Adaline varázslatos élete - Az öncsodálat

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

Egy film történetében a megfigyeléseim szerint alapvetően a következő okok miatt jelenhetnek meg irreális fordulatok, helyzetek:
- a szerző a saját irreális világlátását erőlteti bele a történetbe (pl. Felhőatlasz), ami káoszként vagy karikatúra-közeli, nevetséges elnagyoltságokként jelenik meg
- a történet tekinthető a szerző "álmának", így sokszor megtalálható, hogy milyen szereplő(k)ként jeleníti meg önmagát a filmben; ez a szereplő a kelleténél nagyobb súlyt kap és sokszor irreálisan történnek vele a dolgok, ha a szerző a saját magával kapcsolatos vágyálmait a történetbe keveri (ez az előző ponttal lényegében azonos)
- a történetben olyan önéletrajzi hivatkozások vannak, amelyek ok-okozati viszonyrendszerei a filmben nincsenek megjelenítve (ezért is problémásak  a "megtörtént eset alapján" filmek)
- a történet egy magasabb összefüggésrendszert jelenít meg, így önmagában csak annak a szimbóluma és nem a hétköznapi jelentésréteg, hanem a felsőbb törvényszerűségek szabályait követi

A film esetén feltűnhet, hogy Adaline-t mindenki körülrajongja. Az igazi valóságban mindenki alapvetően önmagával foglalkozik, rosszabb esetben kihasználja a másikat. Ideálisnak az lenne tekinthető, ha a másiknak egy kölcsönösség keretein belül kedvezne, így kölcsönös segítő-támogató légkör alakulna ki. A filmben azonban mindenki totális és feltétlen rajongással van a "csodálatos" Adaline felé és a legképtelenebb dolgokat is megteszi neki. Ez egy olyan személy (vágy)álma, aki így szeretné látni a világot, vagyis önmagát olyannak látja, mint akinek már a puszta létezése is akkora ajándék a környezete, sőt, az egész emberiség számára, amiért természetes, hogy ellenszolgáltatásokat kap.
Alaposabban megnézve Adaline semmiféle különösebb csodálatra méltó tulajdonsággal nem rendelkezik. Egy könyvtáros, aki hobbiként mindenféle érdekességekkel (pl. Braille-írás, nyelvek) foglalkozik, többnyire felületesen, és a munkája miatt is szenvedélye a várostörténet. Ezenkívül gyorsan, felelőtlenül és valószínűleg másokra életveszélyesen vezet - ami itt szintén hihetetlen csodálatosságként van bemutatva.

A film története szerint egy baleset következtében a 29 éves Adaline egyszerűen nem tud továbböregedni. Az ego önmagát kortalannak szeretné látna, miközben mindenki öregszik körülötte. Adaline "álmodója" számára a 30 év jelenti az öregség veszélyes korát, vagyis, bár múlnak az évek, önmagát még mindig huszonévesnek akarja látni és láttatni. A kora miatt elég jól ismeri mind a városát, mind annak régi híres szereplőit. A kora tagadása miatt válhatott szenvedélyévé a várostörténet ("na, ezek igazán öregek, de persze, én nem").
Az, ami Adaline "kortalanságát" (annak képzetét) előidézte, egy baleset volt. Az indoklássorozat az ezoterikus hablatyolást megszégyenítő logikusság-látszattal rendelkezik. Valójában nagyon is pontosan próbálja elrejteni a valódi "baleset" sorozatot. A felelőtlen Adaline nem ismeri fel a fagyos környezet csúszósságát, letér az útról, hidegzuhanyként egy tóba esik, amibe egy villám csap. Vagyis: egy kapcsolatról túl sokat feltételezett, terhes lett, majd kénytelen volt szembesülni a másik fél fagyosságával, ami szinte villámcsapásszerűen érte. Ezután a férfi meghalt a számára. Majd megszületett a kislánya.

Adaline így valószínűleg a korábbi csalódottsága miatt ragaszkodott önmaga fiatalság-képzetéhez, de az egyre felnőttebb, már-már vénasszonynak tekintett lánya miatt lassan kénytelen szembesülni az idő múlásával. Mivel alapvetően egyedül él és a napjait a kortalan könyvek között tölti, így még könnyebben kialakul számára saját (csodálatos) időtlenségének a képzete. Sőt, fiatalon szült lánya miatt  még néhányszor az is előfordul, hogy a lassan felnőtté váló lányával együtt testvéreknek látják őket.
Egy tartós kapcsolat lehetősége Adaline-t régi csalódására emlékeztetné, másrészt pedig az egy olyan szemlélő veszélye, aki közelről látná az öregedés valódi jegyeit. Így Adaline az egyedüllétbe menekül.
Az, ami képzeteinek fenntarthatatlanságát jelzi, az egyrészt a lánya felnőtté válása, tényleges korának (vagy 39 vagy 44 körül lehet valójában) belső érzete, egy régi szerelme által megteremtett sikeres család megismerése, ami, úgy látszik, az életnek, így az öregedésnek is egy élhető környezete. Valamint egy baleset.
A baleset valójában egy cserbenhagyás, ami angolul a "hit and run". (Vagyis, a baleset képében azt látjuk, hogy Adaline mit tett a férfival.) Adaline rádöbben, hogy a hidegségével cserbenhagyta a rá társként tekintő férfit, hidegzuhanyként éri, hogy ugyanazt tette, aminek ő volt a szenvedő alanya számtalan évvel ezelőtt, és villámcsapásszerűen felismeri, hogy valójában öregedik.
Adaline, a magát az égi magasságokba képzelő "üstökös", így visszatérhetett a Földre.

A film egyetlen valós mondanivalója az, hogy az egyedüllétnél egy, a képzetek helyett a realitások világában felépített párkapcsolat olyan sokszorosan telítheti az időt - amiért megéri öregedni.

BSG - Battlestar Galactica - Út a Mennybe

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A Battlestar Galactica történet 2004-es újrafeldolgozása a "legjobb sci-fi sorozatok" legkülönbözőbb listáin is az elsők között szerepel - nem érdemtelenül.
Maga a történet alapvetően a sci-fi díszletek közé álmodása egy ellenséges területen mozgó anyahajónak, annak személyzetével, pilótáival, tengerészgyalogosaival (sok részlet csak így érthető meg), az ő mindennapi életükkel és konfliktusaikkal.
A legendássá vált BSG az életvágy, az emberi újrakezdés, és az önmagunkon való többször túllépés gigantikus eposza. A sorozat legalább három kardinális témában olyan totális látásmódot jelenít meg, ami csak a régi hagyományok sajátja.

Mitizált ellenségkép

A műalkotások egyik alapvető toposza a mitizált ellenségkép. A pszichikai helyzet az, hogy egy konfliktusban, amikor egy másik lény elpusztítása válik lehetségessé, akkor az ébredő lelkiismeretet valamilyen módon el kell nyomni. A psziché törvényszerűségei alapján ez annál nagyobb problémaként jelenik meg, minél kevésbé biztos (valójában, a lelke legmélyén) valaki a tettei jogosságában, az igazában.
Egy agresszió ellen védekező önvédelem esetén ilyen probléma kevésbé merül fel. Elképzelhető, hogy valaki például erkölcsinek vélt megfontolásból semmilyen módon nem akar védekezni, és inkább feláldozná magát, ezzel azonban rosszat tenne mind a környezetével, mind a világgal, sőt, az agresszorral is. Valójában nem is önvédelemről van szó, hanem egy mindenki felett álló Jó védelméről. Ez sokkal nehezebb, mint egy vélt pacifizmus érdekében tett passzív önfeláldozás.
Viszont abban az esetben, ha nagyon is kétséges valakinek az igaza, akkor a lelkiismeretet valamilyen módon el kell nyomni, magyarázatot kell találni a tett jogosságára, az egót fel kell erősíteni. Meg kell magyarázni, hogy egy agresszió miért szolgálja mindenki javát, persze, elsősorban az agresszorét. Ez a hamis magyarázat természetesen rövidebb vagy hosszabb idő után szétfoszlik, de az ember már nagyon hamar elkezdi érezni tettei jogtalanságát.

Az önmagában bizonytalan agresszor tehát kénytelen valamilyen módon mitizálni az ellenséget, hogy így felsőbbrendűnek tarthassa magát. Ez jelenik meg például a "300" című filmben, vagy még kardinálisabban a rovarok képében Verhoeven Starship Troopers gúnyfilmjében.

A BSG sorozatban az ellenség a Cyclonok. Mivel az eredeti '78-as sorozatot Glean A. Larson elsősorban a római és görög mitológia szereplőkre építette, ezek az "Egyszeműek" vagyis Küklopszok. A Cyclon jól ábrázolja a tipikus mitizált ellenségképet: nem emberiek, az egyik olyan, mint a másik és kérlelhetetlen gépiességgel pusztítanak. Az emberi Cyclonok tovább léptetik ezt a képet: bár olyan a kinézetük, mint az embereknek, így (kémként) el is vegyülhetnek közöttünk, valójában nem emberek. Sőt, a BSG-ben: az ellenség, bár emberinek néz ki, az egyik olyan, mint a másik, és ha egyet elpusztítunk, (szinte) ugyanaz lép a helyére. Itt tehát az ellenség egyformasága és látszólagos elpusztíthatatlansága is megjelenik.

A BSG egy újabb csavarral egy egészen más szintre helyezi az ellenségképet: a személyzetből néhányan kénytelenek rájönni, hogy ugyanabból a genetikai anyagból vannak, mint az ellenség, tehát valamennyire odatartozónak kell magukat tekinteni, sőt, valamennyire az ő szemükön keresztül is kénytelenek látni a világot. A másik felé nyitó empátia pedig, a történet logikája szerint, oda vezet, hogy a teljes emberiség Őrzőivé (Watchmen) transzformálódnak. Ez a megközelítés szinte egyedülálló a mai filmekben.

Élet és Halál

A Cyclonok egyrészt azonos típusok felsorolásszerű ismétlései, másrészt gyakorlatilag örökéletűek, mivel adott egyén halálakor a tapasztalatait át lehet menteni egy újabb testbe. A film nagyon pontosan megmutatja, hogy ez, vagyis az egónak, az egyén életének természetellenes kinyújtása az időben hova vezet: az élet súlytalanná, így egyre értelmetlenebbé válik. Szinte kábítószeres kábulat semmittevésében töltik el, carpe diem, az idejüket. Ez nagyon is súlyos álláspont a mai divatos, halogatást eredményező reinkarnációs elképzelésekkel szemben. A történetben megszüntetik a "Feltámadás" lehetőségét, mert így valódi súlyt kaphat az életük, valódi jelentőséget kapnak a pillanatok.

Mennyország

A legkülönösebb eseménysorozat a történet befejezése. A BSG legénysége egy öngyilkos küldetésre indul, hogy megmentsenek egy kisgyermeket, vagyis, hogy megmentsék a Jövőt. A problémás Starbucks pilóta korábban már transzcendentálódott: egy küldetés közben meghalt, de később mégis "összerakva" előkerült. Nem Cyclon; talán angyal? (Ez a történés többféleképpen is értelmezhető: egyrészt a pilóta láthatott egy olyan halált, amivel azonosította magát, így önmaga élőként való érzete gyengülhetett. Másrészt, a pilóta jellege és feladat a halála után megjelenhetett valaki másban, azaz mintha benne újraéledt volna. Léteznek tehát ilyen szimbolikus képek.) Lényeges elem, hogy Starbucks tudatát a hatalma alá kerítő zenei motívum, "harmónia" pontosan ugyanaz, mint ami a Cyclonok "Őrző" (Watchmen) mivoltához kapcsolódik. A zűrös Starbucks sok szempontból az ellentéte a ördögi vörös ruhában megjelenő kísértő Hatosnak (a 6 "six", a 6-ik parancsolaton keresztül kapcsolódik a szex szóhoz).

A BSG küldetése során egyre rosszabbul mennek a dolgok, amikor Starbucks elviszi őket a harmónia által meghatározott helyre.

Az ezután történtek pontosan követik a művészetek által a halál bekövetkeztekor leírt jelenségeket. A totális pusztulás előtt álló teljes űrhajó eltűnik a helyéről és átkerül a régóta keresett csodálatos világba, a mai Földünk közelébe. Vagyis, az önfeláldozás eredményeként átkerülnek a Mennyországba. Mindezt Starbucks (Kara Thrace) irányítja, aki kimondottan a "Halál angyala".

Ezután sorban elbúcsúznak egymástól, és egymástól messze kerülnek. Ez lehet a másik halálának a megtapasztalása is, de már az elbúcsúzás után. Ez lehet a másiknak egy archetipikus jelenséggé való átformálódása is. Rejtélyes eltűnést is láthatunk, ahogy más filmekben is. Az önfeláldozással egy magasabb szellemi minőségre léptek át, így a lelkük megvilágosodott, szétáradt a Mindenségbe. Ezt fejezi ki a Hold melletti megjelenésük és elhaladásuk (érdemes megfigyelni önmagunkon, hogy milyen érzet kíséri ezeket a képeket). Így ez a lélekminőség lehetett egy újabb emberi Teremtés alapja.

A Battlestar Galactica sorozatnak a legnagyobb súllyal elmondott tétele:
Földünk az igazi Mennyország

And Then There Were None - És nem maradt egy sem - A Pokol kapujában

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A történet a népszerű Agatha Christie legsikeresebb könyve, egyben minden idők legnagyobb sikerű krimije. Magyarul "Tíz kicsi néger" címen jelent meg. Sok filmfeldolgozása is elkészült, az utolsó 2015-ben egy angol háromrészes minisorozatként.

A történet középpontjában egy dal szerepel, ami eredetileg "Tíz kicsi indán" szöveggel, később "Tíz kicsi néger" címmel jelent meg, majd gyerekversként is elterjedt. A visszaszámolás gyakran előfordul altatódalokban. A dal variánsainak lényege, hogy egyikük sem tanul az esetekből, így sorra meghalnak, amíg "nem marad egy sem". A problémás "indián" ("indians"), majd "néger" ("niggers") szereplőket később a semleges "katona" ("soldiers") elnevezésre cserélték.

A következőkben a 2015-ös minisorozatot veszem alapul.

A történetben nyolc vendég a szigetre érkezik, ahol csak egy komornyik-házvezetőnő házaspár várja őket. Majd sorra rejtélyes gyilkosságok történnek, mégpedig a gyermekdal menetét követve, ami a biztos pusztulás egyre vészjóslóbb ómenévé válik. Az őrült bíró egyszerre végezni akar tíz bűnössel (önmagát is beleértve), egyben meg akarja teremteni a tökéletes bűntényt.

Az ember halálát követő események több filmben és más műalkotásban megjelennek, így az mondható, hogy annak a törvényszerűségei jól ismertek a hagyomány, egyben az emberi tudattalan által. A történet tökéletesen illeszkedik a halál utáni folyamatok leírására.

A lefelé szűkülő dantei körök

A filmben el is hangzik: "Nem hagyjuk el a szigetet. Ez a vég. Megkönnyebbülés végre tudni, hogy vége". Majd később egészen konkrétan: "Talán már mind halottak vagyunk, csak még nem vettük észre. És ez a pokol. A pokolban vagyunk. És bűnhődünk a tetteinkért."

A Révész

A révész átviszi őket a túlpartra, ahonnan nincsen visszaút. A vendéglátójuk Mr. és Mrs. U.N. Owen, vagyis Unknown, "Ismeretlen". Megtudjuk, hogy a bíró a halál és az igazságszolgáltatás megszállottja, és ő tervelte ki az egészet, tehát ő vált a pokol végrehajtójává.

A Révész búcsúpillantása

Az ember az életében a kisebb vagy nagyobb bűneit megmagyarázhatja, hogy miért is tette. A filmben egyszer elhangzik: "Mindenki egyszerűen csak a dolgát végezte". Ez azonban csak az egó racionalizálása. A halállal viszont lebomlik az egó, a külső ingerek lekapcsolódásával felerősödik a belső világ, ami egyre égetőbb lelkiismeret furdalássá válik. A hagyomány szerint a lélek kétségbeesése az, ami a Pokol felé indítja el a lelket, vagyis a léleknek be kell ismernie, hogy megtette azt, amit tett, ami pedig előbb vagy utóbb bekövetkezik, és minél később, minél elvetemültebb a lélek, annál borzalmasabb, annál elemésztőbb módon. Valószínűleg emiatt jelent meg eredetileg a gyónás.

(A hagyomány szerint a halállal felépül egy álomszerű hallucináció, amely során valamilyen indokkal megmagyarázza magának a lélek, hogy hogyan került is ő oda, illetve, hogy miért történnek különös dolgok, valaki vagy valami megjelenése vagy eltűnése.)

A filmben láthatjuk, hogy mindenkit az egójával csábítottak a szigetre. Kezdetben majdnem mindenki tagad, de lassan kezdik beismerni tetteiket. A történet érdekes részlete, hogy nem is a tagadás a lényeg, hanem, hogy valaki átérzi-e a tettei súlyát.

A szereplők az elvetemültségüknek megfelelő sorrendben halnak meg.
- aranyifjú: teljes felelőtlenségében nem is érzi bűnei súlyát
- házvezetőnő: hagyta, hogy a férje az örökségért megölje a (rájuk bízott) idős asszonyt
- tábornok: féltékenységében megölte az alatta szolgáló barátját
- komornyik, a házvezetőnő férje: ő ölte meg az asszonyt
- vallásos vénkisasszony: megölte a megesett nevelt lányát
- (a bíró imitált halála)
- rendőr: cellában agyonvert egy foglyot   
- orvos: alkoholizmusa miatti műhiba következtében meghalt a betege
- Philip Lombard, szerencselovag –  vagyonszerzés miatt kiirtott 21 afrikait
- Vera Elizabeth Claythorne, tanárnő – megölte a rábízott kisfiút, hogy kényelmes élethez jusson
- Lawrence Wargrave bíró – a halál megszállottja

Az esetek többségében a gondjaikra bízott embereket öltek meg, akiért éppen, hogy felelőseknek kellett volna lenniük.
A szerencselovag Philip halála egy pillanat alatt zajlik le, azonban ekkor éppen önmaga kegyetlenségével szembesül: a nő egy pillanatig sem habozik megölni őt, élete vélt fenyegetettsége miatt.
   

Vera, a nevelőnő, aki egy pillanatig sem habozott a saját érdeke miatt mást megölni, igazi csemege a bíró, így a pokol számára. Az önmagát okosnak és ravasznak tartó nevelőnő, még az utolsó pillanatban is megpróbálja magát kimagyarázni, de a manipulatív intelligenciájának korlátolt mivoltával kénytelen szembesülni.

A Pokol legnagyobb nyeresége viszont maga a bíró, a halál önbíráskodó megszállottja, aki így a pokol végrehajtó szolgájává válik. A valódi "gyilkos" pedig a Nagy Ismeretlen.

Hon Dansade En Sommar - Egy nyáron át táncolt

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A film az 50-es, 60-as években kultuszfilm volt. Első pillantásra nekem szinte egy amatőrfilmnek tűnt (amatőr eszközökkel is készült), néha viszont valóban művészi megoldások bukkantak fel. A történet is elsőre rendkívül egyszerűnek tűnik: egy húszéves városi fiú megpróbál elcsábítani egy 17 éves vidéki lányt, ami végül tragédiába torkollik.

Az Anders Persson nevezetű nagybácsi nagyon különösen van ábrázolva. Látszólag nagyon felszínes, szinte semmi sem érinti meg mélyebben. Idősödő lánya otthon ragadását sem tudja kezelni, sőt, mintha nem is törődne vele különösebben. Ugyanakkor a föld iránti szeretete egyértelmű és a fiatalokat is elkötelezetten támogatja, de azt is sajátos módon: nem könnyű ajándékot ad, hanem munkával megszerezhető lehetőséget biztosít nekik. A nagybácsi sokkal inkább jelenségként értelmezhető, mint konkrét személyként. Ha a többi, stilizáltan ábrázolt karakterre is inkább archetipikus jelenségként tekintünk, akkor már egy egészen más szintű történet jelenik meg a szemünk előtt.

*

Az archetipikus jelenségek szintjén zajló történetben a látszólag a film előterébe helyezett fiú (Göran) és a lány (Kerstin) kalandja szinte "csak" szemléltető példává válik: ők a nagyobb áramlatú történésnek a szenvedő alanyai. A két valódi főszereplő így a nagybácsi és a lelkész. Kettejük konfliktusa a történet, míg a többiek is inkább típusokként értelmezhetők, beleértve a fiatalok csoportját, de a paraszti múltjától menekülni akaró, városi arroganciát képviselő apát is. A film így az akkori svéd szellemi "erőviszonyokat", főbb jelenség-"vektorokat" volt képes ábrázolni, megmutatva a bigottság életidegen, sőt, pusztító természetét.

Ezek alapján nem meglepő, ha a nagybácsit a szereplőlista legelején találjuk. Ő a természetet, a divatos elképzeléseken túli valódi Életet képviseli. A neve alapján ez az igazi emberi nézőpont: az Anders eredeti jelentése "ember", a Persson hangzásilag pedig a "személyhez" van közel. A Persson, mint "Péter-fi" külön arra is utal, hogy mindez, mint jelenség, egy mozdíthatatlan alapkő, amire alapozni lehet és kell. A nagybácsi tehát a személyes, empatikus és emberi nézőpontot képviseli, ami maga az Élet. Az otthon ragadt lányának legfeljebb sugallni tudja, hogy próbáljon meg egy kicsit élni is, de ennél többet nem tehet.

Ez,  a képmutató, másokon átgázoló bigottság jelenleg (vagyis: akkor) Svédország

Az Élet legnagyobb ellensége a filmben a többi ember fölött hatalmat szerzett lelkész, aki itt a bigott szemléletet képviseli. A film egyértelműen megmutatja, hogy a vallást csak arra használja fel, hogy a saját akaratát a többiekre kényszerítse, sőt, pszichéssé válik, ha úgy véli, hogy az emberek kicsúsznak a közvetlen manipulációs hatóköre alól.  A vallási fogalmakat úgy csűri-csavarja, ahogy éppen neki kedvező, hiszen ebben a hivatalánál fogva megkérdőjelezhetetlennek tűnik fel. A film szerint ez a bigottság Életidegen, nem valódi hit, álszent (egy drága és modern autóval száguldozik a környezetével mit sem törődve), hatalommánia és leginkább: egy pusztító ámokfutás. Nem véletlen, hogy a lelkész gonosz karaktere miatt a filmet bizonyos országokban évekig betiltották.
A lelkész uralma egyrészt a megkeseredett embereket fixálja be a negatív érzelmi mintáikba, másrészt pedig (képileg is) az értelmi fogyatékosok tüzét táplálja. Ők a lelkész legfőbb követői. Az Élet szempontjából az irreális bigottság egyszerűen irigy értelmi fogyatékosság.
A lány nagyszüleinek egyértelmű (első pillantásra szintén stilizáltan ábrázoltnak tűnő) támogatása az életbölcsesség tanácsa, ami éles ellentétben áll az otthon ragadt lány sorsával.

*

Göran egy könnyed városi fiúnak van bemutatva, akit elsősorban a tánc és a szórakozás érdekel. Kezdetben, amikor Kerstin nincs a közelben, azonnal egy másik csinos lánnyal kezd el táncolni. Kerstin szinte karakter nélküli. Egy csinos, de nagyon is vidéki lány, akinek nem lenne helye a városban. A legfontosabb tulajdonsága, hogy az erős fizikumot igénylő gazdálkodást szinte varázslatos könnyedséggel tudja végezni (ami elsőre szintén stilizáltnak tűnhet). Ugyancsak lényeges, hogy különlegesen szépen énekel, a templomi kórusban is szólista.
Ennek a két karakternek a kapcsolata nem lenne hosszú életű. Kerstin idegen a várostól, a vidék az otthona. A könnyed Göran egy idő után egyre unalmasabbnak, ingerszegénynek érezné a környezetét és kérdés, hogy a fiú Kerstint mikor kezdené el fakóbbnak látni, és kezdene "táncolni" más lányokkal, és mikor kezdené el érezni, hogy mégis csak az egyetemet kellett volna választania, ami nagyobb szellemi pezsgést adott volna.
A történetben Göran számára Kerstin közelsége önmagában többet ad, mint bármi, amit az élet valaha hozhat. És a könnyed Gören elkezdi egyre komolyabban venni az életet. Amikor a lelkész ámokfutása veszélybe sodorja a nagybácsit a halaszthatatlan munka közepén, így az életük fenntartása is veszélyben, Göran teljes mivoltában a földnek szenteli magát. A nagybácsitól meg is kérdezi, hogy szerinte lehetne-e ő is gazdálkodó, mire a bácsi nagyon is realistán 20-30 évet saccol. Kerstin olyan sokat jelent Göran számára, hogy a fiú egyre inkább feladja a könnyedségét, megkomolyodik, megérik - valóban felnőtté válik.

Kerstin minőségét szintén archetipikusan érthetjük meg, legkönnyebben az asztrológiai szimbólumokkal. Ő Bika (Föld, természet, szépség, ének, bizonyos konokság), szemben Göran Ikrek természetével (könnyedség, tánc, barátok fontossága, könnyű kapcsolatteremtés). Ez a két jegy hosszútávon nagyon nehezen kapcsolódik, ahogy a "Szabadság útjaiban" is láthatjuk. A nagybácsi az Élet képviselője, a "Vidék" genius loci-ja, Kerstin pedig valójában a nagybácsi rokonlelke, ugyanabba a "szellem/minőség-családba" (mondjuk így) tartozik. (Ezért sem véletlen, hogy segít a nagybácsinak.) Göran így Kerstinen keresztül kapcsolódik a vidék, az Élet szelleméhez.

Göran azt a transzformációt próbálja meg végrehajtani, hogy a könnyedségét felváltsa a mindennél többet adó Élet teljességének felelősségével - vagyis, hogy igazi felnőtté váljon. A történetnek szinte fricskája, hogy ezzel Göran valójában a nevét, így a sorsát, ómenét követi (nomen est omen), ugyanis a Georgios eredeti jelentése "földműves". Sőt, a lány minősége lenne út, az iránymutatás a fiú számára az igazi Hit, az igazi Kereszténység felé - ahogy a Kerstin név (ami a Krisztina változata) is mutatja. Döbbenetes, de pontosan a vallási indokkal betiltott filmekben találhatjuk meg leginkább az igazi Hit megjelenítését.

*

A film Kerstin temetésének jelenetével kezdődik, majd ezután látjuk a nyáron történteket. Ez a megoldás általában a "hogyan történhetett" kérdését hangsúlyozza. A film végén ugyanez a jelenetsor indul el. A film kezdetén a temetést a fájdalmában otthagyva elszaladó Görant követtük. A lelkész ekkor a demagógiájával, a szavak és történtek csűrés-csavarásával a lányt és a fiút mutatja be bűnösnek, sőt feláldozhatónak, hiszen nem az szerint tettek, ahogy szerinte kellett volna. Pedig valójában az ő ámokfutása eredményezte a lány halálát.

A film végén már nem a fájdalmában elfutó Görant követjük. A temetőben folytatódik a jelenet, mégpedig a lelkész érzéketlen, sötét jelenléte után a nagybácsi búcsúszavaival. Néhány szóval  helyre teszi a képmutató lelkészt: "Szeretett Kerstin... Mi, a barátaid akik itt összegyűltünk úgy fogunk emlékezni rád, mint egy fénysugárra az életünkben. Senki sem tudja, miért kellett feláldozni az életed, de mi tudjuk, hogy csak egyetlen bíró ítélhet feletted. Azok, akik ma ítélkeznek, egy napon ugyanezen törvény alapján ítéltetnek meg."

A film döbbenetes megoldása alapján itt valójában Kerstin lelkét követjük. A kamera így az ő szemén keresztül mutatja a falusiakat, Göran apját, a lelkészt, majd a nagybácsit. A lelkész szuggesztív szavai a kétségbeesést növelhették a lélekben, így a hagyomány szerint valójában az ördögöt szolgálják. Ennek a helyére (a lelkészhez képest ortogonálisan megjelenő) nagybácsi egy felső szempontot állít, a felső törvényt és a szeretet hangsúlyozza. "A világon a legnagyobb dolog a szerelem. Ha bünteted magadat miatta és nincs elég bátorságod hozzá, akkor nem is érdemes élned. Űrt hagytál magad után. Hiányzol ... És emlékezni fogok rád."

A valódi, felsőbb, az Életet és a Szeretetet képviselő, vagyis Isteni nézőpont fel tudja szabadítani Kerstin lelkét. A lány lelke a fiú, Göran nyomába ered, majd elbúcsúzik tőle: "Göran ... Ne felejts el. Kerstin a nevem." Majd a kamera mutatja, ahogyan a lelke, Görant nézve, elindul a víz tükre felé, ahol boldog volt - elindul a Fény felé.
Meg kell a vallásosságba bújt bigottságnak, valójában erőszakosságnak, megkeseredett irigységnek vagy egyszerűen értelmi fogyatékosságnak fojtania az életet, vagy van lehetőség az Életet annak teljes pezsgésében megélni, "táncolni"?

Predestination - szeretet vagy cél

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A filmet nem ajánlanám megnézésre, mert leginkább egy sajátos kirakós-játéknak tekinthető, ahhoz viszont túl hosszú.
Az elmejáték lényege, hogy milyen lehet valaki olyannak a világa, akinél minden csak önmaga körül forog.

Ez a 'lény' így
- önmaga szülője, önmaga gyilkosa,
- önmaga apja és anyja, fia és lánya,
- önmaga mestere, önmaga tanítványa,
aki csak önmagába szerelmes.

Ez a vélt különlegességnek olyan foka, ami senki mást nem képes elviselni. Valójában ez az empátia teljes hiányának a szimptómája, vagyis pszichopátia, aki számára az emberek csak számok, és jogosnak érzi, hogy a saját elképzelései alapján megszabja a többi ember sorsát; élete és halála fölött döntsön.

A film mint elmejáték konklúziója nem meglepő: a totális önimádat egy predesztinált pusztító körforgáshoz vezet - circulus vitiosus.
A teljes mértékben kifejlett, szörnyeteggé torzult énséggel döbbenten szembesül a korábbi, még valamennyire az ideálokat kereső én, és csak egyetlen lehetséges kiutat lát: elpusztítani önmagát.

A főszereplő(nő)nél szerintem sokkal érdekesebb a háttérben mozgó rejtélyes figura, "Mr. Robertson".

De...

Az önmagában unalmas 'elmejátéknak' van egy nagyon is érdekes mellékzöngéje, ugyanis a főhős(nő) 1945. szeptember 13-án született. Az, ami 1945 szeptemberében "megszületett", az a megkérdőjelezhetetlen(nek hitt) világhatalmú USA. Az augusztus 6-án, majd 8-án ledobott atombombák után 15-én kapitulált Japán, a háború végének tekinthető hivatalos egyezményt pedig szeptember 2-án írták alá.
1945 szeptemberében, egy szerencsétlen napon megszületett egy megkérdőjelezhetetlen hatalom. Múlt nélkül ("Egy voltam a sok gyerek közül, / akiknek nem volt múltjuk."). Fölényesen jobbak a többieknél a tanulmányi eredményei (ő így látja) és a fizikai ereje is felülmúlhatatlan (ő így látja), és itt a hangsúly a másokat lebecsülő fölényességen van, aki senkit sem képes partnerként tekinteni. A képzeletvilágának a rabja (a filmben: Holdutazás), és annak megvalósításáért mindent megtenne. A történet szerint elképzelhetjük, hogy mi lenne, ha ez a pszichopata az űrhajóra kerülne: a többi ember közötti Idegen ("Alien", mint magyarul a "Nyolcadik utas a halál") valószínűleg kiirtaná a többieket. És mi lenne akkor, ha a teljes Univerzum az ő hatalmába kerülne?

Nő vagy férfi?

A nemzetközi színtéren nagyon is férfiasan fellépő USA jelképe a Szabadság-szobor nőalakja, sőt, ha nem közvetlen közelről nézzük, a határozott testtartása részben férfira utal. A lefelé görbülő száj is kérlelhetetlen szigorúságot idéz. Így talán az sem egyértelmű, hogy hogyan értendő a magasra emelt fáklya tüze. Hogy még különösebb legyen a dolog, a francia művész a szobor testéhez a szeretője (későbbi felesége) alakját, a fejéhez pedig anyját használta inspirációként.

Visszatérve a történethez és a főhősnőhöz: Az illemtanórákon derül ki a megdöbbenésére, hogy képtelen azokat a hülye szabályokat megtanulni, vagyis képtelen másokkal illedelmesen viselkedni. Ez adja meg azt a lökést, hogy úgy kezdenek alakulni a dolgok a számára, először még fel sem ismerten, hogy az egyetlen "társ" az életében csak önmaga lehet, vagyis az utódnemzést, a jövő biztosítását neki magának kell megoldania.

Az Űr, az Univerzum vagyis a Mindenség tartományai bezárulnak a főszereplőnő előtt. Ekkor megjelenik az eddig mindig a háttérben mozgó figura, aki a kamaszkora óta szinte minden lépését követve a nyomában volt, Mr. Robertson, aki felajánlja, hogy a főszereplő legyen az ügynöke. Az ő szervezete nem igényli a tisztaságot (a film nyelvén: a szüzességet). Mr. Robertson kinézete azonnal elárulja, hogy milyen minőséget képvisel az ügynöki szervezete. De az ártatlannak látszó név is telitalálat, a Robert ugyanis "ragyogó hírnév" jelentésű (eredetileg: Hrodebert, ahol "hrod" "hírnév" és "beraht" "ragyogó"); a "Fényhozó" pedig egy nagyon is jólismert megfogalmazása egy minőségnek, így itt a "-fi"-val (-son) találkozhatunk. A film így kezd vésztjóslóvá válni, ha a Szabadság-szobor kezében tartott fáklyára gondolunk. (A film fő helyszíne New York.)

Mr. Robertson felajánlja a szervezeténél az ügynöki lehetőséget, ha már a Mennyei égbolt bezárult a főszereplő előtt. A szervezetet egy félreérthető mondatban mutatja be: "I work for an organisation whose primary purpose is not space travel. It's reshaping wrongdoings." Vagyis: a cél a rossz-cselekedetek újraformálása (és a szemforgatása közben nem utal rá, hogy mivé). Az ígéret szerint így az ügynök különleges lehet, az "elit"-hez tartozhat.

Egy időutazás révén (ami itt a múltba visszatekintés jelképe) megtudhatjuk, hogy mindez azért történt így, mert a főszereplő önmagával esett szerelembe és így önmagát "megejtette", elbájolta és így lett a "lány" megesett, "megrontott", "ruined maid". Eddig mindig mást hibáztatott és most rá kell döbbennie, hogy mindennek az oka - önmaga.
Mr. Robertson ajánlata szerint a Mennyei mindenség tartományai helyett olyan elithez tartozhatnak, akik az emberek jövőjét határozhatják meg, sőt, élet és halál fölött rendelkezhetnek.

Mr. Robertson mintha csodálná a robbantót

A másokat lenéző elitség képzete így lesz circulus vitiosus, a pusztítás (vitiosus) ördögi köre. Ez mind Mr. Robertson céljait szolgálja, ahogy a végén el is hangzik: "We're just puppets. We are Robertson. He set the whole thing up. He played us for fools. He's laying out the dominoes. You know, we're just watching it fall." Így születik meg a "Fizzle bomber", a "Sistergő robbantó", a tömeggyilkos. A szlengben a "fizzle" "kudarc" jelentésű is, vagyis ez a sors a totális kudarcba vezet.

Kérdés, hogy van-e olyan pont, ahol még megszakítható ez a kör? Vagy csak az marad, hogy a főszereplő az utolsó józan pillanatában megsemmisítse önmagát, hogy legalább másnak ne okozzon pusztulást?

Shakespeare and his noble title

The NY Times had an article "Shakespeare: Actor. Playwright. Social Climber" by JENNIFER SCHUESSLER.


Some facts:

- William Shakespeare's mother, Mary Arden, came from a local gentry family
- 1564 - William Shakespeare's father, John Shakespeare, is an alderman
- 1568 - John Shakespeare, is the high bailiff (the present-day equivalent of mayor)
- 1569 - John Shakespeare had applied for a coat of arms

- autumn 1569 - Revolt of the Northern Catholic Earls
- the head of the Catholic Arden family was Edward Arden, who had become involved with the conspiracy linked to Mary Stuart; later he was hanged, drawn and quartered in December 1583
- from 1570 for decades John Shakespeare could not achieve success
- John Shakespeare lost his position; he probably didn't dare to appear in public places (for fear of being arrested)

- Oct 1596 - John Shakespeare renewed his application for a coat of arms
- Sep 1599 - Essex's 5 hour interrogation
- Nov 1599 - the supplication for a noble title was granted
- 1599 - the 68 year old John Shakespeare again became a member of the council
- Sept 1601 - the 70 year old John Shakespeare died

A quote from my book:
https://www.amazon.co.uk/dp/B01H5XQXDC
"On 29 September the council interrogated Essex for five hours.

It was on the day of Essex's interrogation or thereabouts (perhaps in November) that the supplication Shakespeare's father had submitted for a noble title three years before and which had seemingly been lost forever in the labyrinth of official administration suddenly re-emerged. John Shakespeare was allowed to use the symbol of his wife's family, i.e. the Ardens, in his coat-of-arms in addition to what he first proposed. Since the noble title was hereditary, his father being raised to the rank of a noble also made Shakespeare a noble. Now, many years after his disappearance from the Stratford offices John Shakespeare again became a member of the council for the next two years until his death at the age of 70.

The rehabilitation of Shakespeare's father followed Essex's interrogation. This might indicate that the queen was fully aware of Shakespeare's role as a supporter of Essex, as well as with the ambiguous nature of it too; she might have understood the fairly mixed picture Shakespeare had formed of Essex. (It is entirely possible that the delay in granting the noble title to John Shakespeare was the doing of Essex's followers, since Essex was able to keep Shakespeare at bay this way.)"

If these are true, the following part of THE WINTER'S TALE are about Will Shakespeare's taught:

('Autolycus' is Essex, 'Shepherd' is John Shakespeare and his son, 'Clown' is Will Shakespeare.
Excerpt is from shakespeare.mit.edu )

AUTOLYCUS

Now, had I not the dash of my former life in me,
would preferment drop on my head. I brought the old
man and his son aboard the prince: told him I heard
them talk of a fardel and I know not what: but he
at that time, overfond of the shepherd's daughter,
so he then took her to be, who began to be much
sea-sick, and himself little better, extremity of
weather continuing, this mystery remained
undiscovered. But 'tis all one to me; for had I
been the finder out of this secret, it would not
have relished among my other discredits.

Enter Shepherd and Clown
Here come those I have done good to against my will,
and already appearing in the blossoms of their fortune.

Shepherd

Come, boy; I am past moe children, but thy sons and
daughters will be all gentlemen born.

Clown

You are well met, sir. You denied to fight with me
this other day, because I was no gentleman born.
See you these clothes? say you see them not and
think me still no gentleman born: you were best say
these robes are not gentlemen born: give me the
lie, do, and try whether I am not now a gentleman born.

AUTOLYCUS

I know you are now, sir, a gentleman born.

Clown

Ay, and have been so any time these four hours.

Shepherd

And so have I, boy.

Clown

So you have: but I was a gentleman born before my
father; for the king's son took me by the hand, and
called me brother; and then the two kings called my
father brother; and then the prince my brother and
the princess my sister called my father father; and
so we wept, and there was the first gentleman-like
tears that ever we shed.

Shepherd

We may live, son, to shed many more.

Clown

Ay; or else 'twere hard luck, being in so
preposterous estate as we are.

AUTOLYCUS

I humbly beseech you, sir, to pardon me all the
faults I have committed to your worship and to give
me your good report to the prince my master.

Shepherd

Prithee, son, do; for we must be gentle, now we are
gentlemen.

Clown

Thou wilt amend thy life?

AUTOLYCUS

Ay, an it like your good worship.

Clown

Give me thy hand: I will swear to the prince thou
art as honest a true fellow as any is in Bohemia.

Shepherd

You may say it, but not swear it.

Clown

Not swear it, now I am a gentleman? Let boors and
franklins say it, I'll swear it.

Shepherd

How if it be false, son?

Clown

If it be ne'er so false, a true gentleman may swear
it in the behalf of his friend: and I'll swear to
the prince thou art a tall fellow of thy hands and
that thou wilt not be drunk; but I know thou art no
tall fellow of thy hands and that thou wilt be
drunk: but I'll swear it, and I would thou wouldst
be a tall fellow of thy hands.

AUTOLYCUS

I will prove so, sir, to my power.

Clown

Ay, by any means prove a tall fellow: if I do not
wonder how thou darest venture to be drunk, not
being a tall fellow, trust me not. Hark! the kings
and the princes, our kindred, are going to see the
queen's picture. Come, follow us: we'll be thy
good masters.