A
"Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások
értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott
szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az
elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS -
a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint
hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében
esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és
megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.
Egy film történetében a megfigyeléseim szerint alapvetően a következő okok miatt jelenhetnek meg irreális fordulatok, helyzetek:
- a szerző a saját irreális világlátását erőlteti bele a történetbe (pl. Felhőatlasz), ami káoszként vagy karikatúra-közeli, nevetséges elnagyoltságokként jelenik meg
- a történet tekinthető a szerző "álmának", így sokszor megtalálható, hogy milyen szereplő(k)ként jeleníti meg önmagát a filmben; ez a szereplő a kelleténél nagyobb súlyt kap és sokszor irreálisan történnek vele a dolgok, ha a szerző a saját magával kapcsolatos vágyálmait a történetbe keveri (ez az előző ponttal lényegében azonos)
- a történetben olyan önéletrajzi hivatkozások vannak, amelyek ok-okozati viszonyrendszerei a filmben nincsenek megjelenítve (ezért is problémásak a "megtörtént eset alapján" filmek)
- a történet egy magasabb összefüggésrendszert jelenít meg, így önmagában csak annak a szimbóluma és nem a hétköznapi jelentésréteg, hanem a felsőbb törvényszerűségek szabályait követi
A film esetén feltűnhet, hogy Adaline-t mindenki körülrajongja. Az igazi valóságban mindenki alapvetően önmagával foglalkozik, rosszabb esetben kihasználja a másikat. Ideálisnak az lenne tekinthető, ha a másiknak egy kölcsönösség keretein belül kedvezne, így kölcsönös segítő-támogató légkör alakulna ki. A filmben azonban mindenki totális és feltétlen rajongással van a "csodálatos" Adaline felé és a legképtelenebb dolgokat is megteszi neki. Ez egy olyan személy (vágy)álma, aki így szeretné látni a világot, vagyis önmagát olyannak látja, mint akinek már a puszta létezése is akkora ajándék a környezete, sőt, az egész emberiség számára, amiért természetes, hogy ellenszolgáltatásokat kap.
Alaposabban megnézve Adaline semmiféle különösebb csodálatra méltó tulajdonsággal nem rendelkezik. Egy könyvtáros, aki hobbiként mindenféle érdekességekkel (pl. Braille-írás, nyelvek) foglalkozik, többnyire felületesen, és a munkája miatt is szenvedélye a várostörténet. Ezenkívül gyorsan, felelőtlenül és valószínűleg másokra életveszélyesen vezet - ami itt szintén hihetetlen csodálatosságként van bemutatva.
A film története szerint egy baleset következtében a 29 éves Adaline egyszerűen nem tud továbböregedni. Az ego önmagát kortalannak szeretné látna, miközben mindenki öregszik körülötte. Adaline "álmodója" számára a 30 év jelenti az öregség veszélyes korát, vagyis, bár múlnak az évek, önmagát még mindig huszonévesnek akarja látni és láttatni. A kora miatt elég jól ismeri mind a városát, mind annak régi híres szereplőit. A kora tagadása miatt válhatott szenvedélyévé a várostörténet ("na, ezek igazán öregek, de persze, én nem").
Az, ami Adaline "kortalanságát" (annak képzetét) előidézte, egy baleset volt. Az indoklássorozat az ezoterikus hablatyolást megszégyenítő logikusság-látszattal rendelkezik. Valójában nagyon is pontosan próbálja elrejteni a valódi "baleset" sorozatot. A felelőtlen Adaline nem ismeri fel a fagyos környezet csúszósságát, letér az útról, hidegzuhanyként egy tóba esik, amibe egy villám csap. Vagyis: egy kapcsolatról túl sokat feltételezett, terhes lett, majd kénytelen volt szembesülni a másik fél fagyosságával, ami szinte villámcsapásszerűen érte. Ezután a férfi meghalt a számára. Majd megszületett a kislánya.
Adaline így valószínűleg a korábbi csalódottsága miatt ragaszkodott önmaga fiatalság-képzetéhez, de az egyre felnőttebb, már-már vénasszonynak tekintett lánya miatt lassan kénytelen szembesülni az idő múlásával. Mivel alapvetően egyedül él és a napjait a kortalan könyvek között tölti, így még könnyebben kialakul számára saját (csodálatos) időtlenségének a képzete. Sőt, fiatalon szült lánya miatt még néhányszor az is előfordul, hogy a lassan felnőtté váló lányával együtt testvéreknek látják őket.
Egy tartós kapcsolat lehetősége Adaline-t régi csalódására emlékeztetné, másrészt pedig az egy olyan szemlélő veszélye, aki közelről látná az öregedés valódi jegyeit. Így Adaline az egyedüllétbe menekül.
Az, ami képzeteinek fenntarthatatlanságát jelzi, az egyrészt a lánya felnőtté válása, tényleges korának (vagy 39 vagy 44 körül lehet valójában) belső érzete, egy régi szerelme által megteremtett sikeres család megismerése, ami, úgy látszik, az életnek, így az öregedésnek is egy élhető környezete. Valamint egy baleset.
A baleset valójában egy cserbenhagyás, ami angolul a "hit and run". (Vagyis, a baleset képében azt látjuk, hogy Adaline mit tett a férfival.) Adaline rádöbben, hogy a hidegségével cserbenhagyta a rá társként tekintő férfit, hidegzuhanyként éri, hogy ugyanazt tette, aminek ő volt a szenvedő alanya számtalan évvel ezelőtt, és villámcsapásszerűen felismeri, hogy valójában öregedik.
Adaline, a magát az égi magasságokba képzelő "üstökös", így visszatérhetett a Földre.
A film egyetlen valós mondanivalója az, hogy az egyedüllétnél egy, a képzetek helyett a realitások világában felépített párkapcsolat olyan sokszorosan telítheti az időt - amiért megéri öregedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése