En Chance Til (Második esély) - A magárahagyottság kábulata

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A filmet nem mondanám egy kihagyhatatlan alkotásnak, mégis érdekessége, hogy egyszerre rendelkezik egy könnyen értelmezhető felszíni jelentéssel, míg a történetben egy kicsit jobban elmélyedve érdekes többlet-jelentésekre bukkanhatunk. Ahogy a Dancer in the dark (Táncos a sötétben) a nézőnek szinte egy pszichológia paneljét térképezi fel, ez a film pedig mintha a részletekbe elmerülni képes figyelem és érzékenység indikátora lenne.

Milyen történet jelenik meg a felszínen? A rendőr Andreasnak és feleségének meghal a kisbabája -Alexander-, Andreas pedig a halott babát kicseréli egy kábítószeres pár, Tristan és Sanne rendkívül méltatlan körülmények között még éppen, hogy élő kisfiújával. Andreas, a rendőr szerint így állna helyre a rend, mert "Nem igazságos, hogy mi elveszítjük Alexandert, ők meg tönkreteszik őt." Jót akart a rendőr? Igen. Jogszerűen cselekedett? Semmiképpen sem. A rendőr feladata éppen a jogszerűség képviselete és szolgálata. Tegyük fel még egyszer a kérdést: Jót akart a rendőr? Igen. Önmagának. Hiszen nem volt képes elviselni, hogy elveszíti a kisfiát. (A felesége is fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, amit a rendőr akkor úgy értelmezett -mert úgy akarta-, hogy a nehezen megszületett kisfiuk nélkül nincs értelme az életnek.)
Egy magasabb szempontból tekintve jót tett Andreas? Hiszen kimentette a szó szerinti szar körülmények közül a drogos pár kisfiát, Sofust. A film végén ugyanis a teljesen konszolidált anyát, Sannet és a mintaszerűen felöltöztetett Sofust láthatjuk. A hollywoodi naplementékhez mérhető rózsaszín befejezésnél még egy baltával szabott (annak tűnő) szimbolikus mondat is elhangzik a kisfiú szájából: "Eltévedt a bácsi?", majd Andreas tagadó válaszára újra: "Biztos benne, hogy nem tévedt el?"
A történet felszínén tehát ez tűnik az alapvető kérdésnek, hogy eltévedt-e Andreas, akinek a rend őrének kellett volna lenni, vagy sem?

Második esély

Ki kapta meg a film címében jelzett Második esélyt? Talán elsősorban Sofus, a kisfiú. Ő pedig azért, mert az anyja, Sanne, ki tudott szabadulni a körülményei közül, főleg, mert megszabadult a párjától.
De mi eredményezhette Sanne túlhangsúlyozott konszolidációját? Valójában az téríthette észre, hogy át kellett élnie fia elvesztését. Egyik este, amikor Andreas beszélni akart vele, akkor tanúja lehetünk Sanne rohamának: "Vissza akarom kapni!", "Nem halt meg! Sofus nem halt meg!" és "Az nem lehet. Nem halt meg!"

Bármit is tett Andreas, végül mind Sanne, mind Sofus sorsa jobbra fordult. Sőt, az Andreas körüli történések a kollégáját, egyben barátját, Simont is kiragadták az önpusztító életmódjából. (A takarítás kicsit patetikusnak hat, de ez valóban a magasabb szintre került összeszedettség egyik jele. Az ital kiöntése pedig az elhatározottságra és a fordulat véglegességére utal.)

Azt mondhatjuk, hogy Andreas tettei a környezete számára alapvetően jót eredményeztek, különösen Sanne, Sofus és Simon számára, így talán igazságtalannak is tűnhet, hogy ő az aki végül elveszíti a munkáját.
(Simon váltását valószínűleg az egész történéssorozat erősítette, majd Andreas feleségének öngyilkosságára vált az véglegessé. Simon ugyanis az alkoholizmusa miatt nem volt ott, amikor a barátjának szüksége lett volna rá, Andreas pedig arra utalt, hogy a feleségével volt valami baj.)

A drogos Tristan börtönbe került, a feleség -Anna- pedig öngyilkos lett. Andreas tehát mintegy katalizátorként működött. Ha egy helyzetből ki lehetett hozni a jót, akkor az megtörtént. Az érzelmi labilitás viharaiban szenvedő Anna öngyilkos lett. A film képei szerint: nem volt képes átmenni a hídon.

(A hatalmas teherautóval a sötétben könnyedséggel közlekedő teherautó-sofőr, Lars Nielsen, aki -úgy tűnik- megért sok mindent, de tenni semmit sem tud, szerintem egyszerre egy hatalmas fricska, másrészt pedig egy furcsa szimbólum. Anna így szinte a Karácsonykor közeledő szakállas Télapóra bízza a gyereket - a Niels a Miklós dán megfelelője.)

Tristan pedig újra a börtönben elmélkedhetett azon, hogy lehet-e folytatni a korábbi életmódját.
Maga az életkörnyezet -mint egész- viszont tisztábbá vált.

Kábulat és magárahagyottság

A filmben nagyon sok a párhuzam és azon belül pedig az ellentétek. Két fő téma az egész filmre rányomja a bélyegét.
Az egyik a kábulat. Szinte mindenki úgy viselkedik, mintha valamilyen kábítószer hatása alatt állna. Simon esetében ez az alkoholizmus, amellyel a valósága, az élete elől menekül. Tristan esetén ezek a kemény drogok (érdekes, hogy a klasszikus Trisztán és Izolda történetben a pár a szerelem irrealitásba vivő kábulatában élt).
Anna az őrület határán túllépő érzelmi instabilitás kábulatában van. Megjósolhatatlan, hogy mikor mit tesz, és csoda, hogy csak a saját életének vetett véget. Annát gyakorlatilag nem szabadna emberek közé engedni, annyira képtelen uralkodni magán. Bár Simon mondja Andreasnak Tristanról, hogy "A gyereket el kell venni tőle. Ez egy ötcsillagos pszichopata", de ekkor már látjuk, hogy ez Annára is vonatkoztatható.

Andreas, a rendőr, végig úgy viselkedik, mintha be lenne lőve. A tudata mintha egy felhőben lenne; a környezetét, a jogszerűséget és a hivatását is szinte teljesen figyelmen kívül hagyva cselekszik. A halott kisfiához is rendkívül furcsán viszonyul. Olyan, mintha egy anyai ösztön írna felül benne mindent, hogy legyen egy gyereke, bárki is legyen az. Ha alaposabban megnézzük a reakcióit, akkor azt láthatjuk, hogy a feleségét is elsősorban csak az anyaszerep betöltése szempontjából tekinti. Andreas felesége akár Andreas anyjának fiatalabb kiadása is lehetne (a lány a saját anyjára kevésbé hasonlít). Ez ugyancsak arra utalhat, hogy Andreas a leendő gyermekéhez keresett anyát.
Andreas a felesége karakterét sem látja tisztán. Sőt, a film elején pontosan ő kérdezi  Sannetól, hogy "Minek akart gyereket egy pszichopatától?", de látjuk, hogy mindez saját magára és Annára is vonatkoztatható.

Sanne első pillantásra kívül van a kábulat világán, valójában azonban épp a tehetetlensége és tompultsága teszi, hogy képtelen az életét irányítani. Amíg Tristan az aktív kábulat, az agresszió és szadizmus képviselője, Sanne a passzív kábulat mazochizmusában él. A Sanne név "liliom" jelentésű, ami hagyományosan a kábulat halálos veszélyéhez kapcsolódik.

A kábulat mellett a másik fő téma a magárahagyottság. Andreas döntő pillanatában nem segített a barátja. Anna szülei, a hideg északiak nem voltak hajlandók eljönni hozzájuk: "Korábban kellett volna jönnünk" - mondja Anna anyja a lánya halála után. Andreas és Anna kint élnek a városon kívül, egy elhagyatott helyen. Andreas is magára hagyta Annát, hiszen Andreas szinte csak a kisfiukkal törődött. Nem vette észre, hogy a feleségének törődésre, sőt, már zárt osztályon történő gyógyszeres kezelésre lenne szüksége.

A magárahagyottság szinte minden szinten megjelenik: a férj és feleség viszonyában, a szülők és a gyermek viszonyában, a barátok esetén, és egy Tristánra vonatkozó furcsa mondat erejéig az állam viszonylatában is: "De nem tudja apaként ellátni. De csak azért, mert nem kap családi pótlékot."
Simont is elhagyta a felesége és a fia. Simon különösen a fia körüli káoszt éli meg nehezen, aki az utalások szerint homoszexuálisként az úszóedzőjével él együtt.

A film mélyében így azt az alaptételt láthatjuk, hogy a magány hatására egyre inkább elszakadhat az ember a valóságtól, olyan irreális képzetek magasodhatnak föléje, amelyek önpusztítóvá válhatnak.

Simon, Alexander

Az élő Hit általi magárahagyottság csak nagyon közvetve jelenik meg a filmben, azaz vannak olyan szimbólumok amelyek talán ilyen módon is értelmezhetők. Ugyanis Simon volt a neve annak a halásznak, akit Jézus később Péternek, vagyis Kősziklának nevezett. Simon tehát az, aki (most éppen) nem Kőszikla. A fia elhagyta és kérdés, hogy vissza fog-e majd jönni hozzá, mert jelenleg a fiú a nehéz halászat helyett az úszásoktatóként jelölt könnyű életet választotta élettársául. ("Én is tudnék ott pancsikolni nyolctól négyig")
Elsőre talán mindez erőltetettnek tűnhet, de Simon a filmben nagyon is a szimbólumok megjelenítésére jellemző archetipikus elnagyoltsággal van ábrázolva.

A szimbólumokat tovább is lehetne értelmezni (ami egy Jensen filmben nem meglepő). Az Andreas név "férfi, ember" jelentésű. A kisfiuk tehát az "emberfia", mint Jézus. Erre az Alexander név is utal, ami az "emberek védelmezője", vagyis megváltó jelentésű. Az elhatalmasodó őrület "megöli" Alexandert. (És miért? Mert túl sokat "rázogatták", ez az -ekkor nem dánul, hanem angolul mondott- "shaken baby" - "megrázott baba" szindróma). Alexander helyett a könnyű életet kereső Albert és a furcsa Sofus maradnak, mint a bizonytalan jövő zálogai.

Simon visszatérése

A Szenteste, amikor a megváltó Gyermek megérkezést lehetett volna ünnepelni, így a gyermekek elvesztésének gyászává vált.

Andreas egyre irreálisabb módon viselkedik, de Simon, aki össze tudta szedni magát, a barátja után megy. Andreast szembesíti az igazsággal (1: ez a fiú nem a Te fiad, 2: vissza kell adni az anyjának), sőt, Andreas igazi énjét tudja előhozni, így Andreas akarja visszavinni a fiút Sannénak.

Andreas tehát a környezete számára végül jót eredményezett, bár rosszul cselekedett. Hiszen a vélt igazságát követte, sem a feleségével, sem Sanneval, sem Tristannal nem törődött, de még a kisfiát is becserélhetőnek tekintette, nem törekedett arra, hogy alig élt lelkének megnyugvást adjon. Végül azonban felülkerekedett benne az együttérzés, mind Sanne iránt, és ugyancsak ezért fontos az a pillanat, amikor kisfia, de a felesége sírjánál is gyertyát gyújt.

Mindehhez Simon visszatérése kellett. Egy hóval borított Sziklás tengerparton találkoznak. (A tenger sokszor a kábulat jelképe, ezért is hangsúlyozott Anna halála után az a kép, ahogy a testetlen ruhát látjuk a hullámokon.)

Munkában

Első pillantásra az utolsó percek egy idealizált képet mutatnak: Sanne konszolidálódott, a gyermek így normális körülmények között élhet. Andreas, ha a munkáját el is vesztette, legalább szabadlábon szervezheti újra az életét.

Ha azonban alaposabban megnézzük a jelenetet, egészen hátborzongatóvá válik az "ártatlan" párbeszéd. Andreas itt a fürdőszobaosztályon tölti fel az árukészletet, és éppen egy fürdőszoba volt a tetthely, ahol kicserélte a két halott kisfiút; később ennek az említése majdnem el is árulja.
Andreas tehát végül a (testi) megtisztulás kellékei között végzi a favágó munkáját, de ahogy ez korábban jelezve is volt, ez nem okoz neki problémát.

A filmekben egy nagyon gyakori téma, hogy hogyan lehet az ideálokat a realitással összeegyeztetni. A képzelet világa ugyanis nagyon könnyen elszakadhat a valóságtól, az igazságot vélekedések váltják fel.

Megjelenik a kisfiú -Sofus- és felteszi a kérdést, illetve a következőket mondja:

1. "Eltévedt a bácsi?"
Andreas nemmel válaszol. Korábban valóban el volt tévedve, de a jót kereste. Akkor ugyan a saját vélekedése szerinti jót (a magára hagyottsága miatt kontrollálatlanná váltak a tettei). A film utalásai szerint azonban az igazi, önmagán-, és főleg a vélekedésein túli jóra való törekvés mindennél erősebb benne. A jóra törekvő szándék ilyen koncentrátuma pedig különleges kincs, ha a realitással tud párosulni. Andreas kétkezi munkája így a realitás megragadását gyakoroltatja be. Andreas célja a tiszta élet megteremtése, és a megtisztuláshoz itt (a valóságban) minden alkatrész a keze ügyében van. Andreas korábban eltévedt, de most éppen a legjobb helyen van.

Majd Sofus ezt mondja:
2. "A mami elfelejtette a csavarokat."
Mivel a "screw" (finoman mondva) "eltolás" jelentésű is, ez utalhat arra is, hogy Sanne maga mögött hagyta a korábbi eltolt életét és egyenesbe jött.

És a folytatás:

3. "Kaptam kalapácsot. Csak még nem tudom kivenni"
Ez egészen vészjósló, ha belegondolunk, hogy ezt egy "ötcsillagos pszichopata" gyerekétől halljuk, akinek már ott van a keze ügyében a baltaszerű kalapács, csak még nem tudja kinyitni.
A Sofus név a "Sofia" fiú változata, azonban a szlengben olyan "vesztes" "freak" -ekre használják, akik egyáltalán nem illenek a környezetükbe, és általában véve életidegenek.
Ne feledjük, hogy az anyja most is magára hagyta Sofust.


Sofus újra megkérdezi:
4. "Biztos benne, hogy nem tévedt el?"
Az angol fordításban itt a "lost" szót használják, ami egyszerre eltévedésre is utal és arra is, hogy valaki elveszett.
Elveszett-e vajon Andreas élete?

Andreas határozottan válaszolja:
5. "Biztos. Itt dolgozom."
Nem veszett el az élete. Sőt, sikerül egy tisztább életet kialakítania. A dolgát végzi.
Amikor pedig Sofus kezében lesz a baltaszerű kalapács, akkor is figyelni fog.

Simon pedig biztos ott lesz majd a barátja mellett. Simont ugyan a zárójelenetekben nem látjuk. Hacsak nem vált sziklává, ami a záróképen az erősen hullámzó hatalmas tengerből a napsütéses oldalon kiemelkedik (a kábulatban a viszonyítási pont), és mellette, történetünk főszereplőjeként pedig ott dolgozik a munkára fogott szél, az Égi áramlat.

Táncos a sötétben (Dancer in the Dark) - angyalok szemével látva

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.


Az éppen 2000-ben született film második, kb. az 55-ik percnél kezdődő dalában kétszer is van olyan rész, amikor Björk énekét a feliratban nem látjuk, és a dalszövegben sem szerepel. Ha értjük, hogy mit énekel itt, akkor értjük az egész filmet.
A történet rövid ismertetője miatt a filmet sokáig kerültem, nemrég azonban elém került. Ahogy néztem a kézikamerás, színezetlen felvételeket, majd ahogy elindult a zene, egyre fokozódott döbbenetem. A film olyan dolgokat "fecseg" ki, amelyeknek hétpecsétes szellemi titkoknak kellene lennie. Csak bizonyos  szellemi és néphagyományok tanulmányozása és adott jelenségek tapasztalása során lehetne eljutni ilyen összefüggések ismeretéhez. Vagy az ihletettség különösen magas foka esetén.
Azt is észre kellett azonban vennem, hogy a legtöbb néző egészen más szinten látja a történetet. Így a film, mintha egy sajátos indikátorként működne: a reagálások megmutatják, hogy mennyire tudunk túlépni a jelenségeken, elveszünk-e a részletekben vagy tudjuk LÁTNI az egész varázsát. A film pontosan megmutatja, hogy egy történés esetén adott részletek öncélú kiválogatása valójában a másokon átgázoló önérvényesítés eszköze, vagyis pszichés problémák megjelenése. A film pedig nagyon is érzékeny pszichés pontokat nyom meg, így a nézőket lelkileg is feltérképezi - már emiatt is valami "veszélyes anyag" figyelmeztetéssel kellene ellátni.

Bizonyos szellemi törvények működései, összefüggései a filmben rendkívül mély szinten vannak ábrázolva. Ezeket azonban a többség észre sem veszi, annyira elveszik a saját problémáiban, sőt, alapvetően nem is érdekli. A film súlyos üzenete viszont pontosan az, hogy amilyennek látjuk, olyanná tesszük a világunkat, és ha nem tudunk nyitni, akkor a színekkel telítettség helyett mind fakóbbá válik és mind nagyobb lesz ez a rengeteg - sőt, eget rengető - SÖTÉTSÉG.

Rövid ismertető

Miről is szól a film?
Van egy nő, Selma, aki a kisfiával Csehszlovákiából az USÁ-ba emigrál. Azt hiszi, hogy ott minden a musical álomvilága szerint történik és képtelen beilleszkedni a mindennapi élet realitásába. Az USA befogadta, munkát adott neki, még úgy is, hogy talán több kárt csinált a figyelmetlenségével, mint hasznot. Selmát a környezete barátként és nagy szeretettel veszi körbe, szinte családtagnak tekinti: a fiát rendszeresen iskolába hordják, vigyáznak rá, sőt, még biciklit is vesznek neki a születésnapjára. És hogyan hálálja meg? Amikor a barát, Bill, megszorul, Selma nem ad neki kölcsön a megtakarított pénzéből. Sőt, később, amikor Bill mégis elveszi a pénzt, de csak kölcsön, akkor Selma brutális kegyetlenséggel megöli. Jeff szinte szolgaként követi Selmát, a nő azonban szinte átnéz rajta, csak kihasználja.
Selma "bizalomra, barátokra lelt, amikor menedéket keresett hazánkban, majd árulással, rablással, gyilkossággal fizetett éppen azoknak, akik otthonukat, és szívüket tárták ki előtte". Sőt, "azt mondta, a kommunizmus jobb az embereknek". Pedig éppen az USA fejlettsége az, ami megmentheti a fiát a közelgő megvakulástól.
Selma önzése minden határon túli, mert tudta, hogy az örökletes betegség miatt a fia is meg fog vakulni, mégis megszülte, csak ezért mert ő annyira szeretett volna egy kisbabát a karjában tartani.

Amerika és Álom

Selma persze sosem hitte, hogy az USÁ-ban minden a musicalek szerint történik, csak annyit mondott, hogy imádja a musicaleket. Bill egyszerűen ellopta a pénzt. Ugyan mondja, hogy csak egy hónapra kell, de látszik, hogy csak önmagát hitegeti. Meg akarja ölni magát, de erre képtelen. Végül könyörög Selmának, hogy irgalomból ölje meg, sőt, a pénzt szinte túszként használja erre: "Ha a pénzt akarod, akkor meg kell ölnöd".

Érdemes végig figyelni a filmben, amikor valaki töredékes információt mond vagy kap fel, mert az az ő célját szolgálja, így nem is akar többet mondani, többről hallani. És érdemes végig figyelni, hogy mindez hova vezet.

Például a tárgyaláson a szemorvos nem vallhatja be, hogy hagyta magát átverni, mert Selma megtanulta a táblát. A munkavezetőben Selmának a kommunizmus említése ragadt meg, amit az ügyész azonnal lelki fegyverként tud felhasználni az országukra oly büszke esküdtek felé. Bill feleségének, Lindának az agya állandóan a pénz körül forgott és forog. Selma csak azért kérdezgetett a sok pénzről, mert Linda ezt szerette, de Linda ezt irigységnek akarja látni és láttatni. Linda szinte üvölti, hogy "Nem voltál irgalmas hozzá", mármint Billhez; a nagy érzelmi feszültség viszont azt mutatja, hogy legbelül pontosan tudja, hogy ő nem volt irgalmas Billhez, akire szinte vámpírként akaszkodott és kivéreztetett.

A történet során az, ami lehetne, az ideák világa, amit itt a musicalek képviselnek, másrészt pedig a realitás világa, mint egy hatalmas olló nyitódik szét. A film így egy rendkívül különös tételt mutat be: olyan, hogy "Amerikai álom", olyan nincs, az irrealitás, sőt, a két fogalmat egymás mellett mutatni ellentmondás, mivel azok két antagonisztikus világot jelentenek. A film szerint Amerika nem az álmodat valósítja meg, hanem kiirt a világából, ha azzal nem vagy konform.

Milyen álma volt Selmának?  Szerette volna, ha a musicalek éltethetők, megélhetők valamilyen módon. Szeretett volna ugyan egy kis amatőr musicalben szerepelni, de amikor látta, hogy erre már képtelen lesz, erről hamar lemondott. Ugyanis elég volt néhány zörej, hogy abba már egy musical zenéjét hallja és képzelje. Az egyetlen dolog, amit Selma valóban szeretett volna, hogy a kisfia látását meggyógyítsa. Emiatt még a magánéletéről is teljesen lemondott.

Kábulatban

Az emberi tudatnak van egy olyan működési módja, ami nagyon eltér a hétköznapi racionalitástól. Ez a mód leginkább a teljességbe való kiterjedésként fogható meg, amihez egy másik testérzés is kapcsolódik. A test határai elmosódnak és leginkább egy, a környezetébe szétterjedő rezgésként érezhető. Minden telítettebb, színesebb, mélyebb. A racionalitás számára töredékes részletek itt egységükben és összefüggéseikben jelennek meg. A különálló zörejek például harmóniává egyesülnek.
A csecsemők valószínűsíthetően még képesek ebben a tudatállapotban lenni. A napi tevékenységekhez, így a túléléshez is azonban egy fókuszált figyelem szükséges, ami viszont alapvetően egy rendkívül szűk fókuszt jelent, így a látott részletek talán sosem állnak össze egésszé.
Aki nem tapasztalta a nyitásnak ezt a tudatállapotát, annak a számára ez hihetetlen, nem létező.

Vannak olyan emberek, akik kisebb vagy nagyobb szinten be tudják kapcsolni a teljesség tudatállapotát. Például a művészek, különösen a zenészek. Az ilyen át tud lépni ebbe a világba, ami a többiek számára elábrándozásként jelenik meg - "én elábrándozom, és egyszer csak minden zenélni kezd".
Sőt, az asztrológiai hagyomány is elég jól ismeri ezt a jelenséget, mégpedig a Halak jeggyel, illetve a Neptunusszal kapcsolatosan. Az ilyen "ábrándozó" ember folyamatos életveszélyben van, ahogy ezt Selmánál láthatjuk is: néha talán csak a szerencséjének köszönhető, hogy nem vágta le a kezét. Az ilyen ember inkább az ideák világában él, mint a valóságban.
A film így egyrészt egy rendkívül komoly lecke arról, hogy az ábrándozást korlátozni kell.

Az átkapcsolódó tudatállapot, az "ábrándozás" két, teljesen különböző irányban történhet. A racionális látásmód számára ezek nehezen megkülönböztethetők, mert mindkettő elszakadás a pillanattól, a konkrétumoktól és a részletekben való látástól. Az irracionalitás az egyik irányban egy felsőbb realitás csatornájaként működik. Viszont ugyancsak ábrándozásnak látszik az, amikor valaki egy irreális álomvilágba menekül, például azért, mert menekül a valóság elől, mert menekül önmaga elől. A filmben ezt pontosan láthatjuk, főleg Bill és a felesége esetében. A felsőbb realitás az énen túli minőségével azonosítható. Az irrealitás az önzőséggel, ami folyamatosan menekül önmaga elől. Megmagyarázással, racionalizálással. Bill nem találta önmagát elég értékesnek, akire büszke lehet a felesége, így azt az örökségével - nem is a saját maga által szerzett pénzzel - próbálta meg pótolni. A felesége, Linda, értéktelennek találta az életét, így önmagát (pedig olyan, mint egy filmsztár), és azt vásárolgatással próbálja kompenzálni.
A felsőbb realitás önmagán túli értéket teremt. A dolgok nehezebb végét fogja meg. Soha nem vár el semmit. Az irreális ábrándok embere viszont nem ad, hanem elvesz, felemészti a környezetet, az "örökséget". Úgy véli, hogy neki több járna, egy kényelmesebb élet, és mindenképpen: kevesebbet kellene tennie. A film szerint "Amerika" melyik viszonyulást támogatja?
A film egy rendkívül komoly lecke arról, hogy az ábrándozást korlátozni kell.

Az álmodozás elold a köznapi valóságtól, vagy egy teremtő, vagy egy romboló irányba. A teljességbe átlépni képes tudatban egy másik értékrend jelenik meg, vagyis irracionálisak (de nem irreálisak) lesznek bizonyos tettei.
Amikor Linda megvádolja Selmát, hogy a férjével kikezdett, akkor Selma ezt Billel akarja megbeszélni, mivel ez Billre tartozik, a fogadalma is köti, másrészt pedig másodlagos a szemműtét mellett. Selma megígérte Billnek, hogy a titkát nem fogja elmondani és ezt még az élete árán is megtartja. Itt ugyanis az örökkévaló lelke forog kockán, az, hogy amikor zuhan, ott lesz-e valaki, aki el fogja kapni?

Vajon túlzás az ábrándozó Selmát egy felsőbb realitás képviselőjének tartani? Ki képviseli a helyest, a rendet, Selma vagy a rendőr? Ki képviseli az igazságot, Selma vagy a bíróság? Ki él ideák között, Selma, vagy Bill, a felesége, az ügyész, Amerika? Ki a vak? Nem inkább az, aki nem képes, mert nem akarja meglátni a valóságot? Ki az, aki valójában SÖTÉTSÉGBEN van? És ki az, aki valóban LÁT?

Angyalok nyelvén

Selma rendíthetetlenül kitart az elkötelezettsége mellett, még akkor is, amikor ez olyan erővé válik, ami elveszi az életét.

Angyal a Symbolon kártyán

A hétköznapi látásmód számára sokkal könnyebben érthetők Selma tettei, ha olyan lénynek tekintjük, akiben földöntúli, transzcendens-mennyei, angyali minőség jelent meg. Az "angyal" szó szerint "hírvivő" jelentésű, és itt a filmben az evangélium, a "jó hír" az, hogy létezik ilyen minőség, egy felsőbb realitás, ami megjelenhet a földön is - amíg ostobaságukból fakadóan az emberek ki nem irtják. Az "angyal" a Halak/Neptunusz egyik képi megjelenítése is.

Az ilyen angyali, földöntúli minőség egy "migráns" az önző számítás és önérvényesítés világában. A filmbeli "Amerika" tehát az emberek világát jelenti, az ígéret földjét (nem "promised land", hanem "land of promises"). Viszont az ígéretek csak megvalósulatlan lehetőség maradnak, mert ezt a világot az emberek pokollá teszik.

Az angyali minőség szerint az életünket mélységében, harmóniában, zeneiségében is meg lehetne élni, és ő ezt meg is tudná mutatni. Ha bárkit is érdekelne. A méricskélő "profi" szerint ugyanis "murisan énekel" és "nem táncol olyan fergetegesen".

Az ilyen angyali minőség közelében érezhető a "szentség illata". Mivel a teljességben él, ezért ez a "rezgés", a régi, paradicsomi látásmód hangulata a környezetére is kisugárzik. A környezetét már a puszta jelenlétével harmonizálja. A környezete ezért barátságos, családias vele, mert ez a rezgés jóval többet ad nekik. (Ez nem azonos az "elbájolás" rezgésével - ez utóbbi egy másik von Trier filmben látható.) Ezt a rezgést úgy írják le, hogy inkább csak az érzi, akiben kisebb az önérvényesítés, az egó. Olyan, mintha szerelmes lenne az ember. Az aktuális pillanatban ez alig érezhető; inkább csak akkor, amikor elveszik. Egy "angyalra" precizitást igénylő munkát nem szabad lett volna ráosztani, inkább csak leültetni egy sarokba, mert már csak ennyi esetén másképp mentek volna a dolgok. A művezető ezt érzi is, így amikor Selmát el kell bocsátania, rögtön ezt mondja: "Talán találunk neked más munkát, ahol nem géppel dolgozol, ahol nem olyan fontos, hogy jól láss. Nem most rögtön..." Egy angyal azonban sosem érezné úgy, hogy neki jár valami.

Selma szemén át láthatjuk, hogy a mindennapi munkát robot helyett a teljesség harmóniájára illeszkedő táncként is meg lehetne élni.
(A filmbeli zenék csak akkor "működnek", ha surranddal és ipari méretű hangszórókkal tudjuk hallgatni. Magyarul: leginkább moziban. Ekkor a teljességbe kapcsolódás érzetét is meg tudja idézni, például a hangtartományok kiszélesítésével-beszűkítésével, a hangszerek térben való áthelyezésével.)

Selma a második dala során éppen a látását veszti el. (A vonat általában a megállíthatatlan sors jelképe.) A dalban azt mondja, már látott minden lényeges dolgot. Elsőre ez racionalizálásnak, a valóság elöli menekülésnek tűnik. A szöveg viszont éppen azt mutatja, hogy egy magasabb szintű realitásra helyezi át a hangsúlyt. A szinte szolgaként a nyomában járó barát, Jeff, elmondja, hogy szerinte mennyi mindent nem látott még, és a családi élet megélhető örömeit is felsorolja. Selma azt mondja: "Őszintén szólva: valóban nem érdekel". Ezeket a szavakat azonban jelekkel is kíséri. Ezek nem pontosan jelnyelvi jelek (nem ASL, amennyire meg tudtam állapítani), viszont úgy tűnik, hogy pontosan az ellentéte a kimondott szavaknak. Itt is az jelenik meg, hogy a részletek csak együtt értelmezhetők, a teljességükben. Vagyis: azt kell mondania, hogy "nem érdekli", de a valóságban a szíve szakad meg. És ezt megérti az, aki nem csak hall, de LÁT is.
Ekkor hangzik el a lefordítatlan, mert lefordíthatatlan ének. Ez glosszolália, "nyelveken beszélés", a hagyomány szerint közvetlen, természetfölötti kommunikációs csatorna Istennel. Az angyalok nyelvén szólás.

A Föld angyala

Selma a dalban arról énekel, hogy a létezés teljes tartományát látta: a magukat marha komolyan vevő, rendületlenül álló fákat és a szellőben táncoló fűzfaleveleket is. Az életet viszont a szükségtelenül hamar befejeződésében mutatja. Jeff olyan dolgokat kezd el sorolni, melyeket szerinte itt a földön még meg kellene Selmának tapasztalnia. Mindenféle nagy és egy "amerikai" számára végletes dolgot mond (a király a demokrácia ellentéte, Peru pedig földrajzi ellenpólus: a világ vége). Selma a mérhetőségben megjelenő dolgokra mindig egy-egy lelki dimenzióval válaszol.
Jeff a filmben egy enyhe értelmi fogyatékosként van bemutatva. Viszont, aki a köznapitól eltérően más hit és értékrendszerben él, az a többiek számára értelmi fogyatékosnak tűnik. Különösen egy von Trier filmben.

Jeff és az öreg kisteherautója

Jeff valójában a Föld angyala (szinte csoda, hogy a vén kisteherautója még mindig működőképes), így megérthetjük, hogy miért követi kiskutya módjára Selmát, miért vágyik mindennél jobban rá (a valóság célja a mennyei minőség tapasztalatként való realizálása) és miért ő látja a legjobban, a legtisztábban Selma hihetetlen értékét.

Jeff virágokkal várta Selmát

 (A Föld szelleme több régi hagyományban, illetve hasonló szimbolikus módon több filmben is megjelenik.)

Angyali érintés

A vállalása túlnőtt Selmán, így kénytelen lelőni az ezért könyörgő Billt, hogy a fiát mégis megmenthesse.
(A pénzkazettát érdemes szimbolikusan tekinteni: csak ez van a fejedben, ez szétverte a fejed, ez okozza a halálodat).

Bill lemeze lejárt

Bill lemeze lejárt és a halála után újabb dal következik. Selma egy altatódalt kezd el énekelni: "Leszáll a fekete éj / Aludni megy a Nap". Majd hirtelen kétértelművé válnak a szavak: "Az ártatlan álmodik / Ahogy neked is kellene, Szendergő, Szendergő". Hiszen éppen Bill az, aki nem nevezhető ártatlannak, és ő az, aki nem tudta elég éberen nézni a helyzetét. Vagyis, ha ártatlan lenne, akkor a halálával békében nyugodhatna. Így viszont egyáltalán nem. Ekkor Selma, az "angyal" megérinti Bill homlokát, ezzel feléleszti Bill egyik lélekrészét (mondjuk: a lelkiismeretét) és a bocsánatát kéri. Bill szelleme felkel (hátrafelé lépnek pár lépést). Különleges, ahogy Bill a befejezetlen festésnél pár ecsetvonást tesz - ahogy a régi hagyományok szerint egy szellem is tenné.

Selma szerint a butasága miatt ő az oka a dolgok rosszra fordulásának. Az álomszerű képben megjelenő fia mondja, hogy "csak azt tetted, amit meg kellett tenned". Mert Selma mindezt csak a fia miatt tette, azért hogy Gene az életet teljességében megtapasztalhassa. Bill megbocsájtásához az kell, hogy a kígyó (az egó) levesse bőrét (ami a tiszta énjét rejti), egy könnycsepp lehulljon (őszintén megbánja, amit tett).

A zászló, mint a realitásra ébresztő fenyegetés (csillagok, mi?)

Bill szellemének megbocsájtása után Selma kilép a házból. Az ellene induló gépezetre az amerikai zászló figyelmezteti. Ekkor a feleség, Linda egyik lélekrészével (mondjuk: lelkiismeretével) beszél, aki felrázza. A kihagyott szívdobbanás után a rózsának tövist kell növesztenie, hogy a szándékát megvalósítsa.

Nagyon érdekes kép, ahogy Bill fentről, az ablakból figyeli, hogy Selma (vagyis az őt játszó Björk) nyír hasábfákra fekszik. A Björk szó jelentése ugyanis 'nyír'. Ez pedig pontosan az a mód, ahogy álmainkban látjuk a valóságot. Az élő szent Nyírfát Bill önző tette a további életre képtelenné széthasogatta.
A dal végén Selma (őszintén) bocsánatot kér a mindenségtől. Mert csak azt tette, amit tennie kellett.

A Megváltó

Vajon Jézust el tudjuk-e képzelni olyannak, akiben mennyei, angyali minőség jelent meg?
Vajon Selmát el tudjuk-e képzelni Megváltóként?
Selma az élete árán is meg akarja menteni a fiát. Ha benne angyali minőség öltött testet, akkor egészen másképp hangzanak azok a szavak, amelyek korábban önzőnek tűnhettek. "Annyira szerettem volna egy kisbabát a karomban tartani." Vagyis a mindenekfölötti szeretetet szerette volna működtetni. Esélyt adni a kis szellemnek (Gene, mint 'genius' - szellem), hogy megtapasztalhassa a világot, biciklizhessen, akkora örömmel, amekkorára csak egy őszinte gyermek képes, csomagolja majd be a kenyeret, hogy az ne száradjon meg és vesse be az ágyát - mert ezek megidézhetik az angyalokat. Tanuljon, és az autótolvaj bandákat kerülje el messzire.

Selma Megváltó, mert a teljes saját sorsa elé helyezi a fia sorsát. És egészen másképp fog hangzani az, hogy "Selma / You're the one to blame".

(A szemorvos viselkedését, nevezetesen, hogy az előtte megjelenő angyal minden kérésébe azonnal beleegyezik, azt a színész Breaking the Waves karakterével magyarázhatjuk, aki ott egészen másképpen reagált egy angyal megjelenésére.)

A Júdás-csók

Selma még elmegy egy utolsó musical próbára. Ott azonban elárulják és kihívják a rendőröket. Még egy Júdás-csókot is láthatunk. Az amerikai álom megvalósulása helyett az amerikai gépezet indul be és emészti el Selmát.

A gyermekkor után bekövetkező vakság az emberiség eredendő bűnének látszik. És Selma feláldozza magát, hogy ezek az emberi lények végre LÁSSANAK.

Oldrich Novy

Ha Selma egy angyal, akkor ki az apja?
Az utolsó vacsorán - vagyis bocsánat: próbán -, majd kicsit később, Oldrich Novy megjelenésekor a bírósági tárgyaláson is hasonló dal hangzik el. A fő téma, hogy "elkaptok, ha zuhanok". Az első esetben ez úgy hangzik, hogy ha megbotlok, azonnal rám vetitek magatokat, hogy elkapjatok és végezzetek velem.
Oldrich Novy egy cseh színész volt. Maga a név azonban lenyűgöző angol-nyelvű asszociációkat indíthat be valaki olyasmiről, ami ősi (old), régen még gazdag (rich) volt, és esetleg új (novy) is lehetne. Az Oldrich az Ulrich cseh változata, ami pontosan az örökség/hagyományozódás és a (ric) hatalom szavak összefűzése (vagyis: hagyományozódott gazdagság/hatalom).

Felszínes megtekintésre azt láthatjuk, hogy Selmát a musicalek iránti vágya vonzotta Amerikába. A musicali szépség iránti vágya pedig főleg Oldrich alakjában jelenik meg. Mindez pedig egy hatalmas önbecsapás, hiszen az amerikai realitás egészen más.

Egészen elképesztő viszont a jelenet, ha a szimbólumokat behelyettesítjük. Itt Oldrich az Atya(isten). Selma Amerikába, vagyis az ígéret földjére, vagyis az anyagi világba az Atya ígérete miatt jött, hogy itt földöntúli szépségű dolgokat élhessen meg. Még Oldrichtól egy isteni sztepptáncot is láthatunk a képesség kinyilatkoztatásaként, amit mindenki csak csettintéssel és helyeslő tapssal tud kísérni. Selma pedig megmutatja, hogy ő is a "családhoz" tartozik.

Selma itt az önfeláldozásra készül, hogy a LÁTÁS adományát megadja - a fiának, de példamutatásával az összes emberi lénynek. Két dolgot mondat ki kétszer is Oldrich-csel: ha Selma ezt az áldozatot meghozza, az nem lesz Oldrich ellenére ("I didn't mind it at all / That you were having a ball / At my musical" majd "I don't mind it at all / If you're having a ball / This is your musical"), másrészt pedig az egész végén Ő, "Oldrich" fogja várni ("I'll always be there to catch you").

Ugyancsak hátborzongató, hogy ugyanez a színész volt a Cabaret nevű musicalben a konferanszié, angol kifejezéssel: a Ceremóniamester ("Master of Ceremonies").

A film kérdése tehát, hogy meg tudjuk-e szerezni a LÁTÁST, amit a Megváltó áldozata hozott el, ami egy Új (csehül: Novy) világot teremthetne meg. Mert a fiúnak, Gene-nek a szemorvosnál magát Novynak, vagyis a Novy családhoz tartozónak kell vallania.

Az Új világ

Selmát elítéli a bíróság. Még egy Luke nevű nevetséges ügyvéd is megjelenik (szerintem egy hatalmas fricskaként). Selmát a halálsorra készülnek átvinni és az imádsága: egy musical.

A halálsorról a kivégzésére vezető úton ismét megjelenik az "angyal", aki sorra látogatja a végzetükre váró férfiakat, köztük a Bibliát olvasó fegyencet.

Idegtépő percek után a kivégzés lezajlik, behúzzák az előadás függönyeit. A fegyőrnő döbbenten nézi a kivégzés helyszínét. A kamera tovább emelkedik, és itt hagy bennünket a vak SÖTÉTSÉGBEN.

A szereplők felsorolásakor elhangzó dal már az "Új Világ" (Új, mint Novy). Ebben megtudjuk, hogy Selma hova is került: "I'm softly walking on air / Halfway to heaven from here / Sunlight unfolds in my hair".

A film kérdése tehát, hogy az Amerika, az "Új világ" - vagyis az anyagi világ - lehet-e Új (mint Novy) világ? Mert az Áldozat megtörtént.

Az angyal (angel), vagyis a táncos (dancer) eljött ide, az emberi világ totális SÖTÉTSÉGébe, hogy a LÁTÁS adományát megadja.
A film kérdése tehát, hogy a földöntúli minőséget ajándékként tekintjük-e, vagy kiirtjuk a világunkból.
Az, ami ősi (Old) és régen annyira gazdag (Rich) volt, az lehet-e Új, az új évezredben?
A film szerint a tét "mindössze" annyi, hogy elkövetkezik-e az "Utolsó dal". Aki lát, az olvashatja: "They say it's the last song. They don't know us, you see. It's only the last song if we let it be."

A nagy kérdés tehát, hogy a filmet nézve megpróbálkozunk-e LÁTNI?