En Chance Til (Második esély) - A magárahagyottság kábulata

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A filmet nem mondanám egy kihagyhatatlan alkotásnak, mégis érdekessége, hogy egyszerre rendelkezik egy könnyen értelmezhető felszíni jelentéssel, míg a történetben egy kicsit jobban elmélyedve érdekes többlet-jelentésekre bukkanhatunk. Ahogy a Dancer in the dark (Táncos a sötétben) a nézőnek szinte egy pszichológia paneljét térképezi fel, ez a film pedig mintha a részletekbe elmerülni képes figyelem és érzékenység indikátora lenne.

Milyen történet jelenik meg a felszínen? A rendőr Andreasnak és feleségének meghal a kisbabája -Alexander-, Andreas pedig a halott babát kicseréli egy kábítószeres pár, Tristan és Sanne rendkívül méltatlan körülmények között még éppen, hogy élő kisfiújával. Andreas, a rendőr szerint így állna helyre a rend, mert "Nem igazságos, hogy mi elveszítjük Alexandert, ők meg tönkreteszik őt." Jót akart a rendőr? Igen. Jogszerűen cselekedett? Semmiképpen sem. A rendőr feladata éppen a jogszerűség képviselete és szolgálata. Tegyük fel még egyszer a kérdést: Jót akart a rendőr? Igen. Önmagának. Hiszen nem volt képes elviselni, hogy elveszíti a kisfiát. (A felesége is fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, amit a rendőr akkor úgy értelmezett -mert úgy akarta-, hogy a nehezen megszületett kisfiuk nélkül nincs értelme az életnek.)
Egy magasabb szempontból tekintve jót tett Andreas? Hiszen kimentette a szó szerinti szar körülmények közül a drogos pár kisfiát, Sofust. A film végén ugyanis a teljesen konszolidált anyát, Sannet és a mintaszerűen felöltöztetett Sofust láthatjuk. A hollywoodi naplementékhez mérhető rózsaszín befejezésnél még egy baltával szabott (annak tűnő) szimbolikus mondat is elhangzik a kisfiú szájából: "Eltévedt a bácsi?", majd Andreas tagadó válaszára újra: "Biztos benne, hogy nem tévedt el?"
A történet felszínén tehát ez tűnik az alapvető kérdésnek, hogy eltévedt-e Andreas, akinek a rend őrének kellett volna lenni, vagy sem?

Második esély

Ki kapta meg a film címében jelzett Második esélyt? Talán elsősorban Sofus, a kisfiú. Ő pedig azért, mert az anyja, Sanne, ki tudott szabadulni a körülményei közül, főleg, mert megszabadult a párjától.
De mi eredményezhette Sanne túlhangsúlyozott konszolidációját? Valójában az téríthette észre, hogy át kellett élnie fia elvesztését. Egyik este, amikor Andreas beszélni akart vele, akkor tanúja lehetünk Sanne rohamának: "Vissza akarom kapni!", "Nem halt meg! Sofus nem halt meg!" és "Az nem lehet. Nem halt meg!"

Bármit is tett Andreas, végül mind Sanne, mind Sofus sorsa jobbra fordult. Sőt, az Andreas körüli történések a kollégáját, egyben barátját, Simont is kiragadták az önpusztító életmódjából. (A takarítás kicsit patetikusnak hat, de ez valóban a magasabb szintre került összeszedettség egyik jele. Az ital kiöntése pedig az elhatározottságra és a fordulat véglegességére utal.)

Azt mondhatjuk, hogy Andreas tettei a környezete számára alapvetően jót eredményeztek, különösen Sanne, Sofus és Simon számára, így talán igazságtalannak is tűnhet, hogy ő az aki végül elveszíti a munkáját.
(Simon váltását valószínűleg az egész történéssorozat erősítette, majd Andreas feleségének öngyilkosságára vált az véglegessé. Simon ugyanis az alkoholizmusa miatt nem volt ott, amikor a barátjának szüksége lett volna rá, Andreas pedig arra utalt, hogy a feleségével volt valami baj.)

A drogos Tristan börtönbe került, a feleség -Anna- pedig öngyilkos lett. Andreas tehát mintegy katalizátorként működött. Ha egy helyzetből ki lehetett hozni a jót, akkor az megtörtént. Az érzelmi labilitás viharaiban szenvedő Anna öngyilkos lett. A film képei szerint: nem volt képes átmenni a hídon.

(A hatalmas teherautóval a sötétben könnyedséggel közlekedő teherautó-sofőr, Lars Nielsen, aki -úgy tűnik- megért sok mindent, de tenni semmit sem tud, szerintem egyszerre egy hatalmas fricska, másrészt pedig egy furcsa szimbólum. Anna így szinte a Karácsonykor közeledő szakállas Télapóra bízza a gyereket - a Niels a Miklós dán megfelelője.)

Tristan pedig újra a börtönben elmélkedhetett azon, hogy lehet-e folytatni a korábbi életmódját.
Maga az életkörnyezet -mint egész- viszont tisztábbá vált.

Kábulat és magárahagyottság

A filmben nagyon sok a párhuzam és azon belül pedig az ellentétek. Két fő téma az egész filmre rányomja a bélyegét.
Az egyik a kábulat. Szinte mindenki úgy viselkedik, mintha valamilyen kábítószer hatása alatt állna. Simon esetében ez az alkoholizmus, amellyel a valósága, az élete elől menekül. Tristan esetén ezek a kemény drogok (érdekes, hogy a klasszikus Trisztán és Izolda történetben a pár a szerelem irrealitásba vivő kábulatában élt).
Anna az őrület határán túllépő érzelmi instabilitás kábulatában van. Megjósolhatatlan, hogy mikor mit tesz, és csoda, hogy csak a saját életének vetett véget. Annát gyakorlatilag nem szabadna emberek közé engedni, annyira képtelen uralkodni magán. Bár Simon mondja Andreasnak Tristanról, hogy "A gyereket el kell venni tőle. Ez egy ötcsillagos pszichopata", de ekkor már látjuk, hogy ez Annára is vonatkoztatható.

Andreas, a rendőr, végig úgy viselkedik, mintha be lenne lőve. A tudata mintha egy felhőben lenne; a környezetét, a jogszerűséget és a hivatását is szinte teljesen figyelmen kívül hagyva cselekszik. A halott kisfiához is rendkívül furcsán viszonyul. Olyan, mintha egy anyai ösztön írna felül benne mindent, hogy legyen egy gyereke, bárki is legyen az. Ha alaposabban megnézzük a reakcióit, akkor azt láthatjuk, hogy a feleségét is elsősorban csak az anyaszerep betöltése szempontjából tekinti. Andreas felesége akár Andreas anyjának fiatalabb kiadása is lehetne (a lány a saját anyjára kevésbé hasonlít). Ez ugyancsak arra utalhat, hogy Andreas a leendő gyermekéhez keresett anyát.
Andreas a felesége karakterét sem látja tisztán. Sőt, a film elején pontosan ő kérdezi  Sannetól, hogy "Minek akart gyereket egy pszichopatától?", de látjuk, hogy mindez saját magára és Annára is vonatkoztatható.

Sanne első pillantásra kívül van a kábulat világán, valójában azonban épp a tehetetlensége és tompultsága teszi, hogy képtelen az életét irányítani. Amíg Tristan az aktív kábulat, az agresszió és szadizmus képviselője, Sanne a passzív kábulat mazochizmusában él. A Sanne név "liliom" jelentésű, ami hagyományosan a kábulat halálos veszélyéhez kapcsolódik.

A kábulat mellett a másik fő téma a magárahagyottság. Andreas döntő pillanatában nem segített a barátja. Anna szülei, a hideg északiak nem voltak hajlandók eljönni hozzájuk: "Korábban kellett volna jönnünk" - mondja Anna anyja a lánya halála után. Andreas és Anna kint élnek a városon kívül, egy elhagyatott helyen. Andreas is magára hagyta Annát, hiszen Andreas szinte csak a kisfiukkal törődött. Nem vette észre, hogy a feleségének törődésre, sőt, már zárt osztályon történő gyógyszeres kezelésre lenne szüksége.

A magárahagyottság szinte minden szinten megjelenik: a férj és feleség viszonyában, a szülők és a gyermek viszonyában, a barátok esetén, és egy Tristánra vonatkozó furcsa mondat erejéig az állam viszonylatában is: "De nem tudja apaként ellátni. De csak azért, mert nem kap családi pótlékot."
Simont is elhagyta a felesége és a fia. Simon különösen a fia körüli káoszt éli meg nehezen, aki az utalások szerint homoszexuálisként az úszóedzőjével él együtt.

A film mélyében így azt az alaptételt láthatjuk, hogy a magány hatására egyre inkább elszakadhat az ember a valóságtól, olyan irreális képzetek magasodhatnak föléje, amelyek önpusztítóvá válhatnak.

Simon, Alexander

Az élő Hit általi magárahagyottság csak nagyon közvetve jelenik meg a filmben, azaz vannak olyan szimbólumok amelyek talán ilyen módon is értelmezhetők. Ugyanis Simon volt a neve annak a halásznak, akit Jézus később Péternek, vagyis Kősziklának nevezett. Simon tehát az, aki (most éppen) nem Kőszikla. A fia elhagyta és kérdés, hogy vissza fog-e majd jönni hozzá, mert jelenleg a fiú a nehéz halászat helyett az úszásoktatóként jelölt könnyű életet választotta élettársául. ("Én is tudnék ott pancsikolni nyolctól négyig")
Elsőre talán mindez erőltetettnek tűnhet, de Simon a filmben nagyon is a szimbólumok megjelenítésére jellemző archetipikus elnagyoltsággal van ábrázolva.

A szimbólumokat tovább is lehetne értelmezni (ami egy Jensen filmben nem meglepő). Az Andreas név "férfi, ember" jelentésű. A kisfiuk tehát az "emberfia", mint Jézus. Erre az Alexander név is utal, ami az "emberek védelmezője", vagyis megváltó jelentésű. Az elhatalmasodó őrület "megöli" Alexandert. (És miért? Mert túl sokat "rázogatták", ez az -ekkor nem dánul, hanem angolul mondott- "shaken baby" - "megrázott baba" szindróma). Alexander helyett a könnyű életet kereső Albert és a furcsa Sofus maradnak, mint a bizonytalan jövő zálogai.

Simon visszatérése

A Szenteste, amikor a megváltó Gyermek megérkezést lehetett volna ünnepelni, így a gyermekek elvesztésének gyászává vált.

Andreas egyre irreálisabb módon viselkedik, de Simon, aki össze tudta szedni magát, a barátja után megy. Andreast szembesíti az igazsággal (1: ez a fiú nem a Te fiad, 2: vissza kell adni az anyjának), sőt, Andreas igazi énjét tudja előhozni, így Andreas akarja visszavinni a fiút Sannénak.

Andreas tehát a környezete számára végül jót eredményezett, bár rosszul cselekedett. Hiszen a vélt igazságát követte, sem a feleségével, sem Sanneval, sem Tristannal nem törődött, de még a kisfiát is becserélhetőnek tekintette, nem törekedett arra, hogy alig élt lelkének megnyugvást adjon. Végül azonban felülkerekedett benne az együttérzés, mind Sanne iránt, és ugyancsak ezért fontos az a pillanat, amikor kisfia, de a felesége sírjánál is gyertyát gyújt.

Mindehhez Simon visszatérése kellett. Egy hóval borított Sziklás tengerparton találkoznak. (A tenger sokszor a kábulat jelképe, ezért is hangsúlyozott Anna halála után az a kép, ahogy a testetlen ruhát látjuk a hullámokon.)

Munkában

Első pillantásra az utolsó percek egy idealizált képet mutatnak: Sanne konszolidálódott, a gyermek így normális körülmények között élhet. Andreas, ha a munkáját el is vesztette, legalább szabadlábon szervezheti újra az életét.

Ha azonban alaposabban megnézzük a jelenetet, egészen hátborzongatóvá válik az "ártatlan" párbeszéd. Andreas itt a fürdőszobaosztályon tölti fel az árukészletet, és éppen egy fürdőszoba volt a tetthely, ahol kicserélte a két halott kisfiút; később ennek az említése majdnem el is árulja.
Andreas tehát végül a (testi) megtisztulás kellékei között végzi a favágó munkáját, de ahogy ez korábban jelezve is volt, ez nem okoz neki problémát.

A filmekben egy nagyon gyakori téma, hogy hogyan lehet az ideálokat a realitással összeegyeztetni. A képzelet világa ugyanis nagyon könnyen elszakadhat a valóságtól, az igazságot vélekedések váltják fel.

Megjelenik a kisfiú -Sofus- és felteszi a kérdést, illetve a következőket mondja:

1. "Eltévedt a bácsi?"
Andreas nemmel válaszol. Korábban valóban el volt tévedve, de a jót kereste. Akkor ugyan a saját vélekedése szerinti jót (a magára hagyottsága miatt kontrollálatlanná váltak a tettei). A film utalásai szerint azonban az igazi, önmagán-, és főleg a vélekedésein túli jóra való törekvés mindennél erősebb benne. A jóra törekvő szándék ilyen koncentrátuma pedig különleges kincs, ha a realitással tud párosulni. Andreas kétkezi munkája így a realitás megragadását gyakoroltatja be. Andreas célja a tiszta élet megteremtése, és a megtisztuláshoz itt (a valóságban) minden alkatrész a keze ügyében van. Andreas korábban eltévedt, de most éppen a legjobb helyen van.

Majd Sofus ezt mondja:
2. "A mami elfelejtette a csavarokat."
Mivel a "screw" (finoman mondva) "eltolás" jelentésű is, ez utalhat arra is, hogy Sanne maga mögött hagyta a korábbi eltolt életét és egyenesbe jött.

És a folytatás:

3. "Kaptam kalapácsot. Csak még nem tudom kivenni"
Ez egészen vészjósló, ha belegondolunk, hogy ezt egy "ötcsillagos pszichopata" gyerekétől halljuk, akinek már ott van a keze ügyében a baltaszerű kalapács, csak még nem tudja kinyitni.
A Sofus név a "Sofia" fiú változata, azonban a szlengben olyan "vesztes" "freak" -ekre használják, akik egyáltalán nem illenek a környezetükbe, és általában véve életidegenek.
Ne feledjük, hogy az anyja most is magára hagyta Sofust.


Sofus újra megkérdezi:
4. "Biztos benne, hogy nem tévedt el?"
Az angol fordításban itt a "lost" szót használják, ami egyszerre eltévedésre is utal és arra is, hogy valaki elveszett.
Elveszett-e vajon Andreas élete?

Andreas határozottan válaszolja:
5. "Biztos. Itt dolgozom."
Nem veszett el az élete. Sőt, sikerül egy tisztább életet kialakítania. A dolgát végzi.
Amikor pedig Sofus kezében lesz a baltaszerű kalapács, akkor is figyelni fog.

Simon pedig biztos ott lesz majd a barátja mellett. Simont ugyan a zárójelenetekben nem látjuk. Hacsak nem vált sziklává, ami a záróképen az erősen hullámzó hatalmas tengerből a napsütéses oldalon kiemelkedik (a kábulatban a viszonyítási pont), és mellette, történetünk főszereplőjeként pedig ott dolgozik a munkára fogott szél, az Égi áramlat.