József Attila: A hetedik

A vers az OSZK elektronikus könyvtárában:
http://mek.oszk.hu/00700/00707/html/vs193201.htm#07


A versnek öt versszaka van, melyek egyenként tíz-tíz sorosak.
A versszakokban az első két sor a téma-kijelölés, ahol a második sor kiemelten hangsúlyozza a hetes számot. Ezután az első versszakban hat, "egyszer" szóval kezdődő (ami itt "először" jelentésárnyalatot is kap) sort hallunk, a többi versszakban pedig a hatosok az "egy" szó után következnek. A kilencedik sor mind egy-egy átfogó jelleget mutat, a versszakzáró tizedik pedig mind "A hetedik te magad légy!" felszólítás.
A versszakok szerkezete így: egy általános téma meghatározása, majd annak hat segédponttal történő körülrajzolása, ezután egy áttekintő, összefogó jellegű összegzést hallunk, amit az a felszólítás követ, hogy a sokféleségnek, kiterjedésnek ezekben a tartományaiban találjuk meg a saját helyünket.
A hatos pontoknál az első kettősök mintha ellentétes oldalra mutatnának, általában véve azonban csillagsugarasan mutatnak a lehetőségek különböző irányaiba.

Az öt versszak egy határozott ívet jelöl ki, ahol a kezdés a születés, ahogy "e világon" tanyát ütünk, az utolsó pedig a halál. Az ívben a második versszak a küzdésre vonatkozik, a negyedik pedig az érett megismerő- és alkotóerőt mutatja. Az "ív" derekán pedig a máshoz való kapcsolódáskeresés, a szeretés, a szerelem képeit láthatjuk. A születés után tehát az ifjonti küzdelmek, majd a szerelem és később pedig a jövő megfontolt építése következik.

A vers így egy életprogramot határoz meg: Szüless, Küzdj, Szeress, Teremts - úgy "szállj a sírba".
A hat "tájékozódási segédpont" alapján a mesékre, a mesei teljességre utaló hetedikként kell megtalálnunk minden léthelyzetben a saját helyünk, így egészíthetjük ki:
Szüless, Küzdj, Szeress, Teremts - élj -, és Halj is meg úgy, hogy Veled legyen Teljes az Élet!

"A hetedik te magad légy!"

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

A vers kettős soraiban általában a néven nevezés általi megszólítás ("Fák, csillagok, állatok és kövek") és a felszólítás ("szeressétek a gyermekeimet") váltakozásának hullámzását hallhatjuk, mely utóbbinál szintén megjelenhet megszólítás.

A vers három jól elkülöníthető részre bontható.
Az első három kettős sorú versszakok a felvezetés. Először a megszólítás-felszólítás, az időtlen folytonos jelenben, ami másodikban a múlt felé kiterjed, majd a harmadikban a világ eredendő jóságára (!) támaszkodva a jövendőbe mutat, amelyben a minden élő elkerülhetetlen halála csak egy állomás.

A megszólított néven nevezettek néha az ellentét kettősében (pl. elő és halott anyagok), gyakran a teljesség körbejárásának négyesében, esetenként pedig tartományi léptetésekként jelennek meg. Ilyen például a "homokos, köves, aszfaltos út", a "szél" fenn, a "fű, kő" lenn fogja a létezőket közre. Az almafa gyümölcsei felett az ég és a Tejút gyümölcsei a csillagok. A "felhők" és a "sasok" is repülnek, de egészen más módon. A villámok vad erejével szemben a hangyák apró jósága és a csigák lassú kicsisége és egy kiterjedés, egy dimenzió szélső pontjai.
A megnevezettekkel így a teljes Világ, a teljes Élet "határbejárása", "birtokbejárása" megtörténik. A középső hét (a "hét" magyarul: a teljességet bejáró) versszak alapvetően ez, a Világ teljes tartományára való szétterjedés, ahol az utolsó sor egy összefoglalás a felszólítás-megszólítás kettősével: "vigyázz reájuk, hatalmas világ".

Az utolsó három versszakban a teljes Világ a négy sarkával, a négy elemmel van kijelölve, az ellentétes pólusok megadásával - "Tűz, víz", majd "ég és föld" - valójában egy (egyenlő szárú) keresztet rajzol meg. Ez a négy Világőr. Együttesen képileg ábrázolva: a körben a kereszt.

A vers szerint a Világ, a Mindenség - minden létezőnek Otthona, vigyázó Élettere. A Világ célja a minden létező számára a létezés kereteinek biztosítása. Az ember viszont (aki "gonosz, benne nem bízom") a saját céljaira használna fel mindent, ha (ahogy általában) tetteivel nem a mindenséget szolgálja. Így egy emberre (általában) nem bízható semmi.
Az önmagunkon, a csak saját szempontjainkon való túllépés a szellem kiterjedése, a Mindenséggel, minden létezővel, a teljes világgal való igaz "rokonság".

A gyermekekre, azaz a jövő ígéreteire a Mindenség vigyázzon, hiszen az minden létező otthona. És, akiben a mindenség, a teljesség meg tudott jelenni, az oda tartozik, azzal rokon. S ha meghalunk - feloldódunk, beolvadunk ebbe a Mindenségbe.

A Négy elem, a Négy Világőr mellett a középpontban a forrás és cél, a mindent magába sűrítő és mindenre kiterjedő ötödik elem, a Szellem, az isteni minőség, amelyből kiáradó Szeretet szövi át a Világot.

"Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek."

§

A négy elemet általában a víz-föld-levegő-tűzzel írják le. Ez egy nagyon határozott irány lentről felfelé, amelyet a görög szimbólumok pontosan mutatnak. A Föld alatt van a Víz, hiszen a szárazföldek a tengerekből, óceánokból, az Ősvízből emelkednek ki, vagy, ha leásunk mélyre, például az ókorban a Folyóközben, ott is vizet találunk. Lent az Ősvíz, azon a Föld, ami a tevékenységek tere. A tevékenységek, pl. a kovácsolás vagy akár csak a sütés-főzés a tűzhöz kapcsolódnak, így itt is megjelenik a földi tűz, a harcos belső tüze, vagy a munkálkodó lélek tüze. A Föld felett az áramlás, a Levegő (de a patak és folyó is), egyben az áramló Élet, a kapcsolat, a kommunikáció, a tanulás, a tanítás, a művészet, a tudomány. A Levegő a Föld(iesség) felett van, ez a Lég, amit könnyen égnek is mondhatnak. Fent pedig az ég, az égi Tűz, ami ég. A mindenséget az Éter (αἰθήρ, vagyis, szó szerint a ragyogó égő tisztító tiszta (clear/pure) Ég) tölti ki és fogja össze, az istenek lehelete, ahogy lent a levegő/lég halandók világának lélegzete. Az Éter szankszrit nyelven: Akasa (Ākāśa, आकाश)). Ez a kvintesszencia, a kiterjedés, a teljesség isteni minősége, amely a mindent átfogó szeretetben jelenik meg.

Babits Mihály: Himnusz Iriszhez

Guerin Pierre Narcisse: Morpheus és Iris (1811)

Babits Mihály: Himnusz Iriszhez
 
Sötét van. Hol az ezer szín? Mivé lett?
Hol az ezer tárgy külön élete?
(Szín a különség, különség az élet) -
éj van s most minden tehén fekete.
Belém esett a világ és lett oly vad,
oly egy-sötét, hogy szinte már ragyog
s a lelkem indus bölcseségbe olvad:
nincs semmi sem, csak semmi van,
s e semmi én vagyok.

Egy-semmi! Minden-semmi! Színek nélkül
ragyogó semmi! Únlak, hagyj te most!
Sokszorzó lelkem veled nem elégül,
meddő szám, mely nem szoroz, se nem oszt.
Ért gyümölcs nedvvel, fejem telve vággyal,
vágyaim súlya nyomja vánkosom:
ah, nem békülök én unalmas ággyal
s Morpheus karjai között
Iriszről álmodom.

Irisz! te lelkem régi istensége!
hétszínű, gyöngyös, mint nektári kelyh,
ezerszínű, uszályos, égnek éke,
Irisz, kinek ruhája pávapelyh,
Irisz, kinek mosolyja a szivárvány,
színek bontója, koszorús hajú,
ívelt szeszély, ég hídja, tarka bálvány,
jer ontsd elémbe képeid,
beszédes színkapú!

Idézz fel nékem ezer égi képet
és földi képet, trilliót ha van,
sok földet, vizet, új és régi népet,
idézz fel, szóval, teljes enmagam.
Királyt, papot, pénzt, nemes daliákat
s a daliával idézd fel lovát,
aljas gonosztevőt, tudós diákot:
a multak kövét érted-é
csiholni, mint kovát?

Költő-szemeddel többet lelsz te benne,
mint ásatagban egynémely tudós -
De ha ráúntál multra és jelenre,
színek bontója, légy nekem te jós:
hiszen te fested, Irisz, a világot
s ne tudnád, hogy ecseted merre fut?
Idézd fel, amit még egy szem se látott: -
a jövő falát érted-é
kitárni mint kaput?

Színek bontója, viharok barátja,
világ költője, tarka mint virág,
jer, kedvesebb nekem a Mája fátyla,
mint az unalmas-egy-való világ!
Vihar barátja, szép idő követje,
Junó követje, koszorús hajú,
világszínháznak kárpitos szövetje,
jer, ontsd elémbe képeid,
beszédes ívkapú.

Irisz (Ἶρις) a Szivárvány istennője, az istenektől a halandók felé való kapcsolat, így isteni hírnök is. Gyakran szárnyakkal ábrázolják, és szélsebesen a világ egyik végéről a másikig jut el, vagy a tengerek mélyén, sőt, az Alvilágban is megjelenhet.

Babits Mihály "Himnusz Iriszhez" című versének kezdetén a sötét éjszaka, a színek teljes hiányának képei jelennek meg, ahol "minden tehén fekete". Majd megjelenik az - itt a "semmi" kultiválásaként értett - "hindu bölcsesség", a buddhizmus. Az "Egy-semmi!" és "Minden-semmi!" itt ugyanaz, hiszen a "0" olyan "meddő szám", amivel akárhányszor szorzunk valamit, csak a semmit kapjuk, így "Sokszorzó lelkem veled nem elégül", mert "nem szoroz, se nem oszt" (pontosabban: a nullával való szorzás nullát ad, az avval való osztás pedig nem értelmezett). Az éji sötét meditatív útja akár a nirvána felé is vezethetne, azonban mint "Ért gyümölcs nedvvel, fejem telve vággyal", s ezek a vágyak a világ sokszínűségének megidézésébe robbannak ki.
A korábbi sorokban ezt olvashattuk: "Belém esett a világ és lett oly vad, / oly egy-sötét, hogy szinte már ragyog", majd "nincs semmi sem, csak semmi van, / s e semmi én vagyok". A világnak ebből a lélekbe omlásából szinte ősrobbanásként fakad ki újra a világ. Mindez az álom, a "Formázó" segítségével történik, az álomvezető Morpheusz (Μορφεύς) nevének ugyanis ez a pontos fordítása, a "Morpheus karjai között" kifejezés pedig alvást jelent. Morpheusz és Irisz, bizonyos helyeken, férj és feleség.

Az éji sötétben a lassan az elalvás "Minden-semmi"-jébe zuhanó költő álmába berobban Irisz, a Szivárvány, a világ teljességének sokszínűsége.
A hat versszak egyszerre ívet formáz, amely a költőtől indul ki, majd a második versszakban a vágya és álma által felemelkedik, a harmadik versszakban fent kibomlik, mint égi "beszédes színkapú", majd a csúcspontról alábukik és látjuk az "ezer égi képet / és földi képet". Az ötödik versszakban a jelen és múlt után ez az ív a távolba, a jövőbe fut el, majd az időbeli teljes kiterjedés után a hatodik versszakban a funkcióinak felsorolásával sugarasan terülnek szét a képek. (Hét funkció, ahol a "viharok barátja" később "Vihar barátja"-ként is szerepel.) Itt újra történik egy visszakapcsolás az első versszakhoz, hogy a sokféleség "hétszínű", "ezerszínű" világa, "a Mája fátyla" mennyire kedvesebb a költőnek, "mint az unalmas-egy-való világ".
A hat versszak ugyanakkor a Szivárvány ívén kilőtt nyílvessző útját is követi (az íj és nyíl ugyancsak egy meditációs forma) és a találva (a költő által meg-) érzett minőség megidéződve megnyilvánulhatott benne.
Az itt megidézett Irisz - olyan kapu tehát, hogy a világába az ívét követve lehet belépni.

"világszínháznak kárpitos szövetje,
jer, ontsd elémbe képeid,
beszédes ívkapú."

József Attila: Örökkön...

József Attila: Örökkön...

Örökkön háborog a tenger
örökkön zúgnak a lombok
örökkön fájdalmas az ember
örökkön kicsik a dolgok.

Mik lehetnek azok az utolsó sorban említett kicsi dolgok?

Az emberi háborgás és zúgolódás mennyire jelentéktelen a tenger háborgásához, az erdők lombjainak zúgásához képest, a percnyi emberi élet milyen kis pontnak tűnik az örök időtlenségben.
A térben és időben végtelenbe terjedő univerzumban milyen semmiség az emberi fájdalom, milyen jelentéktelenek az ember dolgai...

12 majom

A 12 majom c., ma már klasszikusnak számító filmben megjelenik az "idő-hurok" problémája.

A wikin: http://hu.wikipedia.org/wiki/12_majom

§

A történet két határozott téma köré szerveződik.

Egyrészt, hogy amit gondolunk, vélünk, hiszünk, az mennyire valós. Nem torzítjuk-e el a képzeteinkkel teljesen más formává a valóságot? Léteztek-e kórokozók, mielőtt Semmelweis felfedezte őket? És, őrültnek tekinthető-e Semmelweis, aki kora vélekedéseivel ellentétben hitt a kórokozókban, vagy őrültnek tekinthető-e ma az, aki kora vélekedéseivel ellentétben nem hisz bennük?
És, vajon mennyire lehet a "szakemberek" véleményére adni?
"- Kathryn... Racionális ember vagy. Képzett pszichiáter. Tudod, mi a különbség a valós és a valótlan között."
"- Amit mi mondunk, az az igazság, és ez az, amit mindenki elfogad, így van? A pszichiátria a legújabb vallás. Mi döntjük el, hogy mi jó, mi rossz. Mi döntjük el, ki bolond, ki nem."Mindent "jól" meg lehet magyarázni. De honnan tudhatjuk, hogy melyik okfejtés tükrözi a valóságot?

A másik téma pedig az élet és az Élet sérülékenysége.
A kisfiú eltűnik a lezárt bányában.
"James Cole: Emlékszem, gyerekkoromban nagyon féltettem azt a kisfiút. Teljesen egyedül abban az aknában, nem tudja, ki fogja-e onnan húzni valaki. Akkor féltem először igazán gyerekkoromban."
De mindez csak csíny,

A két téma összefonódik: egyetlen félreértés vagy félrevezetés az élet, sőt, az Élet megszakadásához vezethet (mert a földalatti, napfény és friss levegő nélküli vegetálás nem igazán nevezhető életnek). A kérdés tehát, ami az előzetesben is elhangzik: Létezik-e jövő? És, aki ennek a veszélyét látja, az már "mentálisan ferdült"("mentally divergent")?

La Jetée

A 12 majom több motívumot a La Jetée c. "fénykép-történetből" vett át.
Wikin: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_kil%C3%A1t%C3%B3terasz

http://vimeo.com/42460300

(Ez "film", és nem "movie" :) )

§

Mi lehet a történet mögött? Valószínűleg van/volt egy nagy képzelőerejű, empatikus kisfiú, aki azonosította magát a hírekben szereplő, bányában elveszett gyermekkel. Egy tévedésen múlhat csak az élet? De mindez csak csíny volt. Akkor mi lehet az igaz?
A kisfiú látta, ahogy egy férfinak egyetlen golyó kioltja az életét (talán csak egy fekete-fehér filmben), amivel szintén azonosította önmagát: mi van, ha az ő jövőbeli énjével is hasonló fog megtörténni? És, ha a férfit csak tévedésből ölték meg? Miközben a megtévesztés _valóban_ őrült nagymestere, lehet, hogy éppen kiirtja a világból az emberiséget...

A képzelet láncreakciója olyan mint a vírus, egy pillanat alatt felfalhatja a világot.
Igaz-e, amit látni vél, vagy igaz-e az, amit mások olyan magabiztossággal állítanak?

Tervezhető-e így egyáltalán az élet? Eljuthat-e végül élete párjával az óceánhoz, a napfényre, "Dél-Floridába", részt kaphat-e az Életből?

Megértheti, hogy mi a valódi lehetőség vagy valódi veszély és mit csak hitt annak?

Az előzetes szavaira hivatkozva:

Az ilyen erejű képzelet számára -
van-e jövő?

§

Számomra a kérdés, hogy egy-egy művészi téma-technika mint szimbólum milyen lelki viszonyulást, folyamatot próbál kifejezni.

A 12 majom szerintem: egy nagy képzelőerejű kisfiú egy helyzetet (bányában elveszés, vagy akár gyilkosság) látva azt az élet végletes sérülékenységeként interpretálja és a képzelete így (képzeletben) kipusztítja az emberiség nagy részét (és, mert ezt a jövőben tényszerűen bekövetkezendőnek tartja, olyannak érzi magát, mintha a jövőből érkezett volna ide).

A 12 majom ezzel a felirattal kezdődik: ""1997-BEN EGY HALÁLOS VÍRUS 5 MILLIÁRD EMBERT FOG MEGÖLNI... A TÚLÉLŐK ELHAGYJÁK A BOLYGÓ FELSZÍNÉT. ÚJRA AZ ÁLLATOK URALJÁK MAJD A FÖLDET." - Részletek egy paranoid skizofrénnel 1990. április 12-én a Baltimore Megyei Kórházban folytatott interjúból."

§

A 12 majom c. filmben egy pszichés beteg mondja:

"Valójában én nem az űrből való vagyok. Ez a szellemi elhajlás állapota. Az Ogo nevű bolygón találom magamat. Az értelmiség részeként... készülök a barbár hordákat igánkba hajtani a Plútón. Mégis, bár ez számomra egy minden szempontból... meggyőző valóság, Ogo valójában a pszichém szülötte. Szellemileg elhajló vagyok, mert menekülök bizonyos megnevezetlen valóságok elől, amelyek itt megkeserítik az életemet. Mikor nem megyek oda többé, akkor normális leszek. Te is elhajló vagy, barátom?"

A fentebbi idézet arra is vonatkozik, hogy belenyugszol-e a földi (a szimbólumok nyelvén: plútói = pokoli = alvilági) barbárságba, vagy keresed-e az ideálokat. De az igazi kérdés, hogy meg is próbálod valósítani az ideálokat, vagy azokat megvalósíthatatlannak tartva elmenekülsz-e egy álomvilágba.

§

A 12 majom a világ megismerhetőségének a kérdését is felveti.
Az episztemológia tudományág a megismerés filozófiai kérdésével foglalkozik.
A fő kérdése, hogy egy-egy ismeret adekvát-e, vagyis illeszkedik-e a valóságra.

Szerintem, az adekváció elég jól ellenőrizhető.
Passzív megismerés esetén: a világról egy modellt alkotunk. Ha egy ismétlődő jelenséget látunk újra megjelenni, akkor meg tudjuk jósolni (predikció), hogy az milyen kimenetelhez vezethet. Így annak teljesülése alapján az ismeret helyessége ellenőrizhető.
Aktív esetén: valamilyen hatást szeretnénk elérni, ezért valamit teszünk az ismereteink alapján. A várt és a tényleges eredmény összevetésével az ismeret helyessége ellenőrizhető.

Ha valakinek hamis a világmodellje, akkor az az inadekvát viselkedésben érhető tetten.
(A pszichológia is gyakorlatilag ezt a modellt használja.)

Idétlen időkig (Groundhog Day, Mormota nap)

Az "Idétlen időkig" (angol címe: A mormota napja) az egyik első olyan film, amiben megjelenik az időhurok (time loop) témája.

Time loop a filmekben a wikin: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_films_featuring_time_loops

Mit jelent a címben szereplő mormota?
És, mire utal a ceruza? 

Mormota nap

Az "Idétlen időkig" eredeti címe "A mormota napja".

A február elején előbújó mormota ünnepe valóban létezik a furcsa nevű városkában.
http://en.wikipedia.org/wiki/Groundhog_Day

A "mormota"

A filmben, ha az előbújó mormota meglátja az árnyékát, akkor még hosszú lesz a tél.

Érdekes észrevenni a párhuzamot a fő- (kezdetben anti-)hős és a mormota között.

Mindkettő időjóslással "foglalkozik" és mindkettő neve Phil. A cinikus főszereplőnk is leginkább a "barlangjába" bújna el.
A "mormota" napja tehát az az ismétlődő nap, amit Phil újra és újra átél.



(A részletben a főhős Phil mellé ki is van írva "Phil", a mormota neve.)

Ahogy az eltört, majd a következő(-előző) reggel újra sértetlen ceruza is mutatja, az újra ismétlődő napok során mindig tiszta lappal kezdhet, a korábban elrontott, "eltört" dolgokat újra próbálhatja.

Ha Phil örökké ilyen maradna, soha nem lenne képes párkapcsolatra - aminek a jelképe, ill., a filmben a tesztje a női főszereplő.

A kérdés tehát az, hogy "milyen hosszú lesz a tél", vagyis Phil túl tudja-e lépni megkeseredett cinizmusát.

Érdemes sorra követni fejlődésének lépcsőfokait, a lehetőségek felhabzsolása után a kényszeredettség, majd az empátia és valódi mélység keresése felé, míg Phil végül szinte eggyé válik környezetével, arra hangolódva annak "jó szelleme", "angyala" lesz.

A végtelennek tűnő "télnek" tehát akkor lesz vége, ha a "mormota" túl tudja lépni a saját árnyékát. 

Időhurok?

Számomra a kérdés, hogy egy-egy művészi téma-technika mint szimbólum milyen lelki viszonyulást, folyamatot próbál kifejezni

A Groundhog Day szerintem egyszerűen a következő: egy öntelt cinikus figura napról napra, ismétlődően találkozik egy fiatal nővel, akivel kapcsolatba szeretne kerülni és ez a vágya szocializálja; amíg nem tudja saját bunkóságát átlépni, addig olyan, mintha a sikertelen próbálkozásoknak egyazon napja ismétlődne.