamint a halál és a visszafordíthatóság igézetében vesztegeti el az életét. Elise irrealitását mutatja az a kis jelenet, amikor régi szerelmének képét nézegeti a fodrászatban, aki meg is jelenik a szalonjában, de Elise észre sem veszi, annyira elmerül a képzelt szerelme utáni álmodozásban - mindezt az Élet (piros székű) páholyából nézi a kis Nemo. Az igazi párja beült Elise székébe, ott volt a kezei között, de nem ismerte fel; s ez a székében megforduló igazi párja - Nemo volt.
Az Annával alakuló jövője tehát ahhoz kapcsolódik, ha az anyjával, Elise története pedig, ha az apjával marad. És ki a sárga színekben megjelenő Jean? Ő egyrészt a "más"; Nemo őt a mellőzöttsége miatt veszi el, így ez nem Jean-ről szól; meg is kérdezi, hogy "Tudod hány cukorral iszom a kávét?" A sárga irigység, a bosszú ereje Nemót egy sikeres életbe hajszolja, de mindez csak külsőség, tartalom nélkül, ami nem róla szól, hanem "másról", arról, hogy mások mit tartanak sikernek.
Amikor megteremti a (vélt) létbiztonságát, és amikor úgy érzi, már semmi váratlan nem történhet, akkor rátör a fásultság és az unalom. Ugyancsak rendkívül érdekes, ami ezután történik: egy pénzdarab feldobásait kezdi el követni. Ha csak véletlenszerűen, ad-hoc módon döntünk, az nagyon gyorsan akár az életünkbe is kerülhet - mivel ez sem a saját életünk.
Az apja és Elise világa jelenti a valóságtól elszakadt képzeteket, így nem véletlen, hogy a passzivitásra, tétlenségre kárhoztatás itt erősíti be a képzeletét annyira, hogy a saját élete helyett a fantasztikumban írja meg a történetét. Az űrhajó egy szép nagy homály, a Rák-köd (a család, a kapcsolat ígérete) felé indul el, megkerüli az Uránuszt és úgy közelít a Marshoz. Ez meglehetős képtelenség, ha szó szerint értelmezzük, de a hagyományból ismerjük, hogy az Uránusz a váratlanság jelképe. A fiú számára a Mars pedig a kiszámíthatóság maximuma, hiszen "Apa azt állítja, pontosan meg tudja mondani, hol lesz a Mars az égen 100 év múlva" (de: "Az a vicces, hogy azt viszont nem tudja, mi történik vele két perc múlva".) Vagyis az űrhajó a váratlanságot messze elkerülve indul a biztos felé, ami itt is unalomként jelenik meg.
A kiszámíthatóság azonban csak látszat, amit itt a meteorzápor jelképez. Másrészt, a száraz racionalitást követő döntés valójában irreális, amit a brazil munkás esetén is láthattunk, illetve a "Marson", az űrben szétszóródó olcsó biciklik képében.
A túlzott számítás irrealitásba fullad
Az anyját követő életútján a kamasz Annával való kapcsolata szocializálja Nemót, azonban a felelőtlenségük miatt az anya szakít a barátjával és újra tovább indul. Nemo most kénytelen követni, így a lánnyal való viszonya is megszakad.
A szentély
Nemo ekkor viszont fixálódik erre a pontra. Anyja szemébe mondja, hogy "Nem akarok olyan lenni, mint te". Bár majdnem vízbe fulladt, mégis, most medencéket kezd el tisztítani, mert az is Annára emlékezteti. Alapvetően csupasz lakását a fényképekkel Anna és a vele eltöltött idő szentélyévé teszi.
A film többször is utal arra, hogy a figyelem, az empátia, egyben önmagunk kevésbé előre tolása az, amivel jobban beilleszkedhetünk a világ menetébe. (A biciklis elengedése, figyelem a hajléktalan lány irányában, stb.) Ez a "részvétel" az, ami szinkronizálni tud minket az Élet áramlatával. A kilengések stabilizálódhatnak, a cselekmények a szórásaik ellenére ugyanabba az irányba konvergálhatnak. Az apró, véletlenszerű események már nem katasztrófaként szakadnak a nyakunkba, hanem, éppen hogy a valószínűtlen, de kívánatos eredményt hozhatják.
Mi járatban is van Anna a Marson? "Lemérem a Mars és Föld közötti legnagyobb távolságot. Tanulmányi gyakorlat. Tudja, vannak dolgok, amikre várni kell. Nem kapunk meg mindent azonnal." A Mars és Föld közötti legnagyobb távolság a kiszámíthatóság ellentéte, az Élet változatosságának maximuma, és az Élet az a tanulmányi gyakorlat, ahol ezt próbáljuk méregetni. Nemo egy fordított varázskörrel állítja meg az időt, és hívja be Annát az életébe.
Idéző-igéző varázskör
Nemo a film végére meg tudja határozni, hogy Annát kell választania. Nem szabad leragadni az áldozatszerepben, hanem fel kell szállni a változás vonatára, bármilyen ismeretlen kockázatok irányába is induljon. Ha viszont értéket talál, ott le kell ragadnia (amíg az célszerű, reális). És így jó az Élet, mert a túl nagy kiszámíthatóság (amikor nem kell dönteni) fásult unalmat eredményezne, a döntések ignorálása (amikor gyakorlatilag mindegy, hogy hogy döntenél) viszont életveszélybe sodorna. Időben kell lépni, mert bizonyos lehetőségek egy idő után végleg (!) kiíródhatnak a lehetőségek tárházából. És a legfontosabb a világba való "behelyezkedés" érzéke, az élet áramában való részvét, ami a realitáshoz közelít, egyben stabilizálja a kilengéseket.
A film így egy teljes élet tapasztalatának tanulságát tudja bemutatni.
Mit kellene tennem, hogy...
A film legelején a bevezető második kisfilm Skinner galambkísérletét mutatja, és az itt feltett kérdés az, hogy hogyan kell viselkednünk, hogy a kívánt eredményt elérjük. A legelső kisfilm pedig azt mutatja, hogy bármilyen kis butának és esetlennek gondolnánk a galambot, az végül megoldja a számára lehetetlennek látszó fejtörőt és meg tudja szerezni a pálmát.
Lehetetlennek látszott, de végül mégis
A filmben ez az élettapasztalat jóval nagyobb értékként van bemutatva, mint bármely konkrét életút. Hallhatjuk: "Minden egyes élet, a „HELYES”". A megértésnek, a világ látásának más minőségű fokozata összehasonlíthatatlanul nagyobb kincs bármely többé vagy kevésbé boldogságban vagy szenvedésben eltöltött életnél. Az elhangzó Tennessee Williams idézet szerint: "Minden lehetett volna bármi más, és az is csak annyit érne".
És (a halállal) kezd széthullani a valóság
A film arra utal, hogy a végül Nemo, Senkiként valóban meghal, az égitestek megállnak, és visszazuhan most újraélt múltjába.
És megáll az Idő
A tudás a legnagyobb érték, még ha közvetlenül a halál előtt, a valóság széthullásakor is kap formát, így ez a nap lesz... - "Ez az életem legboldogabb napja". Talán csak a túlvilágon, de visszaforog az idő és találkozhat Annájával - megélheti a "a Mars és Föld közötti legnagyobb távolság"-ot.
Kezdetben Belle a szép elképzeléseinek gyermekien ideális világában él, mely egyrészt apja gazdagságából táplálkozik. Apja egyedül neveli a gyerekeket, így a korán meghalt anya is ideállá formálódhatott: a lány nem láthatta az együttélés súrlódásait, a veszekedéseket, de a valódi érzelmeket sem. A mese eredeti változatában csak három lánytestvérről van szó, így ott a fiúk mindennapi társaságát sem ismerhette meg. A filmben ugyan látunk három fiútestvért, de ők fajsúlytalanok, és a nagy házban az útjaik akár el is kerülhették egymást. A történet kérdése tehát, hogy Belle a testetlen ideák világában fog elveszni, vagy képes az ideálokat a valóságban megteremteni? Két lánytestvére a felszínességével mintha a sikertelen cselekvés alternatív valóságát mutatná meg. Amíg a két lány ékszereket kér az apjától, addig Belle egy olyan "rózsát" (a férfi jelképe) szeretne, amely sehol másutt nem terem, amely egyedi, különleges.
.jpg)
