Antikrisztus - Az Elmúlás gyásza

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

Lars von Trier szinte minden művében a szélsőségekig megy el, ami komoly pszichés megterhelést jelent a nézők számára, különösen azoknak, akiknek ismeretlen az emberi belső gondolkodási, pontosabban világmodellezési mód, a szimbólumok világa. Az ember ugyanis legbelül szélsőségekben éli meg világának a számára nem érdektelen részét. Azonban mindezt a racionalitása szocializálja, egy külső értékrendszer által elfogadható keretek közé szorítja. A szélsőséges ábrázolások így egyrészt az emberi tényleges világlátást képesek megmutatni. Másrészt, egy jelenség az extremitásában megmutatva-manifesztálódva válik jól tanulmányozhatóvá, karakterisztikussá, míg a kisebb fokozatai csak "maszatolások", amikor a környezet elfedheti a tényleges kilétet és annak következményeit.

Az Antikrisztusról alkotott vélemények között hallhatjuk, hogy feleslegesen megy el a szélsőségekig, annak nincs tényleges művészi értéke. Másrészt a történetben a férfi és a női világ kibékíthetetlen szembenállását próbálják keresni, mivel a filmben megjelenik a "nőirtás" (a középkori boszorkányüldözések) és az eredendő női bűnösség koncepciója. A kulcsszimbólumok megtalálásával viszont könnyen felfejthető, hogy a film milyen kérdéskört próbál körüljárni. A szélsőséges jelenetek "csak" azt mutatják, hogy az alkotó mennyire lényegesnek ítéli meg ezt a kérdést és mennyire mélyen éli át ennek a fontosságát. A "Nő" (ez a szereplő megnevezése: "She") itt maga az érző ember megjelenítése. A film kérdése tehát az, hogy az érző embernek van-e joga az életre?, mivel az kiszámíthatatlansághoz ("káosz"), sőt, életveszélyhez vezethet. Vagyis: van-e az érzelmeknek, illetve a világ érzelmi alapú érzékelésének létjogosultsága? Mivel az érzés belső és egyéni, így ez azt a kérdést is implikálja, hogy élheti-e az ember a saját életét?

"Terápia"

Ha csak a jelenségek szintjén vizsgáljuk, már akkor is megragadható a két szereplő gyökeresen ellentétes viszonyulása. A férj, a "Férfi" ("He") szinte teljesen érzelemmentes, míg a "Nőt" szinte katatón állapotba viszi a gyász. A férj ugyan látványosan zokog a temetés során, de a későbbiek alapján kétséges, hogy ez mennyire mély érzésből fakad, és nem csak a "tipikus válaszreakciónak" való megfelelés.
Önmaga szerint a férj mindent mindenkinél jobban tud; főleg a nőnél, akivel a vélt szellemi felsőbbrendűség hangnemében beszél, de a kollégájánál is. Bármilyen vélemény igazságtartalmát a tényleges eredmény igazolja, így eldönthetjük, hogy mennyire volt valós a Férfi vélekedése. A Férfi elkezdi a feleségén a "terápiát", bár rokoni viszony esetén ezt nem lenne szabad. Ugyancsak figyelmeztető jel, hogy a Nőnek szüksége lenne a testi kapcsolatra, de ha a férj a terapeuta, ez is konfliktusforrás.

Gyermekük elvesztése inkább a szerencsétlen körülmények összejátszása, baleset, mint felelőtlenség. A férfi azonban elfogadja, hogy a Nő önmagát hibáztatja, hiszen ez alapot ad arra, hogy a terápiáját folytathassa. Ugyan egy-két rövid mondatban megemlíti, hogy önmaga is hibáztatható lenne - "Én is ott voltam. Megakadályozhattam volna" - de ennek semmi súlya nincs.

A férfinak a helyzethez való hozzáállása egészen rémisztő: gyakorlatilag egy egyszerű(nek látszó) intellektuális kihívásként tekinti a felesége gyászát, egy izgalmas szellemi kaland lehetőségeként. Az együttérzésnek tehát nyoma sincs benne, így a helyzet lényegét és mélységét sem tudja megközelíteni. Már-már szinte komikus, ahogy "segíteni" próbál, kb. a mai ezoterikus önfejlesztő hablatyok szintjén. (Különösen az ilyen ezoterikus-"széplelkek" irtóznak a hasonló filmektől és az azokban ábrázolt súlyos kérdésektől, illetve a saját tényleges belső világlátásuktól és általában véve a teljes tartományában megjelenő valóságtól.)

A film nagyon pontosan megmutatja, hogy a Nő valójában mit várna el a Férfitól: azt, hogy a fájdalmát megértse, átérezze, vagyis: együttérzést. Mivel a Férfi erre egyre inkább képtelennek látszik, így a megértés a Nő szerint csak úgy lesz lehetséges, ha a Férfi is átérzi azt, amit ő. Hátborzongató eseménysorozatban, szinte szájbarágósan, pontról pontra mutatja meg a Nő, hogy mit gondol az egész helyzetről:

• az úgynevezett "terápiáddal" te valójában kasztrálni akarsz engem
• ez a létezés öröme helyett a fájdalomba vezet (a vér)
• amikor b@sz@kodsz velem, az valójában sebet ejt rajtam ("screw")
• te az úgynevezett "terápiáddal" valójában a sebemben vájkálsz
• neked is érezned kellene, ahogy engem visszahúz a gyász

A terápiáddal valójában a sebemben vájkálsz

Az utolsó kép már teljesen álomszerű. Az álmokban gyakran előfordul, hogy egy jelenség egy hangzásilag hasonló tárgy képét veszi fel. (De az álmoktól a Férfi idegenkedik, így a nyelvezetük is ismeretlen a számára: "De az álmok már nem érdeklik a modern pszichológiát. Freud halott, nem?")
A köszörűkő ugyanis angolul "grindstone", ez közel van az első rész címében is szereplő "grief" - fájdalom, bánat szavakhoz, de a sír(hely) jelentésű "grave"-hez is. Sőt, a "sírkő" a hasonló hangzású "gravestone". Ráadásul a "grave" "vésés", a "grind" pedig "darálás", "őrlés" jelentésű is. (Ugyancsak kapcsolódhat: "grind one's teeth" - "a fogát csikorgatja".)
A kép így szinte szó szerint kiolvasható: "a gyásszal kapcsolatos fájdalomban őrlődök, aminek a súlya visszahúz". Ezt kellene a Nő szerint megérteni, átérezni a Férfinak, de arra sajnos képtelen. Még akkor is, amikor a Nő mindezt vele átéleti.

Az "Antikrisztus"

A Férfit vagy a Nőt jelöli a címben szereplő Antikrisztus megnevezés? Azt gondolhatnánk, hogy a Nőt, hiszen a filmcímben az utolsó T betű a Nő (a Vénusz) szimbóluma. A "Nő" a filmben az érző emberi lényt jelképezi, és itt a történetben a Golgota-járását, keresztútját, szinte keresztre feszítését láthatjuk. Mivel ezt a Férfi okozza, így ez arra utal, hogy a Férfi az Antikrisztus.

Szó szerint a görög "Khristos" - "felkent" jelentésű, de ez a héber Biblia "mashiach", vagyis "messiás" kifejezésének a fordítása, ami "Megváltó" jelentésárnyalatú is. Nagyon egyszerű érveléssel azt mondhatjuk: a Férfi képtelen volt "megváltani" a Nőt, a gyásza fájdalmából kiléptetni, így a Férfi az Antikrisztus.

Van még további érv is. A Férfit megjelenítő színész, Willem Dafoe a Jézus utolsó megkísértése című filmben magát Jézust játszotta. A film felvetése szerint, ha a hétköznapi, egyéni életét éli az ember, az valójában az ember életének az elvesztegetése: az embernek fel kell áldoznia magát egy magas értékrend szempontjainak, mert csak azzal hagyhat maga után tényleges örökséget. Az "Antikrisztus" éppen ezzel ellentétes kérdést tesz fel: joga van-e az embernek önmagához? Az ottani megváltó Jézus helyett, aki az örök életet mutatta meg, a Férfi itt most a halált hozza el.

"Káosz uralkodik"

"Kikapcsolódás" - "special time"

Amikor a végzetes baleset megtörtént, a kisfiuk kiesett az ablakon, akkor a pár éppen szeretkezett, vagyis a saját örömükkel, önmagukkal foglalkoztak, szinte lekapcsolták a külső világot. Az időbeli egymásutániság nem jelent feltétlenül oksági viszonyt. Az emberi belső "mágikus" látásmód viszont összefüggéseket keres. A Nőben így felmerül, hogy nem az tette-e gondatlanná, hogy önmagával, önmaga örömével foglalkozott? Vagyis: van-e joga az embernek a világban önmaga örömét keresni? Bűn ez? Ez a (kisfiukként megjelenített) jövő elárulása? Mivel a kisfiú a macijának akarta megmutatni a hóesést, vagyis a világot, így ezt is kérdezhetjük: joga van-e az ilyen kaotikus lélekszerkezetnek, mint amilyen az érző ember, kilépni a világba, a kezébe lehet-e adni a jövőt (a macit, a kisfiút)? A "Férfi" nem is érti a "Nő" problémáit.

A történet első fele köznapi szinten, a második fele pedig víziószerűen könnyen értelmezhető. A történet mélyében azonban szinte teológiai mélységekkel találkozhatunk. A "Nő" mint érző emberi lénnyel szemben a "Férfi" egy sajátos értékrendnek a képviselője, aki a felső szellemvilágnak, különösen a kereszténységnek a mércéjét jeleníti meg, aminek az itt látható formájában nincs igazi kapcsolata a valósággal, így steril és felszínes.

Elhangzik egy párbeszéd a szabad akaratról. "Mindig távolságtartó voltál velem és Nickkel" - mondja a nő, és - "te nem voltál ott", "Sosem érdekeltelek téged". A Férfi figyelmezteti, hogy ez a Nő kívánságára történt: "Nos, valójában... Ezzel csak a te kívánságodat tartottam tiszteletben... Nyugalmat akartál, hogy írhass". Majd: "Én úgy értettem, hogy te egyedül akarsz írni. Hogy te és Nick kettesben mentek ki Édenbe. Csak ti ketten. Hogy be tudd fejezni a szakdolgozatodat." A szellemi tartomány általi (vélt) magára hagyottság valójában a szabad akarat következménye, ami pedig annak az eszköze, hogy az ember saját magát (önmagát, mint tézist) megvalósíthassa, vagyis ez a teremtőerő önálló működtetése. Magányában a "Nő" azonban elbizonytalanodik és félbehagyja a szakdolgozatát. A film azt mutatja, hogy a "témában" követendő cél, irány hiányában teljesen elmerül, de csak a jelenségek szintjén. A témával érzelmileg olyan szinten azonosul, amit már nem képes kezelni. A korábban rendezett gondolkodása (írásképe) szétesik. Szinte buddhai képpel: hallja az elmúlásban szenvedő világ sírását. Az Édennek az öröm megélése helyének kellene lenni, de "akkor értettem meg, hogy minden, amit eddig szépnek találtam az Édenben, lehet, hogy valójában visszataszító. És így már azt is meghallottam, amit előtte sohasem. A mulandó dolgok sírását."

A rókalyuk maga a sötétség és a veszélyes kiszámíthatatlanság

Van tehát a szellemi ideák rendezett és kiszámítható világa (a "Férfi") és van az elmúlásban őrlődő anyagi világ fájdalma (a "Nő"). A "Nő" (vagyis, az érző ember) képe a sötétség mélyébe vivő lyuk, ami szinte bármilyen borzalmat rejthet (a rókalyuk). A "Férfi", az ideák képe a magas és vaskos, de kiszáradt és élettelen - sőt, életidegen! -, steril fa.

Az anyagi világ valójában az érző élő lények hulláinak a mementója. Az elhalt lények testei táplálják az Életfa gyökereit. A valóság így a pusztulás, a bomlás gigantikus mementója, "A természet a Sátán temploma". 

Éden kertjének Életfája gyökereit az elmúlás táplálja; itt ennek a tövében zajlik a torz unio sacra

"A három koldus"

A "Férfi" többször is víziószerű átfogalmazásban látja, hogy a "Nő" mit él át, de egyik információval sem tud mit kezdeni. Az első kép az őz: elpusztult utódja hozzá van nőve, magával hurcolja. A második a bomlását megélő róka, aki fájdalmában önmagát marcangolja.
A bomlás, vagyis az entrópia növekedése, a rendezettség csökkenése. Vagyis a káosz növekedése a világ sajátja. A steril ideákkal szemben a világban a "Káosz uralkodik". De ne feledjük el, hogy ezt a Fájdalom (Pain) mondja, vagyis a teljes világ fájdalmával való együttérzés, sőt, azonosulás. A Róka elfogadja, hogy a természet sajátja a szétbomlás, a káosz, így viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy saját tetteit bármilyen rend keretei között tartsa. Mivel a természetet a széthullás erői mozgatják, vagyis gonosz, és ő önmaga is a természet része, így önmaga is a gonoszság megtestesülése.
"Mire képes az Éden? Mást találtam az anyagaimban, mint amit vártam. Ha az emberi természet gonosz, akkor épp úgy a nők természete is. A női természet is. Minden nő természete gonosz. Nem a nők irányítják a saját testüket, hanem a természet." Vagyis, ha a természet a káosz gonoszsága irányában jelenik meg, akkor hogyan lehetne az érző embertől mást elvárni?  A Férfi (az ideák világa) ellenkezik: "Kritikusan kellett volna viszonyulnod a témához... Ez csak a munkahipotézis volt. Ezzel szemben, te abban teljesen elmerültél". Sajnos, a Férfi tiltakozásának most sincs különösebb súlya.

A Nő víziója is sokat mondó: a haldokló fiókát a (magas szférákban mozgó, érinthetetlen) sas felkapja és marcangolni kezdi. A terápiára hivatkozó "Férfi" valójában az elmúlás miatti fájdalomban őrlődő "Nőt" marcangolja, szinte belőle táplálkozik.

A harmadik "koldus" a kétségbeesés, a reményvesztettség ("despair"). A "Férfi" túl messzire hatolt be a rókalyukba, a "Nő" lelkébe és onnan előásott valamit, egy hollót ("raven", ami szintén közel van a grieve és grave szavakhoz). A holló kétségbeesett kiáltozását a Férfi az élete veszélyeztetéseként ítéli meg. Elkezdi agyonverni, ami félelmetes előjele az elkövetkező történéseknek. Amikor a Férfi a befejezettséget jelentő harmadik koldusnak sem tudott adni, amikor ez a képtelennek látszó csillagállás is megtörténik, akkor már csak a pusztulás marad.

Miért koldult, miért könyörgött a "három koldus"? Csak együttérzésért. A megváltásért.

"A három koldus"

Jobb és Bal

A bohózatba illő "terápia" nem vezet sehova. A valódi fordulópont azonban akkor következik be, amikor a Férfi csalódik a Nőben. A korábbi fényképeken észreveszi, hogy a Nő rendre "kacsalábra" adta fel a kisfiúra a cipőt. A "Férfi" döbbenten nézi, hogy ez a "Nő" még azt sem tudja, hogy melyik a Jobb és melyik a Bal? Tévedni emberi dolog, de ennyire elemi szintű hibázások esetén lehet-e bármit is rábízni? Vajon nem ez a kiterjedt figyelmetlenség vezetett a kisfiú halálához, ami talán kevésbé baleset, inkább gondatlanság lehetett, sőt, az szinte már a szándékossággal összemérhető? Rábízható-e bármilyen jövő ilyen nagyságrendű kockázatra?

Lassan betelik a pohár

A nő egészen eddig teljes mértékben elfogadta a Férfi vezetését, szinte az ő kénye-kedvére kiszolgáltatta magát. Mindent elfogadott. Még a Férfi nyilvánvaló kompetenciája ellenére is. Még akkor is, amikor a férfi a halotti jelentésnek, így közvetve a kisfiuk halálának csak annyi jelentőséget tulajdonított, hogy a többi gyújtósnak szánt haszontalan papírhulladék közé dobta. A Nő ezt az egyetlen dolgot nem tudta elfogadni, hogy mindennek ellenére a férfi elfordul tőle. Ekkor jön a borzalmas tanítási, "szemléltetési" kísérlet. Eddig is több, vízió-jellegű jelenetet láthattunk, itt viszont az egész történés egy rémálom víziójába fordul.

A Nő el is temeti a Férfit (ez történik mostanában - ha valaki érti), majd előássa. A Nő még öncsonkítást is elkövet: ha a pillanatban megélt öröm okozta a kisfiuk vesztét, ha ez vezet a figyelmetlenséghez, ez segíti a káoszt, akkor lemond minden további örömről.

A férfi azonban már nem csak, hogy nem bízik a Nőben, hanem a saját életére való közvetlen veszélynek tartja. Nem tudta megadni, amit a "három koldus" kért. A reményvesztett kétségbeesés (a holló) kiáltását már az ellene való támadásnak tekinti. Elpusztítja tehát a veszélyforrást. Képszerűen: megfojtja (elzárja az élethez szükséges levegőtől). Ezután azonban döbbenten tapasztalja, hogy "Nők", vagyis Érző emberek, potenciális veszélyforrások hatalmas tömege tart az Éden kertje felé.

"Éden"

Az Éden kertjének az öröm megélése lett volna a célja, de a pokol tornáca lett. A szellemi ideák ("Férfiként" megjelenítve) és az érző természeti lények (a "Nő") kezdetben egyesülni tudtak, mindaddig, amíg az elmúlás, egyben pedig jövő problémája fel nem merült. Lényeges elem, hogy a "Nő" általában elfogadja a Férfi "vezetését". (A mosógép forgásának képét kb. "megtekerésként" lehetne fordítani, ami egyben az "egymásba gabalyodás", az "összevegyülés" képe is.)

Kit is szolgál, táplál ez az Éden (kert)

A Férfi megpróbálja felrajzolni a Nő "kockázati piramisát". A legalsó helyen maga az Idő, az elmúlás áll, amelyet a gyorsított tiktakkolásként záporozó makkok jelenítenek meg. A következő az erdő, vagyis a Természet, a maga kiszámíthatatlanságával. Ez fölött van az "Éden (kert)": ennek ugyan a célja, hogy az öröm megélésének adjon helyszínt, de ez az interakció helyszíne is, a másik féllel, mint kockázattal. A piramis csúcsán legmagasabb kockázatként viszont az "Én" áll. Amíg a kiszámíthatatlan Természet "csak" a saját törvényei alapján változik, azt viszont sosem lehet tudni, hogy mi rejtőzik az érző lény, a "rókalyuk" legmélyén.

Vérszívó, mind

A "Férfi" nem csak, hogy nem tudott segíteni a "Nőnek", hanem olyan kockázatnak kezdte el látni, amit el kell tüntetnie a világból. Mivel nem volt benne Szeretet, csak okoskodó racionalitás, "Megváltó" helyett az Életet elpusztítóvá vált. Vajon valóban akart segíteni? Egy hajnalban arra ébredt, hogy kullancsok lepik el a kezét, szinte apokaliptikus képként. Valójában nem a vérét szívó, belőle élő lényként látta a Nőt is? Az empátia minden formája hiányzott a "Férfiból". Amikor a "Nő" a megfelelési vágyában gyors gyógyulást próbált mutatni, még akkor sem tudta mutatni, hogy örül (így: hogy majd örülne) a javulásnak, hanem csak a gyanakvása fokozódott.

A pusztulás Sötét Angyala, érintetlenül az elmúlás áramlatától

"Kritikusan kellett volna viszonyulnod"

Nagyon fontos azonban, hogy az itt megjelenő történet egy olyan "érző emberi lény" szempontját mutatja, aki nem kapott segítséget a gyásza megélésében, ami így teljesen eluralkodott rajta. Az ő szemén keresztül látjuk a történetet, és ő látta ilyennek a "Férfit", amilyennek a filmben ábrázolva van. Fontos, hogy ez csak egy munkahipotézis. Az nem szabad, hogy eluralkodjon rajtunk. A Férfi el is mondja a Nőnek, hogy "Kritikusan kellett volna viszonyulnod". Ott mindez a vélemény az erőtlenségében van megjelenítve, hiszen nem fejtett ki valódi hatást a "Nőre".
Mert ez a világ valóban az öröm megélésére van teremtve. Ez maga a valódi Éden. És az Idő, az elmúlás az, ami a pillanatoknak valódi fontosságot adhat - de mindezt más filmekben találhatjuk meg megjelenítve ;)

Jurassic Park - Őslények és az Élet

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

 Sok műalkotás valójában egy-egy egyéni helyzet szimbolikus átfogalmazása, olyan, mint amit például álmainkban láthatnánk. Látszólag csillagrendszerekben vagy régi korokban játszódik egy történet, a szereplők pedig lehetnek lovagok, állatfigurák vagy éppen robotok, valójában viszont mindezen szereplők konkrét emberek vagy jelenségek megjelenítései.
Így a legkülönösebb történet is egyszerű értelmet nyerhet, ha megtaláljuk a kulcsát. Látszólagos borzalmak egészen más jelentést hordozhatnak.


Mennyire tekinthetünk erőltetettnek egy értelmezést?

A műalkotás-értelmezések szabályai matematika precizitással is megfogalmazhatók, a lényeg azonban a következő:

• a műalkotás adott jelenség (helyzet, folyamat, látásmód, stb.) szimbolikus átfogalmazása, ábrázolása
• a műalkotás értelmezése a szimbólumainak a megfeleltetése
• az értelmezés annál pontosabb, minél teljesebb, átfogóbb ("miért?") és ellentmondásmentesebb ("de!") módon lefedi az ábrázolást
• különböző ellentmondásmentes értelmezések esetén megtalálható egy absztraktabb értelmezés, ami azokat lefedi, összefogja
• a műalkotások túlnyomó része egy olyan skálán helyezhető el, amely az egyéni helyzet, probléma átfogalmazásától kiindulva, általában véve az ember és a világ viszonyáig vezet, esetenként már transzcendens vonatkozásokkal.
• a műalkotás több szinten képes megidézni jelenségeket, így egy értelmezés adott szintre vagy szintekre vonatkozik
• a pontosabb értelmezés azt jelenti, hogy jobban fel tudjuk deríteni az alkotás mint ábrázolás szemantikáját, belső összefüggéseit

(Az értelmezések a "miért"-ek alapján pontosíthatók, a "de"-k alapján pedig módosítandók.)

Egy értelmezés "erőltetettségének" kérdése így alapvetően "illeszkedési" (adekvációs) probléma, amely egyszerű érvelési technikákkal ellenőrizhető. Aki nagyon erőltetettnek talál egy értelmezést, az elképzelhető, hogy nem fogékony a képi-szimbolikus világra. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a témával kapcsolatban valami lelki problémája van, amely intenzív tiltakozásként jelenik meg.
Ha azonban nyitottan tudjuk nézni a műveket, a világukba valósággal belekerülhetünk. Ekkor a problémák rendkívüli mélységükben jelenhetnek meg és a történések átélés szintű tapasztalat tudásává válhatnak.

Látszólag túlzás a Jurassic Park történetében valami többletjelentést keresni, az írója azonban a közismert Michael Crichton, így nem meglepő, hogy egy jelenség rendkívül átfogó és összetett ábrázolását, valódi átgondolását láthatjuk.

Na? Talán?

A Jurassic Park már az első percekben megmutatja a tényleges problémát: Ellie kíváncsian figyeli, hogy a párja, Alan, hogyan reagál az idegesítő kisfiúra. A nő ekkor felméri, hogy Alan hogyan viszonyul a kisfiúhoz, vagyis, hogy alkalmas lesz-e a gyermekvállalásra?

Nem fog ez így menni :(

Lőjjék le! Lőjjék le!

A főszereplők megjelenése előtti két jelenetben először az Őslények világának veszélyét láthatjuk, amikor egy "velociraptor" (gyors rabló csirke) elragad egy emberfiát: a csonkolást még a zord nagy vadász se tudja megakadályozni ("Lőjjék le! Lőjjék le!") - minderről majd később. A második jelenet pedig annak a lehetőségét csillantja fel, hogy talán a megfelelő szervezéssel és technológiával megteremthető az "őslények" világa.

Alan Grant a világ végén, mégis Isten tenyerén a rejtélyek mélyét kutatva, ...

... a borostyánba zárt őslény-lét által elvarázsolva

Őslénytudósok

A probléma, a szituáció tehát a következő: van egy idősödő pár (a filmben fiatalabbak a szereplők: ezek önmagukról a belső képeik - "á, nem is vagyunk még olyan öregek"). Alan és Ellie tudósok, vagyis alapvetően a steril szellemi kihívások világában érzik jól magukat. Alan általában irtózik az újdonságoktól, így a technikától is. Idősek, vagyis "őslények", másrészt "tudósok", vagyis összevonva "őslénytudósok". Létezési módjuk maga az "őslények" világának a kutatása, amely egyszerre grandiózus és vadromantikus, viszont a biztos kihalással fenyeget.

Milyen vélekedések kapcsolódnak Alan fejében a gyerekekhez?

• "büdösek" (túlságosan valósak a szellemi kihívásokhoz képest)
• "sokba kerülnek" ("De smucig vagy!" - veti közbe Ellie)
• "zajosak, rendetlenek" (vagyis káoszt hoznak a jól berendezett életükbe)

Ellie szerint viszont "egy gyerek érdekes lenne" ("a breed of the child could be intriguing"), vagyis éppen, hogy pluszt hozhatna az életükbe.

A gyerekvállalás kérdésének felmerülése felkavarja az őslények örök nyugalmát, ezt-azt el is kell takarni, hogy ne történjen nagyobb sérülés. Megérkezik az idős, bohókás professzor, aki elmondja, hogy ő tud olyan konstrukciót, amiben az őslények világa működőképes, bár vannak, akik szerint az nem biztonságos. Sőt, ha a pár az őslény-lét rezervátuma mellett teszi le a voksát, akkor a napról-napra finanszírozott kutatói létük még legalább három évig fenntartható marad (míg egy gyerek óriási költségekkel járna). Ebben a világban nem kell semmire sem sajnálni a pénzt - ha magukról van szó.

Az idős tudós az Alan gondolataiban megjelenő őslény-lét fenntartás koncepciójának a megszemélyesítése, egyben Alan időskori képe, projekciója. Mivel gyermeket sem vállalt, ezért felelőtlen, még az életveszélyes helyzeteket is bagatelizálja, ha azok az érdekei ellenében jelennek meg. Maga a gyermekvállalás is ilyen helyzet, ugyanis a film annak elmaradását életveszélyes kockázatnak mutatja be. Az idős tudós látszólag szórakoztató, de komolytalan, felszínes. Láthatjuk, hogy ez az őslény-park elképzelés erősen sántít (bottal jár).
A pár tehát elkezdi gondolatban végigpróbálni, hogy az őslénylét rezervációja hova vezethet?

Az idős tudós Alan adott viszonyulásának, "személyiségtöredékének", jungi perszonáliájának a megszemélyesítése. Valójában az összes fontosabb férfiszereplő Alan egy-egy viszonyulását, koncepcióját jeleníti meg.
Alan egy kicsavart gondolatsora eredményeként a gyerekvállalás valójában felelőtlenség lenne a részükről, részben, mert a gyerekek káoszt hoznának az életükbe.  Mi lenne, ha Alan maga is alapvetően felelőtlenül szervezte volna meg az életét? Így az őslényszakértő ellenpólusaként - mint a titkos vágyainak kivetülése - megjelenik Ian, a káosz-szakértő. Ian zavaróan közvetlen. Egy "rock-sztár". Valahol van három gyereke és több exfelesége is. Azonnal "ráhajt" a környezetében lévő attraktív nőre. Azonban: ha a káosz mellett teszed le a voksod, akkor az el fog érni, talán életveszélyes mértékben. Vagyis: csak sebesüléssel tudja elhagyni a szigetet.

Alan zsugoriságának a kivetülése a jogász-könyvelő különös figurája. Ő először tart a kockázatoktól, azonban az "őslényparadicsom" megpillantásával azt egy rendkívüli anyagi lehetőségnek tekinti (mert a pénzüket magukra tudják költeni). De ez egyben azt is jelentené, hogy a lett-volna gyermekeiktől veszik el a pénzt, azaz az ő rovásukra gazdagodnak. Ez a gondolat már az idős tudós ellenkezését is kiváltja.
Ennél is szélsőségesebb az anyagiasság megjelenése a számítógépes figura, "Dennis Nedry" személyében. A "nerd" a magyarban a csak technológiában élő, valójában életidegen és irreális elképzelésekkel teli emberre használt "kocka" kifejezésnek a megfelelője. Dennis (a komisz) magukat az embriókat akarja áruba bocsátani.

A megszemélyesített életképtelen, sőt, életveszélyes elképzelésekkel le kell számolni.

Maga a Király

A főbb férfiszereplők mellett még egy nőnemű "szereplő" is Alan önmagáról alkotott egyik belső képének a kivetülése: maga a Tirannoszaurusz Rex, a megkérdőjelezhetetlen erő és akarat.
A T. Rex Alan kedvenc dinoszaurusza. Szinte pánikrohamot kap, amikor megtudja, hogy az idős tudós ezt is élővé tudta tenni. Ugyancsak sokatmondóak Alan szavai és hanghordozása, amikor a Rex megjelenésére várnak a neki vacsoraként feltálalt kikötött kecskénél: "A T. Rex nem akarja, hogy etessék. Vadászni akar." Mert "Nem lehet elnyomni a 65 millió éves" férfi vadász-"ösztönt". Mindez a káosz-szakértő testközelségében hangzik el, akinek ez a "vadászat" a természetes közege. Ez a pillanat egy hatalmas parabolaként jelenik meg, egyrészt a "lekötött", Ellie-t megjelenítő kecske (nem véletlen, hogy Lex, a kislány, felháborodik - ő "vegetáriánus", ami itt a "családpárti" szinonimája). Másrészt: Alan a gyermekvállalást, az (átvitt értelmében is) otthon felszolgált vacsorát nem értéknek tekinti, ami ad neki és egy másik létszintre léptethetné, biztos háttérként újabb lehetőségeket nyithatna meg, hanem az erőszakos domesztikálásának, ami elvesz tőle.

Az aktivitásba csapó anyagiasság (Dennis) eredményeként az eddig korlátok közé zárt őserők kiszabadulnak. A T. Rex először az izgága és irracionálisan viselkedő gyerekek ellen támad. Ezt a megnyilvánulását már maga Alan sem tudja elviselni, így a felülkerekedő józan esze a gyerekek védelmére kel. A Rex így elpusztítja az anyagias könyvelőt. A film megmutatja, hogy a gyerekvállalás esetén az anyagiakban való gondolkodás valójában lelki szegénység (magára hagyta a gyerekeket) és gyávaság, sőt a film képei szerint egészen egzaktul: az ilyen egy szar alak. Az ilyen egyáltalán nem "király", sem a szándéka, sem a viselkedése, így a Rexnek le kell vele számolni.

A káosz-kutató alapvetően jó szándékú, de átgondolatlan, aki magát és a környezetét is káoszba, életveszélybe sodorja, így a Rexnek el kell érni, hogy ne ugráljon annyira. A sebváltó és általában, a dolgok menetének irányításától is távol kell tartani.

A (gondolati) torzszülött, "Dennis Nedry" egy szélsőséges koncepció megjelenése, így az eltüntetése is szélsőséges módon történik. Egyrészt, ez gondolkodás valójában vakság, amely a követendő utat sem látja, illetve, általában véve ez iránytévesztés, ami az értelmetlen halálba vezet. A film logikája szerint vagy ez a gondolkodás győz, ami a meg sem született embriók rovására szerzett anyagi előny, vagy a gyermek győz, és akkor ennek a szándéknak kell pusztulnia. Köztes út nincs.

A hamis biztonságérzetet adó számítás valójában vakság, ami utat téveszt.

Utódok; "az élet utat tör"

A történet során Alan egyre inkább látja a gyermektelen "őslénylét" veszélyességét és fenntarthatatlanságát, másrészt fokozatosan hozzáidomul a gyerekek közelségéhez. A legelső pont, amikor a laborban éppen megszületik egy kis "őslény" és Alan a kezébe fogja. Az, amit élőben eddig csak elképzelni próbált, hirtelen ott termett előtte, mint a saját gyermeke. Majd megjelenik az idős tudós két unokája, akik korban éppen az önállósodási szint határán vannak.

Fontos dolog történik, amikor megpillantják a beteg dinoszauruszt. Alanben minden mást felülír az együttérzés (a gyerekek a saját gyerekkora emlékeinek más szintű újraélését jelentenék). Ellie esetén pedig láthatjuk, hogy ha valami büdös is, de segíteni kell, akkor egy pillanatig sem habozik. Nem úgy, mint a káoszkutató, aki inkább az elvek és anyagtalan képletek világában maradna.

A film a gyermekvállalás megtagadását értelmetlenségnek és életveszélynek mutatja:

• ez alapvető tiszteletlenség a természettel szemben ("Megdöbbent az, hogy semmi tiszteletet nem mutatnak a természet iránt.")
• ez egy felelőtlen genetikai kísérlet, ami kihaláshoz vezethet ("Nem látja az itt lappangó veszélyt? A genetikai hatalom a bolygó legfélelmetesebb ereje, de ön úgy bánik vele, mint egy gyerek az apja puskájával.")
• a gyerekek ugyan káoszként jelennek meg, de a káosz maga a világ sajátossága, így a gyermekvállalástól való elzárkózás a világtól való elzárkózás, azaz szó szerint: irrealitás

A történet érvelése szerint a gyerekek a szüleik kicsi másai lesznek. Tim, a kisfiú valóságos kis őslénytudós, aki olvasta Alan könyvét, kritikai véleményei vannak, de alapvetően tisztelettel fordul Alan felé. Lex, a nővér pedig ki tudja segíteni Ellie-t, mert ért a számítógépekhez. Le kell tehát szállni a földre, a realitás talajára, csak így hárítható el az életveszély kockázata (ennek a képe Tim és Alan hosszú jelenete a fára esett autóval). (Az "out on a limb" az angol egy kifejezése a kockázatos helyzetre.)

Ez az "otthon"-koncepció egy közismert, szabványos rendszer, így tudok a működtetésében segíteni

A legfontosabb érv tehát a következő: a gyerekek végső soron nem elvesznek a szülőktől, hanem éppen, hogy adnak, plusz erőforrásokként jelennek meg. A világ sajátja a káosz, így veszélyes helyzetben, különösen a kor előrehaladtával, amikor egyre nehezebb ellensúlyozni a külvilág káros hatásait, ezek a plusz erőforrások akár életmentő szerepűek lehetnek.

Megtörténik a bébietetés és Alan rádöbben, hogy még a steril környezetükben is megjelenhet az élet (a talált tojások).

Raptorok

Látszólag csak két jelentősebb női szereplő van a filmben, Ellie és Lex. Valójában az egész sziget nőneműekkel van tele. A dinoszauruszokkal. Legközvetlenebb interakcióban a raptorok jelennek meg. Kik is ezek a lények?

• a nevük szerint gyorsak és vadászok, akik leginkább a csirkékkel-pulykákkal vannak rokonságban
• nagyon ravaszok, nem lebecsülendő a problémamegoldó képességük, és jobb, ha nem feledjük, hogy van emlékezetük
• "a Velociraptor falkában vadászik. Összehangoltan támad, és nagy számban jelenik meg"
• "Amikor ez rád néz, érzed, hogy felmér."
• hosszú körmük - vagyis, bocsánat - karmuk van, éles, "akárcsak egy borotva"
• az elkapott, még élő áldozatukból élvezettel lakmároznak: "A lényeg az, hogy még élsz,
• amikor elkezdenek enni", de lehet, nem sokáig és a kialakult helyzetet talán nem is nagyon lehet életnek nevezni

Vagyis a raptorok Alan képei a gyermektelen egyedülálló férfivadász nőkről, akik szintén őslények.
Érdekes kép, hogy a raptorok ugyan meg tudják tanulni a kilincs használatát, de a konyha alapvetően nem az ő világuk, ott nem igazán igazodnak el.

Amikor a "nagy vadász" fölébe kerekednek és leteperik.

Még két fontosabb férfiszereplőről nem beszéltünk. Az egyik a "vadász", ugyancsak Alan egyik belső képének a kivetülése: a helyzet, hogy "ragadozókkal" vagyok körbevéve, de én is ilyen ragadozókra "vadászom", és a gyorsaságom, tapasztalatom miatt nem fogok áldozatul esni. "Szinte minden ragadozóra vadásztam már, de ahogy ezek mozognak..." "- Gyorsak?" "- Mint a gepárd." Ez mindaddig tart, amíg nem találkozik olyan ragadozóval, akire nem számított.

A "vadász" kiegészítő ellentéte Ray, a "szaki". Ő Alan elképzelése a háziasított férfiról, aki már tűzön-vízen átment, de akin a tűz és víz is átment. Nagy elszántsággal szívja a cigarettáját, miközben minden problémát próbál megoldani, de csak adott határig jut el a szinte fásult, megfáradt energiátlansága miatt. A raptoroknak nem ellenfél.
(Ray története ennél sokkal összetettebb. Ő egyre inkább látja, hogy a korábbiakhoz képest a környezete, az otthona mindinkább széthullik, azon egyre nagyobb káosz uralkodik el: "Just look at this work station. What a complete slob". Szerinte a teljes rendszer újraindítása szükséges. El is indul a "nagyfeszültség" irányába, annak a vezérlő-központja -bocsánat, a film ezt mondja-  azonban egy raptorhoz vezet, akinek az áldozatává is válik - lásd később.)

A film kegyetlenül őszinte képe, hogy az őslény-létforma valójában vásári bolhacirkusz, ami talán élőnek látszik, valójában (a "káosz"-veszély miatt az érdekességet és újdonságot, azaz az Életet is száműzött) gépies világ. "Az egész gépesítve volt." Ugyanilyen kép a borostyánvilágba zárt konzervált vér.

Ellie

A történések során Alan egyre inkább családfővé, a család királyává válik.

A tirannoszaurusz egyetlen morgása, és a habozó gyerekek egyből szófogadóvá válnak :)

Ha megfigyeljük Alan és Ellie viszonyát, azt láthatjuk, hogy inkább baráti, majdnem testvéri a kapcsolatuk, ami alapvetően alacsony hőfokú. Ian rá is kérdez, hogy most ők valójában egy pár vagy mégsem?

Ellie többször is megmutatja, hogy mind szándékában, mind tetteiben alkalmas a család, az otthon megteremtésére és biztosítására. Az egyik nagyobb jelenete éppen a külső ragadozók ellen védő kerítések áramának a visszakapcsolása. Ez valójában a "helyszín", vagyis a "terület határainak biztosítása" (angol kifejezéssel: to secure the perimeter). A recept szerint egyrészt a nagyfeszültséget rejtő "csövet" kell követni (ebben az idős tudós már nem, csak a káoszkutató Ian tud segíteni). A másik ajánlást ki lehet találni.

A biztonságos otthon rendszerének újraindítása nem magától értetődő

Itt nem lehet habozni, el kell dönteni, hogy valaki kint marad-e vagy bent. Ugrani kell. (Sőt, itt most "újraélesztés" is kellett.)

A Király visszatér

Az otthon maga a Paradicsom, terülj-terülj asztalkám bősége lehetne,...

Az "őslénypark" lakói a kihalás veszélye mellett a vadászó "raptorok" célpontjai is. A "raptorok" alapvetően Ellie-re és a gyerekekre, vagyis a családmodellre jelentenek veszélyt, illetve általában véve az élet milyenségére, személyes szinten, de az egész Életre vonatkozóan is.

...de arra rávetül a szinte mesei szörnyek, a raptorok árnyéka

A veszélyes helyzet előhozza Alanből a tirannoszt, a "királyt", és megmenekülnek. (A tirannoszaurusz ekkor Ellie képe is lehet, mint "anyatigris". Mindkét esetben a család szentségét megőrző erőről van szó.)

A család...

A film ezen a ponton arra utal, hogy Alan rájön arra, hogy a vadászösztön által mozgatott Rex helyett egy maguk által kialakított birodalom, egy másik, magasabb szintre emelt élet "királya", sőt, császára lehet. 

...közös harmóniájában...

...is szárnyalhat a lélek

 
Sajnos egy későbbi részben azt látjuk, hogy végül mégsem így történt.

Ihletetttség és a mindennapi gondolkodás linearitása

A Jurassic Park látszólag egy egyszerű fantázia-kalandtörténet sematizált szereplőkkel. A felszín alatt azonban egy helyzet magas művészi színvonalú megfogalmazását láthatjuk. Ez a megfogalmazás egyszerre átfogó, részletes és mély. Egy racionális érveléssorozatnál sokkal elemibb és lényegibb, esszenciálisabb módon tudja megmutatni a jelenségek igazi természetét, így a világlátásnak másabb, magasabb szintjét jelenti. Ez az a mód, ahogy valójában az ember a világát látja, viszont a hétköznapiságban a racionalizáló tudatfél ezt szinte teljesen elnyomja, így a legtöbb ember számára teljesen ismeretlen ez a világ. Ugyanez a képiségében megjelenő megfogalmazási, ábrázolási mód jelenik meg az álmainkban, de a legtöbb ember alig vagy egyáltalán nem emlékszik azokra. Ugyanez a képiség jelenik meg az ősi mondákban, mesékben vagy a versekben, de a legtöbb ember ma már csak újságcikkeket olvas.

Mi ennek a megfogalmazási módnak a jellemzője? Egy racionális helyzetleírásánál egyszerre átfogóbb és részletesebb, az elemeknek és viszonyaiknak sokkal mélyebb, lényegibb és intenzívebb ábrázolását jelenti. Ez egy magasabb tudatszinthez kapcsolódik, amely a dolgokat mélységükben és lényegükben képes látni. Az alkotás során a művész valószínűleg egy ihletett, intuitív állapotba kerül, amely talán újabb agyterületek bekapcsolódását jelenti, ami a világ teljesebb, minőségében másabb érzékelési lehetőségét nyitja meg. Ekkor, mint egy szélesebb információs csatornán nem egyszerűen mennyiségileg több, hanem szervezettségi szintjében összetettebb ismeret közvetítődhet. A nagyobb információtartalmú szervezettség ott érhető tetten, ha az alkotásban, így a filmünkben is egyetlen részlet sem helyettesíthető mással, módosítható vagy helyezhető át, anélkül, hogy az egész jelentéstartománya torzulna.  

A hasonló megfogalmazások ma már a legtöbb ember számára idegenek, de ugyanígy a nem-lineáris mélységi-lényegi gondolkodás. Így sokan el sem tudják képzelni, hogy egy történetnek valóban lehet hasonló tényleges jelentése, az megidézhet hasonló jelenségtartományokat. A szimbolikus gondolkodás is általában idegen azok számára, akik nem emlékeznek az álmaikra, így el sem tudják képzelni, hogy a racionalitáson túli teljes tudatuk hogyan látja a világot. Ugyancsak gyakori felvetés, hogy az alkotó biztosan nem tudta a történet teljes szimbólum-rendszerét így átgondolni, ahogy az felfejthető: biztos semmi ilyesmi nem állt a szándékában. Aki hasonló kérdést tesz fel, az előtt valószínűleg sajnos ismeretlen az ihletettség-intuíció állapota, illetve, általában véve a hétköznapi racionalitást meghaladó tudati szintek. A művésznek nem átgondoltan kell megtervezni a szimbólumokat, hanem adott helyzetre, jelenségekre rárezonálva azoknak egy lényegibb leírását és megoldását tudja adni. Az ilyen ábrázolás elsősorban nem is a racionalitáson, hanem az azon túli tudatrészeken keresztül hatni is tud, így jobbá tudja formálni az érzékelő világát. A művésznek nem is szabad, hogy akaratlagos szándéka legyen egy szimbólum-rendszer ábrázolására, ez ugyanis kényszeredett, erőltetett műveket szül. Az igazi művész a világ teljességére tud kapcsolódni. A magas művészi színvonalú alkotás pedig meg tudja idézni azt azok számára, akikben meg van a megfelelő nyitottság, érzékenység és a képesség az igazi varázslat megélésére.  

(folyt. köv.)