A
"Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások
értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott
szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az
elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS -
a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint
hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében
esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és
megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.
Thelma és Louise, a két fiatal nő, egy hosszú hétvégére készülnek a hegyekbe, mindössze csak, hogy egy kicsit kiszakadjanak mindennapi környezetükből és gondtalanul eltölthessenek pár napot. Thelma a fiatal háztartásbeli feleség, akit a férje gyakorlatilag semmibe vesz, háztartása kellékének tekint, miközben a férfi a "túlóráit" valószínűleg más nővel vagy nőkkel tölti el. Louise pincérnő, akinek van kapcsolata, a nő körül mégis ott vibrál a feszültség. A hétvégi kirándulás egyre elkerülhetetlenebb tragédiába torkollik, a végzetszerű események mind nagyobb erővel sodorják a két nőt a szakadék felé. A film a nőket a férfiagresszió védtelen céltábláiként mutatja meg.
Thelma egész életét védett burokban töltötte, gyakorlatilag soha nem konfrontálódott a valósággal, így őt gyermeki naivitása sodorja bajba. Ő csak egy kis önfeledt szórakozásra vágyik, viselkedésére viszont az ivó- és táncpartnere úgy gondolja, hogy neki ennyiért már több is járna, és meg akarja erőszakolni. Louise esetén utalásokból tudjuk meg, hogy vele már történt valami hasonló, és nem hogy igazságot szolgáltattak volna neki, hanem valószínűleg még őt hibáztatták.
A kilátástalanság totalitását így ez a két szélsőség mutatja meg: vagy az ilyen személyiség már az agresszió céltáblájává vált és akkor képtelen lesz a későbbi együttélésre, ahogy Louise-nak sincs lehetősége élni a barátja által felajánlott együttéléssel. Ha viszont még nem szenvedett el ilyet, ahogy Thelma, még a történet elején, akkor a tapasztalatlansága, naivitása miatt fog belesodródni. De, az sem nevezhető életnek, ha nem mozdul ki otthonról, a férje háztartásbeli bábja marad, aki szó szerint lábtörlőjének nézi; egy jelenetben a mérges férj észre sem veszi, hogy a pizzában tapos - azon, ami etetné-táplálná-éltetné.
A kilátástalanság totalitásának egyik dimenzióját így az áldozatok mutatják meg, melynek két szélső pontját Thelma, vagyis a tapasztalatlan naivitás és Louise, a keserű tapasztalat ábrázolja. Vagyis, a film értelmezésében minden nő célpont.
A viselkedéstudomány szakértője
A másik dimenziót az elkövetők két szélső pontja adja meg. A kocsmai ivó- és táncpartner (Harlan) direkt és fizikai agresszióval akarja megszerezni, ami szerinte jár neki. Sokkal árnyaltabb a Brad Pitt által játszott "J.D.", aki indirekt és pszichés manővereivel éri el, hogy Thelma lefeküdjön vele. Ezzel ő elrabol valamit a nőtől, ahogy a két nő Thelmára bízott összes vagyonával meg is lép. "J.D." egyetemistának adja ki magát, valójában fegyveres rabló, és tettei következményei a végzetszerűnek tűnő elkerülhetetlen tragédia felé sodorják a két nőt. (A film egy kivágott jelenetében Louise rákérdez, hogy "J.D." milyen szakos, mire a fiú a "viselkedéstudomány"-t nevezi meg.)
A történet során vagy a naivitás, vagy a keserű tapasztalatok miatt Thelma és Louise egyre inkább úgy reagálnak, hogy a további életük mind lehetetlenebbé válik. Pszichésen gyakran szétesnek, figyelmetlenné, felelőtlenné válnak, és előtérbe kerül a leckéztetés, még akkor is, amikor kis női bájjal ők lehetnének a játszma nyertesei... Így valójában egy fordított Valmont-t (1989.) láthatunk (melyben a női praktikák irtották ki a naiv és felelőtlen fiatal férfit a világból).
A kilátástalanság totalitását az áldozatok (azaz: mindenki vagy áldozat vagy azzá válhat) és az elkövetők, egyben elkövetési módok (direkt-fizikai vagy indirekt-lelki) szélsőséges változatai ábrázolják. A nők tehát a filmben szinte külön fajként jelennek meg, akik teljes kiszolgáltatottságukban védtelenek itt, a vad "nyugat" ellenséges környezetében. A szélső pontok által kifeszített terület belső tartományában pedig az előre meredő fegyverű férfirendőrök tömege tölti ki a teret, menekülést sem hagyva a mintát megtörni kívánó, vagy abból szabadulni próbáló nők számára.
Egy egész hadsereg
A nagy mackó
Mindössze két, pozitív viselkedésű férfit látunk: Louise barátja Jimmy, egy nagy mackó, aki támogatja Louise-t, de nem tudja ellensúlyozni a nő korábbi keserű tapasztalatának következményeit. A másik pedig a nyomozó, Hal Slocumb, aki átérzi és megérti a két nő helyzetét. Nála egy hangsúlyos jelenetben látjuk, hogy még a felkínálkozó pincérnő ajánlatát sem fogadja el; talán úgy látja, hogy a gyilkosság kiszolgáltatott lelkiállapotba sodorta a pincérnőt, és még véletlenül sem akarja kihasználni a helyzetet. És főleg: a hivatása etikailag nem engedné meg, hogy ilyen helyzetben (amikor ő a megmentő), szexuális kapcsolatba keveredjen. A nyomozó, Hal Slocumb azonban tehetetlen a "rendet" visszaállítani akaró elvakult férfirendőrök tömegével szemben, ahogy a neve is sugallja: lassú és erőtlen.
Most jobb, ha hazamegy
Ebben a harmadik dimenzióban tehát Jimmy erős és támogató, de alapvetően passzív, a nyomozó pedig ugyan aktív, de alapvetően lassú és erőtlen. A keserű hangulatú filmben így még a szerencse sem a két nőt segíti.
Tehetetlenül
§
A film elején néhány hangsúlyos pillanatban egy hegyet látunk zenei aláfestéssel. Ezt először érthetnénk úgy is, hogy a két nő, és így általában véve a nők útját hegyként állják el az áldozattá válásnak és az agressziónak a filmben mutatott lehetőségei. Azonban az égbolt, a felhők fehérsége, de a zene is ellentmond ennek a jelentésnek, és különösen az, hogy a két nő a hegyekbe készült a mindennapjaikból való hétvégi kiszakadásra. A hegy tehát inkább egy ideál képe, a tisztáságé, egyfajta felszabadult könnyűségé (ahogy a felhők is mutatják). Erre utal az is, hogy a kezdőképekben fekete-fehérből, vagyis szürkéből a kép színekkel telítődik, majd sötétté halványul.
A filmnek létezik egy alternatív befejezése, ami ezt az utóbbi jelentést igazolja. A két nő belehajt a szakadékba (a lehetőséget mutató fotót, a vidám kirándulásra induló két mosolygó nő képét kisodorja a szél az autóból, örök emlékként, hogy mit vesztettünk el). Itt azonban eltűnnek egy szikla mögött, majd a szakadék szélére kirohanó detektív (a két nő segítő szándékú, bár erőtlen "őrangyala") látja, ahogy az autó lent az úton nagy porfelhővel elhajt a hegy és a felhők felé. (A két nő tehát, ha csak a túlvilágon is, de el tudott indulni az ideálok világa felé. Érdemes ezt összevetni a Gladiátor "Most már szabadok vagyunk" végével is.)
Az ami érték volt és lehetett volna, a számtalan tényező végzetes következményeként nem tudott beleilleni a realitásba, így ebben a történetben elveszett az élet számára.
A hosszú út végén magasodó hegy a tisztaság, a könnyedség, a lehetőségek, az emelkedettség, az ideál jelképe.
A
"Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások
értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott
szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az
elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS -
a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint
hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében
esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és
megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.
Úgy 25 éve, hogy célzottan próbálkozom elemzésekkel, a művek mélyéből előbukkanó világ, világlátás megközelítésével - persze, közbeiktatott hosszú-hosszú szünetekkel. Valaki éppen kérdezte, hogy most mennyire látok másképp adott művet, van-e, hogy gyökeresen más, esetleg ellentétes lesz az értelmezésem? A "Szárnyas fejvadász" esetén ez elég jól megragadható, mivel '97 körül röviden írtam erről, a szellemi lények műalkotásokban való megjelenítésével kapcsolatban (a Sliver című film elemzése után). (Az első, nem csak egy-egy részletre vonatkozó elemzésem '90 körül Ridley Scott Legenda című filmje volt, így különös érzés a Szárnyas fejvadász hasonló színezésű világát látni.) Nyomtatott sorok, múltba vivő időgép:
Az angyalok természetéről
szóló több más, mai misztériumot is kereshetünk, különösen az utóbbi évek filmterméséből. Ilyen a Virginia Woolf regénye alapján készült Orlandó , az emberközelibb Michael, a mára már klasszikussá vált, álomszerű Berlin fölött az ég, illetve annak újabb, könnyebben emészthető amerikanizált változata, az Angyalok városa is. Közülük a Szárnyas Fejvadász sci-fi történetét az teszi különlegessé, hogy itt az őrzésnek nem csak a figyelés, hanem éppen a korlátozás szerepe hangsúlyozódik ki.
A 2019-ben játszódó történet helyszíne természetesen Los Angeles, az angyalok városa. Ebben az elképzelt korban az emberek replikánsoknak nevezett robotokat készítenek. A saját képünkre és hasonlatosságunkra teremtett másolatok feladata a szolgálat az emberek kénye-kedve szerint a külső űr háborúi és földi ésszel elképzelhetetlen veszélyei között. Teremtésük helye a Föld és a Tyrell vállalat, mely számukra egyaránt tiltott terület. Pedig pontosan ez több replikáns célja, akik még önpusztító módon is keresik az utat vissza, hogy kérdést tehessenek fel szellemi atyjuknak, Tyrellnek.
A visszavonult fejvadászt, Deckardot azért kényszerítik vissza a szolgálatba, mert öt replikáns fellázadt, egy űrhajót megszerezve visszaszökött a Földre, s most a céljuk ismét az, hogy eljussanak Tyrellhez. Deckard minden különösebb érzelem nélkül, csendes megadással törődik bele a kényszerbe és indul el tenni a dolgát, ami a lázadó replikánsok megszüntetése, örök „nyugalomba helyezése”.
A filmben különösen feltűnő a replikánsok érzelemmel teltsége, szemben az emberekkel, akik a várttal pont ellentétesen, hidegen, érzelmek nélküli robotokként teszik a dolgukat. Ezzel a transzponálással a replikánsok az embereket jelenítik meg, a filmbeli emberek pedig valójában az égi lényeket. Az atya természetesen Tyrell, de a börtönőrhöz hasonló szerepű őrangyal, a Szárnyas Fejvadász, azaz Deckard mellett maga a sántító ördög is megjelenik. Deckard érzelemmentessége annyira kirívó, hogy már-már feltételezzük: ő is egy replikáns.
Az „angyalok” élete öröknek látszik a replikánsok néhány évre korlátozott élettartama mellett. A film másik feltűnő pontjaként a replikánsokkal történő összecsapások közben az erőtlennek tűnő Deckard folyton vesztésre áll. A tökéletesebb szervezetű robotokkal szembeni küzdelmek során azonban egyetlen pillanatra sem bizonytalanodik el, hiszen rajta keresztül maga a törvény harcol, mely sérthetetlennek és sokkal hatalmasabbnak tűnik a replikánsok erejénél.
Tyrellnél tett látogatása közben Deckard megismerkedik a legújabb modellel, Rachaellel, aki korábban nem is tudta magáról, hogy nem emberi lény. A film rendezői változatában, Deckard egy különös látomásában az egyszarvú is megjelenik. A szimbólum által feltett kettős kérdést így fordíthatjuk le: mikor tekinthető egy teremtmény embernek, hiszen a jellegük és elnevezésük miatt a Szűz minőségként azonosítható replikánsok sokkal emberibb tulajdonságokkal rendelkeznek, illetve lehetséges-e a viselkedése alapján a Szűz minőségként, őrangyalként azonosítható Deckard organikussá, érzelmekkel teli lénnyé változtatása? A két kérdés valójában egy, hiszen ha Deckard már nem csak a törvény képviselője, érzelemmentes szolgája, akkor felmerülhet benne a kételkedés, hogy milyen jogon semmisíti meg az emberibb viselkedésű teremtményeket.
A replikánsok azért akarnak eljutni szellemi atyjukhoz, mert a szerintük hibás teremtésben túlságosan rövid életet kaptak és azt szeretnék meghosszabbítani. A Tyrelltől kapott válasz alapján ez nem lehetséges, a rövid élet a szervezetükbe van kódolva, de ez a tökéletesebb szervezet egy telítettebb életet ad ajándékként. A csalódott Roy Batty, a lázadó replikánsok vezetője megöli Tyrellt és később dühöngő démonként támad Deckardra. Éppen az összecsapás közben „jár le” az élettartama, a funkcióit fokozatosan felmondó testének utolsó tettével mégis megmenti a legyőzött Deckard életét. Utolsó szavaival Roy megbékél a halállal és rövid, mégis a szenvedésekkel és csodákkal a teljességében élt életével. Tettével így Deckardot is megajándékozza a választás lehetőségével.
Rachael iránt érzett szerelme mellett a Tyrell által Fiúként megnevezett Roy általi megváltás fordítja el végül Deckardot a törvény feltétlen szolgálatától. Deckard elmenekül az ugyancsak szökevény – ezért „nyugalomba helyezésre” ítélt – Rachaellel. Az utolsó képekben az örök éjjel sötétségében élő, folytonos esőben ázó, egyetlen gépezetként működő Los Angeles ellentétét, napsütésben szikrázó hegyi tájakat és az érintetlen természet szerves és színgazdag világát látjuk. [in: Mai misztériumok]
Változatok
(Egy jó film világába egyre bentebb haladhatunk, idővel újabb és újabb finom részleteket fedezhetünk fel. Láthatunk-e többet, mondjuk 15 évvel később? Több adathoz mindenképpen hozzájuthatunk.)
A filmnek három változata is ismert. Volt egy ősváltozat, amit próbavetítéseket követően a nézői tapasztalok alapján módosítottak, így született meg az első ('82-es) vetített moziváltozat. A próbanézők alapvetően nem értették, hogy mi is történik a filmben, így a készítők kivágtak néhány jelenetet, Deckard narrátorként kommentálja az eseményeket és saját érzéseit. A nézők lezáratlannak ítélték a befejezést, ahogy a pár eltűnik a folyosó végén a bezáródó liftajtó mögött, így a film kiegészült az autóban utazás néhány másodpercével és a napfényes természeti képekkel. Az USA változatból kivágták az "erőszakosabb" jeleneteket. Kicsit később ('92) megjelent a film "rendezői változata" narráció és a lezárás nélkül, néhány kiegészítő jelenettel. A rendező még mindig elégedetlen volt az eredménnyel, így 2007-ben megjelent egy "végső vágás", ami a teljes jelenetsort tartalmazza (amit a nemzetközi moziváltozatban láthattunk), valamint Deckard egyszarvú-"álmának" a hosszabb változatát, amelybe egy pillanatra ő is be van vágva.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy a narrált változat nélkül milyen részleteket nem értenénk meg a filmből, például tudnánk-e, hogy a film elején a helyre várakozó, újságot böngésző Deckard éppen valami állás-félét keres? A narráció súghat nekünk a rendezői elképzelésekről, amelyek egyébként csak homályos utalásokként jelennének meg.
Rendkívül érdekes a változatok hangulatának különbsége. Az első mozis változat alapvetően egy 1940-es '50-es '60-as évekbeli magánnyomozós film kliséit követi, amelyek néha rendkívül elnagyoltak és idegesítőek, például a bárban lezajló párbeszédnél, vagy a rossz hírű környék járőrellenőrzésénél és a nagy "gázzal" nekiinduló autóknál. Az eredeti ötlet valószínűleg az enyhén alkoholista, mindenhova beférkőző, gyilkos határozottságú, rejtetten mégis érzelmes, közismert magánnyomozó formátum sci-fi környezetbe helyezése lehetett. A kliséhalmon túl mégis, egy másik világba pillanthatunk be.
A második változat már jóval álomszerűbb hangulatú. Itt néha már titánok és hősnők (már-már VIP-ek) jelennek meg. Az álomszerűséget részben a kicsit másképp hangzó zene teremti meg, illetve, a vágás. Egy nyomozós párbeszédben a nagyobb szünetek a macsós erőfitogtatás felé húznák a hangsúlyt, a rövidebb vágás így feszítettebb ritmust ad és annak az érzetét, hogy a felek egyoldalon állnak. Rachael tesztjének kb. 4 perce itt 12 másodperccel (kb. 5%) rövidebb. (Hogy sejtelmes sejtésemről megbizonyosodjak, itt ki is mértem.) Az érzelmesebb részek pedig kicsit meghosszabbodnak.
A harmadik változat pedig a vágás feszítettségével és a jelenetek teljességével jóval nagyobb, átütő erőt kap.
Szellemi lények
(Léphetünk-e bentebb a film transzcendens értelmezésében, kikerekíthető, mélyíthető a mitikus szinten zajló történet?)
Dr. Eldon Tyrell, maga a Teremtő (El - isten, Don - úr), aki itt kérlelhetetlen kényúrként, tirannusként (Tyrell) jelenik meg. Los Angeles az angyalok városa, az angyalok szellemi szintje, számunkra színtelen, homályos szellemvilág, a kérlelhetetlen eső kényszerében ázva, legalábbis ilyennek tűnik, semmiképp sem olyan, ahova az ember vágyna. Idegen, más világokból származó, furcsán beszélő lények uralják, és különös, alig kivehető, manószerű lényekkel találkozhatunk. Az androidok, vagyis az emberszerű lények az itteniek másolatai, replikánsai (ahogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert). Feladatuk a "külső világok" vadabb körülményeinek felderítése, vagyis a tapasztalás, és ezzel a kolonizálást, a világok "belakását" segítenék. A Földre merészkedés tiltott és halálos a számukra. A földi birodalmat a rend őrei által irányított fejvadászok védik, vagyis ezek a szeráfok, az itteni világ határának őrangyalai. A "szárnyas fejvadász" fordítás kezdetben lehet, mindössze a repülő autókra utalt, "angyali" értelmében viszont pontosan kifejezi az egyetlen gondolat alatt a helyszínen megjelenő, pengével, más szóval: karddal (itt a pisztoly) a Törvényt őrző emberfeletti lényt.
Egy angyal, így Deckard is, önálló szabad akarat nélküli, végrehajtó szerv, a törvény érvényesítője, a törvényérvényesítés eszköze. A szabályok és a szabályokat áthágni akarók oldaláról ez érzelemmentes racionalitásként jelenik meg, aki már-már pszichopata. Innen származhat Deckardnak a Descartes-ra hasonlító neve, akinek híres "gondolkodom, tehát vagyok" mondata el is hangzik Pris szájából.
A szellemvilágban ugyancsak megjelenik sántító ördögként Gaff, aki mindig ott jár Deckard nyomában. Gaff mögött pedig a kérdéses szerepű rendőrfőnök, Bryant. A lázadók szempontjából a törvényt az operatív struktúrán keresztül kikényszerítő Főnök maga a Sátán, Bryant azonban egyáltalán nem pokoli. Első látásra. Ha a viszonyulását jobban megvizsgáljuk, az a film kulcsához is közelebb vihet. Bryant általánosító kategóriákat képvisel, így ő a személytelenség, lelketlenség "ördöge".
Gaff kis origami papírfiguraként tekinti Deckardot. Alakjai groteszken kommentálják a fejvadász belső gondolatait, mintha a fejébe, a lelkébe látna. Bryant kezdő megbízására egy csirkét készít - vagyis Deckard gyávaságát gúnyolja. Rachael megjelenik Deckard otthonában, akiben lassan felébredhetett a vágy. Majd Deckard és Gaff a két android lakására mennek, amin talán érezhető a szerelmi fészek hangulata is, s ekkor Deckardban felmerülhet egy megélhető lelki és testi kapcsolatnak, az igazi beteljesülésnek a lehetősége. Gaff ekkor egy hangsúlyozott méretű, merev hímvesszőjű férfi figuráját készíti. A történet végén pedig a remélt boldogság álmába való elszökést az egyszarvúval parodizálja. Ez utóbbit szokták annak a bizonyítékának is tekinteni, hogy Deckard is android, mivel az egyszarvú egy beléültetett kép. Ezen a szinten valójában lényegtelen, hogy Deckardot androidnak tekintjük-e vagy sem. Ő ugyancsak teremtett lény, a Teremtő műve, és ugyanúgy a feladata a Teremtő tervének végrehajtása, bár más szinten, és a szabad akarat kisebb fokával. Deckard tehát lehet android, a teremtettség értelmében. Ugyanakkor más szintű, más minőségű és más az operatív területe, mint az "emberszerűeknek". Tehát más, mint a lázadó androidok.
A lázadás szelleme
A lázadó emberszerű androidok a tiltás ellenére visszatérnek a Földre és a Teremtőjük elé akarnak járulni, hogy ő kijavítsa a Teremtés hibáját, a fejük fölött függő halált.
Roy egy Blake versből idéz: "Fiery the Angels rose, / deep thunder roll'd around their shores, / burning with the fires of Orc" ("Tüzesen buktak alá az angyalok. Mély dübörgés görgött partjaik körül, Orcus tüzében égve"). Itt tehát az űr másik világából megjelenőként önmagukat nevezi lázadó angyaloknak. Blake-nél Orc maga a lázadás istensége.
A szép Pris bejut Sebastian lakásába, majd megjelenik Roy. A magányos, gyors öregedésben szenvedő Sebastianban szimpátia ébred a "barátaihoz" oly' hasonló lények iránt és elindulnak az uralkodó Piramisa felé.
A tudományosságot imitáló párbeszédben Roy az EMS-t emlegeti, ami itt egy vegyület, de általában az "Emergency Medical Service", a sürgősségi ellátás, vagyis az (élet)mentő megnevezése. Tyrell a válaszában arra utal, hogy a halhatatlansággal rendelkező lények vírusként falnák fel, pusztítanák a környezetüket. (Napjaink tapasztalata alapján - anélkül is.) De maga a teremtmény - igazi remekmű. A külső világokban való tapasztalás minden eszköztárával, aki ugyan "vitatható dolgokat" is elkövethet, "De rendkívülieket is". Ha az általuk megélt szörnyűségek Tyrell számára semmit sem nyomnak a latban, Roy elköveti a legszörnyűbbet. Az übermensch kinézetű csalódott Roy júdás-csókot ad, majd eltorzítja Tyrell arcát, "képét" (torz istenkép), és nietzschei tettként megöli Teremtőjét.
Az egyszarvú és a bárány
Deckard nehezen érthető egyszarvú-"álmát" a moziváltozatból kivágták. A rendezői változatban egy rövidített részt láthatunk, csak a végső vágásban jelenik meg a teljes képsor. A film készítői már a következő projekten, a Hjortsberg által írt Legenda című mesén is dolgoztak, amelyben fontos szimbólum az unikornis.
Rinocérosz a képen: jelen és valóság
A világából kibillentett, sérülékeny lelkiállapotú Rachael megjelenik Deckard lakásában és a távozása után látjuk Deckard képzeletének látomásszerű képét, a vágtató unikornist. A képsor kicsit távolabbról indul. Kezdetben - csak kis méretben - de egy rinocérosz fényképét látjuk, a rondaságnak, kérlelhetetlenségnek, az útját követő tehetetlenségnek azt a tömegét, amely, ha rohanóvá válik, mindent elpusztít maga előtt. Deckard látomásában ez helyett jelenik meg az élettel és lélekkel telítettség unikornisa. Mindez alapján a film egyik kérdése így fogalmazható meg: Az elbírálás élettelen kategóriáit felválthatja-e az empátia, a másik szemén keresztül is tekintve a helyzetet? A lelketlen rendszert meghaladhatja-e a lélek?
Lehetséges ez a jövő?
A robotként minősített Nexus-oknak sokkal mélyebb kapcsolatuk van mind egymással, mind a teljes élettel (talán innen jön a név). Ők sokkal emberibbek, mint az embernek minősített Deckard.
Túl tud-e lépni Deckard a törvény lelketlen szolgálatán? Megjelenhet-e benne az empátia, az együttérzés? Megjelenhet-e általában véve az emberben az empátia, az együttérzés? Képes-e átérezni a kiszolgáltatottak, az áldozati bárányok helyzetét?
Rachael második látogatásakor Deckard szinte a nőre támad. Ez a jelenet kicsit a macsós magánnyomozó kliséjéből is táplálkozhat, amit lehetetlen volt enyhíteni. Kivágni mégsem szabad, mert ez az a pont, amikor a szabályok mentén cselekvő Deckard elveszti önmaga fölött az uralmát, annyira elborítja a vágy, hogy együtt legyen azzal az önmagában is bizonytalan lénnyel, aki felé egyre több érzelmet táplál.
Ki álmodik és miről?
A film alapjául Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regénye szolgált. Miről álmodhatnak az androidok, vagyis, mi lehet lelkük legtitkosabb vágya? Vagy, ami még fontosabb, vágyhatnak-e a békére, vágyhatnak-e a másikra?
A történetben egyetlen ponton látunk alvó androidot. A film végén Deckard rohan vissza a lakásába és első rémületében azt hiszi, hogy Rachael meghalt. Vajon az alvó Rachael elektronikus bárányokkal álmodott?
Még érdekesebb a kérdés, ha figyelembe vesszük, hogy a Rachael név jelentése pontosan: "bárány". Ha Deckard valójában android, akkor lehet-e lelkének legtitkosabb vágya Rachael? A törvény lelketlen képviseletének a helyébe léphet-e az ártatlan kiszolgáltatottakkal való együttérzés?
"Mint könnycseppek az esőben"
A film legendás mondatát a színész, Rutger Hauer írta, improvizációként. "All those moments will be lost in time, like tears in rain" - "Mindazok a percek elvesznek az időben, mint könnycseppek az esőben".
A négy lázadó android - két férfi és két nő - karakterei, valamint haláluk különböző módjai nagyon is lényeges mondandót sejtetnek.
A film kérdését úgy is feltehetjük: hogyan nézel szembe a halállal?
Deckard a tiltott területre behatolókat megöli, számukra ő a Halál angyala, Bryant "dicséretében" "egyszemélyes mészárszék"-nek nevezi, akivel, ha egy emberszerű android szembetalálkozik, gyakorlatilag nincs esélye. A négy lázadó android különböző módon reagál a halál közelségére.
Zhora, aki a neve szerint maga a ragyogás, a ragyogó szépség, menekülni próbál. Magára kapott átlátszó kabátkája gyenge szárnyakat formáz, ahogy Deckard elől próbál elfutni. Nem bújhat el, a lövések így a hátán találják el. A látszatra utaló üvegfalakon próbál egyre messzebb áttörni (vagyis: hamis elképzelések mögé menekülne), de a Halál angyalának "pengéje" (itt: pisztolya) utoléri. A valótlan hiedelmek ilyen gyenge "szárnyai" alkalmatlanok a repülésre.
Leon Kowalski, aki az élet harcaiban kovácsolódott (Kowalski jelentése: Kovácsfi), oroszlánként (Leon) veszi fel a küzdelmet. Amíg Zhora menekül, Leon szembenéz a halállal (például ez valakinél történhet úgy, hogy életveszélyes munkát vállal), így harcosként is hal meg, mégpedig egy, a figyelmét elkerülő tényező miatt.
Fejét elcsavarni
Pris-re leginkább a trükközés jellemző, a megkerülés lehetőségének keresése. (Hogy mi indokolja a nevét, az rejtély. Zhora párjaként utalhat a prizmára, a szivárványra. De lehet a díjjal -price- kapcsolatos, vagy a boldogsággal/gyönyörrel -bliss- is.) A Halál angyala fejét hiába akarja "elcsavarni" és őt az orránál fogva vezetni, Pris vergődve fejezi be az életét.
Lehet az orránál fogva vezetni?
Ahogy a két nő is egymáshoz hasonló karakter, a negyedik android is, Leonhoz hasonlóan egy harcos. Sőt, már a neve is Roy Batty, a harc királya. Roy a teremtője elpusztítása után találkozik Deckarddal. Deckard a története során egyre inkább az androidok szemén keresztül látja a sorsukat és most Roy tettei fogják tanítani: Roy megadja neki a küzdés lehetőségét, az ellenfelet is partnerként tekintve.
A szeretett lény lelkét követve
Deckard magasabb szintre menekül, Roy viszont ide is követi, mégpedig (különösen egy sci-fi-től) nagyon meglepő módon. A halott Pris lelkéhez kapcsolódva tud majd felemelkedni (na jó, ebből kevés látszik), szertartásosan megfesti az arcát és farkas-szellemként (ami az ő totemállata lehet) indul feljebb a szellemvilágban.
Farkas-szellemé válva
Magához szorítva a szállni képes Lelket
A folytatás még döbbenetesebb. Elérnek a tetőre, és innen Deckard már csak a másik világba való ugrással menekülhetne, törött ujjai, azaz (részben lelki sérülése) miatt azonban megakad és félő, hogy a mélységbe zuhan. Roy egy galambot vesz magához, a Szentlélek jelképét, a másik világba emelkedés-repülés minőségét. Mögötte forgó hatalmas légcsavarokon láthatjuk képileg is megjelenni, ahogy szellemi energiájának gerjesztésével fel tudja emelni a lélekminőségét. Az ilyen értelmű "repülés" szellemével (a galambbal) és a megfelelő lendülettel így magabiztosan át tud ugrani a másik világba, a másik tetőre.
Szellemi erő és minőség emelése
A megváltó kéz
Mint könnycseppek az esőben
A sportszerűséggel Deckard és Roy egyenlőkké válnak, és ez képileg is megjelenik. Roy eltöri Deckard jobb kezének két ujját, majd ő is a jobb kezét kénytelen egy nagy szöggel átszúrni. A jézusi seb a másik szenvedésével, keresztjével való azonosulás. Roy emberszerűből a szellemi Világ királyává (Roy, Rei - király) válik.
Roy életideje ekkor jár le és egyik utolsó tettével megmenti Deckardot. Ahogy korábban írtam: "Utolsó szavaival Roy megbékél a halállal és rövid, mégis a szenvedésekkel és csodákkal a teljességében élt életével". Az életnek nem az idő, hanem a tapasztalás teljessége adhat értelmet. Ez az egyéni életen túl az Élet mint egész szeretetét jelenti, ezért is mentette meg Roy az ellenfelét. A moziváltozatban Deckard narrációjaként pontosan ezt hallhatjuk: "Utolsó perceiben talán jobban szerette az életet, mint valaha. Nem csak a saját életét. Hanem bárkiét."
"Mindazok a percek elvesznek az időben, mint könnycseppek az esőben" - mondja Roy az utolsó szavaival. Ez képileg pontosan ugyanaz (!) ahogy az egyén "könnycseppjei" (egyéni tapasztalásai, élete pillanatai) beleolvadnak az esőbe, a teljes Élet áramába. Az élete szeretete az együttérzés képességével önmagán túllépve az Élet szeretetévé vált.
A csalódott és teremtője képét eltorzító, majd megölő Roy a keresztútján egyenlő félként tekinti az ellenségét is, sőt, (vasszeggel "veretett" kezével) meg is menti. Roy úgy halt meg, hogy mások élete volt számára a fontos, így lélekben eggyé tudott válni magával a teljes Élet folyamával. A lélekgalamb elindulhat az Ég felé.
Az Ég felé emelkedő Lélek
A film kérdése így "mindössze" annyi, hogy hogyan éljünk - megteremtődhet-e bennünk az emberi, megjelenhet-e bennünk a lélek - és, hogy hogyan tekintsük az elkerülhetetlen halált?
A négy halál a naivitás (Zhora) és a vergődés (Pris), valamint a fizikai harc (Leon) és a szellemi küzdelem (Roy) négy szélsőségét mutatja meg. Van-e központ, Ötödik elem?
Deckard által elragadva, úton
Deckard visszamegy a lakásba Rachaelért. Kilépnek a folyosóra - a sánta ördögi Gaff most is tud mindenről - és eltűnnek a más szintre vivő liftajtó mögött. (Gaff mintha belelátna Deckard lelkébe, de emiatt még nem feltétlenül szükséges, hogy Deckard android legyen.)
Hova ragadja el a Halál angyala a bárány-ártatlanságú szeretett Rachaelt, aki csak egy élhető élet boldogsága után vágyakozik? Rachaelnek hogyan kell szembenézni a Halál angyalával? Erre a későbbi változatokban csak a zene utal. A moziváltozatban ekkor következik a szokatlan fényesség, a repülés érzetét sugalló képek, fenséges tájak, ahol azonban "a madár sem jár". Ez a földöntúli boldogság Mennyországa.
